közszereplő

címke rss

A politikusokra mutogat a beperelt egyház

Itthon2006.08.28, 16:57

Továbbra is vitatják a katolikus egyház vezetői, hogy közszereplők lennének - derült ki az [origo] által indított per hétfői tárgyalásán. Szerintük legfeljebb a politikusok használják fel a katolikus vezetők erkölcsi nyilatkozatait. Ha nem minősülnek közszereplőnek, akkor ugyanis nem nyilvánosak a rájuk vonatkozó levéltári akták, amelyekből kiderülhetne például az is: van-e ügynökmúltjuk. A precedensértékű személyiségi jogi per az evangélikus és a zsidó egyházat is érinti, hiszen ezek vezetői is megakadályozták adataik megismerését azzal a kijelentéssel, hogy nem tartják magukat közéleti szereplőnek.

Folytatódott az [origo] pere az egyházi közszereplőkről

Itthon2006.03.07, 14:14

Kedden folytatódott a Fővárosi Bíróságon az a per, amelyet az [origo] annak érdekében indított, hogy megtudja: közszereplőnek minősülnek-e az egyházi vezetők. Tavaly ősszel katolikus, evangélikus és zsidó egyházi vezetők jelentették ki, hogy nem tartják magukat közszereplőnek. Így akadályozták meg, hogy az [origo] megismerje a rájuk vonatkozó levéltári adatokat, amelyekből kiderülhet: együttműködtek-e a pártállami rendszer titkosszolgálataival.

Pontosítaná a közszereplők körét az SZDSZ

Itthon2006.02.06, 12:17

Módosító javaslatot nyújt be a héten az SZDSZ az ügynöktörvényhez. A javaslat úgy biztosítaná az ügynökakták nyilvánosságát, hogy pontosan meghatározná a közszereplők körét, kibővítve azokat az egyházi személyekkel. Az elmúlt hetekben Szabó István Oscar-díjas rendezőről és Paskai László bíborosról derült ki, hogy kapcsolatban állt az állambiztonsági hatóságokkal.

Megkezdődött az [origo] pere az egyházi közszereplőkről

Itthon2006.01.30, 17:09

Hétfőn kezdődött a Fővárosi Bíróságon az a per, amelyet az [origo] annak érdekében indított, hogy megtudja: közszereplőnek minősülnek-e az egyházi vezetők. Tavaly ősszel katolikus, evangélikus és zsidó egyházi vezetők jelentették ki, hogy nem tartják magukat közszereplőnek. Így akadályozták meg, hogy az [origo] megismerje a rájuk vonatkozó levéltári adatokat, amelyekből kiderülhet: együttműködtek-e a pártállami rendszer titkosszolgálataival.

Alkotmányellenes az ügynöktörvény

Itthon2005.10.04, 13:23

Az Alkotmánybíróság döntése szerint a májusban elfogadott ügynöktörvény alkotmányellenes. A jogszabály megszüntetné az ügynökök, a hálózati személyek és a hivatásos alkalmazottak személyére és működésére vonatkozó adatok titkosságát, így bárki megismerhetné, hogy ki működött együtt az előző rendszer állambiztonságával. Jelenleg csak a közszereplők adatai nyilvánosak. Az MSZP a döntés után úgy vélte: nekik nincs tennivalójuk. A Fidesz csak annyi módosítást támogatna, hogy tételesen sorolják fel, ki számít közszereplőnek. Az SZDSZ pedig kibővítené a közszereplők körét.

Volt miniszterek nem engednek az ügynökaktákhoz

Itthon2004.10.26, 11:51

Az [origo] pert indított három politikus nyilatkozata miatt, amelyben tagadták, hogy közszereplők lennének. Nyilatkozatukkal azt próbálták megakadályozni, hogy megtekinthetőek legyenek azok az iratok, amelyek azt bizonyíthatják vagy cáfolhatják, hogy hivatásos vagy hálózati személyek lettek volna a pártállam titkosszolgálataiban. Az [origo] összesen 11, "hírbe hozott" politikusról kért adatokat, és eddig háromról (ők elismerték, hogy közszereplők) kapott iratokat a szaklevéltárból, akik a dokumentumokat gyűjtő központ szerint hálózati személyek voltak az előző rendszerben.

Szerbia: újságírókat hallgatnak ki

Nagyvilág2002.07.12, 23:24

A belgrádi körzeti ügyészség arra utasította a rendőrséget, hogy "tájékozódó beszélgetésre" idézzen be néhány újságírót és közszereplőt olyan újságcikkek és információk kapcsán, amelyekből arra lehet következtetni, hogy állami hivatalnokok állnak különféle bűncselekmények mögött.

Előző
Következő