Közbeszerzési Hatóság

címke rss
Rétvári Bence: Cseh Katalinék megpróbálják eltüntetni a nyomokat?

Rétvári Bence: Cseh Katalinék megpróbálják eltüntetni a nyomokat?

Rétvári Bence államtitkár, országgyűlési képviselő Facebook-bejegyzéséből kiderül, hogy a Cseh Katalin-botrány kirobbanása után hirtelen eltűntek az érintett cégek Vác Nádas utcai épületei elől az EU-s támogatásokról tájékoztató táblák. A kormánypárti politikus arra utal, hogy vélhetően a nyomok eltüntetése zajlik a korrupciógyanús botrány miatt. Ez azzal állhat összefüggésében, hogy több hatóság is vizsgálódik a Cseh Katalinhoz köthető cégháló ügyeiben. Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) például EU-s közpénzeket érintő csalás alapos gyanúja miatt indított vizsgálatot. Magyarországon a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) kartellezéss ...

Cseh Katalin családi cégét megbüntethetik

Itthon2021.10.19, 16:48

Már nyáron szóltak arról hírek, hogy a Közbeszerzési Hatóság is vizsgálódik a Pannónia Nyomda Kft. – a momentumos Cseh Katalinék családi cége – ügyében, a hatóság szerződésellenőrzési eljárást kezdeményezett. A Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont korábban nyílt eljárás után kötött 58 millió forintos szerződést a Magyarország Nemzeti Atlasza nyomdai kivitelezésére a Cseh család vállalkozásával, a kontraktust azonban később módosították.

Továbbra is a kis-és középvállalkozások tarolnak a közbeszerzéseken

Itthon2021.07.27, 09:35

Közzétette idei féléves gyorsjelentését a Közbeszerzési Hatóság. A számok bizakodásra adnak okot: a lefolytatott közbeszerzések összértéke elérte az 1630 milliárd forintot, ezzel a piac majdnem beérte a járvány előtti szintet.

Nőtt az átláthatóság a közbeszerzések területén

Itthon2021.02.10, 13:47

Közzétette a legfrissebb gyorsjelentését a Közbeszerzési Hatóság. Ebből egyértelműen megállapítható, hogy Magyarországon nőtt a transzparencia a közbeszerzések területén a 2019-es évben is.

Súlyos bírságot kapott a BKK a jegyek papírjainak beszerzése miatt

Itthon2021.01.15, 12:15

Megsemmisítette a Közbeszerzési Döntőbizottság a BKK által 2020. július 6-án feladott ajánlattételi felhívását, amely az előnyomtatott tekercses kiszerelésű biztonsági hőpapír szelvények beszerzéséről szólt a jegyek és bérletek helyben történő nyomtatásához - írja a Világgazdaság.

Törvénytelen volt a Lánchíd-tender - ezért nem fogadta el a Közbeszerzési Hatóság

Itthon2020.08.04, 19:55

A jogszabályok betartása nem választás kérdése, a törvényi előírások egyaránt kötik a Közbeszerzési Hatóságot és a közbeszerzések szereplőit - közölte a Közbeszerzési Hatóság annak kapcsán, hogy tartalmi hibák miatt nem fogadták el a Karácsony Gergely vezette főváros által kiírt, a Lánchíd felújításáról szóló tendert.

115 millió forintra büntették a BKV-t Karácsonyék miatt

Itthon2020.01.22, 16:36

115 millió forintos bírságot szabott ki a BKV-ra a Közbeszerzési Döntőbizottság Karácsony Gergely balliberális főpolgármester hibája miatt.

Innovációs témájú pályázatokat díjazott a Közbeszerzési Hatóság

Itthon2019.12.13, 13:17

Második alkalommal adta át a Közbeszerzési Hatóság az általa alapított Közbeszerzési Nívódíjat és Közbeszerzési Kiválósági Díjat. Az elismerésekre idén innovációs témakörben pályázhattak a közbeszerzési szereplők, felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók és felsőoktatási intézmények hallgatói. A díjak odaítélésénél a Közbeszerzési Hatóság célja az volt, hogy színvonalas, innovációs szempontokra is hangsúlyt fektető teljesítmények kerüljenek a szakmai figyelem középpontjába. A díjakat idén Rigó Csaba Balázs, a Közbeszerzési Hatóság elnöke és Dr. Koltay András rektor adta át a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.

Hamis adatokat közölt, lebukott Soros egyik magyar álcivil szervezete

Itthon2019.08.30, 12:09

Manipulált és hamis tartalmakat közölt az úgynevezett Korrupciókutató Központ. A Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta a Közbeszerzési Hatóság által indított perben a Fővárosi Törvényszék végzését. A szervezet elnöke azt mondta, hogy nem csak az intézményi rendszer hírnevét csorbították, hanem támadást intéztek Magyarország ellen. Ezért az ügy Brüsszelben folytatódik –számolt be a Hirado.hu.

Következetes bírságolási gyakorlat a hazai közbeszerzésekben

Itthon2019.02.14, 13:02

Európai szinten is egyedülálló eszközzel erősíti a Közbeszerzési Hatóság, valamint a szervezet keretében működő, független Közbeszerzési Döntőbizottság a közpénzekkel való felelős gazdálkodást. A Közbeszerzési Hatóság ellenőrzési tevékenységéről Rigó Csaba Balázs elnök számolt be a szervezet „A közbeszerzések ellenőrzése" című konferenciáján, amelyet Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter és Tuzson Bence, közszolgálatért felelős államtitkár nyitott meg.

Egyre átláthatóbbak a magyar közbeszerzések

Itthon2021.12.01, 13:58

Csökkenő korrupciós kockázat, és növekvő jogszerűség volt a jellemző a Közbeszerzési Hatóság 2018-as évére – minderről Rigó Csaba, a hatóság elnöke beszélt a szervezet évértékelő háttérbeszélgetésén. Szólt arról is, hogy több korábbi rekord is megdőlt tavaly. Az Origónak Rigó Csaba elmondta azt is, hogy a magyar közbeszerzéseket érintő uniós rágalmak miatt levelet írt az Európai Bizottság főtitkárának, azonban választ nem kapott, ezért újabb levelet küld majd.

Teljesen átlátható a magyar közbeszerzési adatbázis

Itthon2018.11.16, 15:17

Teljesen átlátható a magyar közbeszerzési adatbázis, a Közbeszerzési Hatóság (KH) naprakészen jelentet meg minden, a közbeszerzési eljárásokhoz, illetve jogorvoslathoz kapcsolódó információt, döntést - közölte a hatóság.

Rászoruló gyermekeken segít a Közbeszerzési Hatóság

Itthon2017.12.11, 10:43

Második alkalommal gyűjt adventi adományokat a Dévai Szent Ferenc alapítvány szászvárosi gyermekotthonának, a Szent Erzsébet Gyermekotthonnak a Közbeszerzési Hatóság, hogy szebbé tegye a rászoruló gyermekek karácsonyát. A főleg tisztítószerekből, ruhákból és játékokból álló adományokat múlt héten adták át az intézménynek, ahol nagy örömmel fogadták a felajánlásokat. Az eseményen Gór Csaba, II. kerületi fideszes önkormányzati képviselő is megjelent. 

Közbeszerzések: Több szerződés, kevesebb eljárás, magasabb bírság

Gazdaság2017.11.27, 12:40

Kiugró volt az idei év a közbeszerzések szempontjából, mivel a megrendelők 4700 milliárd forintnyi eredményes szerződést kötöttek - mondta Rigó Csaba, a Közbeszerzési Hatóság elnöke hétfőn az M1-en.

A közbeszerzésekben főleg alvállalkozókkal trükköznek

Gazdaság2016.10.13, 14:07

Az első kilenc hónapban több mint 170 ellenőrzést indított a Közbeszerzési Hatóság a közbeszerzési eljárásokban megkötött és teljesített, vagy még folyamatban lévő szerződések módosításaival kapcsolatban. 

Az M4-es autópályánál is panamáztak

Gazdaság2016.04.25, 18:13

Egyre súlyosabb és kiterjedtebb jogsértésre derült fény az M4 autópálya kivitelezési munkáival kapcsolatban, a Közbeszerzési Hatóság az utóellenőrzés során feltárt számviteli fegyelem megsértése, valamint közbeszerzési jogsértés miatt tesz feljelentéseket. Emellett panamai hátterű cégek is felbukkantak az alvállalkozói körökben, ami alapján a hatóság bejelentést tett a Nemzeti Nyomozóirodának is. 

Egyre több kkv nyer a közbeszerzéseken

Gazdaság2016.04.12, 11:08

A tavalyi közbeszerzések összege meghaladta az 1900 milliárd forintot, több mint 14 ezer eljárás zárult le eredményesen a Közbeszerzési Hatóság adatai szerint. Az eljárások 84 százalékát mikro-, kis- és középvállalkozások nyerték, az összérték tekintetében részesedésük már meghaladta az 50 százalékot.

Változik a közbeszerzések szabályozása

Gazdaság2016.04.05, 17:14

Díjmentessé vált a minősített ajánlattevői státusz megszerzése a gazdasági társaságok számára, miután április elejével hatályba lépett a Közbeszerzési Hatóság által megújított szempontrendszer.

Bizonytalan a Közgép jövője: elnapolták az ítélethirdetést

Itthon2015.11.27, 08:17

Továbbra is bizonytalan a Simicska-vállalat, a Közgép Zrt. jövője, miután a bíróság a várakozásokkal ellentétben nem hozott ítéletet az építőipari cég és a társaságot három évre minden tenderből kizáró Közbeszerzési Hatóság perében. December 10-én viszont határozatot hoznak – egyelőre első fokon. 

A Közbeszerzési Hatóság beleállt a Közgép elleni harcba

Gazdaság2015.09.27, 19:31

Visszalőtt a Közgépre a Közbeszerzési Hatóság, miután Simicska Lajos cége bírósághoz fordult, és ott olyan végzést hoztak, amely kedvezett az építőipari vállalatnak. A hatóság nem hagyja annyiban, hogy arra kötelezték, függessze fel a Közgép hároméves eltiltását. Lépésük még a jogászokat is meglepte, bár akad olyan vélekedés is, amely szerint jogosan járt el a KH.

Előző
  • 1
Következő