közlemény

címke rss

KTK: A kormány magán kezdi a takarékoskodást, a lakossági rezsicsökkentést pedig továbbra is biztosítja

Itthon2022.09.19, 23:13

A kormány magán kezdi a takarékoskodást, a lakossági rezsicsökkentést pedig továbbra is biztosítja - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményében. 

Meghalt Vadász Ágnes

Tévé2022.09.10, 18:25

79 éves korában halt meg a legendás bemondó, Vadász Ágnes, aki több mint negyven éven át volt a Magyar Rádió bemondója. Végigjárta a szakmai ranglétrát, és miközben számos műfajban kipróbálta magát, dolgozott szerkesztőként és műsorvezetőként, hivatásos beszélők generációit tanította a szép magyar beszédre.

Közleményt adott ki a brit királyi család a honlapján - Károlyra már királyként utalnak

Life.hu2022.09.08, 22:34

70 év uralkodás után, 96 éves korában elhunyt II. Erzsébet királynő. A hírt a királyi család honlapján is bejelentették.

A KESMA közleménye

Itthon2022.09.01, 14:42

A Közép Európai Sajtó és Média Alapítvány kurátorainak mandátuma augusztus 31-én lejárt. Az alapítói jogok gyakorlója, megköszönve az elmúlt időszak eredményes kurátori munkáját, szeptember 1-i hatállyal kinevezte a következő ciklus kuratóriumi tagjait. A kuratórium elnöke Liszkay Gábor, tagok Szánthó Miklós és Hegedűs Zoltán.

Megkapta a MAB intézményakkreditációját a Színház- és Filmművészeti Egyetemen

Kultúra2022.07.12, 09:20

Közleményt adott ki a Színház- és Filmművészeti Egyetem, amelyben azt írják, hogy a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB) hivatalosan is megadta az akkreditációt a Színház- és Filmművészeti Egyetem (Egyetem) számára.

Meztelen felvételek terjednek Opitz Barbiról: volt barátja tette közzé a videót

Life.hu2022.07.08, 09:36

Opitz Barbi volt barátja csúnyán visszaélt az énekesnő bizalmával, és olyan felvételeket osztott meg a neten, amelyek csak kettejükre tartoztak volna. 

Próbálja kiengesztelni cserbenhagyott rajongóit Berki Mazsi

Tévé2022.07.06, 22:04

Férje, Berki Krisztián váratlan halála miatt sok mindenről le kellett mondania Berki Mazsinak, de az egyik legnehezebb döntés az volt számára, mikor a régóta szervezés alatt álló, tematikus baba-mama tábort kellett lemondania.

Figyelem! Közleményt adott ki a Katasztrófavédelem: több mint 200 település érintett

Life.hu2022.06.13, 16:33

Az elmúlt hetek csapadékos és szeles időjárása miatt elmaradtak a szúnyoggyérítési munkák, ezeket pótolják most a szakemberek.

Kiderült, hogy a sztárok kinek az oldalán állnak a Depp kontra Heard ügyben

Tévé2022.06.10, 08:31

Múlt héten ért véget a hosszasan elhúzódó rágalmazási per Johnny Depp és volt felesége, Amber Heard között, aki korábban szexuális és fizikai bántalmazással is megvádolta a színészt, az utóbbi ezért karrierjével fizetett.

Közleményben tudatta a rendőrség: itt látták utoljára Fannit

Life.hu2022.04.20, 20:24

Nagy erőkkel keresi a rendőrség 17 éves lányt, Zöld Fannit, aki egy VIII. kerületi gyermekotthonból ismeretlen helyre távozott.

Több mint kilencezer menekült érkezett szerdán Ukrajnából

Life.hu2022.04.14, 10:12

Magyarországra szerdán az ukrán-magyar határszakaszon 5388 ember lépett be, míg a román-magyar határszakaszon belépők közül 3887-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) csütörtökön.

Közleményt adott ki a MÁV a mindszenti balesetről: kiderült, hibázott-e a vonat vezetője

Life.hu2022.04.05, 20:53

Minden szabályt betartott annak a motorvonatnak a vezetője, amely egy kisteherautóval ütközött össze kedd reggel 7 óra előtt Mindszent határában egy vasúti átjáróban - közölte a helyszínen a MÁV-Volán-csoport szóvivője. A balesetben öten a helyszínen meghaltak.

Rémisztő dologra figyelmezet a WHO: újabb világjárványt szabadíthat a világra a háború

Life.hu2022.03.12, 22:26

Az Egészségügyi Világszervezet azt kéri Ukrajnától, hogy semmisítsék meg a laborjaikban lévő veszélyes kórokozókat, nehogy a bombázások miatt még nagyobb baj legyen...

Közleményben tudatta a színház: nem lép színpadra Cserhalmi György

Life.hu2022.03.07, 20:06

Bár a Radnóti Színház és a nézők már nagyon várták az Antigoné márciusi bemutatóját, most rossz hírt közölt a színház: Cserhalmi György nem lép színpadra. Sem most, sem pedig később.

A cseh fociválogatott sem lépne pályára az oroszok elleni vb-pótselejtezőn

Sport2022.02.27, 12:40

A lengyel és a svéd után a cseh labdarúgó-válogatott sem áll ki az oroszok elleni világbajnoki pótselejtezőre. 

Ez vár Magyarországra: közleményt adott ki a Honvédelmi Minisztérium

Life.hu2022.02.24, 17:33

Reggel óta magyar emberek ezreit foglalkoztatja a kérdés, hogy mi vár az országra a szomszédban kirobbant háborúban. Február 24-én hajnalban ugyanis Oroszország megtámadta Ukrajnát, rég nem látott méretű katonai konfliktust robbantva ki Európában.

Az élelmiszerárstopról szóló rendelet egyik nyomtatványát technikai hiba miatt javították

Itthon2022.01.27, 20:39

A kormány oldalára felkerült, élelmiszerárstopról szóló rendelet csatolmányai között az egyik nyomtatható tájékoztató (A0-s méretű) technikai hiba miatt egyes gépeken rosszul jelenhetett meg - írja a Kormány.hu.

"Úgy döntöttünk, hogy megszakítjuk házastársi kapcsolatunkat" - Megdöbbentő hírt közölt a királyi család

Life.hu2022.01.25, 13:18

Elválik férjétől Krisztina infánsnő, VI. Fülöp spanyol király fiatalabbik nővére - közölte az EFE spanyol hírügynökség hétfőn.

"Próbáltunk mindent ugyanonnan folytatni..." - Közleményben vallott házasságáról Dombóvári István

Life.hu2022.01.19, 10:40

Humoros közleményben írt házasságáról a népszerű humorista, Dombóvári István a Facebook-oldalán.

Fontos közleményt adott ki a rendőrség - mindenkit érint

Life.hu2021.12.27, 13:27

Fontos dologra figyelmeztet a rendőrség, nem szabad félvállról venni.

Matolcsy György: Miért ne vegyük meg a budapesti repülőteret?

Gazdaság2021.12.20, 13:05

Több fontos érv szól amellett, hogy miért ne vegyük meg a budapesti repülőteret, hiszen minden fontos gazdaságfejlesztési döntésünknél törekednünk kell a főváros gazdasági, demográfiai és térszerkezeti túlsúlyának csökkentésére - írja Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke.

Bocskor Andrea: Hatékony és valós segítséget a fiataloknak!

Nagyvilág2021.12.14, 19:28

Hatékony és valós segítséget a fiataloknak! - Bocskor Andrea sajtóközleménye

Az Igazságügyi Minisztérium közleménye

Itthon2021.12.07, 11:57

A mai napon a Legfőbb Ügyészség kezdeményezte Völner Pál országgyűlési képviselői mentelmi jogának felfüggesztését. Ezzel kapcsolatban közleményt adott ki az Igazságügyi Minisztérium, melyet alább közlünk: 

A Kőbánya SC kiáll a tanítványait összeverő, magát cárnak hívató edző, Turi György mellett

Sport2021.12.03, 12:38

A Kőbánya Sport Club elnöksége széleskörű vizsgálatot tartott, amelyek alapján kiáll a bántalmazással vádolt edző mellett. Az elnökség az elhangzott nyilatkozatok alapján igaztalannak, rendkívül méltánytalannak és végtelenül igazságtalannak tartja a Turi György úszószövetségi funkcióiról történő lemondását kikényszerítő sajtótámadásokat. Ezzel, persze, az elnökség nem csak Turi Györgyöt, hanem önmagát is mentegeti. 

A kamatfolyosó kiszélesítéséről és aszimmetrikussá tételéről döntött a Monetáris Tanács

Gazdaság2021.11.30, 18:20

A Monetáris Tanács áttekintette a gazdasági és pénzügyi folyamatokat. Meghirdetett ülésezési rendjének megfelelően nem tárgyalta a jegybanki alapkamatláb megváltoztatását, ugyanakkor aktuális ülése keretében a kamatfolyosó kiszélesítéséről és aszimmetrikussá tételéről döntött. Ennek értelmében a Monetáris Tanács december 1-i hatállyal az O/N jegybanki betét kamatát 1,60 százalékra, míg az O/N és az 1 hetes fedezett hiteleszköz kamatát 4,10 százalékra emelte.

Változás jön az iskolákban, óvodákban: decembertől csak így juthatnak be a szülők az intézményekbe

Life.hu2021.11.24, 07:16

A gyermekek, a pedagógusok további védelme és az oktatás zavartalansága érdekében a "külsősöknek" (például nem az iskola alkalmazásában álló takarítóknak, büféseknek, szállítóknak) decembertől védettségi igazolvány szükséges a köznevelési és szakképzési intézményekbe való belépéshez - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden.

Lánya közölte, mikor lesz Oszter Sándor temetése: "Mindenkinek szíve joga ott lenni, aki úgy érzi"

Life.hu2021.11.23, 16:45

Oszter Alexandra közleményt adott ki, melyben tudatja a rajongókkal: mikor és hol tudnak végső búcsút venni elhunyt édesapjától, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Oszter Sándortól. 

Változás a modern öttusában: kerékpározás válthatja a lovaglást

Petplace.hu2021.11.04, 09:47

Bár hivatalosan még nem erősítették meg, a The Guardian értesülései szerint úgy tűnik, hogy a Nemzetközi Öttusaszövetség (UIPM) végleg ki akarja zárni a lovaglást a sportágból. A szervezet vezető testülete ugyanis titokban arról szavazott, hogy a lovaglás helyére másik sportág, a kerékpározás kerüljön.

Új rendet vezetett be a BKK: itt vannak a részletek

Life.hu2021.10.12, 18:23

A BKK számos autóbusz- és trolibuszjáraton első ajtós felszállási rendet vezetett be annak érdekében, hogy kiszűrjék azokat, akik illetéktelenül használnák járműveiket. Ezekre a járatokra csak az első ajtónál lehet felszállni, hogy a járművezető ellenőrizhesse a felszállók jegyének, bérletének, utazásra jogosító okmányának érvényességét.

"Elnézést kérünk" - Megszólalt a Facebook a leállással kapcsolatban

Life.hu2021.10.05, 07:19

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, nem működik a Facebook, az Instagram és a Messenger, valamint a WhatsApp üzenetküldő szolgáltatás sem. A világméretű leállással kapcsolatban közleményt adott ki a Facebook vezetősége.

Közleményt adott ki válásával kapcsolatban Galambos Lajos: "Egy elhúzódó és nehéz döntést hoztunk"

Life.hu2021.10.04, 12:40

Múlt hét pénteken robbant a hír, hogy Galambos Lajos és felesége, Boglárka elválnak. A zenész erről Hajdú Péter Frizbi című műsorában beszélt először. Házassága nem bírta ki az elmúlt évek megpróbáltatásait.

Fidesz: Gyurcsányék újra megemelnék a rezsit

Itthon2021.09.09, 17:03

Gyurcsányék újra megemelnék a rezsit és bevezetnék a magyar családokat sújtó brüsszeli klímaadót - írja közleményében a Fidesz. 

Buszbaleset az M7-esen: közleményt adott ki az utazást szervező iroda

Life.hu2021.08.17, 12:18

Vasárnap hajnalban tragikus buszbaleset történt  az M7-esen, amelyben nyolcan életüket vesztették. A busz Horvátországban nyaralt magyarokat szállított haza, az utazást szervező iroda Facebook-oldalán tett közzé közleményt.

Az Operaház is reagált Rubint Réka ügyére: tisztáztak pár dolgot

Life.hu2021.07.23, 12:44

Ahogy tegnap mi is beszémoltunk róla, az Operaház egyik művésze közösségi oldalán fejezte ki nemtetszését az intézmény jövő évi, nőnapi programjával kapcsolatban, amit Rubint Réka prezentálna. Schobert Norbi ezt természetesen nem hagyhatta szó nélkül, közösségi oldalán mondta el véleményét, amire azóta a balettművész válaszolt is. Most az Operaház is beszállt, közleményben reagáltak a történésekre.

Közleményt adott ki a Vatikán Ferenc pápa állapotával kapcsolatban

Life.hu2021.07.14, 08:36

Ferenc pápa a római Gemelli kórházban folytatja gyógyulását és a műtét utáni rehabilitációt a szentszéki sajtóközpont keddi közleménye szerint, ami nem adta meg a konkrét időpontot arról, hogy mikor tér vissza az egyházfő a Vatikánba.

Elmarad a Sziget Fesztivál

Kultúra2021.05.06, 12:31

Idén is elmarad a Sziget Fesztivál - olvasható a Sziget Fesztivál főszervezőjének, Kádár Tamásnak a közleményében.

AstraZeneca vakcina: újabb közleményt adott ki az Európai Gyógyszerügynökség

Life.hu2021.04.23, 17:54

Az eddigi vizsgálatok azt bizonyítják, hogy a rendkívül ritkán előforduló vérrögképződés esetek ellenére az AstraZeneca gyógyszergyár koronavírus elleni oltóanyagának előnyei továbbra is felülmúlják a lehetséges mellékhatások kockázatait - közölte az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) pénteken.

A La Liga határozottan elítéli az európai Szuperliga létrehozását

Sport2021.04.19, 13:50

A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) hivatalos közleményben tudatta, hogy határozottan elítéli a szecessziós és elitista európai verseny, azaz az európai Szuperliga létrehozását, amely megtámadja a nyílt versenyképességet és a sportérdemek alapelveit.

Vilmos és Harry is hivatalos hivatalos közleményben emlékeznek meg elhunyt nagyapjukról

Life.hu2021.04.13, 07:39

Fülöp edinburghi herceg évszázadnyi hosszúságú életét a szolgálat határozta meg - fogalmazott hétfőn közzétett megemlékezésében Fülöp unokája, Vilmos cambridge-i herceg.

10 szavas közleményben búcsúzott Harry herceg szeretett nagyapjától, Fülöp hercegtől

Life.hu2021.04.09, 19:25

Harry herceg és Meghan Markle közleményt adott ki Fülöp herceg halála után. II. Erzsébet királynő férje 99 éves korában hunyt el április 9-én.

Nyílt levélben kelt fia védelmére Fekete Dávid édesanyja

Life.hu2021.04.02, 13:09

Ahogyan korábban mi is beszámoltunk róla, az utóbbi hetekben nagy port kavart az egykori Megasztáros, Fekete Dávid. Az énekes előbb válásával, majd adósságaival került a reflektorfénybe, nemrég pedig amiatt, hogy édesanyját is kisemmizte. Dávid édesanyja nyílt levélben mondta el az igazságot.

Látogatási és intézményelhagyási tilalom lépett életbe a gyermekvédelmi és javítóintézetekben

Itthon2021.03.07, 14:38

Intézményelhagyási és látogatási tilalom lesz mától a gyermekvédelmi intézményekben – írta sajtóközleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

A jövő egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy már elkezdődött

Gazdaság2021.03.01, 14:24

Miért is ne tapogatnánk ki évtizedünk világtrendjeit, azokat a hullámokat, amelyekre ráülnek a sikeresek, de elsodorják azokat, akik ellenállnak nekik? Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnökének írása a MAG blogon jelent meg.

Vilmos herceg nagyon kiakadt Harryre: "Nem szólhatsz vissza a királynőnek!"

Life.hu2021.02.21, 15:01

Vilmos herceget megdöbbentette, hogy Harry ilyen stílusban válaszolt nagyanyja közleményére, szerinte megsértette a királynőt - állítják bennfenntestek.

40 millió forintos bírságot kapott a CIB Bank hibás ügyféltájékoztatásért

Gazdaság2021.02.10, 11:24

Az MNB határidők kitűzésével felszólította a bankot a jogszabályi kötelezettségei teljesítésére és a jogsértések megszüntetésére. A feltárt hiányosságok nem veszélyeztetik a hitelintézet biztonságos működését.

Sok fiatal ki tudja használni az Otthonteremtési program nyújtotta támogatásokat

Gazdaság2021.02.09, 07:01

A leendő vásárlók közül sokan a legfiatalabb generáció tagjai, akik már megtalálták párjukat és élettárssal élnek, igaz, még gazdaságilag inaktívak. Ők átlagon felüli arányban élnek jelenleg albérletben, és piaci tapasztalatok alapján a legnagyobb részük ki tudja használni az Otthonteremtési program nyújtotta támogatásokat, kedvezményeket.

Hivatalos közleményt adott ki a Magyar Úszó Szövetség

Sport2020.11.12, 14:53

A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) nyilatkozatban kér minden illetékes uszodát, hogy a koronavírus-járvány miatt hozott szigorítások mellett is a versenysportnak lehetőséget adó kormányrendelet alapján nyissanak ki, és a szigorú előírásokat betartva engedjék a versenyzőket edzeni.

Koronavírus: A színházak közleményt adtak ki Orbán Viktor mai bejelentése után

Life.hu2020.11.09, 14:32

Fontos kérdésekben hozott döntéseket ma reggel az Operatív Törzs, melyeknek értelmében rendkívüli korlátozások lépnek érvénybe kedd éjféltől, amelyek a színházakat is érintik. 

Fontos bejelentést tett az UEFA a részben budapesti foci-Eb-vel kapcsolatban

Sport2020.11.04, 13:07

A globális koronavírus-járvány miatt a labdarúgó Európa-bajnokságot 2020 nyaráról 2021 nyarára halasztotta korábban a nemzetközi szövetség.

Babos Tímea rendkívül fontos bejelentést tett a pályafutásával kapcsolatban

Sport2020.10.16, 19:11

Babos Tímea négyszeres Gramd Slam-tornagyőztes teniszező pénteken bejelentette, hogy megvált amerikai edzőjétől, Michael Joyce-tól.

A Mazsihisz elnöke kirúgta az őt bíráló főrabbit

Itthon2020.09.10, 16:24

Szerdán a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) vezetése felmondással megszüntette Róna Tamás munkaviszonyát, akit egyúttal felmentettek a munkavégzés alól - olvasható a szervezet csütörtöki közleményében.  Döntésüket azzal indokolták, hogy "a Munka törvénykönyvébe ütköző módon folytatott lejárató kampányt a zsidó felekezet vezetése, saját munkáltatója ellen." Mint ismert, Róna Heisler András elnök ellenfele volt, több ponton is kritizálta a szervezet működését. Róna Tamás a Magyar Nemzetnek nyilatkozva példa nélkülinek és a zsidó vallás legalapvetőbb törvényeivel ellentétesnek nevezte a döntést, és kiemelte: keddden ...

Zárva lesznek a gyógyszertárak szerdán

Gazdaság2020.06.30, 12:46

Július elseje Semmelweis-nap, ezért a gyógyszertárak többsége zárva lesz - hívja fel a figyelmet honlapján az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI).

Több száz faluban épülhet játszótér és óvodai játszóudvar

Itthon2020.06.20, 10:40

Lezárultak a Magyar Falu Program óvodai játszóudvar és közterületi játszótér fejlesztésére, valamint közterület karbantartását szolgáló eszközbeszerzésre irányuló pályázati kiírásai - olvasható a Miniszterelnökség szombati közleményében.

Közleményt adott ki Benedek Tibor családja

Life.hu2020.06.18, 08:27

Életének 48. évében távozott az élők sorából Benedek Tibor. 

Az Európai Parlament a demokrácia és a parlamentarizmus karikatúrája lett

Itthon2020.05.14, 10:58

Az Európai Parlamentben (EP) a mai napon videókonferencia keretében megrendezett plenáris ülésén „Vészhelyzeti kormányzás Magyarországon és annak hatása a jogállamiságra és az alapvető jogokra" címmel tartottak vitát. A Fidesz és a KDNP európai parlamenti képviselői méltatlannak és kiábrándítónak tartják, hogy miközben Európában már 160 ezren haltak meg a koronavírus-járványban, és milliók lettek munkanélküliek, a baloldal és a Soros-hálózat nem az európai polgárok sorsával, hanem továbbra is Magyarország megtámadásával van elfoglalva. Az alábbiakban olvashatja el a teljes közleményt.

Ez a sors vár a koronavírus-helyzet miatt a TV2 műsoraira

Life.hu2020.03.20, 17:51

Közleményt adott ki a TV2 csoport, amiből megtudhatjuk, mire számíthatunk a továbbiakban.

Koronavírus: Mindenki kiakadt Meghan Markle és Harry herceg közleményén

Life.hu2020.03.20, 11:39

Harry herceg és Meghan Markle sem tudott szemet hunyni a világon terjedő halálos koronavírus felett. Közleményben fejtették ki véleményüket.

48 éves korában elhunyt Sean Reinert, zenész

Life.hu2020.01.26, 06:50

48 éves korában tragikus hirtelenséggel hunyt el Sean Reinert zenész.

Fidesz: A balliberális ügyvédek közöljék, mennyit kerestek a börtönbizniszen!

Itthon2020.01.25, 12:53

A Fidesz szerint nagyon fontos lenne, hogy a balliberális körökhöz és a Soros-hálózathoz köthető ügyvédek elárulják, mennyit kaszáltak a börtönbizniszen - mondta Budai Gyula kormánypárti országgyűlési képviselő szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.

Megxit: Jogos a népharag, mert Harry és Meghan saját életet akarnak?

She2020.01.13, 17:00

Atombombával felérő közleményt adott ki Harry herceg és Meghan Markle: visszalépnek senior királyi státuszuktól, hogy a jövőben a maguk útját járják.

II. Erzsébet királynő reagált Harry hercegék bejelentésére

Life.hu2020.01.09, 16:46

II. Erzsébet közleményben reagált arra, hogy Harry hercegék bejelentették, visszalépnek uralkodói tevékenységüktől.

Fidesz: A képmutató ellenzéki pártok egyetlen többlettámogatást és béremelést sem szavaztak meg

Itthon2019.11.19, 18:38

A Fidesz képmutatónak tartja az ellenzéki pártok viselkedését a szociális ágazatban dolgozókkal, mivel korábban egyetlen többlettámogatást és béremelést sem szavaztak meg - közölte a kormánypárt kedden közleményükben. 

Rogán Cecília és Rogán Antal közleménye

Itthon2019.11.15, 11:17

Tájékoztatjuk a közvéleményt, hogy meghoztuk közös életünk legnehezebb döntését, a jövőben külön utakon folytatjuk. A mai napon hivatalosan is benyújtottuk válási szándékunkat. A közösen eltöltött tizennégy évünket egymás iránti tisztelettel zárjuk le. Most az elsődleges feladatunk az, hogy a számunkra két legfontosabb személyt, közös gyermekeinket a körülményekhez képest megóvjuk. Ezért arra kérjük a sajtó képviselőit, hogy döntésünket tartsák tiszteletben és legyenek tekintettel kiskamasz fiainkra. Továbbá tisztelettel kérjük a média munkatársait, hogy gyermekeink képmását ne hozzák nyilvánosságra, és tartózkodjanak találgatások, ...

Fidesz: Politikai támadás zajlik Várhelyi Olivér ellen

Itthon2019.11.15, 11:48

A bevándorláspártiak folytatják a magyar biztosjelölt elleni támadást - írja a Fidesz közleményében. 

Fidesz: Gulyás Márton Soros-aktivista mindent megtett azért, hogy lebénuljon a város

Itthon2019.11.08, 16:00

Közleményt adott ki a Fidesz azzal kapcsolatban, hogy miért is alakult ki valójában közlekedési zavar csütörtökön Budapesten. Korábban a rendőrség is azt írta, hogy elsősorban a tüntetők miatt nem lehetett rendesen közlekedni a városban.

Válaszolt a TV2 Szecsődi Kari kiborulására

Archívum2019.09.18, 13:13

A TV2 közleményben reagált Szecsődi Kari korábbi kiborulására.

Budai családirtás: a BRFK szerint nem a rendőrségen múlt a család élete

Archívum2019.08.26, 21:01

Nem a rendőrségen múlt a budai család élete – jelentette ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) hétfői közleményében. Ugyanakkor megjegyezték, hogy az ügyeletes szakmai hibát követett el, amikor egy bejelentést követően nem küldött rendőröket a címre.

Magyarázkodik a DK, és megköszöni az Origónak, hogy lebuktatta Gyurcsányné korrupt asszisztensét

Nagyvilág2019.08.04, 17:14

A Demokratikus Koalíció közleményt adott ki, amelyben a szervezet elismeri, hogy Gyurcsányné Brüsszelben egy lebukott korrupt portugál tisztviselőt alkalmaz. Ezt követően a párt köszönetet mond az Origónak, majd a bizonyítványát magyarázza.

Akár három nap alatt is elérhető a tízmilliós Babaváró hitel

Gazdaság2019.07.29, 15:41

Érezhetően megmozgatta a piacot a Babaváró hitel bevezetése, melynek révén a bankok igen kedvező feltételek mellett biztosíthatnak kölcsönt fiatal házaspároknak. Az Otthon Centrum Hitel Center tapasztalatai szerint a kérelmek és az érdeklődők száma folyamatosan nő, a felfutás várhatóan kitart az év hátralévő részében is. Bár a hitelfelvétel során több feltételnek is meg kell felelni, olyan is előfordult, hogy egy házaspár három nap múltán már a számláján tudta a szabadon felhasználható 10 millió forintos hitelösszeget.

Közleményt adott ki a BKK a Városligetben talált bomba miatt

Life.hu2019.07.25, 20:20

A Városligetben talált világháborús bomba hatástalanítása miatt több troli és busz is módosított útvonalon közlekedik pénteken délelőtt – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.

Dunai hajóbaleset: közleményt adott ki a rendőrség az utolsó áldozattal kapcsolatban

Archívum2019.07.13, 19:28

A rendőrség mindaddig folytatja a kutatást, amíg reális esély van a dunai hajóbaleset utolsó eltűntként keresett koreai áldozatának megtalálására – közölte a rendőrség szombaton a honlapján.

Európát a bevándorláspártiak írják ki a történelemből

Itthon2019.05.08, 17:24

Európát és az Európai Uniót a szocialisták és a többi bevándorláspárti írja ki a történelemből azzal, hogy támogatják Brüsszel és Soros terveit, és migránsokkal árasztják el Európát – közölte a Fidesz szerdán az MTI-vel.

Már zajlik a választás a Magyar Orvosi Kamara Budapesti Területi Szervezeténél

Itthon2019.05.07, 17:49

Az elkövetkezendő hetekben, május 4-17. között zajlik a MOK budapesti szervezetének négyévente aktuális választása, amikor is a budapesti, valamint országos küldötteket és a választókerületi elnököket szavazhatják meg a kamarai tagsággal rendelkező, Budapesten tevékenykedő orvosok - áll a Budapesti Orvosi Kamara MTI-hez eljuttatott közleményében. 

Azurák Csaba távozik a TV2-től

Life.hu2019.04.17, 13:58

A TV2 közleményben tudatta, hogy Azurák Csaba távozik a csatornától.

Holttestet találtak a Népligetben

Life.hu2019.04.02, 11:34

A police.hu közleménye szerint a helyszínelés még tart.

A törvények mindenkire vonatkoznak, még az Aurórára is

Itthon2019.03.19, 16:20

Közleményt adott ki dr. Sára Botond, Józsefváros polgármestere. Ebben az Auróra Kioszk nevű szórakozóhellyel kapcsolatos problémákról ír. A közleményt változtatás nélkül közöljük.

A baloldal és Brüsszel eltörölné a rezsicsökkentést

Itthon2019.01.31, 14:55

A Fidesz szerint Gyurcsány és a szocialisták ugyanazt a politikát képviselik, mint kormányzásuk alatt, amikor teljesen kiszolgáltatták a magyar embereket a külföldi szolgáltatóknak, az Európai Unió pedig megtiltaná a tagállamoknak, hogy maguk szabályozzák a területet. 

Fidesz: Elfogadhatatlan bátorítani az antiszemitizmust Európában és Magyarországon is

Itthon2019.01.27, 11:02

A nagyobbik kormánypárt közleményt adott ki a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából. 

Újabb ellenzéki médium hazudott

Itthon2019.01.14, 18:29

Ma újabb hazugság jelent meg a balliberális fakenews média egyik lapjában. Azt állították, hogy Palkovics László innovációs miniszter megkerülte az MTA elnökét, sőt hamisan azt terjesztették, hogy törvénytelenséget követ el. Természetesen ez nem igaz, bevett gyakorlatról van szó.

Közleményt adott ki Michael Schumacher családja

Life.hu2019.01.02, 12:12

Hivatalos közleményt adott ki Michael Schumacher családja a közösségi oldalon.

Példátlan események elszenvedői voltak az MTVA munkatársai

Itthon2018.12.20, 11:03

Az MTVA közleményét változtatás nélkül közöljük.

Vezetőváltás a New Wave Media Group élén

Itthon2018.11.30, 15:15

Matolcsy Ádám 2018. december 1-ei hatállyal lemond a New Wave Media Group (NWMG) vezetői tisztségéről, utódja Gosztonyi Balázs lesz. Gosztonyi több mint 4 éve dolgozik a cégcsoportnál: korábban az operatív igazgatói tisztséget töltötte be, jelenleg pedig a teljesítménykontrolling és az akvizíciós területek tartoznak hozzá.

Technikai malőr a Csak show és más semmiben: közleményt adott ki a TV2

Life.hu2018.11.24, 09:29

Köllő Babették produkciójára nem tudtak a nézők 10 pontot adni a műsor applikációján keresztül.

Mossa kezeit és a sajtóra mutogat a csődben lévő ökölvívó-szövetség

Sport2018.11.11, 13:42

A sajtóorgánumokban az elmúlt hetekben megjelent cikkekre reagált közleményében a Magyar Ökölvívó Szakszövetség. A cikkek az augusztus végi ifjúsági világbajnokság rendezése, és az azt körülvevő pénzügyi helyzet miatt támadták az MÖSZ-t.

Közleményt adott ki a Juventus Cristiano Ronaldóról

Archívum2018.10.05, 08:12

Nemi erőszakkal vádolta meg Kathryn Mayorga modell Cristiano Ronaldót. Azt állítja, hogy a focista 2009-ben, Las Vegasban erőszakosan közösült vele. A rendőrség nyomozást indított az ügyben, és Ronaldo után most a klubja is közleményt adott ki.

BMW: Debrecen ideális helyszín

Gazdaság2018.07.31, 14:44

2019-ben megkezdődik az építkezés Debrecen mellett, ahol a BMW új gyárat épít fel. A vállalat legutóbb 2000-ben nyitott Európában gyárat, azonban a régió többi országát megelőzve Magyarországon nyílik a német márka új gyára. A BMW közleményében kiemelte, hogy a város ideális helyszín, ahol egyszerre fognak hagyományos és elektromos autókat is gyártani.

Közleményt adott ki a Katona József Színház Kulka János visszavonulásával kapcsolatban

Archívum2018.05.03, 19:45

Ma reggel derült ki, hogy Kulka János visszavonul a színészettől, mert még mindig nem tud tökéletesen beszélni, és a színpadi szövegeket megtanulni. A Katona József színház közleményt adott ki a hírrel kapcsolatban.

Nem korlátozzák a budapesti hokivébén a székely zászló használatát

Sport2018.04.26, 17:00

A közösségi médiában több fórumon is feltűntek olyan információk, hogy a budapesti jégkorong világbajnokság helyszínére nem lehet bevinni a székely zászlót, illetve hogy a rendezők megakadályozzák a szurkolókat abban, hogy a székely zászlót kitehessék.

Avicii családja is megszólalt a DJ halála után

Kultúra2018.04.24, 13:14

A világhírű svéd DJ, Avicii múlt pénteken halt meg Omán fővárosában. Azóta a világ több pontján tartottak megemlékezéseket, a zenészek elsősorban a közösségi médiában voltak aktívak, volt, ahol a templomi harangok játszották a DJ zenéjét, most pedig a családja adott ki közleményt. 

A Honvédelmi Minisztérium közleményt adott ki Zacher Gábor ügyében

Life.hu2018.04.04, 19:22

A Honvédelmi Minisztérium tisztázta, mi is az igazság Zacher Gábor lemondását illetően. A közleményt az MTI-hez juttaták el, változtatás nélkül közöljük azt.

Válik Jenna Dewan Tatum és Channing Tatum, közleményben tudatták

Life.hu2018.04.03, 06:45

Channing Tatum és táncos felesége, Jenna egy közleményben tudatták a világgal: békében bár, de beadták a válópert.

Kerényi Miklós Gábor nyilatkozatot adott ki az Operettszínház közleménye után

Archívum2018.03.01, 19:09

Lezárult a belső vizsgálat Kerényi Miklós Gábor zaklatási ügyében. A színház közelményt adott ki, amire már KERO is reagált.

Súlyos beteg a fiatal magyar úszóklasszis, Szilágyi Liliána

Life.hu2018.02.20, 16:53

A 21 éves úszónő, Szilágyi Liliána a honlapján tette közzé történetét: "Nagyon kevés ember tudja ezt rólam, mert nem voltam kész arra, hogy felvállaljam."

Hosszú Katinkáék megszüntetik az Iron Lady Arcanum képregénysorozatot

Archívum2018.01.19, 10:32

Megdöbbentő döntésre szánta el magát Hosszú Katinka és Shane Tusup. 

A gondok miatt összeül a vezetőség a Mol-Pick Szegednél

Sport2017.12.07, 16:03

A férfi kézilabda NB I-ben szereplő Mol-Pick Szeged vezetése a kialakult helyzetre való tekintettel a következő közleményt adja ki, amelyet változtatás nélkül közlünk. Mint ismert, szerdán 33-33-as döntetlent játszott Gyöngyösön a Tisza-parti csapat, így sorozatban négy tétmeccsen maradtak nyeretlenek.

Előző
  • 1
  • 2
Következő