Köveskál

címke rss
Fekete csirke a tányéron

Fekete csirke a tányéron

Bizarr látvány a fekete csirke – legalábbis a konyhapulton előkészítve, és a tányéron. Az ayam cemani szárnyas Indonéziából származik, ahol elterjedt alapanyag, általában levest főznek belőle, itthon aránylag kevesen ismerik. A fekete baromfit először 1998-ban hozta be Jáva szigetéről Európába egy holland tenyésztő, akkor egy kifejlett példány 2500 dollárba került, ami ma átszámítva 680 ezer forintnak felel meg. Azóta az ára csökkent, de még manapság is 25-30 ezer forintba kerül egy tojó vagy kakas, 20 darab kelteni való tojást pedig 100 ezer forintért adnak. Ez annak fényében, hogy nagyjából a fele kel ki, nem olcsó játék.

Köveskáli Furmint Napok: borvacsorák és kóstolók

[origo] Gasztro2018.02.17, 09:28

A furmintot ünneplik a Káli-medence egyik legszebb fekvésű településén, Köveskálon a helyi termelők, éttermek.

Faágra aggatott kacsamell, verssel

[origo] Gasztro2018.01.23, 15:27

A tányérra állított faágakra aggatva érkezik a kacsamell, mellé papírra írt, betekercselt vers is jár. A kacsamellet is, a faágas díszítést is és a verset is Tóth Pál séf készíti – minden egyes vendégnek saját maga. Hamarosan kiderült, hogy a kukorica karamellizált bajusza mennyei, és arra már szemünk se rebben, amikor ropogós hársfalevél érkezik fenyőmajonézzel, amelyet a séf maga tubusolt. Művészien megkomponált minden részlet.

Gasztrós nagyágyúkat ígér a Kálibuli

Travelo2017.10.12, 09:28

A borkóstolók és a finomságok mellett előadások és esti buli is szerepel a harmadik Kálibuli programjában, amelyre szeptember 17-én kerül sor. A helyszín az idén is a Káli-medence gasztro-főutcája: Köveskál.

Balatoni borászatok, ahol még akkor sem unatkozik, ha nem iszik

Travelo2017.12.04, 16:24

Birtokszafari egy közel 40 éves Barkasszal, borozás egy arborétumban, borkészítés szakiköpenyben, vagy rendhagyó pincetúra levendulafölddel és pincegalériával - olyan Balaton környéki pincészeteket ajánlunk, ahol a borkóstolás csak egy a szuper programok közül.

A téli Balaton még nem igazán találta ki magát

Archívum2015.12.29, 10:33

Eddig miért nem szilvesztereztünk a Balatonnál? Mert nincs ott semmi olyankor. Akkor miért szilvesztereznénk idén a Balatonnál? Mert ott talán nincs tömeg, nincs rohanás egyik helyről a másikra, nem széled szét a társaság. Jó esetben még térerő sincs. Ja, és szép a környék. Ezenkívül idén a tó vendéglátósainak fele minden korábbinál hangosabban kampányolt az egész éves nyitva tartásért. Gondoltuk, adhatnánk nekik egy esélyt.

Tévedés, hogy csak Budapesten lehet egy jót enni

[origo] Gasztro2015.10.06, 13:46

A Káli-medence, ha már medence, akkor a Kárpát-medence egyik legszebb pontja. Jó, nyilván ez nem egy reprezentatív kutatás eredménye, hanem tökéletesen szubjektív kijelentés. Gyönyörű dombok, színes mezők, a Balaton is egy kőhajításnyira. Nem is olyan régen a Kővirágot ettük ki, most a Mi a kő a soros. 

A Balaton északi partját biciklivel érdemes felfedezni

[origo] utazás2015.06.08, 08:51

Lapos a bicikli kereke, nem találja a bukósisakot, rossz idő lesz hétvégén? Hagyja a puhány kifogásokat, pattanjon nyeregbe, és rá fog jönni, hogy megéri. Vannak helyek a Balatonon, ahová két keréken a legjobb megérkezni.

Fedezd fel a Káli-medencét!

Life.hu2015.06.08, 10:27

Ha néhány napra a természet közelségére, csendre, nyugalomra és kitűnő gasztronómiai kalandokra vágysz, a Káli-medence az ideális úti cél számodra! Vadregényes romok, szokatlan természeti jelenségek, különleges atmoszféra, hangulatos falvak, régmúlt idők meghitt idillje – ezek mind a Káli-medence ismertetőjegyei. Ha még nem jártál ezen a vidéken, kezdetnek barangold be velünk a magyar Toscanát!

Előző
  • 1
  • 2
Következő