Kövér László

címke rss

Rosszfelé mutogatott az IMF-en mérgelődő Kövér László

Nagyvilág2012.04.04, 17:26

Kövér László szerint botrányos, hogy politikai feltételekhez köti az IMF a hiteltárgyalásokat, és úgy gondolja, hogy ha Nigériának és Csádnak tudtak kölcsönözni, akkor Magyarországnak is adniuk kellene. A példák azonban sántítanak, a két afrikai országgal kemény feltételekkel kötöttek csak hitelt, ráadásul Nigéria 13 év alatt egy fillért sem hívott le a rendelkezésére álló keretből.

Menekülnek a tanárok az új igazgató miatt

Itthon2012.04.04, 20:29

Huszonhárom tanár mondott le osztályfőnöki és munkaközösség-vezetői megbízatásáról egy szigetszentmiklósi gimnáziumban, miután szerintük indokolatlanul tették meg Kövér László egyik barátját igazgatónak. Az Országgyűlés sajtószolgálata szerint az új igazgatót, Mede Norbertet nem ismeri Kövér László.

Szűk utat hagyott Orbán az államfőt kereső Fidesznek

Itthon2012.04.03, 11:06

Bár Orbán Viktor meglepettnek tűnt, a hétfői párt- és kormánytanácskozásokon elhangzottakat ismerő források közül többen mégis megrendezettnek tartják Schmitt Pál lemondását. A miniszterelnök erősen leszűkítette a lehetséges államfőjelöltek körét. A legesélyesebb jelölt Kövér László és az Országgyűlés elnöke, aki azonban vonakodik elvállalni a feladatot.

Hogy kerültek a Fidesz különutasai az államfői poszt közelébe?

Itthon2012.04.03, 19:10

Kövér Lászlót Orbán ellensúlyaként emlegetik a Fideszben, Áder Jánosnak már évekkel ezelőtt volt egy konfliktusa a pártelnökkel. De mindketten a párt keményvonalasai közé tartoznak, és az is elvárható tőlük, hogy megvédik az alaptörvényt, ami Orbán legfőbb elvárása az új köztársasági elnöktől.

Kövér: Mit akarnak, Harry Potter-kötetre tegyen esküt a jegybankelnök?

Gazdaság2012.04.04, 10:32

Kövér László, a parlament elnöke szerint nem a kormány hibás abban, hogy nem született megállapodás az IMF-hitelkeretről. Szerinte "más játszik velünk, egyrészt azért, hogy megalázzon". A politikus úgy vélte, Magyarország számára a középosztály lecsúszása jelenti a legnagyobb veszélyt.

Kövér az egyik komoly esélyes Schmitt posztjára

Itthon2012.04.02, 22:40

Mesterházy Attila MSZP-elnök szerint az államfő délutáni lemondását követő ötpárti egyeztetésen elismerte a Fidesz frakcióvezetője, hogy Kövér László házelnök neve a komoly esélyesek között van Schmitt posztjára. A fideszes Kósa Lajos szerit még senkinek nincs jelöltje. Kövérrel órákig tárgyalt hétfő este Orbán Viktor miniszterelnök.

Kövér: Emberfeletti a kormány teljesítménye

Itthon2012.03.29, 09:32

A házelnök Marcaliban azt mondta, vállalja a kritika kockázatát, de szerinte a kormány tagjai és köztük Orbán Viktor az elmúlt két évben emberfeletti teljesítményt nyújtott. A nehezén már túl vagyunk - mondta Kövér László. Az Országgyűlés elnöke szerint az, amit a kormány az elmúlt két évben tett, lehetőséget ad arra, hogy az ország kapaszkodó pályára kerüljön.

Ismét az ügynökaktákkal birkózik a Fidesz-KDNP-frakció

Itthon2012.03.19, 08:52

Az ügynökkérdésről tárgyal hétfői ülésén a Fidesz-KDNP-frakciószövetség. Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök korábban azt mondta, az ügynökmúlt feltárásának módszeréről komoly vita zajlik a kormánypárti képviselőcsoportban.

Nem leszünk gyarmat, hiszen elhatároztuk

Itthon2012.03.19, 20:04

Egyetértenek a megkérdezett kormánypárti képviselők Orbán Viktor március 15-i kijelentésével, hogy "nem leszünk gyarmat" és "a magyarok nem fognak idegenek diktátumai szerint élni". Az [origo]-nak nyilatkozó honvédelmi miniszter mindekit megnyugtat, hogy nem kerülhetünk gyarmati sorba, "hiszen elhatároztuk", Kövér László házelnök szerint a "nem leszünk gyarmat" azt jelenti, amit Orbán Viktor mond, Wittner Mária pedig elárulja, hogy alkotmányellenesnek tartja Magyarország uniós csatlakozását.

Gumicsontnak tartja Kövér László az ügynökvitát

Itthon2012.03.17, 09:46

Értelmiségi belügynek, álvitának és gumicsontnak nevezte az ügynöktörvény vitáját Kövér László a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában pénteken este. A házelnök nem hiszi, hogy "van még olyan titok, amiről a fátyol eddig nem lebbent fel", de nem szeretné, ha minden 1990 előtti dokumentum nyilvánosságra kerülne. Az interjúban megerősítette, hogy a Demokratikus Koalíció az új szabályok szerint nem alakíthat majd frakciót, és beszélt arról is, hogy szerinte Bugár Béla nemzetárulást követett el.