közlekedésbiztonság

címke rss

Újabb vizsgálatok a Senna-perben

Gphírek2003.01.28, 15:14

A római Legfelsőbb Bíróság formai hibákra hivatkozva megsemmisítette a korábbi felmentő ítéleteket, s új vizsgálatot indított Ayrton Senna közel kilenc évvel ezelőtti halálos balesetének ügyében.

Grönholm vezet, Mäkinen villog a Svéd ralin

Auto2003.02.08, 18:37

A pénteki balesetek és szakasztörlés után a szombat sem volt eseménytelen a Svéd ralin, a világbajnokság második futamán. Kiesett az egyik nagy esélyes finn Rovanperä és honfitársa, a szintén 206 WRC-vel versenyző Pykälistö, összeütköztek, nagyobb bajuk nem esett. Vezet Grönholm (Peugeot) Mäkinen (Subaru) és Burns (Peugeot) előtt, feljövőben a Citroën.

Baleset miatt leállítják az új Ferrari tesztelését

Gphírek2003.03.12, 19:44

A Ferrari átmenetileg szünetelteti idei Forma-1-es autójának tesztelését, mert Luca Badoer rövid időn belül kétszer is balesetet szenvedett vele. A szakemberek szerint mindkét alkalommal műszaki hiba okozta a bajt, szerencsére az olasz pilóta egyszer sem sérült meg komolyan. A gondok ellenére a Melbourne-ben diadalmaskodó David Coulthard úgy nyilatkozott, hogy semmiképpen sem szabad lebecsülni a Ferrarit.

Kato még életveszélyben

Auto2003.04.07, 11:07

Huszonnégy órával a baleset után is életveszélyben van Kato Dajdzsiro, aki hatalmasat bukott a gyorsasági motoros világbajnokság idénynyitó Japán Nagydíján.

Palikék felborultak a Tunisz-ralin

Auto2003.04.12, 19:07

A Palik László, Darázsi Gábor kettős balesetet szenvedett a Tunisz-rali utolsó előtti szakaszán: a magyarok autója a 250. kilométernél felborult. Sérülésről nem érkezett jelentés.

Baleset hátráltatta a Miskolc-ralit

Auto2003.04.26, 16:10

Nem sokkal az első gyorsasági szakasz rajtja után baleset történt az országos bajnokság 2. futamán, a Miskolc-ralin.

Újabb baleset a Miskolc-ralin

Auto2003.04.27, 12:31

Kisebb sérüléssel járó balesetet szenvedett Benik Balázs és Somogyi Pál a Miskolc-rali vasárnapi harmadik, Sajómercse és Sáta közötti gyorsasági szakaszán.

Elhunyt Possum Bourne

Auto2003.04.30, 09:06

Életét vesztette Possum Bourne új-zélandi raliversenyző, aki egy balesetet követően 12 napja feküdt kómában.

Változatlan a fővárosi halálutak listája

Itthon2003.05.03, 13:30

Szinte változatlan az a lista, amelyet a rendőrség közlekedésbiztonsággal foglalkozó szakemberei állítanak össze évről-évre Budapest legveszélyesebb útszakaszairól. Minden szempontot figyelembe véve, a XVIII. kerületi Üllői úton, az újpesti Árpád úton és a zuglói Nagy Lajos király útján a legkockázatosabb a közlekedés.

Zanardi visszatért és búcsúzott

Auto2003.05.11, 16:45

Húsz hónappal szörnyű balesete után vasárnap ismét a volán mögé ült a németországi Lausitzringen Alessandro Zanardi, s a leggyorsabb körében átlagosan 313 km-es óránkénti sebességgel száguldott.