Kovács

címke rss

Sztrájkol a tanárok egy része decemberben

Itthon2006.11.22, 17:01

Figyelmeztető sztrájkot szervez decemberben az oktatás csökkenő támogatása és a várható elbocsájtások miatt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. A diákokra ez idő alatt a szülőknek kell vigyázniuk.

Remek magyar karatesiker Szerbiában

Archívum2006.11.22, 16:38

A karatézó S. Kovács Ádám bizonyult a szerb bajnokság legeredményesebb versenyzőjének.

A Siemens visszautasítja a zsarolás vádját

Itthon2006.11.22, 18:25

Nem zsarolták a hajdani SATeLIT TV tulajdonosát - állítja a Siemens. Farkas Imre azért tett feljelentést a rendőrségen, mert szerinte a csatornának juttatott szponzori díj egy részét vissza kellett fizetnie a Siemens vezetőinek. A cég közleménye nem tér ki a laktanyafelújítási ügyre, amelyben egy Siemens-vezető is érintett.

Csalódottak a Svédországba utazott romák

Itthon2006.11.20, 18:51

Húsz csalódott magyarországi roma már visszatért Svédországból, és várhatóan a napokban többen követik őket. Az egyik csoport tagjai az [origo] munkatársának azt mondták, vasárnap már otthon akarnak lenni. A menekültstátuszt kérőket a Malmőtől 100 kilométerre lévő Kristianstadba szállították, ahol apartmanházakban lakhatnak és szerény gyorssegélyt is kaptak. A migrációs hivatal munkatársa értetlenül áll a tömeges kivándorlás előtt.

Megszavazták az új gyógyszertörvényt

Itthon2006.11.20, 18:21

Az Országgyűlés elfogadta hétfőn az új gyógyszertörvényt, ez azt jelenti, hogy januártól több recept nélkül kapható gyógyszerhez a benzinkutaknál és a szupermarketekben is hozzá lehet majd férni. A gyógyszerész kamara azt tervezi, hogy a törvény miatt az Alkotmánybírósághoz fordul, a Fidesz pedig erről is megszavaztatná az országot.

Pletykákra alapoznak az elutazó romák

Itthon2006.11.17, 15:49

A mindennapi betevő és a gyerekek ruhája mellett villanybojlert és házimozit is szeretnének azok a mohácsi romák, akik a külföldre utazás gondolatával kacérkodnak. Leginkább munkát keresnének, de Svédországra inkább a hatalmas segélyekről szóló szóbeszéd miatt esett a választásuk. Hogy mi lesz velük, ha leszálltak a repülőről, azt nem tudják, ennek ellenére mind kimennének, ha tehetnék, mert - mint mondják - vesztenivalójuk nincs.

Magyarokkal rajtol a strandkézilabda-vb

Sport2006.11.15, 06:50

Szerdától vasárnapig Rio de Janeiróban rendezik meg az idei férfi és női strandkézilabda-világbajnokságot. Az eseményen a magyarok két válogatottal képviseltetik magukat, miután a nyári németországi Európa-bajnokságon mind a férfi, mind a női együttes kivívta a részvétel jogát.

Őrizetlenül hagyták az eltűnt rakétát

Itthon2006.11.14, 14:55

A rendőrség mellett a honvédség is keresi a bakonyi lőtérről eltűnt rakétát, amelyet a katonák napokig őrizetlenül hagytak a gyakorlótéren. A szárazföldi parancsnokság szóvivője szerint elképzelhető, hogy valaki ellopta a páncéltörő fegyvert, de az is, hogy a szlovén katonák már hazavitték a bedöglött rakétát.

Meglógtak Békéscsabáról az etiópiai futók

Itthon2006.11.14, 10:36

Nyomtalanul eltűnt a békéscsabai menekült-befogadóállomásról az a három etióp futó és egy Sierra Leone-i férfi, akik egy szerbiai futóverseny után, mindössze sportolói érmekkel felszerelve szöktek Magyarországra. Mindannyian menedékjogot kértek, de mielőtt a hatóságok felvehették volna az adataikat, hajnalban kiszöktek a kerítésen.

Várna Gergényi kitüntetésével a KDNP

Itthon2006.11.14, 15:54

Elhalasztaná Gergényi Péter Pro Urbe Budapest-díjának átadását a KDNP, ameddig be nem bizonyosodik, hogy a budapesti rendőrfőkapitány nem felelős az október 23-án történtekért. A kitüntetésről már korábban döntött a közgyűlés, azt november 17-én adják át.

Megfúrták Gyurcsány egyik tervét az MSZP-ben

Itthon2006.11.13, 18:31

Meghátrált a kormány, miután az MSZP-frakció jelezte, megtartaná a kistérségi megbízottakat, mert úgy érzi, nagy szükség van a 175 megbízható ember munkájára. A kormány elsősorban pénzügyi megfontolásokból szüntette volna meg a politikai szerepet is betöltő hálózatot, de a jelek szerint most engedni kényszerül a szocialistáknak.

Megünnepelték magukat a Parlament énekesei

Itthon2006.11.12, 17:31

Teljes összhangban énekeltek együtt az országgyűlési képviselők Szená-Torok elnevezésű saját kórusukban. A parlamenti dalárda a tizedik jubileumát ünnepelve szombaton ünnepi koncertet adott az Országházban. Az együtteshez nemrég csatlakozott Gulyás Dénes operaénekes kifejezetten elégedett a többiek teljesítményével, bár szerinte azért a hangképzéssel vannak gondok.

Önbíráskodástól óv a lincselés elemzője

Itthon2006.11.10, 11:15

El lehet-e választani az etnikai tényezőket az olaszliszkai tragédiától? A Deák Ferenc Közéleti Klub csütörtöki beszélgetésén kiderült, meg lehet ugyan próbálni, de úgy sem sikerül. Ladányi János szociológus szerint a helyzet egyre romlik, és csak a szerencsének köszönhető, hogy eddig nem tört ki etnikai háború.

A bölcsészek lesznek a felsőoktatás vesztesei

Itthon2006.11.08, 17:22

Jelentősen csökken jövőre a bölcsész-, tanár- és jogászképzésbe felvehető hallgatók száma, míg kis mértékben emelkednek a természettudományos és műszaki keretszámok. A miniszter az új szabályozás nyomán arra számít, hogy lesznek olyan oktatási intézmények, amelyek nem lesznek képesek fenntartani magukat a költségtérítéses diákok tandíjából, ezért majd bezárják a kapuikat.

Segítőkész britek szálltak be a Seuso-ügybe

Itthon2006.11.03, 19:03

Élénk vita folyik Nagy-Britanniában a Seuso-kincsről, amelyet közel harminc éve feltehetően Magyarországon találtak meg, de aztán rejtélyes módon egy brit lordnál kötött ki. Magyarország korábban sikertelenül próbálkozott a visszaszerzésével, de az egyik tekintélyes brit régészprofesszor az [origo]-nak kijelentette, ha a magyar kormány aktivizálná magát, lenne esélye arra, hogy megkapja a római kori ezüstöket.

A nemzeti hurkasütő is szúrta Demszkyék szemét

Itthon2006.10.27, 17:00

Akár két hangfal és egy dobogó elhelyezését is engedélyeznie kell a Fővárosi Közgyűlés szakbizottságának a közterület-használatról szóló rendelet módosítása után. Az ellenzék tiltakozik, szerintük a kormánypártok így tiltanák be a nekik nem tetsző politikai eseményeket. Az SZDSZ frakcióvezetője állítja, csak rendet szeretnének a köztereken, hurkasütő pedig nem szükséges egy tüntetéshez.

Üldögél a tárca az új gyülekezési szabályokon

Itthon2006.10.26, 18:09

Bár a Kormányszóvivői Iroda már azt is tudja, a gyülekezési törvény tervezett módosításával milyen új szabályok vonatkoznának a hangoskodásra, az illetékes igazságügyi tárca szerint még olyan kezdeti állapotban van a tervezet, hogy nem hozható nyilvánosságra. Jogvédők eközben attól tartanak, hogy a kormány ismét fű alatt készít elő egy fontos jogszabályt.

Panaszt tettek a könnygáztól szenvedő asztmások

Itthon2006.10.25, 16:29

Gondatlan veszélyeztetés gyanújával tett feljelentést a Legfőbb Ügyészségen az Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetségének elnöke, a hétfői tömegoszlatások folyamán szerintük korlátlanul és felelőtlenül használt, ráadásul titkolt összetételű könnygáz miatt.

Kerülő utakon vitték a külföldi vendégeket

Itthon2006.10.24, 16:48

Módosított útvonalon, de gond nélkül távoztak Magyarországról az '56-os ünnepségekre érkezett delegációk. Az Őrezred előre tudta, a megszokott út járhatatlan lesz, ezért idejében intézkedtek. A hivatalos közlések szerint a vendégek elégedetten hagyták el Budapestet. 

Villamossal és metróval érdemes elindulni

Itthon2006.10.24, 09:21

A hétfő éjszakai zavargások legérintettebb helyszínein - Deák Ferenc tér, Blaha Lujza tér, Dohány utca, Astória -  helyreállt a rend. Az úttestet lemosták, a kordonelemeket és az egyéb forgalmat akadályozó tárgyakat az úttest szélére vitték, vagy elszállították. Az összecsapásokban 200 milliós kár keletkezett.

Gyurcsány nyugodtan várhatja az MSZP-s felbolydulást

Itthon2006.10.20, 12:09

Bár hivatalosan csak helyzetet értékelnek és az 1956-os forradalomról emlékeznek meg a szocialisták a szombati rendkívüli kongresszuson, a levegőben lóg a pártelnökség kérdése is. Egyelőre Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az egyetlen jelölt, aki, akárcsak a miniszterelnöki szék 2004-es elfoglalásakor, ismét a vidéki bázisra próbál támaszkodni, a jelek szerint sikerrel.

A többség a szabadságra gondol 23-án

Itthon2006.10.20, 18:24

A magyarok október 23-át inkább a szabadság, mint inkább a gyász ünnepének tekintik, de csak kevesen tájékozottak az akkori eseményekről - derült ki a Marketing Centrum szeptember végi felmérésből. Az ország történetét a többség tragikusnak látja, a dicsőséges, a sikeres és a szerencsés jelzők csak kevés embernek jutnak az eszébe.

Lezárult Toller balesetének vizsgálata

Itthon2006.10.19, 15:38

Lezárta a vizsgálatot a rendőrség Toller László balesete ügyében. A nyomozás alapján a rendőrség továbbra is azt állítja: a szemből érkező, szabálytalanul előző autó sofőrje felelős a balesetért, ő azonban nem ismeri el vétkességét.

2003-as ügy lehet a mentős merényletterv

Itthon2006.10.17, 16:59

Információink szerint egy három évvel ezelőtti ügyben nyomoz a rendőrség két magán mentőszolgálat vezetői ellen, akik a gyanú szerint 2003-ban meg akarták öletni Takács Zoltánt, az Országos Mentőszolgálat volt főigazgatóját. A rendőrség szűkszavúan nyilatkozik, de a gyanúsítottaktól tudjuk, kihallgatták őket. A cégvezetők értetlenül állnak a történtek előtt, és határozottan tagadnak minden vádat.

Visszarántanák az MSZP-sek Gyurcsány gyeplőjét

Itthon2006.10.13, 10:04

Írásos megállapodás készül a kormány és a koalíciós frakciók között a szocialista képviselők kérésére. Az MSZP-s képviselők ugyanis nagyobb beleszólást akarnak a kormányzati munkába, és adott esetben figyelmeztetnék a "külön utakon járó" minisztereket. Mint egyikük fogalmazott: "marhára fontosak a sürgős reformok", de ez nem indokolja, hogy a frakciót kihagyják a döntésekből. Az intézkedések kommunikációjába is be akarnak szállni.

A titkosszolgálat védi a pellengérre állított bírókat

Itthon2006.10.10, 17:38

A Nemzetbiztonsági Hivatal is vigyáz azokra a bírókra, akik a zavargásos ügyekben ítélkeztek, és emiatt nevüket, telefonszámukat közzétették egyes internetes oldalak. Közben nyomozás is indult az ügyben, a bírók egyik szervezete pedig a köztársasági elnökhöz fordult, mondván, hogy a pártok nem ítélték el a megfélemlítést.

A mobiloktól félhetnek a titkolódzó pártok

Itthon2006.10.10, 12:12

Bár a szombati kiszivárogtatás felelősét már megtalálták, az MSZP készül a hasonló esetek megelőzésére. Hogy pontosan miként, arról még nem beszélnek, az általunk megkérdezett szakértő szerint azonban leginkább a mobiltelefonok jelentenek veszélyt a zárt ülésekre. Védekezni drága műszerekkel és egyszerű, kézi módszerekkel is lehet.

A joghézag sem tántorítja el a minisztériumot

Itthon2006.10.10, 17:17

Az Egészségügyi Minisztérium annak ellenére megköveteli a háziorvosoktól a betegforgalomról szóló jelentések írását, hogy az adatvédelmi biztos szerint ehhez hiányzik a megfelelő jogi alap. A tárca elismeri, hogy a rendelkezéseket pontosítani kell, de addig sem hajlandó felfüggeszteni a jelenlegi vitatott gyakorlatot.

MSZP-s segítséggel vették fel a beszédeket

Itthon2006.10.09, 16:53

Egy MSZP-s politikus segítségével jutott be az MSZP választmányi ülésére a Magyar Rádió egyik munkatársa - állapította meg a szocialisták belső vizsgálata. Az érintett politikus, Sipos József, a társadalompolitikai tagozat ügyvivője ugyanakkor állítja, nem tudott arról, hogy zárt ülés zajlik, és azt sem tudta, hogy a rádiós újságíró felvételt készít.

Idén 70 aranyat lapátoltak össze kajakosaink

Sport2006.10.06, 19:33

Felejthetetlen és a hazai sportéletben, illetve a nemzetközi megítélésben is egyedülálló évet zárt a magyar kajak-kenu válogatott, igaz ez mind a felnőtt, mind az ifi és U23-as mezőnyre - hangzott el a Magyar Kajak-Kenu Szövetség pénteki elnökségi ülésén, ahol a tagok értékelték az idei versenyszezont, külön kiemelve az idei szegedi világbajnokságot.

Vb-elődöntőbe jutott a férfipárbajtőr-csapat

Sport2006.10.05, 14:59

Drámai csatában nyert a magyar férfipárbajtőr-válogatott az olasz csapat ellen, s ezzel bejutott az elődöntőbe a torinói vívó-világbajnokságon. A vb eddigi talán legkiélezettebb, legizgalmasabb összecsapását vívta egymással a két együttes. A magyarok a harmadik pár után 11 tusnyi hátrányban voltak, s innen sikerült fordítaniuk.

A parkolóban is felvehették az őszödi beszédet

Itthon2006.10.05, 15:17

Bent sem kellett lennie a teremben annak a személynek, aki Gyurcsány Ferenc májusi balatonőszödi beszédét rögzítette. Az általunk megkérdezett szakértő szerint akár a parkolóból is fel lehetett venni a miniszterelnök által mondottakat. Hogy pontosan ki és hogyan rögzítette a frakcióülés hanganyagát, azt a Nemzetbiztonsági Hivatal próbálja kideríteni.

Magyar betli és videobíró a vívóvébén

Sport2006.10.02, 21:21

Utolsó magyarként Boczkó Gábor is búcsúzott a férfi párbajtőrözők egyéni versenyétől a torinói vívó-világbajnokságon, s ezzel eldőlt, hogy a vasárnapi ezüst és bronz mellé hétfőn nem kerül újabb érem.

Hiába akarta perelni a miniszter a patikusokat

Itthon2006.09.29, 22:04

Elutasította a bíróság az egészségügyi miniszter beadványát, amelyben a csütörtöki patikussztrájk jogellenességének megállapítását kérte. A  gyógyszerészek szerint ők nem sztrájkoltak, csak demonstráltak.

Nyolcszázezerért a pekingi olimpiára

Sport2006.09.26, 18:55

Huszonkét olimpiai bajnok bevonásával indult kedden a "Peking téged vár" elnevezésű kampány, amely a magyar szurkolókat hivatott összefogni a 2008-as nyári ötkarikás játékokon. Annak, aki szervezett út keretében utazik az olimpiára, legalább nyolcszázhuszonötezer forintos kiadással kell számolnia.

Négy érem a cél a torinói vívó-vb-n

Sport2006.09.20, 18:10

A júliusi izmiri Európa-bajnokságot két arany- és két ezüstéremmel zárt vívóink a Torinóban jövő szombaton kezdődő vb-n koronáznák meg idei szereplésüket. S darabszámra most sem adnák alább a medálokból: a célkitűzés négy érem és huszonhárom olimpiai pont megszerzése.

Karate Budapest Open kilencedszer

Archívum2006.09.15, 11:39

Kilenc ország legjobbjai vesznek részt a szombati Budapest Openen, a karatésok kilencedik alkalommal kiírt nyílt bajnokságán, amely egyben válogató is az október 12. és 15. közötti finnországi világbajnokságra.

Kovács növelné a szeszes italok adóját

Gazdaság2006.09.08, 19:12

A szeszes italok minimáladójának emelését javasolta pénteken az Európai Bizottság az Európai Unió tagállamaiban.

Kovács Ágota: "Nálunk most a ragga a menő"

Vendégszoba2006.09.05, 16:54

A Tilos Rádió tizenöt éves fennállását ünnepli. Ez alkalomból olvasóink Kovács Ágota ügyvezető igazgatót kérdezték a rádió múltjáról és jövőjéről, anyagi helyzetéről, politikai hovatartozásáról, a rádió életéről és dolgozóiról.

Kubai röplabdás lányokat vár a Nyíregyháza

Sport2006.07.24, 14:43

A Gödöllő legyőzősével a harmadik helyet szerezte meg a 2005-2006-os évi nőiröplabda-bajnokságban az NRK-Nyíregyháza együttese. A bronzérem után a csapat gerince azonban szétszéledt, így Ludvig Zsolt vezetőedzőnek a következő szezonra új együttest kell építenie.

Túllépte a sebességhatárt Toller autója

Itthon2006.07.12, 11:04

Kis mértékben, de túllépte a megengedett sebességet  rendőrségi szakértő szerint Toller László gépkocsija, és sem a politikus, sem sofőrjének a biztonsági öve nem volt bekapcsolva, amikor a baleset történt. Pécs polgármesterének autóbalesetét ugyanakkor egyértelműen a másik, szabálytalanul előző gépkocsi vezetője okozta a rendőrség tájékoztatása szerint.

Tizenegy Singh egy csapatban

Archívum2006.06.21, 07:38

A gyakori nevek sokszor okozhatnak gondot az újságíróknak, hiszen ha egy csapatban példának okáért három Kovács, Nagy vagy éppen Szabó nevű futballista szerepel, akkor nem könnyű őket megkülönböztetni a tudósítás során.

Helsinki öttusabajnokai tenyereltek

Sport2006.06.09, 14:11

Újabb neves sportolók kézlenyomatával bővült a Magyar Sportcsillagok Fala: ezúttal Benedek Gábor, Kovácsi Aladár és Szondy István, a magyar öttusasport első olimpiai bajnokai tenyereltek gipszmintába.

Körbe viszik a strandröplabdázókat

Archívum2006.06.08, 15:28

Június 16-án a zánkai Ifjúsági Centrumban indul a Nivea-kör strandröplabda-sorozat, amely hat állomáson öt korosztályban kínál megméretési lehetőséget a mozogni vágyó fiatalok számára.

Meglepetés a Triatlon touron

Archívum2006.05.15, 17:58

Meglepetésre Vanek Ákos nyerte az idén életre hívott Triatlon tour első egyéni versenyét a nyitó, tiszaújvárosi állomáson. A nőknél egy nagy hajrá döntött.

Saját frakciót akarnak a volt kisgazdák

Itthon2006.05.14, 13:14

Nyílt levélben szólította fel a Fidesz listáján bejutott kisgazda képviselőket több egykori FKGP-s politikus arra, hogy alakítsanak meg egy önálló frakciót a parlamentben "a kisgazda-ügy képviseletére".

Berki ezüstérmes a genti tornász Vk-n

Sport2006.05.14, 20:23

A világbajnoki címvédő kínai Hsziao Csin mögött Berki Krisztián lólengésben ezüstérmes lett a genti tornász Világkupán, és egy jól sikerült gyakorlattal helyrebillentette az egy héttel ezelőtti Eb-n történtek miatt alaposan megcsappant önbizalmát.

Futsalrájátszás: előnyben a Gödöllő és az Aramis

Sport2006.05.02, 16:12

Hétfőn megkezdődött a rájátszás a futsal NB I-ben, és az elődöntős párharcok mindkét helyszínén hazai siker született.

Milliókkal hálálkodnak a brüsszeli MSZP-sek

Itthon2006.04.26, 17:00

Mind a kilenc szocialista európai parlamenti képviselő támogatja pártját a Brüsszelben szerzett magánjövedelméből - derült ki az MSZP pénzügyi beszámolójából. A Fidesznél ez nem ilyen egységes, a párt EP-képviselői közül csak hárman adtak nagyobb adományt.