Közbeszerzési Döntőbizottság

címke rss

Zűrös volt a barlangos közbeszerzés

Itthon2008.12.17, 08:28

Lehet-e annál kényelmesebb helyzetben egy közbeszerzésen induló cég, mint amikor ő diktálja az ajánlatot? Nem igazán, és a Közbeszerzési Döntőbizottság szerint épp ilyesmi történt egy évekkel ezelőtti több százmilliós megbízásnál, amely a budafoki szennyezett barlangok megtisztításáról szólt. Az ügyben elmarasztalt környezetvédelmi minisztérium továbbra sem érzi hibásnak magát, pedig nemrég a bíróság is a döntőbizottságnak adott igazat.

Felfüggesztettek egy informatikai tendert a postánál

Gazdaság2008.10.07, 20:10

A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) felfüggesztette a Magyar Posta Zrt. informatikai beszerzésekor a szerződéskötést - mondta Deli Betty, a döntőbizottság elnöke. A Magyar Posta ellen jelenleg egy jogorvoslati eljárás folyik informatikai ügyben - közölte az elnök.

A GVH új eljárást akar a Microsoft-ügyben

Archívum2008.08.30, 10:06

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) azt kéri a Fővárosi Bíróságtól, hogy semmisítse meg a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) "Microsoft-ügyben" hozott határozatát, és kötelezze új eljárásra a testületet, mivel a versenyhivatal szerint az általuk kifogásolt kiírás sérti a versenysemlegességet - a tárgyalást hétfőn tartják.

A miniszter lefújja a különös tendert

Gazdaság2008.07.04, 16:02

Egy több hónapja zajló informatikai tendereztetési eljárásról próbált az [origo] az elmúlt hetekben cikket írni. Közben kiderült, a kiíró minisztérium érvényteleníteni fogja a tendert, amelyet korábban a Közbeszerzési Döntőbizottság előtt is megtámadott egy cég. Most bizonytalan, hogy lesz-e újabb eljárás.

Mégis szállíthatják a postásbicikliket

Itthon2008.07.02, 10:36

A korábban kiderült szabálytalanságok ellenére érvényes a Magyar Posta biciklitendere - állapította meg a Közbeszerzési Döntőbizottság. Így a tendert megnyerő cég szállíthatja a postásbicikliket - írja a Népszabadság. A több mint egymilliárdos tender miatt a posta feljelentést is tesz.

Elbocsátották a biciklitenderért felelős postást

Itthon2008.05.27, 09:18

Kirúgta a Magyar Posta a kerékpártendert előkészítő alkalmazottját, aki a gyanú szerint előre információkat adott a pályázat későbbi győztesének - írja a keddi Népszabadság. Amíg folyik a vizsgálat, a biciklik szállításáról szóló szerződés felfüggesztését kérte a posta a Közbeszerzési Döntőbizottságtól.

Közbeszerzés miatt megbírságolták Vácot

Itthon2008.05.25, 10:07

Vác önkormányzatát 2 millió forintra bírságolta a Közbeszerzési Döntőbizottság. Megsemmisítették az ultrahang gép beszerzésére kiírt közbeszerzési ajánlatot lezáró döntését, mivel az eljárást az önkormányzat azzal az indokkal nyilvánította eredménytelenné, hogy nincs rá elég pénze.

8 milliót bukott Fehérvár az agyondicsért cég ejtésén

Itthon2008.04.22, 12:45

Két alkalommal kapott 4 millió forintos pénzbírságot ugyanabban a panelfelújítási pályázatban Székesfehérvár önkormányzata. Öt cég pályázott, ebből a Közbeszerzési Döntőbizottság szerint négyen szabálytalanul, az ötödiket meg a város nem akarta győztesnek. A 8 millióba került döntéseket az MSZP-től a Fideszig mindenki megszavazta, ám most akárkit kérdezett az [origo], mindenki továbbpasszolta a felelősséget.

Bírság a Panel Plusz programban

Ingatlan2008.04.02, 13:05

A Rózsakert Lakásfenntartó Szövetkezetet egymillió forintra bírságolta a Közbeszerzési Döntőbizottság, mivel a lakóépületei homlokzati hőszigetelésére és nyílászárói cseréjére kiírt tenderen többszörösen érvénytelen ajánlatot fogadott el nyertesnek - a határozat a Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

Közbeszerzési ügy miatt megbüntették Heves önkormányzatát

Itthon2008.03.06, 16:06

Közbeszerzési eljárás nélkül adta át egy magáncégnek két idősotthon üzemeltetését Heves jobboldali többségű önkormányzata. A Közbeszerzési Döntőbizottság ezért 13 millió forintos büntetést rótt ki. Az önkormányzat fellebbezést nyújtott be.