Kővirág Étterem

címke rss
Fekete csirke a tányéron

Fekete csirke a tányéron

Bizarr látvány a fekete csirke – legalábbis a konyhapulton előkészítve, és a tányéron. Az ayam cemani szárnyas Indonéziából származik, ahol elterjedt alapanyag, általában levest főznek belőle, itthon aránylag kevesen ismerik. A fekete baromfit először 1998-ban hozta be Jáva szigetéről Európába egy holland tenyésztő, akkor egy kifejlett példány 2500 dollárba került, ami ma átszámítva 680 ezer forintnak felel meg. Azóta az ára csökkent, de még manapság is 25-30 ezer forintba kerül egy tojó vagy kakas, 20 darab kelteni való tojást pedig 100 ezer forintért adnak. Ez annak fényében, hogy nagyjából a fele kel ki, nem olcsó játék.

Faágra aggatott kacsamell, verssel

[origo] Gasztro2018.01.23, 15:27

A tányérra állított faágakra aggatva érkezik a kacsamell, mellé papírra írt, betekercselt vers is jár. A kacsamellet is, a faágas díszítést is és a verset is Tóth Pál séf készíti – minden egyes vendégnek saját maga. Hamarosan kiderült, hogy a kukorica karamellizált bajusza mennyei, és arra már szemünk se rebben, amikor ropogós hársfalevél érkezik fenyőmajonézzel, amelyet a séf maga tubusolt. Művészien megkomponált minden részlet.

Ez lett Magyarország legínycsiklandóbb töltött káposztája 2017-ben

[origo] Gasztro2018.01.03, 16:41

A szerkesztőségbe beérkezett fotókból első körben kiválasztottuk azokat, amire a kép láttánk nekünk is kedvünk lett volna belekóstolni, majd az önök szavazatait vártuk január 1-jén éjfélig.

Keressük Magyarország legszebb töltött káposztáját

[origo] Gasztro2017.12.23, 19:15

Alig akad olyan magyar család, ahol az ünnepi asztal közepén ne gőzölögne egy nagy tál töltött káposzta karácsony valamelyik napján. Tájegységenként, sőt még családonként is változik az elkészítési mód, a fűszerezés, az íz: gerslivel vagy rizzsel, soványabb vagy zsírosabb hússal, savanyúbb vagy átmosott káposztával, a levelekbe pólyált töltelék apró nélkül, vagy gazdagon megrakva vágott káposztával, tejföllel, hosszú lére eresztve, kolbásszal és szalonnával vagy a nélkül. Ahány konyha, annyi szokás – így a legjobb ízűt megtalálni majdhogynem lehetetlen. Mi sem erre vállalkozunk, ám szerintünk ez az az étel, amelyiket sokkal könnyebbb ...

Keressük Magyarország legszebb töltött káposztáját

[origo] Gasztro2017.11.16, 11:12

Alig akad olyan magyar család, ahol az ünnepi asztal közepén ne gőzölögne egy nagy tál töltött káposzta karácsony valamelyik napján. Tájegységenként, sőt még családonként is változik az elkészítési mód, a fűszerezés, az íz: gerslivel vagy rizzsel, soványabb vagy zsírosabb hússal, savanyúbb vagy átmosott káposztával, a levelekbe pólyált töltelék apró nélkül, vagy gazdagon megrakva vágott káposztával, tejföllel, hosszú lére eresztve, kolbásszal és szalonnával vagy a nélkül. Ahány konyha, annyi szokás – így a legjobb ízűt megtalálni majdhogynem lehetetlen. Mi sem erre vállalkozunk, ám szerintünk ez az az étel, amelyiket sokkal könnyebbb ...

Megvan, kik versenyeznek a Bocuse d'Or hazai selejtezőjén

[origo] Gasztro2017.09.21, 23:57

Két dologról még az is hallott, aki nem jártas a gasztronómia világában: az egyik a Michelin-csillag, a másik pedig a Bocuse d'Or, amely a világ egyik legrangosabb szakácsviadala. A francia Paul Bocuse mesterszakácsról elnevezett megmérettetés döntőjét minden második évben rendezik meg; a következő világverseny 2019-ben lesz, az európai döntő pedig 2018 júniusában. Augusztus 30-ig pályázhattak azok a magyar séfek, akik a következő Bocuse d'Oron szeretnék összemérni tudásukat a legjobbakkal. Most kiderült, ki az a tíz magyar séf, aki indulhat a magyar selejtezőn, és esélyt kaphat arra, hogy a 2018-as európai döntőn, majd a 2019-es viilágversenyen ...

A Káli-medence Kővirága

[origo] Gasztro2015.03.26, 12:08

Végtelenül csodálatos hely a Káli-medence, az összes kis település elbűvölő. Nincs tömeg, pedig alig 15 kilométerre van a Balatontól. Tökéletes helyszín, több jó étteremmel. 

Különleges cékla krémleves - Készítsd el te is!

Life.hu2015.01.30, 12:53

A Kővirág Étterem gorgonzola habos célkla krémlevese igazi színes gourmet különlegesség. Egyszerűen elkészíthető, és nagyon finom. Próbáld ki!

Előző
  • 1
Következő