közoktatás

címke rss

Kibírható szigor várja a diákokat az egyházakhoz került iskolákban

Itthon2012.05.25, 20:57

Dicsértessék a Jézus Krisztus vagy Áldás, békesség - szeptember óta így köszönnek a diákok a tanároknak azokban az iskolákban, amelyek a tanév elején egyházi fenntartásba kerültek. A korábbi önkormányzati iskolákban egyenruhát ugyan nem hordanak a gyerekek, de a Bibliát tanulmányozzák, hajat festeni, körmöt lakkozni és sminkelni pedig tilos. A nem vallásos szülők azonban azt is mondják, nem igazolódtak be a félelmeik.

Tucatjával tukmálják az iskolákat az egyházakra

Itthon2012.05.11, 07:56

Sorra keresi fel az egyházakat több település is, hogy vállalják át iskoláik fenntartását a következő tanévtől. A polgármesterek nem vallásos meggyőződésből érdeklődnek, hanem mert tartanak az iskolák jövő januári kötelező állami kézbe adásától. Hajdúsámson és Ajka például a Hit Gyülekezetével tárgyal, amelynek oktatási főigazgatója azt ígéri, nem lesz hittérítés és vallási előírás, "szabad iskolát" akarnak. Az általunk megkérdezett szülők viszont aggódnak az egyházi terjeszkedés miatt.

A Hit Gyülekezetéhez kerülhet két ajkai iskola

Itthon2012.05.09, 15:55

A Hit Gyülekezetének kezelésébe adná két iskoláját az ajkai önkormányzat, mivel nem tudja tovább fenntartani őket. Schwartz Béla MSZP-s polgármester szerint nem vallási, hanem gazdasági kérdésről van szó, és akkor is mindenki szabadon gyakorolhatja vallását, ha az iskolák fenntartója a Hit Gyülekezete lesz.

Nem tetszenek az iskolasmasszerek az ombudsmannak

Itthon2012.05.07, 15:00

A rendőrök nem fogják tudni melyik diák lóg, az iskolaőrök pedig azt, hogy milyen testi kényszert alkalmazhatnak a diákokkal szemben - figyelmeztetet az iskolakerülés rendészeti eszközökkel akadályozó előterjesztés hibáira Szabó Máté ombudsman. Az állampolgári biztos szerint át kell dolgozni a javaslatot, de ő inkább az iskolapszichológusi hálózatot fejlesztené.

Baltával estek neki az alsós tananyagnak

Itthon2012.04.28, 12:03

Csukás István kikerül, Wass Albert viszont bekerül a kötelező olvasmányok közé a nemzeti alaptantervben az [origo] információi szerint. Az oktatási államtitkárság megfogadta a kritikák egy részét, és baltával esett neki a tervezett tananyagnak. Kevesebb lesz a kötelező előírás, de az akadémia kérésére több lesz a kísérlet fizikából és kémiából, és egy kis trükkel beszuszakolták Kertész Imre Sorstalanságát is.

Lerövidítené a nyári szünetet Hoffmann Rózsa

Itthon2012.04.26, 15:30

Nehezen tudják megoldani a szülők a gyerekek elhelyezését nyáron, ezért az oktatási államtitkárság lerövidítené az általános iskolások nyári szünetét - jelentette ki Hoffmann Rózsa államtitkár a héten. A középiskolások vakációjához az érettségi rendszer miatt nem nyúlnának. A szülők szerint a cserébe hosszabbá váló tavaszi vagy téli szünetben még nehezebben tudnák elhelyezni a gyerekeket.

Csavargó és tomboló gyerekekre figyel majd az iskolasmasszer

Itthon2012.04.19, 13:28

Részben az iskolakerülés, részben az iskolai erőszak és lopások visszaszorítására iskolaőröket állítana a Belügyminisztérium az iskolákba, az őrök szélsőséges esetben akár testi kényszert is alkalmazhatnának. Az oktatási államtitkárság inkább erkölcstannal és mediációval küzdene a problémák ellen, de már belenyugodtak abba is, hogy őrök vigyázhatják majd az iskolákat.

Meggondolták magukat a szigetszentmiklósi osztályfőnökök

Itthon2012.04.13, 08:40

Mégis helyükön maradnak annak a szigetszentmiklósi gimnáziumnak az osztályfőnökei, ahol vita robbant ki az igazgatóváltás körül. Az intézmény fenntartója a tanárok tiltakozásával szembemenve nevezett ki új vezetőt az iskola élére, és emiatt fenyegetőztek korábban az osztályfőnökök lemondással.

Kihagyták a rossz tanulókat az osztálykirándulásból

Itthon2012.04.13, 09:54

Egy Csongrád megyei általános iskola osztálykirándulásából kizárták azokat a diákokat, akik a tanárok szerint rosszul teljesítettek - írja a Délmagyarország. Az egyik szülő tiltakozik a döntés ellen, az iskola szerint ugyanakkor a kirándulásra pályázaton nyerték a pénzt, és az összeg nem volt elegendő a teljes osztály utaztatására.

2013 szeptemberében jöhetnek új tankönyvek a közoktatásban

Itthon2012.03.27, 15:24

Hoffmann Rózsa szerint 2013 szeptemberétől kerülnek először a hallgatók kezébe az új Nemzeti alaptantervhez igazodó tankönyvek. Az új könyveket először az 1., 5. és 9. évfolyamosok kapják, majd ezt követően felmenő rendszerben a következő évfolyamok.