Kozák Danuta
címke rss- kapcsolódó címkék:
- kajak-kenu
- olimpia
- Kovács Katalin
- Csipes Tamara
- kajak-kenu világbajnokság
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Hogy tehették meg ezt Bernd Storckkal?
1991-ben Horváth Mariann nem ment el az Év Sportolója díj átadására, mivel a két vívóvilágversenyen megnyert négy aranyérme ellenére csak második lett Egerszegi Krisztina mögött. Idén az Év Edzője díjat biztosan nem kaphatja meg a fociválogatottat Eb-csoportgyőzelemre vezető Bernd Storck és a Rióban három aranyig jutó Kozák Danuta edzője, Somogyi Béla sem. Vajon miért tartják többre a magyar sportújságírók az egyetlen versenyzőt felkészítő Shane Tusupot és Kulcsár Győzőt, illetve a magyarokkal ma már egyáltalán nem dolgozó Dárdai Pált?
Megvannak az Év sportolója gála dobogósai
A várakozásoknak megfelelően Hosszú Katinka és Szilágyi Áron is bekerült a legjobb három közé a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) szavazásán. A győztest jövő csütörtökön, a Nemzeti Színházban sorra kerülő M4 Sport-Év sportolója gálán hirdetik ki.
Kozák Danuta az anyaságra koncentrál
Leendő gyermeke nemét még nem tudja, de azt igen, hogy mikor tér vissza az élsport világába. Az ötszörös olimpiai bajnok kajakos most az anyaságra koncentrál.
- címkék:
- Kozák Danuta
- kajak-kenu
- Címkefelhő »
Úszásban és kajak-kenuban oktattuk a világot
Úszásban és kajak-kenuban nem csak a riói olimpián oktatták a világot a magyar sportolók 2016-ban. A kosárlabdázók és a röplabdázók nagyszerű sikereket értek el az Eb-selejtezőkön, a női vízilabda-válogatott Európa-bajnok lett, a Győr és a Veszprém kézilabdacsapatai hihetetlen végjátékban bukták el a Bajnokok Ligája döntőjét. Minden, ami az olimpia és a labdarúgó Európa-bajnokság mellett 2016-ban történt.
Az Iron Lady, a megtört átok és a sajtburesz
Fantasztikus élményekkel gazdagodtunk a riói olimpián, ahol a magyarok nyolc aranyérmet összesen pedig 15 érmet szereztek. Augusztusban az Origo a helyszínen együtt élte át a sikert, a drámát, az örömöt, a bánatot az olimpikonokkal, most pedig felidézzük, hogy a legsikeresebb magyarok hogyan tudták felküzdeni magukat a dobogóra, és milyen szavak jutottak eszükbe a versenyek után. De nemcsak az olimpiai, hanem a paralimpiai sikerekről is szól a mostani összefoglaló.
Kisbabát vár Kozák Danuta
Az ötszörös olimpiai bajnok kajakos, Kozák Danuta nyilvános közösségi oldalán bejelentette, hogy várandós.
- címkék:
- Kozák Danuta
- terhesség
- kajak
- Címkefelhő »
Kozák Danuta babát vár
Az ötszörös olimpiai bajnok kajakos Kozák Danuta a saját közösségi oldalán bejelentette, hogy babát vár.
- címkék:
- Kozák Danuta
- kajak-kenu
- Címkefelhő »
Nem üvöltöttem, ez tény
A Magyar Rádió Körkapcsolásának alapító tagja, akinek 2016-ban sem derogál elutazni egy Haladás-Gyirmót NB I-es focimeccsre. Tizenhárom nyári olimpiáról tudósított, de most úgy gondolja, hogy nem lesz tizennegyedik. Nála azonban ezt soha nem lehet tudni. A 76 éves Novotny Zoltán a riói olimpiáról négy magyar aranyérmet közvetíthetett. Azt mondja, egy vonat kereke a sínen természetes, mellette tíz centivel azonban tömegkatasztrófa, ennek szellemében végezte munkáját, élte életét. Interjú a magyar sportrádiózás legendás alakjával, akinek csak a lépcsőmászás jelentett gondot Rióban.
Minden nő mellé kellene egy Shane Tusup
Évek óta keressük Katinka és Shane közös sikereinek titkát. Rengeteg cikk készült már erről a csodálatos párosról, Rio óta pedig mindenki a fejét vakarja, mitől lehetnek legyőzhetetlenek együtt. Nem ők azonban az egyetlenek, akik házaspárként érnek el elképesztő eredményeket. A magyar aranyak nagy részének megszerzésében ugyanis az "edző férjeknek" legalább annyira benne volt a kezük, mint kedveseiknek. Most annak jártunk utána, mitől működhetnek ezek a párkapcsolatok.
Puzsér most nagyon messzire ment: Hosszú Katinkát is kikezdte
Napok óta hangos a sajtó az úszó Horváth Dávid és Puzsér Róbert szócsatájától. A közösségi médiában üzengetnek egymásnak. Puzsér keményen beszólt az olimpikonoknak még júliusban, amit a fiatal úszó nem tudott szó nélkül hagyni. A botrány azóta pedig csak dagad.
Kozák egy tanulógép volt, mindent ellesett
Kozák Danuta édesapját nem lepte meg, hogy a lánya három aranyérmet is bezsebelt a riói olimpián.
- címkék:
- Kozák Danuta
- kajak-kenu
- Címkefelhő »
Kitüntették Kozák Danutát és Gyurta Dánielt
Újpest díszpolgárává avatták a riói olimpián három aranyérmet nyert Kozák Danutát, illetve a játékokon a Nemzetközi Olimpiai Bizottság sportolói bizottságába beválasztott Gyurta Dánielt, Kapás Boglárka pedig az Újpestért Díjat vehette át.
Kozák Danuta megelőzné Gerevich Aladárt is
Kozák Danuta kajakozó úgy véli, ötszörös olimpiai bajnokként is minden ugyanolyan számára, mint a riói olimpia előtt.
Kiderült! Kozák Danutát nagyon durva hasmenés gyötörte Rióban
Mint ismeretes, Kozák Danuta a riói olimpia egyik sztárja egyből három arannyal a nyakában érkezett haza. A sportoló a Life.hu-nak nyilatkozott.
Kozák a legeredményesebb olimpikon lenne
Kozák Danuta ötszörös olimpiai bajnok kajakost a folytatást illetően motiválja, hogy négy év múlva Tokióban mindhárom riói címének megvédésével a legeredményesebb magyar olimpikonná válhat.
Családtagból lesz a legjobb edző?
A magyarok riói sikereiből Hosszú Katinka és Kozák Danuta három-három aranyéremmel vette ki a részét. Mindkettejük felkészülése különleges volt abból a szempontból, hogy a párjuk edzői segítségével értek fel a csúcsra. Egy sor magyar sportolónak pedig valamelyik szülője az edzője. Vajon mitől működik jól az edző-tanítvány kapcsolat, ha a felek között családi kötelék van? Tekinthető ez általános sikerreceptnek? Sportpszichológusokat kérdeztünk.
Újpest díszpolgára lehet Kozák Danuta és Gyurta Dániel
Wintermantel Zsolt újpesti polgármester javaslatára Kozák Danuta kajakozó és Gyurta Dániel úszó a kerület díszpolgára lehet.
Két magyar az olimpia legsikeresebb sportolói között
Két magyar, a háromszoros olimpiai bajnok úszó, Hosszú Katinka és az immár ötszörös ötkarikás aranyérmes kajakos, Kozák Danuta szerepel a riói játékok tíz legeredményesebb sportolója között.
A horvátok is Kozák Danutát istenítik
„Egy hősnő a szomszédból" – ezzel a címmel jelent meg a Tport.hr horvát oldalon a szombati kajak-kenu események tudósítása.
Kozák a nyolcszoros bajnok Birgit Fischert is befoghatja
Storcz Botond, a magyar kajak-kenu válogatott vezetőedzője szerint a nők fantasztikus szereplése minden korábbi várakozást felülmúlt a riói olimpián.
Hercegnőről kapta a nevét a magyar kajakkirálynő
Megvédte Rióban olimpiai bajnoki címét a magyar női 500 méteres kajak négyes, ezzel Kozák Danuta idei harmadik, pályafutása ötödik ötkarikás aranyát szerezte, és olyan legendákhoz csatlakozott az örökranglistán, mint a tornász Keleti Ágnes és az úszó Egerszegi Krisztina. Ismerkedjünk meg Rió egyik legnagyobb magyar hősével!
Kozák Danuta: A Holdat céloztam meg
Mindhárom számát megnyerte a riói olimpián Kozák Danuta, aki a londoni két aranyával együtt immár minden idők hatodik legeredményesebb magyar olimpikonja. Az Origo megnevettette Rióban.
Olimpiai bajnok lett a női kajak négyes
Megvédte négy éve megnyert olimpiai bajnoki aranyát a magyar női kajak négyes, amely ezúttal Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Csipes Tamara, Fazekas-Zur Krisztina összeállításban utasította maga mögé a teljes mezőnyt.
Kozák: A statisztikákat meghagyom nektek
Horror volt Kozák Danuta első riói futama, azóta viszont már a második aranyát nyerte, csütörtökön K-1 500 méteren. Remek statisztikái vannak, melyek hallatán felkiáltott: Jeee!
Kozák Danuta aranyérmes kajak 500 egyesben
Kozák Danuta csütörtökön óriási versenyzéssel aranyérmet nyert kajak 500 egyesben a riói olimpián. Hatalmas fölénnyel győzött, ő lett a legeredményesebb magyar kajak-kenus olimpikon.
A kajaknégyesnek is aranyat hozhat Kozák betegsége
Már 9-10 éves korukban együtt edzettek, törvényszerű volt, hogy egyszer olimpiai aranyérmesek lesznek, nevelőedzőjük már gyerekként látta bennük a bajnokot. Úgy nyertek párosban, hogy egyikük betegséggel küzdött, ez pedig csak a hasznukra válhat. Kozák Danuta és Szabó Gabriella a páros győzelem után négyesben is sokkal erősebben áll rajthoz, hogy újra olimpiai bajnok legyen Rióban.
Az ember, akinek a Kozák, Szabó párost köszönhetjük
Agócs Mihály a 26. szezonját kezdi meg kajakedzőként, többek között ő edzette a Rióban aranyérmet szerzett Kozák Danutát és Szabó Gabriellát is.
Így gyógyították meg Kozákot
Nem infúziót kapott, hanem gyógyszeres kezeléssel gyógyították meg Kozák Danutát a női kajak kettes 500 méteres futamai előtt az olimpián.
Minden húzást élveznek a kék nyelvű magyarok
Kozák Danuta egyre jobb formában van, a Tótka, Molnár kettős kajak-kenu iránti szereleme még erősebb lett, három magyar egység döntőben a riói olimpián. Szerdai összefoglaló.
Hosszú és Tusup útját járja Kozák és vőlegénye
Bár az edzőváltásnál többen támadták Kozák Danutát, úgy tűnik, az olimpiai bajnok kajakos jól döntött, amikor vőlegényét, Somogyi Bélát választotta edzőjének.
Most már nem adom oda senkinek
Százszázalékos voltam, de nem száztíz, jelentette ki Kozák Danuta a betegségéről, miután K-2 500 méteren Szabó Gabriellával párban megnyerte az olimpiai döntőt. A futam nagyon szoros volt, Szabó egy ideig nem is akarta elhinni, hogy nyert.
Napi örömhír! Aranyérmes a Szabó Gabriella, Kozák Danuta kajakos duó
A Szabó Gabriella, Kozák Danuta kajak kettes aranyérmet szerzett 500 méteren a riói olimpia keddi versenynapján.
A Szabó, Kozák párosé az első kajakos arany Rióban
A Szabó Gabriella, Kozák Danuta kajakpáros olimpiai bajnok lett 500 méteren, ezzel megszerezte a magyar kajak-kenu válogatott első aranyérmét Rióban.
Nem ment jól a magyar kajak-kenusoknak
A négy vízre szállt magyar egység közül csak egy - a Szabó Gabriella, Kozák Danuta kajakos páros - tudta kiharcolni az A döntős szereplést a riói olimpia kajak-kenu versenyeinek első napján a Rodrigo de Freitas Lagúnában kialakított pályán.
Londoni bajnokokkal hosszabbított az Újpest
Kozák Danuta, Berki Krisztián és Gyurta Dániel mellett még számos sportolóval írt alá 2020-ig szóló szerződést az előző olimpia legeredményesebb klubja.
A sírból hozta vissza olimpiai bajnok kajakosnőnk
Kozák Danuta úgy lett Európa-bajnok Moszkvában, hogy brutálisan beragadt a rajtnál női kajak 500-on.
Lehull a lepel az olimpiai óvszermítoszról! Felfedték a valóságot a magyar versenyzők
Nincs már sok hátra a riói olimpiáig, hamarosan mi is elkezdhetünk izgulni a magyar versenyzők sikeréért. Nem kevés hír övezte az idei ötkarikás játékokat, most kiderül, hogy vajon tényleg bőségesen ellátják-e óvszerrel a versenyzőket.
Így reggeliznek a magyar olimpikonok és bajnokok
Három olimpiai bajnok és három riói reménység reggelire invitálta – mások mellett – az Origót, ahol nem csak azt tudtuk meg, hogy mit esznek edzés előtt vagy ünnepnapon a magyar olimpikonok. Szilágyi Áron, például, elmondta, hogy a riói körülmények, a híresztelésekkel ellentétben, nagyon jók. Gyurta Dániel elárulta, miért nem indult az Eb-n, Péni István pedig az alkohol és a sportlövészet kapcsolatáról is beszélt.
Valamiben máris agyonverték a világot kajak-kenusaink
A kajak-kenusok között egyetlen más nemzetnek nem sikerült annyi indulói helyet szereznie, mint a magyaroknak: a sportágat nyolc férfi kajakos, öt női kajakos és négy férfi kenus képviseli majd Rióban. Kozák Danuta visszatért a világ legjobbjai közé egyesben, és Csabai Edvin szakmai igazgató szerint kiderült, hogy 1000 méteren ismét éremesélyesként kell számolni legjobbjainkkal a férfi kajakos számokban.
Vajda Attilát megette a mezőny
A kajakos Kozák Danuta, Dombvári Bence és Horváth Bence, valamint a kenus Vasbányai Henrik második győzelmét aratta a csütörtöki versenynapon a sportág első olimpiai válogatóján, Szegeden. Kozák és Dombvári a szerdai egyes siker után párosban duplázott, Horváth és Vasbányai pedig az egy nappal korábbi páros győzelem után ezúttal egyesben lett a legjobb.
Szúnyogcsípéseken úszhatnak el olimpiai érmeink
Brazíliában ötezren betegedtek meg, Floridában szükségállapotot rendeltek el – idén négymillióra emelkedhet a Zika-vírus okozta fertőzések száma az amerikai kontinensen, miközben nyakunkon a riói olimpia. Thomas Bach NOB-elnök szerint a játékokat megtartják, a magyar olimpikonok közül mégsem mindenki nyugodt. A kétszeres ötkarikás aranyérmes Kozák Danuta félve olvassa a híreket, és nevetségesnek tartja, hogy ilyen körülmények között olimpiát rendezhetnek.
Újra egymásra talált a Szabó-Kozák kettős
A néhány év kihagyást követően ismét összeülő Szabó Gabriella, Kozák Danuta duó nyerte meg vasárnap a női kajak kettesek 500 méteres döntőjét a kajakosok és kenusok második világbajnoki válogatóversenyén Szolnokon.
Két olimpiai bajnokot rakott zsebre az új kajakkirálynő
Kárász Anna a pénteki 500 méteres győzelme után szombaton 200 méteren is legyőzte Kozák Danutát a kajak egyesek versenyében a második vb-válogatón Szolnokon.
A székből sem tudott felállni a mindenkit leiskolázó Kárász Anna
Az új kajakkirálynőből, Kárász Annából annyit kivett a Kozák Danuta elleni döntő, hogy hosszú percekig nem tudott felállni. A legyőzött olimpiai bajnokban maradt tüske.
Tényleg új kajakkirálynőnk született
Az első fordulóban némi meglepetésre győztes Kárász Anna pénteken is legyőzte Kozák Danutát K-1 500 méteren a kajakosok és kenusok második világbajnoki válogatóversenyén, Szolnokon, így ebben a számban ő képviselheti majd Magyarországot az augusztusi, milánói, olimpiai kvalifikációs vb-n.
Ütjük a világot kajak-kenuban az Európa Játékokon
A hétfői versenynaphoz hasonlóan két arany- és egy bronzérmet nyertek kedd délelőtt a magyar kajakosok és kenusok Mingacsevirben az Európa Játékokon. Kozák és Kammerer duplázni tudott.
A kajakosok beindították az aranyesőt az Európa Játékokon
A kajak-kenu versenyek második napján megszületett a magyar küldöttség első és második aranyérme a Bakuban zajló I. Európa Játékokon, melyen a női kajaknégyes 500 méteren, a Kammerer Zoltán, Szalai Tamás férfi kajakos páros pedig 1000-en diadalmaskodott, Vajda Attila pedig harmadik lett a kenuegyesek 1000 méteres számában.
Lám közel állt a bakui éremhez
Folytatva a birkózók sikeres szombati kezdését, közel állt az éremhez, végül az ötödik helyen zárt Lám Bálint a kötöttfogásúak 130 kilogrammos súlycsoportjában, a bakui I. Európa Játékokon.
Kozák visszavágott Kárásznak
Kozák Danuta nyerte a női kajak egyesek vasárnapi 200 méteres versenyét a kajakosok és kenusok első világbajnoki válogatóján, a Szeged melletti Maty-éren, ezzel egyben visszavágott Kárász Annának a pénteki, 500 méteren elszenvedett vereségért.
Janicsot, Kovácsot és Kozákot is legyőzte a magyar kajaktehetség
Meglepetésre Kárász Anna nyerte a női kajak egyesek pénteki 500 méteres versenyét a kajak-kenusok első világbajnoki válogatóján a Szeged melletti Maty-éren.