közösség elleni erőszak

címke rss

Senki sem emlékszik, hogy durrantak el az agyak a sajóbábonyi ködben

Nagy köd volt, alig látott valamit, inszalagszakadás miatt otthon kellett feküdnie, filmeket másolt egy ismerősének - ilyen indokokra hivatkozva védték magukat azok a sajóbábonyiak, akiket egy 2009 novemberi összetűzés miatt közösség tagja elleni erőszakkal vádolnak. Az ügyészség szerint a cigányok magyar és gárdisták megölésére buzdították társaikat, a vádlottak szerint azonban ez nem igaz, ennyire nem durvult el a helyzet. Egyikük azt mondta, még a rendőröknek is segített lenyugtatni a feldühödött embereket.

A melegeket védő törvény sújt le a "magyarverő" romákra

Itthon2011.03.15, 19:26

Eredetileg a melegfelvonulás résztvevőire támadók ellen hozták meg azt a törvénymódosítást, amelynek alapján már két esetben is nem jogerősen romákat ítélt el a bíróság rasszista indítékúnak minősített bűncselekmények miatt. Az ilyen ügyeket figyelő jogvédők nem tudnak arról, hogy romákat ért támadások miatt is született volna ítélet a törvény alapján, amelyet félresikerültnek tartanak.

Börtönt kért a nigériaiakat verő szkinhed fiatalokra az ügyészség

Itthon2012.03.08, 14:39

Szilveszterkor boxerrel és gázsprayvel felfegyverkezve támadt nigériai származású emberekre hat fiatal Debrecenben. Az ügyészség közösség elleni erőszak miatt emelt vádat a magukat szkinhednek valló fiatalok ellen.

Előzetesben Vizoviczki két társa

Itthon2012.06.15, 17:31

Előzetes letartóztatásba helyezte a debreceni bíróság pénteken azt a két férfit, aki a gyanú szerint összevert egy roma fiatalembert május végén egy helyi diszkó előtt.

Börtönbe küldik a gárdistákkal szembeszálló romákat

Itthon2013.05.09, 13:15

Egy betiltott 2009-es gárdistatüntetésen több sajóbábonyi nekiesett a felvonulóknak, és a megölésükkel fenyegetőzött. A bíróság szerint ez közösség elleni erőszak, mind a kilenc vádlott börtönbe megy. Az eljárást több jogvédő szervezet kifogásolta, mivel a tüntetést szervező gárdisták közül senkit nem vontak felelősségre, a cigányokat pedig azon törvény alapján vádolták meg, amely a kisebbségek védelmét szolgálja.

Cigányozni vagy magyarozni veszélyesebb?

Itthon2013.05.10, 14:52

Magyarellenesség miatt ítéltek el csütörtökön kilenc sajóbábonyi romát, akik rátámadtak a faluban vonuló gárdistákra. Az elmúlt években több cigányt is letöltendő börtönre ítéltek közösség elleni erőszakért, míg korábban a hasonló ügyekben legfeljebb csak felfüggesztett börtönt szabtak ki. A nyomozók és a bíróság nagyon óvatosan használják a rasszizmus vádját, magyaroknak sokszor akkor sem hiszik el, hogy rasszisták, ha büszkén vállalják, hogy szerintük csak a halott cigány a jó cigány.

Súlyosbították a sajóbábonyi romák ítéletét

Itthon2013.09.30, 18:06

A 2009-ben Sajóbábonyban Jobbik-szimpatizánsokra támadó romák mindegyikének a büntetését súlyosította hétfői határozatával a Debreceni Ítélőtábla. Az ítélet csak a másodrendű vádlott esetében nem jogerős.

Nem rasszizmusból támadtak a miskolci romák

Itthon2013.10.08, 16:42

Nem volt közösség elleni erőszak a miskolci romák támadása 2009-ben a másodfokon eljáró bíróság szerint. A vádlottakat garázdaság miatt ítélték el.

Előző
  • 1
Következő