közpénz

címke rss
Több mint 83 milliót osztogatott el barátok cégeinek az MSZP-frakció

Több mint 83 milliót osztogatott el barátok cégeinek az MSZP-frakció

Valóságos közpénzesővel jutalmazta meg az MSZP-frakció a párt gazdasági holdudvarához tartozó szereplőket tavaly év végén. Tóth Bertalan pártelnök jóvoltából három szocialista-közeli cég összesen 83 millió forintot tehetett zsebre, többek között elemzések készítéséért - derül ki az Országgyűlés hivatalos oldalán közzétett adatokból. A nyertesek között van Puch László volt pénztárnok egykori érdekeltsége, a baloldali párt kutatóintézete, a Szociális Demokráciáért Intézet, valamint a kapcsolat.hu. A szocialisták háza táján semmi nem változott, ugyanolyan gátlástalanul osztogatják a közpénzt, mint eddig. 

25 millió forint értékben vásárolt valaki csokoládét egy brit hatóság hitelkártyájára

Nagyvilág2021.02.09, 15:57

Belső vizsgálat indult a brit adatvédelmi hatóságnál (ICO), miután kiderült, hogy egy munkatárs egyetlen napon 6248,40 fontért (25,5 millió forintért) vásárolt luxusminőségű csokoládét karácsony előtt a hatóság hitelkártyájára.

130 millió forintot fizetnek ki Gyurcsány jogerősen elítélt bűnöző ügyvédjének baloldali budapesti önkormányzatok - miközben azt állítják, nincs pénzük

Itthon2021.01.21, 09:09

Az elmúlt tizenöt hónapban két DK-s kerület, Erzsébetváros és Újbuda közel 130 millió forint értékben szerződött Czeglédy Csaba ügyvédi irodájával - derül ki számításainkból. Ez különösen visszataszító, hiszen a járvány megjelenése óta Karácsony Gergely főpolgármester és a baloldali kerületvezetők folyamatosan a nehéz költségvetési helyzetükről beszélnek, és a kormánynál kuncsorognak pénzért. Pedig pénz láthatóan van: csak azt a haverokra költik.

Állami Számvevőszék: Szigorú fellépés kell a nem átlátható szervezetekkel szemben

Gazdaság2020.04.28, 12:43

Szigorú fellépés kell a nem átlátható szervezetekkel szemben - közölte az Állami Számvevőszék (ÁSz) az MTI-vel, miután 50 nem állami intézményfenntartónál végzett, a 2017-2019-es időszakra vonatkozó ellenőrzés tapasztalatait elemezték.

Ezer közpénzfelhasználó szervezetet érintettek az ÁSZ ellenőrzései

Gazdaság2018.12.27, 10:31

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) évértékelő jelentést adott ki arról, a szervezet hogyan járult hozzá a közpénzügyek fejlesztéséhez.

Nem árulja el a Jobbik, mennyi pénz ment el a plakátokra Simicskánál

Itthon2017.04.24, 19:55

Titkolózik a Jobbik az április elején indított országos plakátkampány bekerülését illetően. Csak annyit ismertek el, hogy a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Publimont Kft. és a Mahir Cityposter Kft. hirdetési felületeit használják. A párt gazdasági igazgatója szerint az ugyanis, hogy mennyit fizettek a milliárdosnak, nem közérdekű adat. Pedig Vonáék közpénzből gazdálkodnak, nem is kevésből.

Szeviép-károsultak: Botka László nyakig sáros a csődben

Itthon2017.04.10, 13:37

Csődbűncselekmény miatt feljelentést tett a járási ügyészségen a Szeviép-károsultak egy részét képviselő jogász a Biztonsági Üzem Kft.-vel kapcsolatban. A céget annak felszámolásáig vezető férfi jelenleg a szegedi repülőtér igazgatója, akihez talicskával ment a károsultak pénzéért immár másodízben Szabó Bálint, a meg nem térült 429 millió forintot kérve a két tucat károsult nevében.

Fidesz: Hová tűnt a zuglói szocialista képviselő?

Itthon2017.03.18, 14:41

A Fidesz felszólította az MSZP vezetését, adjon magyarázatot arra, hogy az elmúlt egy évben hova tűnhetett zuglói képviselője, továbbá a személyéhez köthető 100 millió forintos köztartozás.

Lázár: Fontos változások lesznek a közbeszerzésben

Itthon2016.11.08, 11:49

Az elmúlt egy év tapasztalatai és a társadalmi egyeztetések eredményeképpen egyszerűsíteni és gyorsítani kell a közbeszerzési eljárásokat, valamint szigorítani kell a közpénz elköltésének feltételeit - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden a közbeszerzési törvény és az azzal összefüggő egyes jogszabályok módosításáról szóló parlamenti vitában.

Neonáci emléktúrát támogat a Jobbik

Itthon2016.08.22, 15:52

Neonáci emléktúrákat szervez és nyíltan élteti a Hitler-kultuszt az a szervezet, amelynek alapítványokon keresztül juttat közpénzt a Jobbik - erről írt a 888.hu. A cikk szerint a Jobbik a párttámogatásának egy részét átutalja a Gyarapodó Magyarországért Alapítványnak, és onnan kaphat pénzt a Hatvannégy Vármegye Alapítvány, amelynek ifjúsági mozgalma szervezte például az Attila Védvonal Emléktúrát, ahol az egyik Jobbik-szimpatizáns Hitler-kosztümben pózolt. 

Előző
Következő