közjogi méltóság

címke rss

Ötvenezres fizetésemelés a közjogi méltóságoknak

Januártól havi bruttó 230 ezer forintos fizetést és 215 ezer forint adómentes költségtérítést kap a parlamenti képviselők többsége. Mintegy ötvenezer forinttal, 693 ezerre emelkedett a közjogi méltóságok bére - tudta meg a Népszabadság.

Húsz százalékkal nő a képviselők fizetése

Itthon2002.11.04, 07:11

Az országgyűlési képviselők fizetése húsz százalékkal emelkedik - derül ki a 2003. évi költségvetés tervezetéből. A közjogi méltóságok bérét csaknem megkétszerezik, akik így a minimálbér huszonötszörösét vihetik haza - írja a Magyar Hírlap.

Románia: szegények a vezető politikusok

Nagyvilág2003.05.21, 19:23

A román közjogi méltóságok, élükön Ion Iliescu elnökkel szerdán siettek közzétenni vagyonnyilatkozatukat, miután hatályba lépett az átláthatóságról és a korrupcióellenes harcról szóló törvény.

Elfelejtett adózni két belga politikus

Gazdaság2004.02.23, 11:43

Belgiumban másfél héten belül már a második politikusról derült ki, hogy igen jelentős adóhátralékai vannak. Az elsőnek, Belgium egyik legfőbb közjogi méltóságának, Daniel Ducarme-nak a tisztségébe került ez a helyzet: a politikus Brüsszel régió miniszterelnöke volt, de kénytelen volt lemondani, amikor egy lap kiszivárogtatta, hogy négy éven át egyszerűen ki sem töltötte adóbevallását.

Elítélték a jobboldali támadást kitaláló francia nőt

Nagyvilág2004.07.26, 20:33

Négy hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték hétfőn a Párizs melletti Pontoise bíróságán azt a fiatal francia nőt, aki brutális antiszemita támadás áldozatának mondta magát, amivel felzaklatta az egész francia közvéleményt és elsietett állásfoglalásra késztette a legmagasabb közjogi méltóságokat, ám amiről később kiderült, hogy egy szó sem igaz belőle.

Megtelnek az ötvenhatos emlékhelyek

Itthon2004.10.20, 07:12

Szinte ellepik a főváros és az ország ötvenhatos emlékhelyeit a közjogi méltóságok, politikusok és civil szervezetek - írja a Népszabadság. A pártok idén sem tartanak közös programot.

Félmilliárdért vettek luxusautókat az állami vezetőknek

Itthon2005.06.22, 15:07

501 millió forintért vásárolt a kormány 27 luxusautót. Az autókat a a legfőbb közjogi méltóságok és az országba látogató delegációk szállítására használják.

Ténsasszonynak, tsz-elnöknek öltözik sok politikus

Itthon2006.01.24, 16:58

Ne látsszon, hogy hazudok - akadt politikus, aki ebben kért segítséget a tanácsadóitól. A szakemberek szerint a magyar politikusok nagy része rosszul öltözik, rosszul beszél és nem hiteles, mégis azt gondolja magáról, hogy ő tisztában van a kommunikációra és a megjelenésre vonatkozó szabályokkal.

Felvonták a nemzeti lobogót

Itthon2006.03.15, 11:11

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 158. évfordulója alkalmából katonai tiszteletadás mellett felvonták szerdán a Magyar Köztársaság lobogóját az Országház előtt, a Kossuth téren. Az eseményen részt vettek a legfőbb közjogi méltóságok.

Letette a hivatali esküt az új olasz államfő

Nagyvilág2006.05.15, 20:58

Letette a hivatali esküt hétfőn Giorgio Napolitano, a múlt héten megválasztott új olasz köztársasági elnök, ezzel megnyílt az út az új olasz kormány megalakulása előtt. A 80 éves volt parlamenti elnök, örökös szenátor, az első egykori kommunista politikus a legmagasabb közjogi méltóságban Olaszországban.

Előző
  • 1
  • 2
Következő