közmédia

címke rss

Pénzben dúskál jövőre a közmédia

A minisztériumok közül a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium lesz a 2012-es költségvetés nagy vesztese. A Belügyminisztériumnak több pénz jut, de hozzá több feladatot is kap. A közmédia jövőre több mint hat milliárd forint pluszbevételhez jut a költségvetésből. A termékdíjakból az idei összeg háromszorosát akarja beszedni a kormány 2012-ben. Mire mennyit költ jövőre az állam?

Második hullámban 367 dolgozót küldtek el a közmédiából

Tévé2011.11.15, 18:12

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) 367 fő csoportos leépítését jelentette be az állami foglalkoztatási hivataloknak. Ebből a 367 főből 49-en korábban már közölték, hogy távozni kívánnak, egy részük nyugdíjba vonul.

"El sem olvastam, mi áll a papíron" - Kembe Sorel-Arthur a köztévés kirúgásáról

Tévé2011.11.16, 08:52

A közmédiánál történt, közel négyszáz fős újabb elbocsátás a Duna Tv-nél dolgozó, de a Tv2 Jóban Rosszban című napi sorozatában is látható Kembe Sorel-Arthurt is érintette. A műsorvezető-riporter azon kevesek közé tartozik, akik nem írták alá a felmondásról szóló előzetes értesítést, mert - a munkaügyi bíróság korábbi üggyel kapcsolatos, elsőfokú ítéletére támaszkodva - nem tartotta legitimnek a csoportos kirúgást. Megkerestük M. Kiss Csabát, Teszári Nórát is, ők nem kívántak nyilatkozni az elbocsátásról.

Áfamentesen szerezheti meg gyártóbázisát a közmédia

Gazdaság2011.12.13, 12:55

A parlament úgy döntött, hogy a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnak nem kell áfát fizetnie a Kunigunda úti gyártóbázis tulajdonjogának visszaszerzésekor. Marad a költségvetésben az abortuszra szánt 400 millió forint, ugyanakkor Matolcsy György javaslatára zárolnak 13 milliárd forintot.

Távozik a köztévétől Baló György

Tévé2012.01.13, 14:38

Elhagyja a köztelevíziót Baló György műsorvezető. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap közleménye szerint Baló kezdeményezte a szerződése felbontását.

Vágókép sem lehetett Lomnici Zoltán

Itthon2012.01.24, 19:17

Azért kapott figyelmeztetést a Lomnici-anyag riportere, mert a felettesei utasítását követte - derül ki abból a levélből, amelyet a médiatanácsnak írt.

Kicsiket durran az MTV-s tűzijáték

Tévé2012.03.24, 19:44

Akadtak biztató próbálkozások a közszolgálati tévénél, de a nézettség csak lassan araszol felfelé a tavaly őszi átalakítás óta. Fél év és fél tucat gondterhelt hacker nem elég ahhoz, hogy az MTV visszataláljon a harmincéves kabarétréfákkal elűzött tévézőkhöz. Gundel Takács Gábor működik, a kekeckedő Csiszár Jenő is, több nagy dobás azonban az MTV-n nem szól olyan nagyot, mint máshol.

Konvojjal tüntettek a közmédiumok épületeinél

Itthon2012.05.03, 21:34

Demonstrációt tartott a sajtószabadság nemzetközi napján, csütörtökön délután Budapesten a Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezete (TFSZ) és a Tiszta Kezek a Demokratikus Magyarországért Mozgalom. A két szervezethez a közmédia tisztaságáért a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Kunigunda úti gyártóbázisa előtt tiltakozók is csatlakoztak.

Elbukták havi járadékukat az MTV nagy öregjei

Itthon2012.05.09, 11:20

Nem fizetik ki a Magyar Televízióban évtizedeken át dolgozó 12 örökös tag havi 240 ezer forintos életjáradékát - írja a Népszava. Az MTV közölte, nincs már pénzük erre, a médiaszolgáltató alap pedig azt állítja, hogy nem került át hozzá a pénzt kezelő alapítvány.

A kulturális olimpiát is közvetíti a közmédia

Tévé2012.07.20, 15:44

Az olimpiai játékok mellett annak kísérőrendezvényéről, a London 2012 Fesztiválról is értesülhetünk az m1, az m2 és a Kossuth Rádió napi közvetítéseiből. 

Előző
Következő