közszeméremsértés

címke rss
Kivágott dobozzal a testén sétált végig az utcán egy modell és mindenkinek felkínálta a mellét

Kivágott dobozzal a testén sétált végig az utcán egy modell és mindenkinek felkínálta a mellét

Furcsa öltözékben sétálgatott egy fiatal modell Hongdae utcáin: egy kivágott dobozt viselt, miközben felszólította a járókelőket, hogy nyugodtan érintsék meg a mellét. Bár az emberek többségét megbotránkoztatta az eset, a lány nem érti, miért vádolják közszeméremsértéssel, szerinte ő semmi rosszat nem csinált, hiszen egyetlen testrésze sem volt fedetlen.

A nyílt utcán szexelt egy magyar nő és az élettársa Floridában

Archívum2023.11.19, 08:35

Letartóztattak egy floridai párt, miután az utca közepén ledobták ruháikat és egymásnak szexelni kezdtek. Látszólag az sem zavarta őket, hogy döbbent szemtanúk ezrei figyelik vad légyottjukat, sőt, azt állították, hogy mindig is rajta volt a bakancslistájukon a nyilvános szex, amit most végre sikerült megvalósítaniuk. 

Letartóztattak egy férfit, aki önkielégítés után mutogatni kezdte magát egy gyereknek

Archívum2023.10.15, 19:08

A hatóságok letartóztattak egy férfit, aki mutogatta magát egy fiatal, valószínűleg kiskorú nőnek a Hartsfield-Jackson Atlanta nemzetközi repülőtéren. A rendőrség nem tudta azonosítani a lányt.

Elaludt a vonaton egy nő - mikor felébredt, egy meztelen férfit talált maga mellett

Archívum2023.04.28, 16:41

Április 20-án a Polmontból Edinburghba tartó kora reggeli vonaton egy nő arra ébredt, hogy a mellette ülő 60 körüli férfi anyaszült meztelenre vetkőzött. 

A nemi szervét fogdosta Cristiano Ronaldo - egy szaúdi ügyvédnő szerint emiatt ki kellene toloncolni az országból

Archívum2023.04.22, 07:46

Egy szaúdi ügyvéd Ronaldo kitoloncolását követeli, amiért a futballsztár egy vesztes meccs után az ellenfél heccelése miatt egy gesztusával a nemi szervét ajánlgatta a szurkolóknak. 

Meztelenül sétált egy férfi a Kálvin téren - fotók

Archívum2023.04.17, 18:29

Nem mindennapi látványnak lehettek szemtanúi a járókelők a napokban, ugyanis egy férfi anyaszült meztelenül sétált át a Kálvin téren – írja a Blikk.

Meztelenül vitte sétálni gyerekeit egy nő, aztán rátámadt a rendőrökre

Archívum2022.10.18, 20:02

Meztelenül sétálgatott az utcán a 33 éves, egyesült államokbeli Amanda Purifoy két gyerekével, akiken szintén nem volt ruha. Az arra járók megdöbbentek, és azonnal hívták a rendőröket. Mivel a kihallgatás során agresszívan viselkedett, a nőt letartóztatták, gyerekeiről ideiglenesen a helyi gyermekvédelmi szervezet gondoskodik.

Elfogták a HÉV-en maszturbáló férfit

Archívum2022.09.08, 21:44

Két rendbeli szeméremsértéssel gyanúsítják a szigetszentmiklósi rendőrök a HÉV utasait zaklató férfit, akit sikerült azonosítani. 

Szexuálisan zaklatott egy utast a repülőn, aztán magához nyúlt

Archívum2022.09.07, 12:02

Fogdosni kezdett egy nőt, aztán a péniszét kilógatta a nadrágján mindenki előtt, végül maszturbált egy férfi a repülőn. Mindezt úgy, hogy a mellette ülő nővel semmilyen viszonya nem volt, életében először látta. Ugyan megpróbált elmenekülni a rendőrök elől, amikor leszállt, erre azonban esélye sem volt. 

Szombathelyen, a székesegyház előtt mutogatta péniszét egy férfi (18+)

Archívum2022.09.02, 20:54

Az illető ráadásul nem elégedett meg ennyivel, és kényeztetni kezdte magát.

Videóra vették, ahogy egy parkban kényezteti magát a híres színész: a végén rágyújtott egy szivarra (18+)

Archívum2022.08.22, 17:52

Napokkal azután, hogy vádat emeltek ellene szexuális bűncselekmény miatt, a világszerte ismert színész-komikus egy parkban álló padon nyúlt magához. Gary Busey-t az sem zavarta, hogy nyílt terepen volt, egy fa vagy épület sem takarta el őt, és bárki szemtanúja lehetett tettének.

Itt a videó a kerepesi maszturbáló rémről

Archívum2022.08.18, 15:53

Egy "önkielégítő rémről" tettek bejelentést Kerepesen, miután az ismeretlen férfi a helyi HÉV megállójában, az ottlévők szeme láttára végzett önkielégítést. A polgármester két napot adott a férfinek, hogy jelentkezzen a rendőrségen. Mint mondta, utána megosztja a róla készült videót.

Több megállón keresztül szexelt egy pár a mogyoródi HÉV-en

Archívum2022.08.18, 15:56

Pár napja egy férfi önkielégítést végzett Kerepesen a HÉV megállójában, azonban most újabb szeméremsértőket keres a rendőrség: a HÉV-en szexelt egy pár, több megállón keresztül. A település polgármestere nyíltan felvette a harcot a nyilvános perverzkedők ellen.

Kávézó teraszán maszturbált egy pap, letartóztatták (18+)

Archívum2022.06.29, 16:40

Letartóztattak egy középkorú papot, amiért nyilvánosan maszturbált egy kávézó teraszán Kissimmee városában, Floridában.

Ebédidőben szexeltek, a zsúfolt étterem összes vendége őket bámulta (18+)

Archívum2022.05.27, 15:45

Elsőre azt hitték, hogy jógázni fognak, ám nagyon hamar világossá vált a teljes étterem számára, hogy mire is készül a házaspár.

Pécs belvárosában maszturbált egy férfi, majd mutogatni kezdte a péniszét a járókelőknek (18+)

Archívum2022.05.19, 10:30

Nem tudni, mi vezérli azokat, akik nyilvános helyen nyúlnak magukhoz, de szinte minden hétre jut egy ilyen felháborító eset. A rendőrség most egy pécsi férfit vett őrizetbe, aki az egyik padon ülve kényeztette magát.

Gigantikus péniszfotója miatt letartóztattak és majdnem börtönre ítéltek egy fiatalt (18+)

Archívum2021.12.29, 10:04

A dögös fiatal legközelebb kétszer is átgondolja, mit posztol saját közösségi oldalára, ugyanis egy péniszfotó miatt majdnem a rácsok mögé került.

Levideózták a békéscsabai férfit, ahogy a lakótelep mellett maszturbál

Archívum2021.09.24, 16:47

Szeméremsértés miatt emeltek vádat a 31 éves békéscsabai férfi ellen. Az egyik lakótelepen, a kocsijában maszturbált.

Nem bír magával a nyilvános helyeken szexelő pár, ismét lebuktak - fotó

Archívum2021.09.24, 09:30

Több nyilvános helyen is rajtakaptak egy fiatal házaspárt, amint meztelenül, félreérthetetlen pózokban fetrengenek egymáson. A párt korábban már felfüggesztett börtönre ítélték nyilvános szex miatt, de úgy tűnik, nem tanultak belőle: legutóbb egy fotófülkében buktak le.

Fényes nappal a parkban, egy játszótér mellett szexeltek - fotó

Archívum2021.06.18, 14:45

Meztelenül szexelt egy pár szerda délután egy manchesteri parkban. Mivel tőlük nem messze egy játszótér is volt, több szülő és gyerek is szemtanúja volt az eseménynek. A rendőrök szeméremsértés miatt letartóztatták a fiatal párt.

Rögzítette egy ausztriai webkamera, ahogy egy pár szexelt a hegyoldalban - képek

Archívum2021.06.12, 16:06

Egy kiránduló pár azt hitte, hogy senki sem látja őket az ausztriai hegyoldalban, de egy webkamera rögzítette a szexjelenetüket.

Pornót nézett a kapitány repülés közben, és mutogatta magát a pilótatársának

Archívum2021.06.04, 11:11

Felfüggesztett börtönbüntetést és pénzbírságot kapott a Southwest Airlines egyik kapitánya, aki repülés közben pornót nézett a laptopján, és megmutatta a nemi szervét pilótatársának.

Padon szexelő pár látványa sokkolta a szegedieket

Archívum2020.09.29, 12:29

A pszichológus véleménye szerint napjainkban egyre több fiatal lazít a gátlásain, és a társadalmi normákkal mit sem törődve adja át magát a vágyainak, akár mások szeme láttára is. A szakember hozzátette, nem a botránykeltés és a közszeméremsértés a céljuk, hanem a vágyak azonnali kielégítése.

Újabb szörnyűség derült ki Madeleine McCann feltételezett gyilkosáról

Archívum2020.08.03, 19:43

Továbbra sem hajlandó beszélni az a német pedofil, aki a gyanú szerint 13 éve megölte Portugáliában  a négyéves brit kislányt, Madeleine McCann-t. A többszörösen elítélt férfiról azonban közben újabb szörnyűségek derülnek ki, miszerint kislányok előtt simogatta magát. Az is kiderült, hogy korábban börtönben volt kábítószerkereskedelemért, szexuális erőszakért, és kislányok elleni erőszakos bűncselekményért is. 

Meztelenül akart jegyet venni egy nő a New Orleans-i repülőtéren

Archívum2020.04.14, 11:03

A rendőrség letartóztatott egy lányt New Orleans repülőterén, mert teljesen ruhátlanul akart jegyet venni, és ellenállt, amikor eljártak vele szemben.

Nem bírt magával egy pár a repülőn - fotó

Archívum2020.03.03, 13:28

Az alábbi képen egy pár látható, amely nem tudott uralkodni vágyain, és egymásnak estek egy repülőjáraton. A megbotránkoztató képet egy Instagram-oldalon tették közzé.

Letartóztattak egy bikinit viselő turistát a Maldív-szigeteken – videó

Archívum2020.02.07, 15:29

A maldív rendőrség letartózatott egy nőt a Kafu-atollhoz tartozó Maafushi-szigeten, mert szerintük „tisztességtelenül mutogatta" magát. A bikinis nő elfogását videóra vették, amely felkerült az internetre. A rendőrség vezetője ezután bocsánatot kért a szakszerűtlen eljárásért.

Erőszakosan akart szexelni a repülőn egy nő

Archívum2020.02.06, 11:50

Botrányosan viselkedett egy 38 éves nő a TUI légitársaság egyik járatán: egy idegen utassal akart szexuális kapcsolatot létesíteni. Ráadásul vele utazott hétéves kislánya is, a férfinak pedig a fia ült mellettük.

Bocsánatot kért a strandon szexelő turistapár – videó

Archívum2020.01.06, 12:15

Thaiföldön nagy felháborodást váltott ki az a videó, amelyen egy pár Pattaya strandján szexelt.

Turistaszex a tuktukban – videó

Archívum2019.12.17, 23:16

Az alábbi felvételt Bangkokban készítették, ahol egy tuktuk öt japán turistát szállított. Az egyik férfi ölében ülő nőn mintha nem lett volna bugyi, és előre-hátra mozgott, ezért a helyiek feljelentést tettek a rendőrségen közszeméremsértés miatt. A másnap előállított tuktuksofőr azt állította, a pár részeg volt, és csak imitálta a szexuális aktust.

Megbüntették a lengén öltözött pincérlányokat – videó

Archívum2019.11.21, 20:07

Letartóztattak négy pincérlányt Bangkokban, amiért csak bugyiban és kötényben szolgálták ki az étterem vendégeit.

Nyugdíjasok erdei orgiája közben csapott le a rendőrség

Archívum2019.08.22, 20:01

Öt nyugdíjas férfi és egy nő szexelt az Egyesült Államokbeli Connecticutban, Fairfieldben, természetvédelmi területen.

Pornófilmbe illő jelenetek egy győri szökőkútban - videó

Archívum2019.07.08, 12:39

Az sem zavarta a párt, hogy többen nézik és kamerázzák őket.

Botrány: az utcán szexeltek fényes nappal az üdülővárosban – videó

Archívum2019.06.18, 10:47

Közel 200 ezer forintnyi bírságra számíthatnak, ha megtalálják őket. Magalufban komoly probléma a közszeméremsértés.

Sok pénzébe kerülhet a vietnami modellnek, hogy levetkőzött Cannes-ban

Archívum2019.06.11, 15:53

A 29 éves vietnami modell és dizájner, Ngoc Trinh az idei cannes-i filmfesztiválon Terrence Malick versenyfilmje, az A Hidden Life díszbemutatójára érkezett meglehetősen lenge, áttetsző ruhába. A május 19-i eseményről készült képei hazájában váltottak ki felháborodást, sőt, akár pénzbüntetésre is számíthat, amiért "pucérkodással" szégyent hozott Vietnámra.

Munkahelyén szexelt a pincérnő - Másnapra a videó világszerte elterjedt

Archívum2019.04.17, 19:49

A harmincéves pincérnő és barátja az étterem pultján kezdett szexelni, amíg a készülő pizzájukra vártak. Pechükre a biztonsági kamera az egészet videóra vette - írja a Mirror. 

Szexuális aktust szimulált autójával a BMV-sofőr

Archívum2019.02.06, 09:40

Közszeméremsértést és balesetet okozott a 37 éves vendéglőtulajdonos, akit annyira megviselt a munkahelyi stressz, hogy nem volt tudatánál, és azt állítja, nem is emlékszik rá, hogy mit követett el. A férfi ugyanis közösült az autójával.

Letartóztatásban marad a nemi erőszakkal vádolt afgán férfi

Archívum2018.12.12, 18:04

További két hónappal meghosszabbították a nemi erőszakkal és közszeméremsértéssel vádolt afgán férfit.

Fényes nappal szexelt a pár egy padon Pozony központjában

Archívum2018.09.05, 17:28

A rendőrök a pozsonyi Kő téren vették őrizetbe a párt, amelyik fényes nappal nyilvánosan szexelt egy padon. 

Játszadozó gyerekek előtt szexelt egy felizgult pár – videó

Archívum2018.08.09, 08:53

Az angliai Leeds városában, egy parkban esett egymásnak a középkorú pár. A park tele volt játszadozó gyerekekkel, akiknek a szüleik nem nézték jó szemmel a közösülést.

A parkban szexelt a pár: dühös apuka szedte szét őket (18+)

Archívum2018.08.08, 17:02

Egy parkban esett egymásnak egy pár. A járókelők hiába hívták a rendőröket, nem érkeztek ki a helyszínre, ezért egy dühös apuka vette kezébe az irányítást: a szexelőkre rontott.

Letartóztattak egy nyugdíj előtt álló rendőrtisztet, mert a metrón maszturbált

Archívum2018.04.27, 15:49

A francia hírműsorok és a legtekintélyesebb francia politikai napilap, a Le Figaro is beszámolt arról, hogy Párizsban letartóztattak egy 59 éves rendőrtisztet. Ugyanis a párizsi metróban, a csúcsforgalom kellős közepén, maszturbált.

Borat-ruhában fotózták egymást a főtéren

Archívum2017.11.16, 17:08

A hat cseh férfit múlt hétvégén tartóztatták le az asztanai rendőrök, mert szinte teljesen meztelenül akartak fotózkodni a kazah főváros egyik főterén. A turisták végül pénzbírsággal meguszták a provokatív kihágásnak minősített incidenst.

Meztelen képeket szórt szét bosszúból

Archívum2017.11.02, 15:40

Három nemzedék is érintett abban a bizarr történetben, amely az USA-ban, a Kentucky állambeli Louisville-ben odáig vezetett, hogy letartóztatták a 60 éves Frances Bailey-t kiskorúak terhére elkövetett közszeméremsértésért és zaklatásért. Furcsa módon akarta büntetni fia exét.

A Mona Lisa előtt mutatta meg nemi szervét egy nő a múzeumban: videó (18+)

Archívum2017.10.21, 19:51

Egy nő úgy döntött, hogy széttárja lábait a múzeum látogatói, köztük gyerekek előtt.

Körözik a metrón maszturbáló férfit (18+)

Archívum2017.10.18, 15:33

Többször is közerkölcsbe ütköző magatartást tanúsított, ezért a New York-i rendőrség körözést adott ki a 61 éves Robert Mannis ellen. A férfi konkrétan nem egyszer fogott maszturbációba a metrón. 

Körözi a rendőrség a metrón maszturbáló férfit

Archívum2017.10.18, 15:33

Két fiatal nő előtt elégítette ki magát a New York-i férfi. Keresi a rendőrség.

Börtönre ítéltek négy embert, mert ettek a ramadán alatt

Archívum2017.06.01, 16:52

Egy hónapra börtönbe zárják a négy tunéziait, mert a ramadán ideje alatt nyilvánosan ettek.

Meztelenül futkározott a Microsoft kampusza előtt

Archívum2017.02.01, 12:23

Állítása szerint csak a szervezetét erősítette az a férfi, aki ruha nélkül sportolt a redmondi óriáscég kampusza előtt.

Nem bírtak a vággyal: a buszon esett egymásnak a pár (18+)

Archívum2016.09.30, 17:46

A buszon kapta el a fiatal párt a heves szenvedély – mindenki szeme láttára estek egymásnak. 

Biciklis szatír mutogatott Debrecenben

Archívum2016.07.18, 19:35

Kerékpáros szatír riogatta a járókelőket Debrecenben, az önkielégítő, mutogatós férfi egy anyának és gyerekének is mutogatta magát.

Tekerd fel a volumét! - 10 hasznos tipp, ha autóban estek egymásnak

Archívum2016.05.21, 17:27

Lassan itt az igazi jó idő, és ezzel megérkezik a kirándulás, meg persze a kültéri szexkalandok időszaka is. Ehhez még mindig az egyik legnépszerűbb eszköz a kocsi, ami nem biztos, hogy a legpraktikusabb, de kétségkívül az egyik legizgalmasabb helyszín. Összegyűjtöttünk néhány tippet, hogy mikre érdemes figyelni, és hogyan lehet feldobni az autós erotikát.

Előző
  • 1
Következő