Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Navracsics Tibor
- Budapest
- Orbán-kormány
- közigazgatás
- kormányhivatal
- legfrissebb
- legrégebbi
Így kényeztesd a hivatalnokodat!
A piaci árnál jóval alacsonyabb díjú albérletekkel, kedvezményes belföldi nyaralással, magas színvonalú bölcsődei és óvodai gondozással könnyíti meg a köztisztviselők és gyermekeik mindennapjait a kormány. Már havi 25 ezer forintért bérelhetnek lakást a XII. kerületben, de egy belvárosi, kétszobás ingatlanért sem kell többet fizetniük havi 70 ezernél, internettel és kábeltévével. Azt azonban, hogy hányan veszik igénybe a Magyary-program nyújtotta lehetőségeket, nem tudni. A lapunk által megkeresett minisztériumok közül csak a honvédelmi tárca válaszolt a kérdéseinkre: náluk eddig egyetlen jelentkező sem volt a lakásokra vagy a nyaralásra.
Sajnálja a magyar kormány az örmény szakítást
Magyarország messzemenően tiszteletben tartja a keresztény Örményországot, továbbá az örmény nép kultúráját és hagyományait - áll a magyar Külügyminisztérium és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szombati közleményében. A magyar kormány a péntek óta kiadott első reakciójában hozzátette, sajnálatosnak tartja, hogy Örményország megszakította a diplomáciai kapcsolatot Magyarországgal az azeri gyilkos kiadása miatt. A kormány szerint végig minden szabályt tiszteletben tartva járt el az ügyben.
Alapos garancia volt az azeriek levele
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szerint Azerbajdzsán többek között az ENSZ Biztonsági Tanácsának kétharmados többséggel megválasztott tagja és számos nemzetközi egyezmény aláírója, így alapos garanciának tekinthető, amit hivatalos leveleikben írnak. A tárca úgy véli: Ramil Sahib Safarov büntetésével kapcsolatban egyedül Azerbajdzsán az illetékes a megfelelő döntés meghozatalára.
Naiv volt a magyar kormány
Az Országos Örmény Önkormányzat elnöke szerint a magyar igazságügyi szervek Azerbajdzsánnak engedelmestek, amikor kiadták Ramil Safarov azeri katonatisztet.
Áder asztalán van Geréb kegyelmi kérvénye
Megérkezett Áder János államfőhöz Navracsics Tibor igazságügyi miniszter előterjesztése Geréb Ágnes kegyelmi kérvénye ügyében. Májusban a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium engedélyezte, hogy a jogerős ítélet ellenére addig ne kelljen megkezdenie börtönbüntetése letöltését, amíg az államfő meg nem hozza döntését.
Átkapcsolja az agyunkat Orbán
Segítőkész ügyintéző mosolyog a pult túloldalán, minden flottul és gyorsan megy, nem nyűg, inkább pár perces rutin a hivatalba járás - nagyjából így kell elképzelni, mi történik majd, ha a kormány a végére ér a Jó Állam-projekt megvalósításának. A kormány úgy érzi, sokkal hatékonyabban is tud dolgozni, mint eddig, és jobb helyen vannak nála olyan feladatok, amelyekhez eddig nem volt köze. Hogyan építi Orbán Viktor a jó államot, és milyen problémákat okoz ez?
Horthy Miklós szelleme a Petőfi hídnál
A Horthy-korszakban állított, majd a II. világháborúban elpusztult monumentális haditengerészeti emlékmű helyreállítását tervezte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium - legalábbis egy nyilvános lista szerint szerződést kötöttek erre egy tervezőirodával. Amikor az [origo] az emlékmű helyreállításának részleteiről érdeklődött, hosszas gondolkodás után annyit mondtak: tévedés történt.
Hiába rúgnak ki ezreket, csak hízik az állam
Nagyszabásúnak ígérkező létszámleépítést jelentett be a kormány a közszférában. Az IMF által is követelt lépésnek már többször nekifutott a kormány, a közhivatalokban a hangulat most is síri, pedig ma többen dolgoznak az államnak, mint 2008-ban. Az önkormányzati dolgozók izgulhatnak a legjobban, de egyetlen állami alkalmazott sem lehet nyugodt. A probléma csak az, hogy nem tudja pontosan, kikből válogathat, és mennyi emberre van mindenképpen szüksége.
Továbbképzésre küldik a közszolgákat
2014-től minden közszolgálati tisztviselőnek rendszeres szakmai továbbképzésen kell részt vennie, a képzéseket hazai és európai uniós forrásokból finanszírozzák. Egy tanulmányi pontrendszer határozza majd meg, hogy kinek mit kell teljesítenie.
Jobban védené adatainkat a kormány
Társadalmi vitára terjesztették az elektronikus információbiztonságról szóló törvénytervezetet, amely szigorú védelmet írna elő az állampolgárokról tárolt adatok, illetve az internetezők védelmére. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) által előterjesztett törvény leghamarabb jövő márciusban léphet hatályba.