Kovács

címke rss

Megrepedt üveg miatt visszafordult egy Malév-gép

Itthon2008.07.23, 10:22

Félútról visszafordult a Malév brüsszeli járata, mert megrepedt a Fokker 70-es repülőgép pilótafülkéjének egyik ablaka. A légitársaság szerint az utasok nem voltak veszélyben.

Tapaszokról kérdezik a mentők Kolonics edzőjét

Itthon2008.07.21, 08:35

A kedden elhunyt olimpiai bajnok kenus, Kolonics György testén látott tapaszokról kérdezi nyílt levélben edzőjét a mentők rohamcsapata, akik szerint mindent megtettek, amit csak lehetett. A mentőknél fegyelmi van folyamatban egy irányító ellen, mert lehet, hogy lett volna olyan kocsi, amelyik hamarabb ért volna a sportoló rosszullétének helyszínére.

Gyerekek sérültek meg egy leszakadt a körhinta miatt

Itthon2008.07.21, 06:04

Tizenheten, főként gyerekek sérültek meg a Pest megyei Tökön, ahol egy falunapon letört egy körhinta egyik tartókonzolja. Négy ember sérülései súlyosak. A rendőrség megkezdte a helyszínelést és a szerkezet üzemeltetőjének kihallgatását. Az MTI úgy tudja, a hinta egy rossz hegesztésnél tört el.

Elérhetetlen a horvát utazásokat lemondó iroda

Itthon2008.07.19, 21:15

Elérhetetlen az az utazási iroda, amely táviratban mondta le legalább száz ügyfelének már befizetett horvátországi nyaralását. A szállodában, ahol az ügyfelek laktak volna, azt mondták, az iroda már egy éve nem fizet, ezért nem fogadnak tőlük vendégeket.

Sorra kapják a felfüggesztettet a kődobálók

Itthon2008.07.18, 16:10

Jogerősen egy év nyolc hónapos, felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a bíróság egy férfit, amiért a melegfelvonuláson utcakövekkel dobálta a rendőröket. Az ítélet indoklása szerint csak azért nem kapott letöltendő szabadságvesztést, mert önként jelentkezett és beismerte tettét. Egy másik tüntetőt viszont fellebbezett a rá kiszabott, szintén felfüggesztett büntetés ellen.

Egy mentő is elakadt a vihar miatt Budapesten

Itthon2008.07.17, 22:53

Komoly károkat okozott a csütörtök esti vihar a fővárosban. Az utakat elöntő víz miatt egy mentő is elakadt, a szél fákad döntött a villamossínekre. A tűzoltók folyamatosan kapják a hívásokat, kidőlt fákat kell eltávolítaniuk, elöntött pincékből szivattyúzzák a vizet.

Hatástalanították az angyalföldi bombát

Itthon2008.07.17, 02:11

Sikerült hatástalanítani szerda éjjel azt a II. világháborús, féltonnás bombát, amelyet munkások találtak Budapesten a XIII. kerületben. Több mint ötezer embernek kellett átmenetileg elhagynia otthonát, ami olykor lassan haladt, mert sokan nem akartak távozni lakásaikból. Akiknek nem volt hova menniük, azokat iskolákban helyezték el. A tűzszerészek szerint rendkívül veszélyes volt a bomba hatástalanítása, mert a gyújtószerkezete megsérült, a bombatest pedig berozsdásodott.

Délutánra véget ért a vasutassztrájk

Itthon2008.07.14, 16:05

Felfüggesztette a sztrájkot a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete, de az érdekképviselet vezetője szerint sikeres volt a munkabeszüntetés, meg tudták bénítani a forgalmat. A sztrájk támogatottsága Kelet-Magyarországon volt a legnagyobb, a keleti megyékben néhány órával tovább is tartott, mint az ország más vidékein. Az utasokat szinte egyáltalán nem tájékoztatták, sokszor csak az utolsó pillanatban derült ki, hogy egy vonat mégis a pályaudvaron marad. A szakszervezet ragaszkodik a követeléseihez, amelyek a MÁV szerint irreálisak.

Négy éremmel zárták a mieink a junior öttusa-vb-t

Archívum2008.07.13, 18:12

A remeklő lányok révén négy éremmel zárták a kairói junior öttusa-világbajnokságot a magyarok.

Apró bogarakkal harcolnak az ég robotosai

Itthon2008.07.12, 15:52

Sziszifuszi küzdelmet folytatnak a kártevőkkel a légi permetezők, de legalább tudják, hogy mindig lesz munkájuk. A mezőgazdasági repülés nélkülöz minden csillogást, tarlókon landolnak, egy IFA-ról töltik fel a tartályokat, és ha kell, egy szál csavarhúzóval javítják a helikoptert. Riport a Tét környéki pusztákról és egy Ka-26 fedélzetéről.

Vb-győztes a női csapat a junior öttusázóknál

Archívum2008.07.09, 21:12

Aranyérmet szerzett a magyar csapat a kairói junior öttusa-világbajnokság női hagyományos versenyében.

Nincs helyük Magyarországon a segélyből élőknek

Itthon2008.07.08, 15:14

Több százezer ember rendezkedett be szociális segélyekre. Ebből a helyzetből kimászni szinte lehetetlen, mert a probléma öngerjesztő: akik ki tudnak törni rövid időre a segélyre alapozott létből, azok többsége is hamar visszaesik. Egyszerűen azért, mert a segélyen tengődőknek kínált munka vagy látszattevékenység vagy csak idény jellegű. Ez a több polgármester által támogatott "munkáért segély" elv legnagyobb buktatója. Meg az, hogy - az [origo] által megkérdezett szociológus szerint - lényegében születésszabályozást akar elérni adminisztratív eszközökkel. Ez pedig bújtatott rasszizmus.

Kisebb rendellenség történt a paksi erőműben

Itthon2008.07.08, 06:32

Szabálytalanul végzett karbantartás miatt  egyes, vagyis a legenyhébb fokozatú rendellenesség történt a Paksi Atomerőműben. Legutóbb két évvel ezelőtt volt hasonló fokozatú esemény az atomerőműben.

Újrakezdéssel mentené a turulszobrot az I. kerület

Itthon2008.07.07, 16:42

Majd három év után fennmaradási engedéllyel zárná le a budavári önkormányzat a XII. kerületi turulszobor ügyét. Az engedély nélkül felállított szobor így annak ellenére menekülne meg a bontástól, hogy jogerős bírósági ítélet is helybenhagyta a korábbi döntéseket. Az I. kerületi polgármesteri hivatal nem hajlandó megmagyarázni, hogyan írhatja felül a bírói döntést.

A szolgáltató elégelte meg a Kurucinfo működését

Itthon2008.07.07, 14:18

Nem hackertámadás vagy a hatóságok fellépése miatt vált elérhetetlenné a Kurucinfo, hanem a tárhely amerikai szolgáltatója kapcsolta le az oldalt a felhasználási feltételek megsértése miatt. A honlap címén jelenleg egy ideiglenes oldal található, amelyen a szerkesztők jogi segítséget kérnek az USA-ban élő magyaroktól.

Eltűnt az internetről a Kurucinfo

Itthon2008.07.05, 13:18

Péntek délután elérhetetlenné vált az egyik legismertebb magyar radikális jobboldali honlap, a Kurucinfo. A romák, cigányok, legújabban pedig a homoszexuálisok elleni fellépésre buzdító honlap ellen korábban többször próbáltak fellépni a hatóságok, de sikertelenül. Az üzemeltetők azzal bújtak ki a felelősség alól, hogy egy amerikai szerveren működtették az oldalt.

Melegfelvonulás könnygázzal - események percről-percre

Itthon2008.12.11, 15:40

Kordonok között, tojás- és petárdazáporban vonultak a melegek végig az Andrássy úton az 56-osok teréig. A menet véget ért, a térre tervezett programokat nem tartották meg, de az ellentüntetők nem tágítottak. A melegeket a kisföldalattival kellett kimenekíteni a Hősök teréről. Kövesse az eseményeket percről-percre az [origo]-n!

Megtalálták a Balatonban eltűnt fiú holttestét

Itthon2008.07.05, 10:51

Egy szörfös bukkant rá annak a 17 éves fiúnak a holttestére, aki még csütörtökön tűnt el a Balatonban. A fiú nem tudott úszni, ennek ellenére a vízbe ugrott egy vízibicikliről.

Fejenként öt percért építjük a 4-es metrót

Itthon2008.07.03, 15:11

Még a legkedvezőbb számítás szerint sem hozza be 30 év alatt sem az építkezés árát a 4-es metróval megspórolt utazás - derül ki a beruházás csütörtökön nyilvánosságra hozott hatékonysági tanulmányából. A dokumentum szerint átlagosan öt perccel rövidül majd az utazási ideje a metróra szállóknak. Lesznek kedvező környezeti hatások is és a metró összességében 18 százalékkal több hasznot hoz majd, mint amennyibe kerül. Az erre vonatkozó számításokban viszont szerepel számos, a beruházás által teremtett bevételeket csak nagyon áttételesen növelő becslés is.

Bevonják a balesetveszélyesen csapódó kukákat

Itthon2008.07.02, 16:51

Fájdalmas sérüléseket okozhatnak azok a szemetes konténerek, amelyeket nemrég szerzett be az FKF Zrt. A kukákhoz viszonylag olcsón sikerült hozzájutni, de a túl erős rugó miatt a lecsapódó fedél eltörheti az óvatlan ember csuklóját. Az FKF-nél észlelték a hibát, bevonják a veszélyes kukákat, de még tárgyalnak a beszállítóval arról, hogy mi legyen a konténerekkel.

Száz rendőr biztosította a helyszíni tárgyalást Olaszliszkán

Itthon2008.07.02, 16:11

Helyszíni tárgyalást tartott bíróság Olaszliszkán, hogy a helyszínen ismerjék meg a tiszavasvári tanár agyonverésének körülményeit. A tárgyaláson, amelyet mintegy száz rendőr biztosított, részt vesz a nyolc vádlott is, de csak ketten tettek vallomást. Jelen voltak a Gój Motorosok Egyesületének tagjai is, akik közeli telken várakoznak, de rendbontás nem történt.

Beismerte a makói hármas gyilkosságot a gyanúsított

Itthon2008.07.01, 11:03

Mindhárom emberülés elkövetését beismerte a nyomozóknak P. József, a makói hármas gyilkosság gyanúsítottja - írta a Délmagyarország. Kirendelt védője szerint a férfi lelkileg megtört, rémálmok gyötrik. A gyanúsított továbbra is fenntartja, hogy azért ment a helyszínre, mert az egyik későbbi áldozat zsarolta őt, a házban pedig bekattant.

Új belépők bonyolítják a Gárda-pert

Itthon2008.06.30, 17:41

Fokozott rendőri jelenlétettel folytatódott a Fővárosi Bíróságon a Magyar Gárda megszüntetéséről döntő per, amelybe újabb hat szervezet és magánszemély kívánt beavatkozni, szinte követhetetlenné téve az eljárást. Az ügyészség szerint a Magyar Gárda Egyesület hiába érvel amellett, hogy semmi köze az egyenruhás gárdistákhoz, bankszámlakivonataik ennek az ellenkezőjét bizonyítják.

Megint elbukott a gyűlöletbeszédes tiltás

Itthon2008.06.30, 17:44

Megsemmisített az Alkotmánybíróság két olyan törvénymódosítást, amellyel a gyűlöletbeszédet akarta visszaszorítani az MSZP. A testület az alaptörvénybe ütközőnek találta a Btk. módosítását, amely bevezette a gyalázkodás tényállását, és a Ptk. azon rendelkezését is, amely alapján a kisebbségekhez tartozók perelhettek volna a szerintük sértő kijelentések miatt.

A precíz foglár nem tollászkodik

Itthon2008.06.27, 14:53

Vezetői utasítások, belső szabályzatok írják le a rendőri munka legapróbb részleteit. Megszabják, hogy lehet-e poszter a zárkában, mennyiszer kell itatni a rendőrkutyát, hogyan kell védeni igazoltatáskor a lágy részt. A többnyire száraz utasításhalmaz rejteget kincseket. Kiderül például, hogy mennyi pénzt költhetnek a rendőrök, ha elvetődnek egy nyugdíjas-találkozóra, de azt is megtudtuk, hogy a rendőrök felettesük előzetes beleegyezése nélkül is használhatnak szirénát, ha a rendőrség tekintélye forog kockán.

Jogerősen elítélték Toller balesetének okozóját

Itthon2008.06.25, 14:33

Másfél év, három évre felfüggesztett börtönre ítélte a bíróság azt a férfit, aki miatt 2006-ban súlyos balesetet szenvedett a Toller Lászlót szállító autó. A volt pécsi polgármester azóta is éber kómában van, sofőrje meghalt a baleset következtében.

TV2: százmilliós kárt okoznak a parkolóőrök

Itthon2008.06.23, 17:20

"Urak, tudjuk, hogy mi zajlik" - mondta a parkolóőröknek az egyik budapesti parkolási társaság elnöke, aki egy hangfelvétel tanúsága szerint úgy számol, évi száz-kétszázmilliós kárt okoznak a zsebre dolgozók. Egy kirúgott ellenőr szerint a vesztegetések szervezetten, nagyüzemben zajlanak.

Mégsem büntetik a túl drága receptírást

Itthon2008.06.23, 07:12

Már április 1-től büntetést kelélett volna fizetniük azoknak az orvosoknak, akik az átlagosnál több gyógyszert írnak. A Népszabadság azonban úgy értesült, a kormány végleg letett a szankciókról, a korbácsrendelet új változatában már nem szerepel a büntetés, csak a legnagyobb receptírók tételes ellenőrzése.

Lezuhant egy katonai gép Fehérgyarmat közelében

Itthon2008.06.20, 23:24

Életét vesztette annak a katonai gépnek a kétfős személyzete, amely pénteken zuhant le Fehérgyarmat közelében. A pilóták kiképzésen voltak az L-39-es típusú sugárhajtású géppel, amikor lezuhantak. Bár megpróbáltak katapultálni, csak egyikük tudta elhagyni a gépet, de ő sem élte túl a zuhanást.

Meghalt egy munkás az M6 építkezésén

Itthon2008.06.17, 09:08

Halálos áramütés ért egy munkást az M6 autópálya építkezésénél. Egy munkagép egy híd cölöpözése közben megközelített egy nagyfeszültségű vezetéket, és az átcsapó áram végzett az 51 éves munkással.

Cseh és Verrasztó bombaformában versenyez

Sport2008.06.15, 19:52

A szombaton 4:07.96 perces kontinensrekorddal megnyert 400 m vegyesúszás után vasárnap - fél másodperccel elmaradva saját Európa-csúcsától (1:56.92) - 200-on is győzött Cseh László a franciaországi nemzetközi viadal vasárnapi zárónapján.

Lejöttek a debreceni toronyból a menekültek

Itthon2008.06.11, 18:13

Lemásztak azok az afgán menekültek, akik még szerdán reggel másztak fel a debreceni menekülttáborban levő átjátszótorony tetejére. Akciójukkal azt szerették volna elérni, hogy megkapják az oltalmazottként nekik járó személyi okmányaikat, amelyekkel munkát tudnak vállalni vagy tovább tudnak utazni. Az okmányokat megkapták, ezért lejöttek.

Korlátozná a Szigetet a dugóktól tartó Óbuda

Itthon2008.06.11, 17:18

Közlekedési káosztól tart a III. kerületi önkormányzat, mivel éppen a Sziget fesztivál idejére esik a budai alsó rakpart lezárása. Óbuda azt kéri a fővárostól, várjon három hetet a felújítás megkezdésével, ha pedig nem jutnak dűlőre, meggondolják, milyen korlátozásokat vezessenek be. Óbuda kezében komoly fegyver van: megtilthatják többek közt az italmérést is. A Fővárosi Önkormányzat azonban hallani sem akar a munkálatok átütemezéséről.

Az iskolaudvaron késelt egy 14 éves fiú

Itthon2008.06.11, 07:41

Késsel sebesítette meg társát egy 14 éves fiú Nyírbátorban. A fiú a rendőröknek azt vallotta, verekedőket akart szétválasztani, és csak véletlenül sebesítette meg társát.

Őrizetbe vették az éhen halt kisgyerek szüleit

Itthon2008.06.11, 10:52

Az orvosszakértő véleménye szerint is alultáplátság okozta a tavaly novemberben Piricsén elhunyt kisgyermek halálát. A rendőrség emberölés gyanúja miatt őrizetbe vette a szülőket. Az ügyben korábban az ombudsman is vizsgálódott: kiderült, bár sokan tudhattak a családnál uralkodó állapotokról, senki nem tett semmit.

Aláírást gyűjtenek az előre hozott választásokért Budakalászon

Itthon2008.06.11, 13:21

A politikai pártok valójában nem akarnak előre hozott választást - álltja a Budakalászi Polgári Körök Szövetsége. A szervezuet ezért aláírásgyűjtésbe kezd. Azt remélik, kellő számú szignóval nyomást gyakorolhatnak a döntéshozókra.

Harminc fiút ronthattak meg sárvári pedofilok

Itthon2008.06.10, 07:37

Fajtalankodásra és meztelen fotózkodásra vett rá a gyanú szerint legalább harminc kisfiút két sárvári pedofil - számolt be róla a keddi Magyar Nemzet. A pénteken előzetes letartóztatásba vett középkorú gyanúsítottak játszótereken vadásztak a hátrányos helyzetű gyerekekre, akiknek pénzt ajánlottak, s így csalták el őket.

A képviselők munkáját figyeli egy alapítvány

Itthon2008.06.06, 10:49

A képviselők a választókért dolgoznak - vallja a Szociális Innováció Alapítvány, amely angol mintára elindított egy honlapot, amelyen a képviselőkkel kapcsolatos információkat gyűjti egybe. Az alapítvány ügyvezetője azt reméli, kezdeményezésük segíteni fogja, hogy a választók megismerjék a képviselők munkáját, és párbeszéd jöjjön létre közöttük.

Komoly k�telyek a 2010-es infl�ci�s c�lr�l

Gazdaság2008.06.04, 17:47

Komoly kock�zata van annak, hogy a 3 sz�zal�kos infl�ci�s c�l 2010-ben sem teljes�l - mondta Kov�cs Mih�ly Andr�s, az MNB szak�rt�je szerd�n.

Nyomoznak a rendőrök a kisiklott villamos ügyében

Itthon2008.06.03, 17:06

Kisiklott az 1-es villamos két kocsija kedd reggel a budapesti Népligetnél, de pár óra múlva újraindulhatott ezen a szakaszon a forgalom. A BRFK közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt eljárást indított.

Nem lehet szobafogságra ítélni a gyerekeket

Itthon2008.05.30, 10:24

Szobafogságra ítélheti-e a szülő a rosszalkodó gyerekét? Megmondhatja-e neki, hogy mire költse a zsebpénzét? Elveheti-e a tanár a diáktól a játékát óra közben? Ön lehet, hogy azt gondolja, hogy igen, de valójában a válasz mindegyik kérdésre az, hogy nem. Az állampolgári jogok országgyűlési hivatala indított egy gyermekjogi honlapot, ahol egyebek mellett ez is kiderül. Az ombudsman szerint külön gyermekjogi biztosra is szükség lenne.

Rendőrökkel térne vissza a kirúgott jegyző

Itthon2008.05.22, 07:22

A jogerős ítélet ellenére sem helyezték vissza hivatalába Esztergom volt jegyzőjét, Csomor Sándort. A bíróság e miatt már kértszer szabott ki bírságot, de hiába. Csomor most karhatalom kirendelését kéri, hogy elfoglalhassa hivatalát.

Monacóban várja sorsát a legnagyobb adós

Itthon2008.05.22, 16:15

Többek közt profi kerékpáros csapatot vezetett Varjas István, az APEH listája alapján a legnagyobb adóhátralékot felhalmozott magánszemély. Varjas az adóhatóság szerint öszesen 700 millió forinttal tartozik. Bár sikerült elérnünk telefonon, nem kívánt nyilatkozni, mindössze annyit mondott, tévedésről van szó.

Sittszállítás ellen tiltakoztak a XVI. kerületiek

Itthon2008.05.08, 16:52

Útlezárással tiltakozott csütörtökön húsz XVI kerületi az ellen, hogy a 4-es metró építőjének egyik alvállalkozója a lakóházak közvetlen közelében fuvarozza a kitermelt földet a kerület egyik bányájába. A metró építői szerint ha a helyieket zavarják a munkálatok, az önkormányzatnak kell alternatív útvonalat kijelölnie.

Bemérték a száguldozó kalocsai rendőrkapitányt

Itthon2008.05.07, 15:10

Lakott területen belül 99 kilométeres sebességgel hajtott a kalocsai rendőrkapitány, amikor saját beosztottjai bemérték. A főrendőr elismerte a szabálysértést, és megindult ellene az eljárás. Az esetről készült napló fénymásolatát a kapitány munkatársai kiadták egy civilnek is.

Bottal ütöttük a nagymenő adósok nyomát

Itthon2008.05.07, 16:36

Közel 50 milliárd forinttal tartoznak az APEH-nek a legnagyobb adós magánszemélyek és cégek, melyeknek listáját a napokban frissítette a hivatal. A lista lényege nem a megszégyenítés, a cél, hogy a vállalkozások tájékozódhassanak, mielőtt üzletet kötnek valakivel. A listán ismert cégek és személyek nevei is szerepelnek. Néhány nagy vagy ismert tartozótól szerettük volna megtudni, hogyan tudtak több milliós tartozást felhalmozni, de hiába kerestük őket.

A Kaposvár egy lépésre a röplabdaaranytól

Sport2008.05.01, 20:45

A férfiröplabda-bajnoki döntő második, kecskeméti felvonását is megnyerte a Kométa-Kaposvár, így már csak egy győzelemre van az aranyéremtől.

Paksy és Benedek első olimpiájára készül

Sport2008.04.29, 13:04

Paksy Tímea és Benedek Dalma élete első olimpiájára készül. Négy évvel ezelőtt, az athéni játékokra nem sikerült kijutniuk, habár a 2004-es Európa-bajnokságot megnyerték 500 párosban, de a következő válogatóversenyen kikaptak a Kovács, Janics kettőstől. Azóta azonban halmozták a sikereket, a két olimpia között Paksy Tímea hat, míg Benedek Dalma három világbajnoki aranyérmet szerzett.

Botrányba fulladt a turul miatt a közgyűlés

Itthon2008.04.25, 12:03

Benyújtotta a négyes metró európai uniós pályázatát a fővárosi közgyűlés csütörtöki ülésén. Elhalasztották a döntést a Schöpf-Merei kórház végleges megszüntetéséről, és nem szavazták meg a kórházholding létrehozását sem. A képviselők tárgyaltak a XII. kerületi turul jövőjéről is, de a szobor fennmaradásáért tüntetők belefojtották a szót Demszky Gáborba, ezért berekesztették az ülést.

Tengerentúli karrierrel kecsegtetik a magyar nővéreket

Itthon2008.04.20, 11:30

Hatszáz ezer forint lesz a kezdő fizetésük azoknak a magyar nővéreknek, akik az Egyesült Államokba készülnek munkát vállalni. Ott állítólag tárt karokkal és végleges letelepedést biztosító zöld kártyával várják a jól képzett, mégis alulfizetett magyar ápolókat, akárcsak más európai országokban, így nem csoda, hogy egyre többen gondolkodnak el a profi közvetítő cégek ígéretes hirdetésein. Az egészségügyi dolgozók szervezete szerint pár év múlva egyszerűen nem lesz, aki ellássa a magyar betegeket.

Kiszáradás fenyegeti a budai Feneketlen-tavat

Itthon2008.04.16, 17:17

Sok hal elpusztult a budai Feneketlen-tóban, miután - valószínűleg metróállomások építése miatt - jelentősen csökkent a vízszint, és romlott a vízminőség. A tóért aggódó civilek szerint a vízszint csökkenése csak a kezdet, a nyári hőségben büdös pocsolyává válhat az 1877 óta létező tó. A DBR szerint nem a metró okozza az apadást.

Eljárás indult a tüskevári tragédia miatt

Itthon2008.04.15, 13:16

Gondatlan veszélyeztetéssel gyanúsítja a rendőrség azt az anyát, aki három gyermekét veszítette el egy hétfő esti lakástűzben. A nő rövid időre magára hagyta a gyerekeket, akik a kigyulladt szoba füstjétől megfulladtak. Az anyát a rendőrök csak órákkal a tragédia után tudták kihallgatni.

Saját kérdéseiket szavazták le a pártok

Itthon2008.04.14, 18:15

Bár tavaly ősszel még összesen 300 képviselő támogatta a népszavazási kezdeményezéseket a pártfinanszírozás, a képviselői juttatások vagy a politikusok vagyonosodási vizsgálata ügyében, hétfőn a képviselők úgy döntöttek, mégsem szeretnének referendumot a hat kérdésben. A szavazás előtt az MDF-es Dávid Ibolya és az SZDSZ-es Hankó Faragó Miklós is leteremtette a nagy pártokat.

Gumibottal és trélerrel erősítenék a közterületeseket

Itthon2008.04.14, 11:44

Visszatérhetnek a pesti szlengben lopósautónak nevezett trélerek az utcákra, miután az igazságügyi tárca elkészítette azt a törvénymódosító javaslatot, amely a közterület-felügyeletek hatáskörébe adná a tilosban parkoló járművek elszállítását. A tervezet más módon is megerősítené a felügyeleteket: ők üzemeltethetnék a térfigyelő kamerákat, iletve gumibottal védhetnék meg magukat a támadóktól.

Elutasította a járatritkítást a BKV felügyelőbizottsága

Itthon2008.04.10, 17:20

Nemet mondott a járatritkításokra csütörtökön a BKV felügyelőbizottsága. A paraméterkönyv-tervezetről azonban majd csak a jövő héten mondja ki az utolsó szót a főváros városüzemeltetési bizottsága, ezért a szakszervezetek továbbra is fenntartják a péntekre szóló sztrájkfelhívást. Közben a kormány jelezte, nem ad több pénzt a BKV-nak.

Megint megtámadták a Hollán Ernő utcai jegyirodát

Itthon2008.04.08, 15:53

Keddre virradóra betörték annak az újlipótvárosi jegyirodának az ablakát, amely előtt hétfő este a rendőrség vetett véget két bejelentés nélküli demonstrációnak. Április elsején már egyszer megtámadták az irodát, akkor Molotov-koktélt dobtak rá. Egyelőre nem tudni, van-e összefüggés a két támadás között.     

Életmentő műtét ellen nincs joga tiltakozni a szülőnek

Itthon2008.04.06, 09:36

Hamarosan változik a kötelező védőoltásokra vonatkozó jogszabály. Ha az oltás veszélybe sodorhatja a gyerek egészségét, akkor szülei jogorvoslatot kérhetnek, ha akaratuk ellenére kényszerítenék őket az oltás beadatására. A vallási, világnézeti ellenérzése azonban sem az oltás, sem más orvosi beavatkozás esetében nem elég. A makacs szülőket általában meg lehet győzni, de a szülők és orvosok közti párbeszéd Amerikában és Nyugat-Európában jól működő terei még hiányoznak Magyarországról, ahol a többség az atyáskodó szemlélettől vár javulást.

Hajnalban sztrájkba lép a BKV

Itthon2008.04.06, 20:54

Káosz várható Budapesten és környékén hétfőn, mivel a BKV szakszervezetei bejelentették: megtartják a korábban beharangozott sztrájkot. Mivel a még elégséges szolgáltatásokról sem született megegyezés, valószínű, hogy a tömegközlekedés hétfőn üzemkezdetkor nem indul el. A munkabeszüntetés délután egy óráig tart, de a forgalom csak késő délután állhat helyre. A rendőrök és a taxis társaságok már készülnek a nagyüzemre.

Nincs aki betömje a BKV-n tátongó lyukakat

Itthon2008.04.04, 21:30

Már nem a járatritkítás, hanem a cég jövője, hosszú távú finanszírozása miatt sztrájkolnak hétfőn a BKV szakszervezetei, ha nem kapnak írásos garanciát követeléseik teljesítésére a vasárnapi egyeztetésen. A BKV stabilizálásához tízmilliárdok kellenének, de - hiába van rá ígéret - senki nem akar adni. A megoldást az jelenthetné, ha a költségvetéstől független forrást találnának, például a parkolási díjakat, de azt a pénzt kétharmados törvénnyel kellene elvenni a kerületektől.

Kibabráltak Tarlósék a foghíjas fővárosi koalícióval

Itthon2008.03.28, 13:13

Két hiányzó kormánypárti képviselő miatt többségbe került a fővárosi közgyűlésben az ellenzék, amely ki is használta a ritka alkalmat: több határozati javaslatot is elfogadtatott, amelyek a BKV működését érintik. Az egyik értelmében a teherautók után szedett behajtási díjat a közlekedési cég kapná, ami a VEKE szerint azt jelenti, már nincs is szükség járatritkításra.

Támogatja a párttagság Gyurcsány ötleteit

Itthon2008.03.27, 14:58

A MSZP-s tagság kevesebb mint fele nyilvánított véleményt, de a szavazók nagy többsége támogatja Gyurcsány Ferenc februárban meghirdetett programját. A pártszavazásra feltett kérdések konkrétumok megnevezése nélkül azt firtatták, egyetértenek-e a szocialisták az iskolák fejlesztésével, a munkahelyteremtéssel és az új tulajdonosi programmal.

400 vegyesen egymással háborúznak a magyarok

Sport2008.03.23, 13:45

Úszóink vasárnap délelőttig két arany-, két ezüst- és egy bronzérmet szereztek az eindhoveni Európa-bajnokságon, s jó az esély arra, hogy megismételjék a két évvel ezelőtti budapesti Eb-n hét éremmel megkoronázott produkciójukat. Férfi 400 méter vegyesen hétfőn azonban egymással is háborúzniuk kell.

Remekelt női gyorsváltónk az úszó-Eb-n

Sport2008.03.21, 13:51

Az eindhoveni úszó-, műúszó és műugró Európa-bajnokság péntek esti programjában öt döntőben leszünk érdekelve, s Kiss László szövetségi kapitány Gyurta Dánieltől (200 m mell), valamint Verrasztó Evelyntől (200 m vegyes) remél érmet.

Két évet kapott a volt MSZP-s alpolgármester

Itthon2008.03.18, 13:56

Vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés miatt jogerősen két év letöltendő börtönt kapott Kaszab Csaba volt kőbányai MSZP-s alpolgármester. A politikust egy vállalkozó, hajdani jó ismerőse jelentette fel, miután 17 milló forintot fizetett azért, hogy munkát kapjon a kerületben.

Nem lett blokád a fuvarozók tiltakozásából

Itthon2008.03.18, 14:50

Ezerötszáz kamionnal ígértek forgalomlassító demonstrációt a Hungária körútra a fuvarozók érdekvédelmi szervezetei. Tudósítónk szerint azonban a torlódás nem nagyobb, mint más hétköznapokon. A fuvarozók a budapesti behajtási díjak megemelése ellen tiltakoznak, a főváros technikai könnyítesekkel igyekszik kedvükre tenni.

Az állam egyelőre nem pótolja az eltörölt díjakat

Itthon2008.03.17, 19:09

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint a rendszerváltás óta eltelt évek legkárosabb döntése született március 9-én a népszavazáson. A kormányfő úgy látja: a népszavazás máris sokat rontott az ország helyzetén. A parlament hétfőn megszavazta a népszavazáson eltörölt díjak megszüntetését. A kieső díjak pótlására nem biztosítottak fedezetet, de a képviselők többsége megszavazta azt az MSZP-s javaslatot, amely szerint a kormánynak április végéig megoldást kell találnia erre.

A Bocskai úthoz ért a négyes metró pajzsa

Itthon2008.03.07, 18:39

Megérkezett a négyes metró alagútépítő pajzsa a Bocskai úti megállóhoz. A déli pajzs csütörtök reggel törte át a betont, az északi pajzs várhatóan egy hónap múlva követi.  Bozsó Tamás, a metróépítést felügyelő Eurometró Kft. főmérnöke az [origo]-nak elmondta, az alagútépítők a következő napokban teljes szervizt végeznek a szerkezeten, amelyhez csak az állomások szerkezetén belül férnek hozzá. A pajzs a tervek szerint májusban érkezik a Móricz Zsigmond körtérre, augusztusban vagy szeptemberben pedig a Szent Gellért térre.

Tíz évet is kaphatnának a lopott szobrok orgazdái

Itthon2008.03.07, 17:10

Két ponton is módosítanák a büntető törvénykönyvet: két ellenzéki képviselő a színesfémlopások és az orgazdaság büntetését szigorítaná, két kormánypárti társuk pedig a hamis áruk ellen lépne fel határozottabban a büntetőjog eszközeivel. A képviselők mindkét javaslatot azzal indokolták, hogy elszaporodtak az ilyen jellegű bűncselekmények.

Nyomoznak az emeletről kizuhant fiú ügyében

Itthon2008.03.06, 14:42

Az esés következtében szerzett belső vérzések okozták annak a 13 éves mosonmagyaróvári fiúnak a halálát, aki vasárnap kizuhant a harmadik emeletről - állapította meg a boncolás. A rendőrség nyomozást indított, hogy kiderüljön, minden segítséget megadtak-e társai az ittas fiúnak, illetve befolyásolta-e a kórházi ellátást az, hogy eltitkolták a történteket.

Csak 14 közérdekű szerződést tud mutatni az MTV

Itthon2008.03.05, 11:48

Évi körülbelül 5000 szerződést köt az MTV, ennek ellenére csak 14-ről közölt adatokat honlapján. A közpénzek elköltésének nyilvánosságáról több törvény is rendelkezik, egy tévéelnöki utasítás pedig március elsejét jelölte ki a nyilvánosságra hozás kezdőnapjának. Az MTV azt mondja: ami közérdekű, azt nyilvánosságra hozzák.

Baczkó-bronz a Hungária-kupán

Archívum2008.02.16, 17:24

Amint arra számítani lehetett, a cselgáncsozók olimpiai kvalifikációs Világkupa-sorozatába tartózó Hungária-kupa első napján versenyzőink közül Baczkó Bernadett jutott a legtovább: a KSI dzsúdósa - aki tavalyi vb-bronzérmével már megszerezte a pekingi kvótát - szombaton a harmadik helyen végzett az 57 kg-os súlycsoportban.

Eltűntek a Draskovics-iratok a rendőrség honlapjáról

Itthon2008.02.14, 13:49

"A keresett oldalt valószínüleg eltávolították" - olvasható a rendőrség honlapjának azon az oldalán, ahol korábban egy, Draskovics Tibor kijelölt rendészeti minisztert is érintő titkos nyomozás dokumentumait lehetett letölteni. Az eltávolított iratok arról szóltak, hogy a gyanú szerint Draskovics vámosokat próbált befolyásolni egy olajcég bírságágának mérséklése érdekében.

Egy éve nincs meg a Teve utcai lövöldöző

Itthon2008.02.13, 09:24

Máig nem fogta el a rendőrség azt az ismeretlent, aki egy évvel ezelőtt 15 lövést adott le a Teve utcai rendőrpalotára. A politikai hullámokat is vető ügyben meghosszabbították a nyomozást, mert állítólag új fejlemény van, de a rendőrség semmilyen, a nyomozást érintő kérdésre nem kíván válaszolni.

Újra megszavazták az egészségbiztosítási törvényt

Itthon2008.02.11, 19:20

Karsai József nem kapott felmentést, de nemmel szavazott, a decemberben is hiányzó Farkas Imre pedig nem volt jelen a teremben, amikor a képviselők név szerint szavaztak az egészségbiztosítási törvényről. A többi kormánypárti képviselő újra megszavazta a köztársasági elnök által visszaküldött törvényt, de nem járult hozzá, hogy azt népszavazáson erősítsék meg. A Vértanúk terén délelőtt tüntetők várták a képviselőket.

A pártok alkudozása miatt késik a rendőrség civil kontrollja

Itthon2008.02.05, 18:55

Már január 1-től működnie kellene a rendőrség feletti civil kontrollt gyakorló Független Rendészeti Panasztestületnek, de a pártok csak most tudtak megegyezni. A csúszás oka több forrásunk szerint is politikai huzavona.

Csak egy nagyi kell az álrokkant sofőröknek

Itthon2008.01.31, 18:40

Rokkantigazolvánnyal parkoló Porschék és a mozgássérültek parkolóit elfoglaló terepjárók borzolják a rászorulók idegeit. Ingyen parkolásra jogosító kártyát bárki kaphat, akinek van egy idős rokona. Így akár havi ötvenezret is spórolhat az, aki fizetőövezetben dolgozik, és visszaél a lehetőségeivel. A kormány szigorításokat tervez a visszaélések ellen, például elszállíttatnák a rokkantak helyén parkolók kocsiját.

Félmilliárdot fizet vissza a főváros az államnak

Itthon2008.01.31, 16:27

Legalább nyolc esetben túlszámlázták a kivitelezők a budapesti útfelújítások költségeit, ezért a fővárosnak félmilliárd forintot kell visszafizetnie az államnak. A főváros tavaly ősszel még vitatta, hogy szabálytalanságok történtek volna. A városházi ellenzék szerint az önkormányzat eleve hibás adatokkal pályázott, és lehet, hogy bűncselekmény is történt.

Mikuláscsomagokban fulladoznak a bíróságok

Itthon2008.01.24, 11:41

Teljesen ellehetlenítheti a budapesti bíróságok működését az a több tízezer parkolási per, amit tavaly év végén zúdítottak rájuk a követeléskezelő cégek. A bírák állítják, minden eset más, ezért nem egységesen ítélik meg a parkolási vétség miatt indult eseteket sem. Az autósok leginkább a gazdasági ügyeket tárgyaló bírákban bízhatnak. Vagy abban, hogy a parkolócégek jogtalanul értékesítették tartozásukat.

Hét kiló drogot találtak két férfinél

Itthon2008.01.22, 16:48

Hiába dobta ki egyikük a kocsija ablakán a kábítószert, a rendőrök elkapták azt a két budapesti férfit, aki a gyanú szerint droggal üzleteltek Délegyháza térségében. A két férfinél összesen hét kiló kábítószert találtak.

Két nap alatt 44 jogsi bánta a zérótoleranciát

Itthon2008.01.22, 16:51

Két nap alatt 44 autós jogosítványát vették el a rendőrök ittas vezetőktől. A vasárnap életbe lépett zérótolerancia-rendelet értelmében nincs enyhén spicces vagy nagyon részeg sofőr, ha zöld lesz a szonda, mindenképpen elveszik a jogosítványt. Kivétel csak egy van: a 0,1 milligrammos hibahatár alatt még nem kell eljárástól tartani.

Elszálló tetőket emlegetnek a tököli reptér ellenzői

Itthon2008.01.20, 07:53

A szovjet időkben senki nem kérdezte meg a Tököl környékén élőket, hogy akarnak-e katonai repülőteret a szomszédba. Most a Csepel-sziget lakói azt akarják, ne legyen polgári reptér a hajdani bázisból. A tököli reptér jelenleg nem is reptér, de évi 14 ezer gép így is felszállhat itt. A környékbeliek a zajtól és a szennyezéstől tartanak, míg az üzemeltető szerint Budapestnek szüksége van egy második reptérre.

Amikor felmegy a maligánfok

Itthon2008.01.19, 11:24

Zsebesek, kurvák és drogosok miatt panaszkodnak a budapesti aluljárók lakói, és a járókelők is igyekeznek a lehető legkevesebb időt tölteni a föld alatt. Az aluljárókat a késelős akciójáról elhíresült 12 éves romániai fiúhoz hasonló gyerekek és felbujtóik, illegális árusok, esténként begőzölt alakok uralják, pedig valamikor közösségi térnek szánták őket. A fejlesztésükre ugyan születtek már tervek és mindenki akarja a megtisztításukat, de egyelőre maradnak Magyarország szégyenfoltjai.

Börtönbe menne a történész az ügynökvád miatt

Itthon2008.01.14, 08:18

Egy napra börtönbe vonul Ungváry Krisztián történész, ha másodfokon is elmarasztalja a bíróság abban a perben, amit Kolláth György jogász indított ellene. A pereskedés oka, hogy a történész azt állította, Kolláth belügyminisztériumi tisztviselőkén megteremtette az ügynökök átmentésének jogi feltételeit.

Kályhatűz ölhette meg az ötéves kislányt

Itthon2008.01.11, 17:52

Valószínűleg egy felborult kályha okozta azt a tüzet, amelyben egy ötéves kislány vesztette életét Tolcsván. A helybeleiek szerint az özvegy családapa italozott, korábban többször öngyilkosságot követett el.

Káosz maradt a lefújt kormánynegyed után

Itthon2008.01.09, 18:01

Egy még nem is létező iroda feladata lenne továbbgondolni a kedden lefújt kormányzati negyed terveit, miközben a Pénzügyminisztérium nem tudja megmondani, mi lesz a költségvetésen tátongó lyukkal. Az ingatlanok megvásárlásával az állam még jól is járhat, de ehhez azokat az akadályokat kell elhárítani, amelyek zátonyra futtatták a negyed tervét is. Az ÁSZ hamarosan utánanéz az eddig is milliárdokat felemésztő beruházásnak.

Lefújják a kormányzati negyed építését

Itthon2008.01.08, 20:09

Bár a kormányzati negyed tervezése folytatódik, a beruházást megállítják - jelentette be a kormányszóvivő. A második Gyurcsány-kormány emblematikus beruházásának ígérkező komplexum körül folyamatosan sűrűsödtek a kérdőjelek. A kormány szerint 8,5 milliárdot költöttek telkekre, továbbá több mint 600 milliót szakértőkre és pályázatokra. A kormányszóvivő a felelős személyének firtatásakor azt mondta, nem tartják kudarcnak a történteket.

Vaklárma volt a jégtáblán szorult emberek híre

Itthon2008.01.04, 19:50

Hiába keresték mentősök, rendőrök, tűzoltók és egy honvédségi helikopter is azokat az embereket, akik egy bejelentés szerint egy leszakadt jégtáblán ragadtak a Balatonon, Siófok közelében: jégtáblán rekedt embereket vagy beszakadást ötkilométeres körzetben nem találtak. Kiderült, hogy a bejelentést tevő asszonyok csak messziről látták, hogy gyerekek bicikliznek be a jégre.

Bűnbánatában csak figyelmeztet a BKV

Itthon2008.01.04, 17:01

Az új, január 1-től érvényes bérletrendszer miatt kialakult sorokra reagálva két nap türelmi időt ad az utasoknak a BKV. A közlekedési cég ellenőrei szombaton és vasárnap nem büntetik meg, csak figyelmeztetik a lejárt bérlettel utazókat.

Gálával búcsúztatják az évet a kézilabdázók

Sport2007.12.29, 12:36

December 30-án, 16 órai kezdettel negyedszer is igazi fesztivált tekinthetnek meg a kézilabdasport szerelmesei a budapesti Syma-csarnokban. Az E.on Kézilabda Gálán ott lesznek a múlt és a jelen csillagai is.

Hajnalig fagyoskodtak kétszáz miskolci lakásban

Itthon2007.12.27, 12:43

Kétszáz miskolci lakásban csak csütörtök hajnalban kezdtek el melegedni a radiátorok, miután szerdán reggel elrepedt egy távfűtés gerincvezeték. A hiba miatt fűtés nélkül maradt szinte az egész belváros, de délután a lakások többségét fokozatosan visszakapcsolták a rendszerbe.

Vágyakozás és számítás hajtja az árveréseket

Itthon2007.12.25, 16:52

Hihetetlenül nagy összeget, 3,7 milliárd forintnak megfelelő dollárt fizetett ki decemberben egy befektetési csoport alapítója a Magna Charta 1297-es változatáért. Magyar szenzáció is jutott év végére, 1,3 milliárdot fizettek ki a vevők az egyik pesti galéria aukcióján, ami magyar rekord. Itthon egyelőre nagyobb a kereslet, mint a kínálat. A rekordot beállító galéria tulajdonosa szerint a piacot elsősorban nem a sznobéria, hanem a józan számítás mozgatja: vagyonokat érő tárgyak cserélnek gazdát ha valaki úgy érzi, itt az ideje, hogy tisztítsa portfólióját. Meg persze ha egy jólmenő cég vezetője úgy érzi, a falinaptár már ciki.

Előző
Következő