Közszolgálati Közalapítvány

címke rss
Meghalt Székely Ádám

Meghalt Székely Ádám

Életének 70. évében meghalt Székely Ádám író, újságíró, a budai Szent Imre-templom gitáros miséinek egyik elindítója.

Az MTI volt elnöke nem érti, miért csak 4,8 milliós prémiumot kapott

Itthon2013.12.09, 15:07

Belénessy Csaba, a Magyar Távirati Iroda korábbi elnöke magyarázatot kért a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumától, hogy miért csak a 2012-re adható prémium 65 százalékát, azaz 4,8 millió forintot kapott feladatainak kiértékelése után – írja a Népszabadság.

Elbuktak a szavazáson a közmédiumok vezérigazgató-jelöltjei

Itthon2010.11.12, 23:26

Nem sikerült új vezérigazgatót választani a közszolgálati médiumok élére, miután egyetlen jelölt sem kapott kétharmados többséget a pénteki szavazáson. A Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumának többek között az MTV, a Magyar Rádió és az MTI élére is új vezetőt kellett volna választania, a médiatanács által kiválasztott jelöltek közül azonban egy sem aratott osztatlan sikert. A tanács hamarosan új jelölteket állít, akik már egyszerű többséggel is vezérigazgatóvá válhatnak.

Megválasztották az egyszínű Médiatanácsot

Itthon2010.10.11, 18:50

A parlament kétharmados többsége megválasztotta az ORTT helyébe lépő Médiatanács tagjait és elnökét, akik 9 évig tölthetik be poszjukat. Az összes tag a Fidesz jelöltje, miután a a jelölőbizottságban leszavazták az ellenzéki jelölteket. Az ellenzéki pártok a közszolgálati kuratóriumba delegálhattak tagokat, de abban is kormánypárti többség lesz.

Előző
  • 1
Következő