közösségi finanszírozás

címke rss

Szuperszámítógép, ami elfér a zsebben

Techbázis2015.11.26, 10:12

Bankkártya méretű komputerből épített szuperszámítógépet egy londoni csapat. Az apró, zsebben hordható készülék mondhatni mindenre jó.

A Facebook lesz az új pénzgyűjtő portál

Techbázis2015.11.19, 18:01

Már teszteli Fundraisers nevű szolgáltatását a Facebook, ezzel a nonprofit szervezetek gyűjthetnek pénzt különféle célokra. A tervek szerint jóval egyszerűbb lesz használni, mint az olyan közösségi finanszírozó oldalakat, mint a Kickstarter, és az IndieGogo.

Startupot építeni olyan is lehet, mint a legózás

Gazdaság2015.11.18, 14:17

Magyar szakember írna könyvet a startup stúdiókról, és közösségi finanszírozási kampányt indított ötlete megvalósításához. Szeretné megmutatni, hogy a startuépítés bizonyos közegben olyan, mint a legózás: izgalmas kísérletezés, kevés stressszel és kockázattal.

Táncol és dolgozik a kis házi robot

Techbázis2015.11.12, 10:18

Programozható, intelligens kis robotot vitt IndieGoGóra az Ubtech nevű cég. Alpha 2 amellett, hogy okos, szórakoztató is: mesét olvas a gyerekeknek, táncra perdül, és a munkába is besegít.

Épül a magyar játékfejlesztők többmilliós szigete

Techbázis2016.02.10, 19:42

Alaposan felrázta a régimódi kalandjátékok szerelmeseit a magyar Zadbox Entertainment játéka: a Quern elkészülését összesen 11 millió forinttal támogatták Kickstarteren, a világ különböző tájairól. Független, kezdő magyar csapattal eddig ilyen még nem történt. A munkálatok azóta remekül haladnak, és jövőre a saját szemünkkel is meggyőződhetünk arról, hogy mire képes négy eltökélt fiatal, ha játékfejlesztésre adja a fejét.

Egyre több európai használja ezt az amerikai receptet

Gazdaság2015.11.10, 10:54

Ha van egy jó ötlet, és csak pénzre lenne szükség, a legkézenfekvőbb megoldás az internet népéhez fordulni. A közösségi finanszírozás már Európában is teret hódít: az idén eddig 7 milliárd eurót adományoztak a befektetők lelkes úttörőknek a hálón. Magyar vállalkozások között is van rá példa, hogy valaki így szerzett kezdőtőkét. Közben rengeteg mítosz lengi körül ezt a forrásszerzési formát. Tényleg ingyen jön a pénz?

A kalapozás után is fizethetünk adót

Gazdaság2015.11.06, 14:58

Bár egyre népszerűbb a közösségi finanszírozás, a vonatkozó jogi szabályozás kialakításában még az Európai Unió is tapogatózik, Magyarországon pedig egyáltalán nincs szabályozva a pénzgyűjtés ezen új formája, mondja dr. Fekete Zoltán Titusz, az RSM Hungary adómenedzsere.

Most megtanulhat Rejtő-regényt írni

Kultúra2015.11.02, 13:50

Rejtő Jenő születése után 110 évvel mutatják be Az öldöklő tejcsarnok című, Rejtő-szövegek alapján készült zenés kocsmaszínházi színdarabot a Hátsó Kapuban. Az író-rendező Kárpáti Péter független színházi színészekből álló csapata már majdnem 200 ezer forint összegyűjtött közösségi finanszírozással a továbbjátszáshoz.

Három óriási és nagyon friss tőkesiker

Archívum2015.10.30, 09:56

Bár sokszor láttunk már elképesztő összegeket a Kickstarteren és az Indiegogón, van az a milliós akció, amelyikre még mindig felszalad a szemöldök.

Így lehet az Uber az autóvilág ura

Gazdaság2015.10.28, 10:14

Lebecsüli az Uber lehetőségeit, aki úgy gondolja, hogy a közösségi fuvarozás óriása csupán a taxipiacon válhat domináns szereplővé. Egy friss elemzés arra próbál rávilágítani, milyen jelentős átalakulásokat hozhatnak az újítások. A lehetséges jövőkép felvázolásakor azzal számolnak, hogy a technológiai változások előrehaladtával a vállalat az egész autópiacra jelentős hatással lehet, főleg akkor, ha a jövőben barátságosabb viszonyt ápol majd a szabályozókkal.

A 92 millió dolláros űrhajó, ami talán sosem száll fel

Techbázis2016.02.14, 22:04

92 millió amerikai dollár. Forintban 25 milliárd. Óriási összeg, amit nem egy állami cég vagy olajmágnás dobott össze a Star Citizen című videojátékra, hanem több mint egymillió felhasználó, akik láttak fantáziát egy veterán játékkészítő visszatérésében. A program évek óta készül, többek szerint sosem ér révbe. Az amerikai fejlesztők azonban úgy tűnik, haladnak. Most épp mozisztárokat szerződtettek le.

Egy teherautónyi pénzt gyűjtött a lézerborotva

Gazdaság2015.10.02, 15:20

Nincs irritáció, nincs kopás, nincs műanyagszemét. A Skarp nevű innovációra eddig 2,7 millió dollárt dobtak össze az érdeklődők a Kickstarteren.

Ígéretes lehetőség a magyar diákok előtt

Gazdaság2015.09.25, 15:59

Európa legnagyobb IT-konferenciájára juthat el egy négy magyar egyetemistából álló fejlesztőcsapat, ahol saját fejlesztésű, külföldön tanuló diákokat segítő webes alkalmazásukat mutatnák be. Egyelőre arra gyűjtenek pénzt, hogy ki tudjanak jutni a dublini rendezvényre.

Ez a telefon nem fogy ki a tárhelyből

Techbázis2015.09.03, 15:45

A Robin egy olyan okostelefon, mely szinte minden adatot felhőbe ment, és onnét is olvas ki. Ennél fogva elméletben végtelen tárhellyel rendelkezik.

Jön a Sony elegáns okosórája, de csak ha a vásárlók is akarják

Techbázis2015.08.31, 10:30

Fémből készült, kereklapos okosórát mutatott be a Sony, a gyártó azonban nem bízza a véletlenre a sikert: csak akkor lesz valami a tervekből, ha a vásárlók is érdeklődnek iránta.

Közösségi finanszírozásból pizza formájú alsóneműt

[origo] Gasztro2015.08.28, 14:52

Szeret adakozni, de nem tudja, hova küldje a pénzét? Egy lelkes vállalkozás éppen gyűjtést szervez ahhoz, hogy megvalósíthassa pizza alakú női alsóneműjét.

Megépítenék a Gyűrűk Ura városát a valóságban

Techbázis2015.08.14, 12:30

Egy angol fiatal fel akarja építeni Minas Tirith városát a valóságban. Ehhez csekély hétszázmilliárd forintra van szüksége.

Maguktól nyílnak ki a robotvirágok

Techbázis2015.08.06, 14:44

Hőre nyíló fémből készít kertdísz virágokat egy amerikai fiatalember. A kissé költséges művirágok a napszakoknak megfelelően viselkednek.

Legózza össze saját hangfalát

Techbázis2015.08.03, 16:32

Komponensenként állíthatja össze a hangrendszert attól függően, mire van szüksége. A végösszeg huszonötezer és félmillió forint között mozoghat.

Rekordot döntött a közönségkedvenc videojáték

Techbázis2015.07.18, 11:47

Rekordot döntött a régóta várt videojáték. A japán fejlesztők másfélmilliárd forintnál is többet gyűjtöttek össze rá a Kickstarteren.

Gyerekbarát a hordozható 3D-nyomtató

Techbázis2015.07.16, 07:29

Hordozható, olcsó, és teljesen veszélytelen 3D-nyomtatót készítettek, mely akár a kicsiknek is segíthet megismerkedni a mérnöki felfogás alapjaival.

Minden zajt kiszűr az okosfülhallgató

Techbázis2015.07.11, 09:50

Okosfülhallgatóval szűrhetik ki a nem kívánt zajokat a felhasználók, hogy akár a hangos metrón vagy vonaton is zavartalanul élvezhessék a zenét.

Ezzel a szelfibottal egyszemélyes tévéstábbá válhatunk

Techbázis2015.07.10, 11:21

A Solocam nevű szelfibot segítségével akkor is készíthetünk riportot, ha nincs velünk operatőr. Az eszközt IndieGogón hirdették meg, egyelőre a kért összeg negyede gyűlt össze.

Ezzel a kütyüvel a banán is telefonná változhat

Techbázis2015.07.09, 07:30

Fülbevalóként, kulcstartóként, vagy akár nyakékként is magukkal vihetik a vásárlók azt a kütyüt, amely minden hétköznapi tárgyból képes érintőpanelt varázsolni.

Túl sokat nyafogunk a közösségi médiában

Techbázis2015.07.07, 06:49

Sokan festenek magukról rossz képet a közösségi médiában, és ez az álláskeresést is negatívan befolyásolhatja.

Újra népszerű a 33 éves számítógép

Techbázis2015.07.06, 16:51

Visszatér a ZX Spectrum legendás billentyűzete. A közösségi finanszírozással indult klaviatúra még nem jelent meg, de előrendelésben már mind elfogyott.

Nem segít az internet a görög válságon

Techbázis2015.07.03, 12:51

Szokatlan módon próbálták visszarántani a csőd széléről Görögországot, a szervezett gyűjtés nem a tervek szerint halad.

Kalapozós kampány indult Görögországért

Gazdaság2015.06.30, 10:52

„Rettentően unalmas, ahogy a miniszterek Európa-szerte csak izmoznak azon, megmentsék-e a görögöket. Ehelyett egyszerűen vegyük kézbe a problémát. Az Unióban 503 millió ember él. Ha mindannyian bedobunk néhány eurót, Görögország újra egyenesbe kerül. Egyszerűbb nem is lehetne.”

Hatalmas siker a kétkezes fabillentyűzet

Techbázis2015.06.25, 16:44

Fából készítettek kétkezes billentyűzetet, mely a Kickstarteren is hasít: a kért összeg háromszorosát szedte össze, és még közel sem ért véget a gyűjtés.

Nem baj, ha ezzel a drónnal a vízben landol

Techbázis2015.06.17, 17:12

Horgászoknak készül a vízálló halászdrón, a halaknak esélyük sincs!

Jó világ van, itt a lekvárral töltött kolbász

[origo] Gasztro2015.06.17, 14:47

A meglepő hibridek utolérték a húsipart. De tényleg kell nekünk lekvárral töltött kolbász?

Egy kütyü, amivel könnyebb megnyugodni

Techbázis2015.06.16, 16:01

Olyan kütyüt fejlesztettek ki, mely segít megőrizni a nyugalmunkat a legnagyobb stresszhelyzetben is.

Megcsinálják a tökéletes okostelefont

Techbázis2015.06.16, 14:32

Egy új kezdeményezés egy minden eddiginél jobb okostelefont ígér.

Már nincsenek messze a Star Wars hologramjai

Techbázis2015.06.11, 14:21

Egy új eszköz bármilyen digitális tartalomból képes hologramot készíteni.

Ettől a kütyütől okosabb lesz az autó

Techbázis2015.06.09, 09:48

A Vinli nevű készülék összekötné a mobilt a személyautóval, hogy olyan járműveket is okosabbá tegyen, amelyek eredetileg nem élvezték egyetlen efféle rendszer támogatását sem.

Ezzel a kütyüvel többé nem leszünk kialvatlanok

Techbázis2015.06.07, 10:15

Az Ayo nevű eszköz bioritmusunk alapján ébreszt fel bennünket.

Kukázná az egeret a csodabillentyűzet

Techbázis2015.06.04, 15:59

A Moky egy olyan billentyűzet, ami láthatatlan érintőpanellel rendelkezik, így elméletileg feleslegessé teszi az egeret.

Varázstoll forradalmasíthatja az üzenetküldést

Techbázis2015.05.15, 09:35

A Phree nevű varázstollat azoknak találták ki, akik megunták, hogy csak pötyögve írhatják be üzeneteiket.

Már a kanapéval is tölthetjük a telefont

Techbázis2015.04.26, 21:48

A rövid töltőkábelek okozta problémát oldaná meg egy startup cég. két nap alatt majdnem az összeg fele összegyűlt.

A Kickstarteren gyűjt az új könyvére a bestseller-író

Gazdaság2015.03.17, 13:58

Eric Ries előző műve, a Lean Startup hivatkozássá vált a startup-világban. Új Kickstarter projektjét kevesebb mint egy napja indította, de a célzott 135 ezer dollár már majdnem összejöt.

Elhappolják a sikert az Apple elől

Techbázis2015.03.12, 19:37

Minden idők legtámogatottabb projektje lett a Pebble Time a Kickstarteren: több mint 17 millió dollárt gyűjtött eddig az okosóra, felállítva az új rekordot.

Egy magyar startupper kalandjai a Kickstarteren

Gazdaság2015.06.18, 14:41

Gulyás Sára az első magyar dizájner, aki sikeresen elindított és lezárt egy nagyobb összegű kampányt a Kickstarteren: több mint 20 ezer dollárt sikerült összegyűjtenie. A Pikkpack cipő tervezője arról mesélt az Üzletrésznek, milyen rejtett nehézségekre számítson, aki kalapozós kampányra adja a fejét, mit hoz az élet a Kickstarter után, és mi a jó a csináld magad öltözékben.

Felrobbantották a Kickstartert a bombacicák

Archívum2015.01.30, 11:58

Több pénzt igen, több támogatót még nem kapott kampány a közösségi kalapozón.

Három túlteljesített közösségi kampány

Gazdaság2015.01.11, 09:44

A közösségi finanszírozásban az a szuper, hogy sem befektetői tapasztalat, sem különösebben masszív tőke nem kell hozzá, mégis teljesen esélyes. A jól szabályozott keretek között 10-50 dolláros hozzájárulásokból valóban simán meg lehet lökni egy innovatív ötletet.

Magyar kapszulás sörfőzőgép az internet sztárja

Gazdaság2014.12.03, 17:31

Még csak kedden indult a közösségi finanszírozási kampánya, de cikkünk írásáig már több mint 23 ezer dollárt begyűjtött a magyar fejlesztésű, otthoni sörfőzőgép, a Brewie.

Itt a Kickstarter első milliárd dolláros exitje

Archívum2014.03.28, 16:07

Szoktunk írni arról, hogy a Kickstarter hogyan tágítja szinte napról-napra a közösségi finanszírozás, a crowdfunding határait és horizontját. Most újabb mérföldkőhöz érkeztünk: az Oculus-szal megvan az első milliárdos exit is.

Kicsi autó, hatalmas szív

Archívum2014.01.24, 15:51

Él egy férfi Újlipótvárosban, az itt lakók Péter bácsinak szólítják. Főként a nyugdíjasok, mert ők találkoznak vele a leggyakrabban. Péter bácsi egy használatra kapott elektromos kisautóval ugyanis nap mint nap megkönnyíti az életüket.

Előző
  • 1
  • 2
Következő