közösségi oldalak
címke rss- kapcsolódó címkék:
- adatvédelem
- internet
- legfrissebb
- legrégebbi
Másfél év után sem tűnnek el a Facebookról törölt képek
A Facebook illetékesei szerint a szájtról törölt képek csak "korlátozott ideig" maradnak meg a rendszerükben, de a gyakorlatban ez akár másfél évet is jelenthet.
Lájkolt linkekkel erősít a Bing
A Microsoft webkeresője a Facebookkal való szorosabb integráció jegyében az ismerősök választásai alapján is listázza majd a találatokat.
Facebookot is hív a legújabb Skype
Megjelent a Skype 5.0-s verziója: az átdolgozott kezelőfelülettel rendelkező szoftver windowsos verziójából már a Facebookot is el lehet érni, és a közösségi oldalon lévő ismerősöket is fel lehet tárcsázni.
Már 15 ezer magyar szörföl kanapén
Couchsurfing, azaz "kanapészörfölés". Első hallásra meglehetősen vad ötletnek tűnik, de csak annak, aki nem tudja, mit jelent valójában. Az elnevezés egy csaknem 2 milliós létszámú, többnyire kalandvágyó fiatalokból álló online közösségre utal, akik gond nélkül megalszanak egymás kanapéján, amikor éppen utaznak. Ma már 15 ezer magyar tagja is van a közösségnek, akik nemcsak utazgatnak, de vendégül is látnak külföldieket, akik az útikönyvek helyett első kézből ismerkedhetnek meg Budapesttel.
Adatokat szivárogtatnak ki a népszerű Facebook alkalmazások
A Wall Street Journal beszámolója szerint a Facebook tíz legnépszerűbb alkalmazása engedély nélkül több tízmillió felhasználó személyes adatait továbbítja hirdető cégeknek, a legszigorúbb biztonsági beállítások mellett is.
Spammereket perelt be a Facebook
Bepereli a közösségi hálózaton tevékenykedő csalókat a Facebook. A közösségi oldal a széles körben elterjedt nyereményjátékos spamet akarja megállítani az akcióval.
Barrichello pert nyert a Google ellen
A Google internetes kereső brazil kiadása 118.000 dollárt köteles fizetni Rubens Barrichellónak, mert későn törölte azokat a hamis regisztrációkat az Orkut közösségi oldalról, amelyeket a brazil Forma-1-es pilóta nevében töltöttek ki ismeretlen felhasználók.
E-mail a túlvilágról: internetes jelenlét a halál után
Szinte mindannyian rengeteg külfönféle webes szolgáltatást használunk az e-mailtől kezdve a közösségi oldalakig, nap mint nap rengeteg információt juttatva az internetre. Mi lesz a sorsa digitális hagyatékunknak, ha már nem leszünk? Beleolvashatnak-e a rokonok a levelezésünkbe, chates párbeszédeinkbe? Ráhagyhatjuk barátunkra blogunkat, videojátékbeli karakterünket, örökölhető-e a domainnév?
A Facebook tudja, mikor szakítanak a legtöbben
A Facebookról származó statisztikák szerint a tavaszi szünet alatt, április elsején, illetve két héttel karácsony előtt emelkedik drasztikusan a szakítások száma.
Nem adják ki többé bárkinek a Gmail-kontaktokat
A Google a jövőben nem adja át feldolgozásra automatikusan más szájtoknak a Gmail levelezőszolgáltatásban lévő kapcsolatok listáját - jelentette be a vállalat.