Kovács

címke rss

Orvvadász lőhetett a rendőrre Somogyban

Itthon2008.12.30, 17:44

Rálőttek egy rendőrre a Somogy megyei Őrtilos melletti erdőben, a járőrt kórházba kellett szállítani. A rendőrség szerint nem kizárt, hogy a tettes egy orvvadász volt.

Beszólogatás lett a sztrájkos bizottsági ülésből

Itthon2008.12.22, 15:29

Kivonultak a szocialista képviselők a költségvetési bizottság üléséről, mert szerintük a Fidesz - házszabály-ellenesen - arra használta ki az ülést, hogy a sztrájkoló szakszervezetek itt is hangoztathassák véleményüket. Az ellenzéki párt szóvivője viszont azt nem érti, munka helyett hova siettek ennyire az MSZP-sek. Végül a napirendben sem jutottak dűlőre, így hamar véget ért az ülés.

Felfüggesztették az eltűnt horgászok keresését

Itthon2008.12.20, 09:15

Csónakkal indult horgászni a Balatonra két férfi, de nem értek haza. A vízimentők víz alatti radarral felszerelt hajójukat is bevetették a kutatásba. Éjjel több csónakot is találtak a víz alatt, de mint kiderült, egyik sem az eltűnteké. Decemberben veszélyes a tóban horgászni, mert hamar leszállhat köd, a víz pedig mindössze két fokos.

A forgalmi tisztek is sztrájkolnak Ferihegyen

Itthon2008.12.18, 21:47

Újabb szakszervezet kezdett szolidaritási sztrájkba Ferihegyen: csütörtök délutántól a forgalmi és rampatisztek nem vették fel a munkát. Érdekképviseletük szerint a sztrájkolókat a minkáltató törökökkel helyettesíti. A reptér szerint a munkabeszüntetés a forgalmat egyelőre nem akadályozza.

"Mindenki görcsben van" - ezrek várnak a kirúgásról szóló döntésre

Itthon2008.12.11, 16:50

Mit csinálnak egy munkahelyen, ahol a tömeges kirúgásról szóló bejelentés után még heteket kell várni, hogy kiderüljön: ki megy és ki marad? A Suzukinál az öltözőben nyugtatgatják egymást az emberek, de akad, aki dühösen mutogat a külföldi kollégákra. A pszichológus szerint jobb, ha a kirúgottak előremenekülnek, és egyszer talán ők is whiskyvel fognak hálálkodni majd régi főnöküknek.

Egymást hazudtolták meg a Zuschlag-ügy vádlottai

Itthon2008.12.05, 17:04

Csak részben ismerte el bűnösségét a bíróság előtt péntek délelőtt Kubatov Iván, a Zuschlag-ügy tizenkettedrendű vádlottja. A vád szerint hamis számlákat gyártó férfi nyilatkozatot olvasott fel a bíróság előtt, amiben szinte minden ellene felhozott vádat tagadott. Egyben megkérdőjelezte a beismerő vallomást tevő másodrendű vádlott, Lados István rá nézve is terhelő állításait.

Várni kell még a magyar seriffekre

Itthon2008.11.26, 16:40

Több város próbálkozik saját őrség felállításával. Mivel a törvények nem teszik lehetővé önkormányzati rendőrség alapítását, ezért biztonsági őrökből szerveznek csapatokat, ezeknek azonban nincs több joguk, mint bármelyik civilnek. Pedig a rendőrségnek sok bűncselekmény - például kisebb lopások - megelőzésére nincs ereje, ráadásul feltehetően az emberek is jobban szót értenének egy, a helyiek számára ismerős seriffel, mint ismeretlen rendőrökkel.

Egy helyen fogtak 55 szabálysértőt a rendőrök

Itthon2008.11.24, 17:35

Tömegesen követték el az autósok ugyanott, ugyanazt a szabálysértést Debrecenben: a szembejövők sávjában próbáltak előrejutni a dugóban. A rendőrség összesen 55 szabálysértőt fogott hétfőn.

Nincs egyértelmű jelölt az év sportolója címre

Sport2008.11.21, 08:29

A Magyar Sportújságírók Szövetsége idén 51. alkalommal választja meg az év legjobb sportolóit, edzőit és szövetségi kapitányait, és a szavazás november 10-én már meg is kezdődött. A voksok beérkezésének határideje november 30., de a nőikézilabda-Európa-bajnokság és a rövidpályás úszó Eb miatt december 16-ig még lesz lehetőség utólagos módosításra. Az bizonyos, hogy olimpiai esztendőben, a várakozáson aluli pekingi szereplés után idén a megszokottnál jóval szűkebb a merítési lehetőség.