Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal

címke rss

Keller volt kabinetfőnöke már nem gyanúsított

Az [origo] értesülése szerint a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal megszüntette a nyomozást B. Tamás ügyében. Keller László egykori közpénzügyi államtitkár volt kabinetfőnökét vesztegetéssel gyanúsították, Kulcsár Attila állításai alapján.

Feljelentést tettek Kulcsár kihallgatásával kapcsolatban

Itthon2005.08.23, 07:38

Hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisításért feljelentést tett Kerék Csaba és védője Kulcsár Attila közelmúltban nyilvánosságra hozott egyik gyanúsítotti kihallgatásával összefüggésben a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatalban - írja a Népszabadság. Kerék feljelentében az áll, hogy a kihallgatásról készült jegyzőkönyv, illetve hangfelvétel lényegi kérdésekben tér el egymástól.

Vádat emeltek Molnár Csaba alezredes ellen

Itthon2005.07.29, 14:57

A Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal vádiratot nyújtott be a Fővárosi Bírósághoz Molnár Csaba rendőr alezredes és egy másik rendőr alezredes ellen. A vád folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélés, továbbá hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás. A hivatal szerint Molnár Csaba többek között meg akarta akadályozni Kulcsár Attila felelősségre vonását.

Nem nyomoz az ügyészség a Tokaj-ügyben

Itthon2005.07.04, 15:40

A Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal elutasította annak a két magánszemélynek a feljelentését, akik szerint Orbán Viktor volt miniszterelnök hivatali visszaélést követett el - közölte az ügyészség. A feljelentést a Tokaj-ügyről készült újságcikkek alapján tették.

Képviselőt vagy rendőrt fizethetett le Kulcsár

Itthon2004.09.17, 15:44

Parlamenti képviselőt vagy pedig egy magas rangú rendőrt fizethetett le Kulcsár Attila. Ezt támasztja alá, hogy a vesztegetéssel is gyanúsított bróker ügyében a nyomozást a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal vette át. Azt egyelőre nem árulták el, hogy kit fizetett le Kulcsár.

Illatosító és autógumi miatt is perelik Szeged volt polgármesterét

Itthon2004.05.20, 15:13

Hűtlen kezeléssel vádolta meg a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal Bartha László fideszes országgyűlési képviselőt, Szeged előző polgármesterét. A vád szerint 500 ezer forint kárt okozott a városnak egy autó eladásával. Az ügyészség szerint ugyanis mielőtt megvette szolgálati Volkswagen Passatját, az önkormányzat félmilliót költött az autóra. A jármű értékébe azonban ezt az összeget nem számították bele. A vádlott ügyvédje szerint komolytalan az ügy: hűtlen kezelés címén például három, összesen 623 forint értékű autóillatosítót is a volt városi vezető terhére rónak.

Botrányt csinált egy balassagyarmati bíró

Itthon2004.05.17, 13:44

Lemondott bírói állásáról a Balassagyarmati Városi Bíróság egyik bírája, miután a gyanú szerint részegen botrányt csinált egy szórakozóhelyen: tálcát dobált, majd a kiérkező rendőrökre támadt. A Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal vizsgálja az ügyet. A bírót mentelmi jog védi, ezért egyelőre nem gyanúsított, később garázdaság és hivatalos személy elleni erőszak miatt indulhat ellene eljárás.

Hivatali visszaéléssel gyanúsítanak egy volt megyei kapitányt

Itthon2004.03.18, 16:58

Meggyanúsította Sutka Sándor rendőr dandártábornokot, volt megyei rendőrfőkapitányt a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal. A volt megyei kapitányt felbujtóként elkövetett csalással, magánokirat-hamisítással, hűtlen kezeléssel, illetve hivatali visszaéléssel gyanúsítják.

Egyre több eljárás indul hatósági személyek ellen

Itthon2004.02.16, 07:45

Tavaly majdnem kilencven büntetőeljárástí indított a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal hatósági személyek, bírák, ügyészek, rendőri vezetők, APEH-nyomozók és pénzügyőrök, illetve parlamenti képviselők ellen - írja a Magyar Hírlap. Gyanúsított lett a vámőrség egy főigazgatója, több megyei rendőr-főkapitány, egy bíró, sőt egy rendőrségi lőtérparancsnok is, aki állítólag az orosz maffiának tartott céllövészetet.

Benyújtották a vádiratot Engel ellen

Itthon2003.08.01, 21:18

A Fővárosi Főügyészség pénteken benyújtotta a vádiratot a Fővárosi Bíróságra Engel Zoltán ellen, aki májusban lelőtt egy rendőrt - jelentette be a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal osztályvezetője.

A hengermalmos vádakkal szembesítik Princzet

Itthon2003.05.21, 16:34

Iratismertetéssel folytatódott szerdán a Princz Gábor volt bankvezér elleni, hűtlen kezelés gyanújával indult ügyészségi nyomozás. A Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal a Budai Hengermalom Rt. üzletrészének megvételét kifogásolja az eljárásban, mert szerintük 121 millió forintos vagyoni hátrányt okozott az állami tulajdonú Postabanknak az 1997-es üzlet, amelyet Princz utasítására kötöttek meg. Egy másik, a Postabank-ügyben indult nyomozást már vádemelési javaslattal lezárt a rendőrség a múlt héten.

Gyanúsított lehet a vámőrség volt vezetője

Itthon2003.05.09, 11:01

A Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal gyanúsítottként tervezi kihallgatni a VPOP közelmúltban nyugalmazott vezetőjét, Arnold Mihály altábornagyot - írja a Népszabadság. A lap szerint Arnold felelőssége a vámőrség 2000-2001-es ingatlan-beruházásaival kapcsolatban merült fel. Az ügyben másfélmilliárdos hűtlen kezelés gyanúja miatt folyik nyomozás. A lap értesülését hivatalos ügyészségi források nem kívánták kommentálni, Arnold Mihály pedig közölte, még nem kapott idézést az ügyészségtől.

Kihallgatták Princzet a Hengermalom-ügyben

Itthon2003.03.18, 18:04

Princz Gábort, a Postabank egykori elnök-vezérigazgatóját a Budai Hengermalom Kft. fél évtizede történt megvásárlása ügyében hallgatta ki kedden a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal. Princzet hűtlen kezeléssel gyanúsítják.

A gyanú szerint Simon bujtotta fel Szabadi Bélát

Itthon2003.02.22, 10:10

Két bűnügyben, együttesen 838 milliós vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsította meg a hét elején Simon Lászlót a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal. Ezekben a bűncselekményekben Szabadi Béla volt államtitkárt is gyanúsítják: Simont felbujtóként, Szabadit elkövetőként. Torgyán József egykori főtanácsadója vallomásában tagadta a törvénytelenségeket.

Feljelentéskiegészítés Keller tanúja ügyében

Itthon2003.02.12, 19:32

A Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal feljelentéskiegészítést rendelt el annak kiderítésére: hamisan tanúzott-e az a férfi, aki ötezer forintot kapott Keller Lászlótól tavaly decemberben egy bírósági tárgyaláson. A szocialista politikus szerint csak a tanú utazási költségeihez járult hozzá.

Bírák és képviselők is kerültek a vádlottak padjára

Itthon2003.02.11, 07:22

A bírák képviselők és ügyészek ellen érkezett büntető feljelentések mindössze tizedében indult eljárás, a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal az esetek nagy többségében bűncselekmény hiányában megtagadta a nyomozást. 2002-ben három bíró ellen emeltek vádat különböző okokból, akik azóta lemondtak beosztásukról - írja a Magyar Hírlap.

További 800 millió eltűntetésével gyanúsítják Szabadit

Itthon2002.12.14, 18:57

Szabadi Bélát, az Orbán-kormány volt politikai államtitkárát újabb négy ügyben gyanúsította meg a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal pénteken; az ügyészség szerint a politikus által okozott vagyoni hátrány összege ezekben az ügyekben összesen 845 millió forint. A politikust eddig több mint egymilliárd forintos károkozással gyanúsították.

Vádat emeltek ifjabb Hegedűs Lóránt ellen

Itthon2002.06.14, 20:43

Társtettességben elkövetett közösség elleni izgatás miatt vádat emelt a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal ifjabb Hegedűs Lóránt református lelkész, a MIÉP alelnöke, volt országgyűlési képviselő, valamint Metes György, a párt XVI. kerületi Ébresztő című újságjának főszerkesztője ellen.

Vádemelési javaslat Hegedűs Loránt ellen

Itthon2002.06.06, 11:31

A közösség elleni izgatást megalapozottnak találta a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal ifjabb Hegedűs Loránt református lelkész és volt MIÉP-es parlamenti képviselő, valamint a cikkét megjelentető Ébresztő című újság szerkesztője, Metes György ellen. A hivatal ezért lezárta a nyomozást, és az ügyet átadta a kerületi ügyészségnek vádemelésre - mondta az [origo]-nak Borbély Zoltán a Fővárosi Főügyészség szóvivője. A Hegedűsék elleni vádról 30 napon belül dönt az ügyészség.

Elvetették a Deutsch elleni feljelentést

Itthon2002.06.03, 17:47

Megtagadta a nyomozást a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal a Deutsch Tamás elleni feljelentés ügyében, a több büntetőeljárásban is érintett feljelentő azonban eltűnt, így egyelőre még megpanaszolható a határozat.

Megszüntetett eljárások a székesfehérvári maffiaügyben

Itthon2002.03.05, 23:54

Bűncselekmény hiányában megszüntette a székesfehérvári maffiaügyben három gyanúsított ellen az államtitoksértés miatt indult büntetőeljárást a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal.

Új gyanúsítottak a székesfehérvári maffiaügyben

Itthon2001.10.25, 09:36

A Népszabadság információi szerint a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal gyakorlatilag már befejezte a nyomozást a székesfehérvári maffiaügyben. Az elmúlt hetekben több új gyanúsítottat is kihallgatott az ügyészség, akik adatokat szolgáltattak ki a rendőrségi nyilvántartásokból az alvilágnak.

Megtagadták a nyomozást MiG-ügyben

Itthon2001.10.08, 17:51

A MiG-ügyben bűncselekmény alapos gyanújának hiánya miatt megtagadta a nyomozás elrendelését a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal. A MiG-ek felújítása kapcsán feltételezett visszaélések ügyéről először a stop! című internetes újság írt augusztus 8-án, majd két nap múlva egy magánszemély feljelentést tett. Az ügyészség feljelentés-kiegészítést rendelt el és ennek határidejét kétszer is meghosszabbította.

Feljelentéskiegészítést rendeltek el Pintér ügyében

Itthon2001.09.25, 06:52

Feljelentéskiegészítést rendelt el a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal a Tasnádi Péter által, Pintér Sándor belügyminiszter ellen tett feljelentés ügyében - értesült a Népszava.

A Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatalnál van Tasnádi dossziéja

Itthon2001.09.21, 00:19

Csütörtökön tanúmeghallgatással folytatódott a Tasnádi-per. A védelem által beadott dosszié jelenleg a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatalnál van, és még nem dőlt el, hogy indítanak-e nyomozást a védelem állítólagos Pintér Sándor elleni  bizonyítéka ügyében.

Újabb gyanúsítottak szabadlábon a fehérvári maffia-ügyben

Itthon2001.09.07, 06:39

Újabb három gyanúsítottat helyezett szabadlábra a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal a székesfehérvári "maffiaügyben". Az ügyben a 11 letartóztatott gyanúsított közül már csak ketten várják rendőrségi fogdában az eljárás befejezését.

Az ügyészség megtagadta a MIÉP alelnöke elleni nyomozást

Itthon2001.09.03, 16:28

A Legfőbb Ügyészség helyben hagyta a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatalnak a MIÉP-ügyben hozott korábbi határozatát. Így nem indul nyomozás Bognár László MIÉP-alelnök ellen az FTC eladása kapcsán tett kijelentései miatt.

Feljelentéskiegészítés a szegedi polgármester ügyében

Itthon2001.09.03, 17:30

A Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal hétfőn feljelentéskiegészítést rendelt el a szegedi polgármester és 17 önkormányzati képviselő elleni feljelentés ügyében. A városvezetést hűtlen kezelés miatt támadják.

Több politikusnak is beszélt Tufo a MiG-ek körüli korrupcióról

Itthon2001.08.17, 06:57

Jövő hét szerdáig dönti el a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal, hogy megindítja-e a nyomozást a MiG-felújításal kapcsolatos korrupciós vádak alapján. A Népszava arról számolt be, hogy több politikusnak is beszélt Peter Tufo a feltételezett korrupcióról.

A héten dönt az ügyészség a MIÉP-alelnök ügyében

Itthon2001.08.13, 08:24

Várhatóan a héten dönt a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal arról, hogy elrendeli-e a nyomozást MIÉP alelnökének a Ferencváros labdarúgó-szakosztályának eladásáról tett kijelentései nyomán érkezett feljelentések ügyében. Ha megindul az eljárás, akkor is kérdés, ki ellen, hiszen a feljelentések ismeretlen tettes ellen születtek. Időközben magánszemélyek indítottak polgári peres eljárást a MIÉP és annak vezetői ellen.

A legfőbb ügyész dönt Tarlós ügyében

Itthon2001.08.01, 09:55

A Fővárosi Főügyészség a legfőbb ügyészhez továbbította a Tarlós elleni feljelentést. Polt Péter hivatala arról dönthet, hogy a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal hatáskörébe utalja-e az óbudai polgármester elleni eljárásról való döntést. Amint kiderül ki, az illetékes, három napon belül megszülethet a határozat.

Abu Mohamed vizsgálói rács mögé kerültek

Itthon2001.07.22, 01:39

A Népszava információi szerint a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szervezett bűnözés elleni osztályának egyik korábbi századosát és őrnagyát vette őrizetbe tegnap a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal. Az eltussolt büntetőügyek és bűnözők mentegetése miatt indult eljárásban több gyanúsított is vizsgálója volt Abu Mohamed és társai ügyének.

Előző
  • 1
Következő