közlekedés

címke rss

Enged a BKV a karácsonyig fizetők tartozásából

Itthon2008.11.28, 13:49

Húsz százalékkal csökkenti a BKV azoknak a pótdíjtartozását, akik december elseje és karácsony között rendezik adósságukat - jelentette be pénteken a BKV szóvivője. A közlekedési vállalatnak több milliárd forinttal tartoznak a bliccelők.

Marad a földgáz ára

Archívum2008.11.27, 12:54

Nem változik a földgáz közüzemi ára január elsején  - közölte Molnár Csaba, a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszterjelölt, valamint Budai Bernadett kormányszóvivő a csütörtökön. A miniszterjelölt az MTI-nek arra a kérdésére, hogy a Magyar Energia Hivatal javaslata 10 százalékos áremelés volt-e, igennel válaszolt. Hozzáfűzte: a földgáz világpiaci ára és a forint-dollár árfolyam változása mellett a döntésnél figyelembe vették a társadalompolitikai tényezőket is.

Bábozással tanítja az ovisokat közlekedni a rendőrség

Itthon2008.11.27, 10:50

Bábokkal mutatták be szerdán óvodások a rendőrség Teve utcai székházában, hogyan kell szabályosan közlekedni. A baleset-megelőzési csoport által szervezett vetélkedőn elnyerhette a királyfi kezét és a farkastól is megmenekülhetett, aki tudta, hogy az úttesten csak a zebrán szabad átkelni. 

Korrupcióval gyanúsítják az albán külügyminisztert

Nagyvilág2008.11.27, 23:47

Eljárás indult Lulzim Basha albán külügyminiszter ellen. Az albán főügyészség szerint közlekedési miniszterként szabálytalanul részesített előnyben egy török céget, amikor megkötött vele egy 542 millió dollár értékű autópálya-építési szerződést.

Rábólintott Molnár miniszterségére a szakbizottság

Itthon2008.11.26, 13:57

Támogatta az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottsága Molnár Csaba jelölését a közlekedési miniszteri posztra. Meghallgatásán a miniszterjelölt arról beszélt, hogy elsősorban a közösségi közlekedést fejlesztené, az energiaellátásban pedig a biztonságra törekedne.

Újra járható az M3-as autópálya

Itthon2008.11.25, 14:35

Egy csúszós úton árokba borult tartálykocsi mentése miatt kedd délelőtt lezárták az M3-as autópálya Nyíregyháza és Tiszavasvári közötti szakaszát a főváros felé. A forgalom délután újraindulhatott, miután feloldották az útzárat.  A forgalmat elterelik, azt egyelőre nem tudni, az útzár meddig fog tartani.A hó egyetlen települést sem zárt el Magyarországon, de az északi megyékben azért néhol akadozik a közlekedés.

Gyurcsány legjobb tanítványa lehet az új miniszter

Itthon2008.11.24, 17:01

Még be sem töltötte a 33-at, máris miniszteri székbe ülhet Molnár Csaba közlekedési miniszterjelölt. Ismerői tehetségesnek tartják, jó beszédkészségét ellenfelei is elismerik. Politikai törekvései már egyetemista korában egyértelműek voltak, és fiatal kora ellenére kapott már néhány fontos posztot, például rábízták Gyurcsány egyik kulcsprogramját. Annyira kötődik a kormányfőhöz, hogy egy politikai ellenfele szerint már a gesztusait is átvette, egy párttársa szerint pedig épp Gyurcsány hagyhat foltot ígéretes karrierjén.

Jönnek a téli napok

Időjárás2008.11.20, 12:34

Szombaton néhány napra beköszönt a tél. A hideg mellé hétfő estig sokfelé az első igazi havazás is megérkezik. Az évszakváltás az öltözködéstől kezdve a közlekedésen át a szabadidő eltöltéséig számos területen hoz változást mindennapjainkban.

Előjogokat kapnak a bringások Erzsébetvárosban

Itthon2008.11.20, 10:51

Mindkét oldalról behajthatnak az egyirányú utcákba, és a kereszteződésekben a kocsisor élére állhatnak - ilyen új jogokat kapnak a biciklisek Budapest VII. kerületében - számolt be az RTL Klub Híradója.

Varju László lesz a gazdasági államtitkár

Itthon2008.11.20, 18:01

A Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács elnöke, Varju László szocialista képviselő lesz a gazdasági minisztérium államtitkára. A poszt azért szabadul fel, mert Molnár Csaba jelenlegi államtitkár közlekedési miniszter lesz december elsejével.

Molnár Csaba a közlekedési miniszterjelölt

Itthon2008.11.19, 11:25

Molnár Csabát, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkárát kérte fel közlekedési miniszternek a kormányfő - mondta az [origo]-nak Daróczi Dávid kormányszóvivő. A közlekedési tárca vezetői posztja a monorierdői vonatbaleset óta betöltetlen, akkor mondott le Szabó Pál korábbi miniszter.

A 93-astól a gyorsparkolóig - így juthatunk Ferihegyre

[origo] utazás2008.11.18, 12:21

Régebben a taxin kívül egyedül a 93-as számú busszal lehetett kijutni a Ferihegyi repülőtérre, ma már szerencsére más a helyzet, mehetünk minibusszal, igénybe vehetjük a fapadosok transzfer-szolgáltatását és persze autóval is, ha nem akadály a parkolási díj. A közvetlen vasúti kapcsolat viszont továbbra is fájóan hiányzik.

70 centi hó egy nap alatt az USA-ban

Időjárás2008.11.18, 13:07

New York állam északnyugati részén hétfőn egy speciális időjárási helyzetnek köszönhetően 50-70 cm hó hullott. Bár a nagy hó átmeneti fennakadásokat okozott a közlekedésben, a térség különleges fekvése miatt a helyiek fel vannak készülve a szélsőséges havazásokra.

Segít az IMF, de nagy ára lesz

Gazdaság2008.11.13, 10:51

Magyarország hatalmas, 20 milliárd eurós IMF-hitelkeretet kapott, cserében korlátoznia kell a bérek és a nyugdíjak kifizetését. Az 5400 milliárd forintos hitelből, ha nem a pénzügyi szektorra, az államadósság törlesztésére és a forint védelmére kéne fordítani, a kínai nagyfalhoz hasonló hosszúságú autópályát építhetnénk, vagy elvihetnénk a négyes metrót Szolnokig.

Az EB rábólintott az Alitalia megvásárlására

Archívum2008.11.12, 13:25

Az Európai Bizottság jóváhagyja az Alitalia tervezett megvásárlását, de ragaszkodik ahhoz, hogy a pénzügyi nehézségekkel küszködő olasz vállalat fizesse vissza az államnak az áprilisban kapott 300 millió eurós áthidaló kölcsönt - jelentette be szerdán a bizottság közlekedési kérdésekben illetékes tagja.

Szabotázsakció lehet a francia vasúti rongálás

Nagyvilág2008.11.10, 16:18

Újabb rongálás történt hétfőn hajnalban a francia gyorsvasút sín- és vezetékhálózatán, mely fennakadásokat okozott a közlekedésben, de személyi sérülés nem történt. A kormány és a francia állami vasúttársaság vezetősége nem zárja ki, hogy az utóbbi időben történt esetek összefüggnek egymással és előre eltervezett, összehangolt szabotázsakcióról van szó.

Újabb megállókban keményít be a BKV

Itthon2008.11.10, 12:50

Hétfőtől a 4-es és 6-os villamos Móricz Zsigmond körtéri és Fehérvári úti végállomásain is csak biztonsági őrök és ellenőrök gyűrűjén át lehet felszállni a járatokra, miután felmutatják az utasok a jegyeket vagy bérleteket. A BKV pluszpénzt remél a szigorú ellenőrzéstől, Vitézy Dávid VEKE-szóvivő szerint azonban nem létezik ilyen. A közlekedési vállalat - bár megígérte - nem bizonyította az [origo]-nak a többletbevételt, mint közölték, még számolják a pénzt.

Napokon belül lehet új közlekedési miniszter

Itthon2008.11.07, 08:37

Napokon belül megnevezik Szabó Pál, közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter utódját a Népszabadság szerint. Több név is felmerült, de a poszt a lap szerint nem kelendő. 

Méteres hó esett az USA-ban

Nagyvilág2008.11.07, 17:42

Megérkezett a tél az Egyesült Államok középső részére. Észak- és Dél-Dakotában egy nap alatt egy méteres hó esett, ami a szélviharokkal együtt megbénítja az állam közlekedését.

Földcsuszamlás a félkész erdélyi autópálya miatt

Archívum2008.11.06, 22:07

Tervezési és kivitelezési hibákat követett el az észak-erdélyi autópályát építő amerikai Bechtel vállalat - jelentette ki csütörtökön Stefan Szobotka, az autópályák, országutak kezelésével és építésével megbízott román állami vállalat (CNADNR) kommunikációs igazgatója.

Küszöbön a szmogriadós rendelet éles próbája

Itthon2008.11.06, 20:16

Csütörtökön a gyakorlatban is alkalmazhatta a főváros a környezetvédelmi tárca friss, szálló porra vonatkozó rendeletét. A szennyezőanyag koncentrációja ugyanis két napon át meghaladta a tájékoztatási küszöbértéket, ezért a Városháza tájékoztatást tett közzé, és kérte, kevesebben használják kétütemű járművüket, lehetőleg ne gyújtsák be olajkályhájukat. Nem kizárt, hogy az értékek a riasztási határt is átlépik, ekkor közlekedési korlátozásokat kell bevezetni a rendelet értelmében.

Nehezíti a válság a BKV dolgát

Archívum2008.11.05, 18:11

Komoly nehézségeket okoz a főváros közlekedési társaságának, hogy jövőre refinanszírozni tudja saját működését. A világválság okozta nehézségekről Kocsis István, a BKV vezérigazgatója beszélt az MTI-nek a 4-es metró szerdán tartott nyomvonalbejárásán.

Sűríti a BKV a temetői járatokat

Itthon2008.11.01, 13:07

Megállási és behajtási tilalmat vezetett be a rendőrség a hétvégére több fővárosi temető környékén. A BKV sűríti egyes járatait, a közterület-felügyelet pedig fokozott ellenőrzést tart mindenszentek és halottak napja miatt.

Pénteken lejárnak a tavalyi diákigazolvány-matricák

Itthon2008.10.29, 12:06

A hét végén lejár az előző tanévben kiadott diákigazolvány-matricák érvényessége, szombattól már csak az új matricát fogadják a közlekedési társaságok ellenőrei.

Autóval ütközött a pécsi Intercity

Itthon2008.10.29, 09:23

Intercity vonattal ütközött egy személyautó a Fejér megyei Sáregres közelében egy vasúti átjáróban. A sofőrt, helikopterrel szállították kórházba, a vasúti közlekedés szünetel.

Nem veszélyes a válság az M6-ra

Gazdaság2008.10.28, 14:02

A pénzügyi válság nem veszélyezteti az M6/M60-as autópálya építését, a gyorsforgalmi út elkészül a 2010-es átadási határidőre - közölte a kivitelező Mecsek Construction Group (MCG) főmérnöke újságírókkal kedden.

Az M0-s átkötése 2010-ben készülhet el

Gazdaság2008.10.25, 09:52

Az M5-ös Budapestre bevezető szakaszán 2010-ben enyhülhet a zsúfoltság; ekkor adják át a tervek szerint az autópálya és az 51-es út közötti úgynevezett átkötést - mondta az Állami Autópálya Kezelő Zrt. hálózatkezelési igazgatója az MTI-nek. Jákli Zoltán emlékeztetett arra, hogy az M0-s körgyűrű déli szakaszán már 2000-ben akkora volt a forgalom, mint amekkorát 2010-re prognosztizáltak: átlagos napi forgalma 2007-ben 51 ezer jármű volt. A déli szektor legnagyobb forgalmú szakasza a hárosi Duna-híd, amelyen tavaly átlagosan 70 ezer jármű haladt át naponta.

Szerdán elkészül az autópálya az Adriáig

Archívum2008.10.22, 08:24

Szerdán átadják, várhatóan csütörtök reggeltől pedig már használni lehet a Budapest és az Adriai-tenger közötti, egybefüggő autópályát. Hosszú ideje egy híd és 1400 méter hiányzott hozzá.

Árveréssel csökkentenék a légi dugót New York felett

[origo] utazás2008.10.14, 10:51

Árverésre bocsátják a repülőgépek le- és felszállási időpontjait a New York körzetében lévő repülőtereken a nagy késések elkerülésére - közölte az amerikai közlekedési miniszter. A tervnek sok az ellenzője, de az utasok helyzetén sokat javíthat.

Jövő héten adják át a Zrínyi-hidat

Archívum2008.10.14, 15:26

Jövő szerdára tűzték ki a horvát és a magyar autópálya összeköttetését jelentő Mura-híd átadásának időpontját - közölte kedden az MTI érdeklődésére Fazakas Orsolya, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs vezetője.

Nem fantáziál a BKV a zsíros reklámtortáról

Itthon2008.10.10, 20:03

Másfél év titkolózás után nemrég hozta nyilvánosságra a BKV a reklámfelületei bérbeadásáról kötött szerződést, amely a bérlő cég egyik tulajdonosának interneten feltüntetett árai alapján végzett számításaink szerint ma már kifejezetten előnytelen a közlekedési vállalat számára. A bérlő reklámcég viszont azt állítja: piaci árat fizet a BKV-nak. Bár a BKV nem számolgatja, mennyit kereshetne, ha maga értékesítené a felületeket, azért már jobb felállást is el tudna képzelni.

Csínján bánik Gyurcsány a felelősséggel

Itthon2008.10.09, 10:47

Néhány órával a monorierdői vonatbaleset után Gyurcsány Ferenc miniszterelnök elfogadta a közlekedési miniszter és a MÁV egyik vezetőjének lemondását. Gyurcsány azt mondta, az "általános emberi felelősség" miatt mentette fel őket hivatalukból. A kormányfő értékítélete korábban nem állt ilyen szilárd lábakon: a 2005-ös érettségibotrányt megúszta a miniszter, a 2006-os zavargásoknál befürdő és a rendőrség belső vizsgálata szerint is hibázó rendőri vezetők közül többet kitüntettek, az öt halálos áldozattal járó 2006-os viharpániknak pedig csak névtelen felelősei lettek.

Választási év: rekord mennyiségű sztráda

Gazdaság2008.10.08, 10:39

Jövőre mindössze 6,7, 2010-ben viszont 200 kilométer új autópályát adnak adnak át Magyarországon. Az egyik negatív, a másik pozitív csúcsnak számít ebben az évezredben - írja a Világgazdaság.

Halottak a BKV egy évig finomhangolt órái

Itthon2008.10.08, 17:14

Szoftverhiba miatt hetek óta nem működnek a járatok érkezésének idejét jelző órák a fővárosi földalatti egész vonalán, valamint a 3-as metró végállomásain. A BKV tárgyal a kivitelezővel, de hogy mikor lesz jó a rendszer, azt nem tudták megmondani. A közlekedési vállalat másfél éve adta át a 13 hónapon keresztül finomított rendszert, ami 42 millió forint plusz áfába került.

Nem dolgozik a vonatbalesetben érintett két mozdonyvezető

Itthon2008.10.07, 19:23

Pár hét múlva derülhet ki, hogy mi okozta a négy halálos áldozatot követelő monorierdői vonatszerencsétlenséget, a teljes vizsgálat azonban hónapokig eltarthat. A rendőrség gondatlan bűncselekmény miatt nyomoz, a MÁV-nál belső vizsgálatot rendeltek el, és közlekedésbiztonsági szakemberek is vizsgálják a történteket. A vonatok újra menetrend szerint járnak a Budapest-Cegléd vasútvonalon.

Havazott a hétvégén Bulgáriában

Időjárás2008.10.06, 12:38

Vasárnap Bulgária magasabb hegycsúcsaira megérkezett az első hó. A havazást sokfelé kísérte viharos szél. A hegyi utakat beborító 20 centiméter vastag hóréteg, és a szél által kicsavart, az utakra dőlt fatörzsek helyenként teljesen megbénították a közlekedést.

Lemondott a vasúti baleset miatt a közlekedési miniszter

Itthon2008.10.06, 23:34

A monorierdői vonatbaleset miatt lemondott hétfőn Szabó Pál közlekedési miniszter, valamint Kamarás Miklós, a MÁV igazgatóságának elnöke. Szabó elfogadta Kamarás, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pedig Szabó lemondását. A MÁV vezérigazgatója is le akart mondani, de az ő lemondását nem fogadta el a miniszterelnök.

Behajtható uniós bírságokat akar Draskovics

Itthon2008.10.04, 15:53

Magyar kezdeményezésre kiszélesítenék a lehetőségét annak, hogy az egyes uniós tagállamokban elkövetett közlekedési kihágások büntetései más tagállamban is behajthatóak legyenek - közölte szombaton Hévízen Draskovics Tibor, a nyolc uniós tagállamot tömörítő Salzburg Forum háromnapos tanácskozását követő sajtótájékoztatón.

Felvonulók, maratoni futók, állatvédők lassítják a pesti közlekedést

Itthon2008.10.04, 14:23

Szombaton a kirekesztés és az erőszak, vasárnap a mellrák ellen, illetve az állatok jogaiért tartanak felvonulásokat, sétát a fővárosban. Lesz egy maratoni futóverseny is ami miatt ugyancsak több utat lezárnak. Növeli a torlódást egy nagy kutyakiállítás a HUNGEXPO-n.

Népszavazást akarnak az autóshídért Szigetmonostoron

Itthon2008.10.03, 13:28

A Horányért Egyesület elnöke népszavazást kezdeményez Szigetmonostoron, hogy kis autóshíd épüljön a helyiek közlekedésének megkönnyítésére. A Megyeri híd építésekor a falu az autóshídért cserébe mondott le arról, hogy saját lejárója legyen, de a kormány végül csak egy gyalogoshidat építtetne.

Megszületett az egyezség, decemberig nem sztrájkol a BKV

Itthon2008.10.01, 10:55

Megállapodtak a BKV szakszervezetei a cég új igazgatójával, ezért december közepéig biztos nem várható újabb BKV-sztrájk. A közlekedési társaság cserébe megígérte, hogy felülvizsgálatokat végez, új vállalati stratégiát készít, és nem szervezi ki különböző ágazatait.