közalkalmazott

címke rss

156 700 forintot visz haza egy átlagos dolgozó

Gazdaság2015.05.21, 12:25

A legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, költségvetési intézményeknél és a nonprofit szervezeteknél 4,1, a közfoglalkoztatottak nélkül számítva 3,0 százalékkal nőttek a bruttó átlagkeresetek az első negyedévben, jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Bilincsbe verhet a szolgálati törvény

Itthon2015.02.05, 09:10

Egy külföldi nyaralás is a főnök engedélyétől függhet, a Facebookon pedig nem lehet egyenruhában pózolni, ha elfogadják a rendvédelmi dolgozókra vonatkozó törvény módosítását. Az Origónak nyilatkozó szakszervezeti vezetők álságos és tarthatatlan szigorításról beszélnek, ami érinti a túlórákat és a közalkalmazottak jogállását is – a Belügyminisztérium hallgat. Kérdés, hogy így is vonzó marad-e a beígért életpályamodell.

Virgácsot küldtek az Orbán-kormánynak

Itthon2014.12.06, 18:07

A hivatásunkból szívatás lett – ez csak egyike annak a számos jelmondatnak, amely elhangzott szombat délután a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének tüntetésén. A József nádor téren összegyűlt körülbelül kétszáz ember magasabb bérekért és jobb munkakörülményekért demonstrált, többen Mikulásnak öltöztek.

A közszolgák béremelést követelnek

Gazdaság2013.10.19, 13:16

Az illetményalap húszszázalékos emelését követeli a közalkalmazottak szakszervezete, ennek elmaradása esetén újabb demonstrációkat szerveznek.

A kormány befagyasztotta, mégsem fagyott be a bértábla

Gazdaság2013.08.29, 09:42

Zsonglőrködik az állami fizetésekkel a kormány. Spórolás miatt befagyasztotta a bértáblát, de közben több ágazatban rendkívüli béremeléseket hagyott jóvá. A kivételezettek nagyon jól jártak, de olyan is van, akinek évek óta nem nő a fizetése.

Nem fogok könyörögni Orbán Viktornak

Itthon2013.01.16, 14:27

Egy tanár hatvanévesen kezdene külföldi animátorkodásba vagy avokádótermesztésbe, más arra számít, hogy számlásként az után is dolgozhat, hogy június végétől a közalkalmazottaknak nem jár együtt a nyugdíj és a munkabér. Szerintük semmi baj nem lenne a kormány döntésével, ha a fiatalok előtt nyitnák meg az orvosi, tanári pályákat, csak nincs pályakezdő, aki elvállalná a munkát. A nyugdíjasokat hazaküldik, a németórákat meg majd megtartja, aki tudja.

Magyarázkodik az Emmi a kiszivárgott levél miatt

Itthon2013.01.15, 13:37

A Világgazdaság birtokába került minisztériumi levél szerint nem hivatkozhatnak a közszférában dolgozók kötelező nyugdíjazásáról szóló kormányhatározatra idős dolgozóik elbocsátásakor az Emberi Erőforrások Minisztériumához tartozó intézményvezetők. A tárca a kiszivárgott levélre úgy reagált: kizárólag szakmai szempontok miatt írták a levélbe, hogy ne említsék a kormányhatározatot.

A miniszterek megússzák a nyugdíjazást

Itthon2013.01.11, 08:56

Közzétették a közszférában dolgozók kötelező nyugdíjazásának részletszabályait. Aki eléri a korhatárt, azt nyugdíjazzák, kivéve a politikai vezetőket, akik mentességet élveznek, illetve azokat, akiknek a kormány felmentést ad a nyugdíjazás alól. Nyugdíjat és munkabért azonban senki sem kaphat egyidejűleg.