közfoglalkoztatás

címke rss

Megjelentek a munkaerőpiacon a közfoglalkoztatottak

Gazdaság2017.11.30, 11:17

A közfoglalkoztottak számának 40 ezres csökkenése visszaköszön az elsődleges munkaerőpiacon foglalkoztatottak számának 84 ezres bővülésében - mondta Simon Attila István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára.

ÁSZ-elemzés: Így alakult a foglalkoztatás 2006 és 2016 között

Gazdaság2018.04.16, 11:54

Jelentősen javultak a munkaerőpiaci mutatók 2006 és 2016 között Magyarországon: a foglalkoztatottak száma 10,7 százalékkal emelkedett, a munkanélkülieké 26,3 százalékkal csökkent, a gazdaságilag aktívak száma pedig csaknem 350 ezerrel nőtt a 15-74 éves korú népesség körében - állapította meg az Állami Számvevőszék friss elemzésében.

Jelentősen nőtt a mezőgazdaságban dolgozók fizetése

Gazdaság2018.06.16, 10:44

A magyar mezőgazdaság még mindig szakemberhiánnyal küzd, legalább 50 ezer emberre lenne szüksége az ágazatnak. Nagy István agrárminiszter a Magyar Időknek adott interjújában azt mondta, olyan jogszabályi javaslatokat készítenek elő, amelyek több közfoglalkoztatottat ösztönöznek arra, hogy az idénymunka után hosszú távon is az agráriumban helyezkedjenek el.

Duplájára emelkedik a közfoglalkoztatottak elhelyezkedési juttatása novembertől

Itthon2018.10.28, 09:45

A kormány november elsejétől megduplázza az elhelyezkedési juttatását azoknak a közfoglalkoztatottaknak, akik sikeresen helyezkednek el a versenyszférában - nyilatkozta Varga Mihály.

A kormány három újabb megyére terjeszti ki a munkaerőpiaci programját

Gazdaság2019.03.28, 13:16

Újabb három megyére, Nógrádra, Hevesre és Jász-Nagykun-Szolnokra terjeszti ki a Pénzügyminisztérium (PM) az álláskeresők és a közfoglalkoztatottak hatékonyabb elhelyezkedését célzó programját – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter Budapesten.

A kormány kiterjeszti a munkaerő-piaci reformprogramot

Itthon2019.07.07, 10:00

A teljes foglalkoztatás elérése érdekében a kormány júliustól újabb négy megyére, Csongrádra, Békésre, Somogyra és Baranyára is kiterjeszti a munkaügyi hivatalok hatékonyságát növelő reformprogramot – jelentette be Varga Mihály.

Két kalauzt vert össze Tatabányán egy nő - videó

Itthon2022.01.25, 11:01

Arcon, karon és fejen ütött egy kalauzt egy nő, mert el merte kérni a jegyét. Ami persze nem volt neki. Legalábbis érvényes, csupán egy olyan, amelyet korábban már használt. A kalauz társa sem úszta meg, őt állon ütötte. A nő ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt emeltek vádat. 

Rendkívül erős munkaerőpiaci adatok érkeztek

Gazdaság2022.05.26, 10:44

Áprilisban 4 millió 688 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma, a hivatal által mérvadónak tekintett február-áprilisi háromhónapos időszakban 4 millió 684 ezret tett ki, 109 ezerrel többet, mint egy évvel korábban. A munkanélküliek száma ugyanebben a hónapban 176 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,6 százalék volt - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Előző
Következő