Kovács

címke rss

Simán kikapott Romániától a Matthäus-csapat

Sport2004.02.23, 09:13

Az első játékrészben büntetőt hibázó, majd a hajrában teljesen széteső magyar labdarúgó-válogatott háromgólos vereséget szenvedett a Romániától, így a 2. helyen végzett a ciprusi tornán.

Erős mezőny a budapesti párbajtőr Vk-n

Sport2004.02.18, 15:23

A hagyományoknak megfelelően erős mezőny várható a hét végi, 34. Siemens MÁV Tokaj Express férfi egyéni párbajtőr Világkupa-versenyen, amelynek nyolcas döntőjét vasárnap 15 órától rendezik meg a Hilton Budapest WestEnd báltermében.

Szabó Brigitta cselgáncs-aranyat nyert

Sport2004.02.14, 19:22

Az 57 kg-os Szabó Brigitta aranyérmet nyert a leondingi A-kategóriás női cselgáncsversenyen, az olimpiai kvalifikációs sorozat ausztriai állomásán.

Olimpiai kvótákért dzsúdóznak a Körcsarnokban

Sport2004.02.10, 17:30

A budapesti Körcsarnokban a hét végén immár 39. alkalommal rendezik meg a Hungária-kupa A kategóriás cselgáncsversenyt, amely idén a férfiaknál az olimpiai kvalifikációs sorozat egyik állomása. Ennek megfelelően népes mezőny nevezett, 44 ország mintegy 450 dzsúdósa lép tatamira.

Tízezrek néznék a kanadai hokisokat

Sport2004.02.03, 21:33

Akár több tízezer néző befogadására alkalmas csarnokban is telt ház előtt lehetne megrendezni február 3-án a Magyarország-Kanada barátságos jégkorongmérkőzést, de sajnos, a székesfehérvári létesítményben csak 3100 szurkoló fér el - jelentette ki Tóth István, a találkozót szervező bizottság elnöke hétfőn az eseményt felvezető sajtótájékoztatón.

Visszaestek a magyarok a soling-vb-n

Sport2004.01.28, 13:03

Csak egy futamra került sor a brazíliai vitorlázó soling-világbajnokság második napján, a két magyar egység visszacsúszott a negyedik és az ötödik helyre.

Megkezdődött a síszezon Bánkúton

Sport2004.01.13, 14:55

Megkezdődött a 2003-2004-es szezon a bükki síparadicsomban, Bánkúton, kedden, miután az elmúlt órákban mintegy 16 centiméternyi hó hullott a lejtőkre - tájékoztatott a síklub vezetője.

MSZP: A célok maradnak, az eszközöket módosítani kell

Itthon2004.01.05, 18:08

Az MSZP vezetői szerint mind az eddigi értékrend, mind a választási ígéretek és a kormányprogram mellett kitart a legnagyobb kormánypárt 2004-ben is. Mivel azonban a gazdasági helyzet nem olyan, mint 2002-ben gondolták, a kitűzött célokat más ütemezésben és más eszközökkel kívánja elérni az MSZP és a kormány.

Még nincs kialakult koncepció Bős-Nagymaros ügyében

Itthon2003.12.17, 17:16

Kedden megalakult a hágai Nemzetközi Bíróság bős-nagymarosi vízlépcsőrendszerrel kapcsolatos döntéséből adódó kormányzati feladatokat koordináló tárcaközi bizottság. A bizottság első ülésén egy tanácsadó testület felállításáról döntött. A kormánynak egyelőre nincs kész elképzelése a helyzet rendezésére, abban viszont nagy az egyetértés, hogy a kérdést politikai csatározások helyett végre szakmai szempontból kell rendezni. A Bős-Nagymaros körüli viták már több mint egy évtizede tartanak.

Soproni döntetlennel zárult az őszi fociidény

Sport2003.12.06, 17:34

Az Arany Ászok Liga 11. fordulójából elhalasztott, idényzáró mérkőzésén a Békéscsaba némi meglepetésre 2-2-es döntetlent ért el Sopronban.

Interpici-cukorkát osztott a MÁV-Mikulás

Itthon2003.12.04, 10:24

A "Hull a pelyhes" kétszeri eléneklése, egy táncos mesejáték megtekintése és a MÁV humánpolitikai vezérigazgató-helyettesének beszédének meghallgatása után üdítőt, szaloncukrot és kulcstartót tartalmazó csomaggal távoztak azok az óvodások, akik részt vettek a vasúttársaság szerdai Mikulás-ünnepségén a Nyugatiban. A MÁV Mikulása csütörtökön indul útnak, és az ország 14 településén oszt ajándékokat a gyerekeknek.

Magyar futballsiker az All Stars-kupán

Sport2003.11.23, 23:41

Viszonylag mérsékelt érdeklődés mellett rendezték vasárnap a Budapest Sportarénában a Képes Sport All Stars Európa-kupa nemzetközi öregfiúk focitornát. Az előre beharangozott veterán sztárok közül többen otthon maradtak, viszont így is műfűre lépett a közelmúlt számos nagyágyúja, s a közönség alapjában véve jól szórakozott. Különösen azért, mert a magyar válogatott végigverte a mezőnyt, és elhódította a trófeát, majd a ráadás gálameccsen az aktív labdarúgókból álló magyar ligaválogatott leiskolázta a jóval korosabb - már visszavonult focistákból verbuvált - kontinensválogatottat.

Idén 30 aranyérmet nyertek kajak-kenusaink

Sport2003.11.13, 19:12

A versenyszezon zárultával, az év vége közeledtével a Magyar Kajak-Kenu Szövetség is elkészítette összesítését, és megválasztotta az egyes kategóriák legjobbjait. A sportág képviselői a 2003-as év világversenyein összesen 30 arany-, 9 ezüst- és 13 bronzérmet szereztek.

115 éve alakult az MTK

Sport2003.11.12, 18:47

Születésnapi ünnepséget tartott a Magyar Testgyakorlók Köre: a patinás egyesületet 115 éve, 1888. november 16-án alapították olyan fiatal sportemberek, akik ellenezték a kor merev, torna-központúságát és más sportágakat is művelni akartak.

Az önkormányzatok költségvetéséről vitáztak a képviselők

Itthon2003.10.15, 16:34

A Fidesz kezdeményezésére szerdán parlamenti vitanapot tartottak a képviselők "Több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak, avagy milyen is a szocialista 'üreszseb' program" címmel. A kormány képviselői a jóléti intézkedésekről, a kormánypárti vezérszónokok az elmúlt kormányzati időszak szerintük kedvezőtlen történéseiről, az ellenzéki frakciók álláspontját ismertetők pedig az önkormányzatok "ellehetetlenüléséről" beszéltek.

Tizenhét góllal nyert a Dunaferr Pécsett

Sport2003.09.17, 15:21

A nyitófordulóban elszenvedett 37 gólos zakó után már biztatóbb játékot produkált  Pécs férfikézilabda-csapata, de ez is csupán a 38-21-es vereséghez volt elegendő a Dunaferr elleni bajnokin.

Csütörtökön rajtol a kajak-kenu vébé

Sport2003.09.10, 16:03

A helyi idő szerint csütörtök délelőtti 1000 m-es előfutamokkal veszi kezdetét az Atlanta melletti Gainesville-ben a 33. kajak-kenu világbajnokság. A vasárnapig tartó vetélkedés során ezúttal nemcsak az érmekért, hanem az olimpiai helyekért is küzdenek a résztvevők.

Szonda: az összes politikus népszerűsége esett

Itthon2003.09.01, 11:13

A politikusok népszerűsége leggyakrabban 2-3 ponttal, de László Csabáé például 5-tel csökkent az elmúlt hónap folyamán - írja a Népszabadság a Szonda Ipsos augusztusi közvélemény-kutatása alapján. Népszerűsége sem kormánypárti, sem ellenzéki politikusnak nem nőtt.  

Állami kitüntetések augusztus 20-án

Itthon2003.08.20, 15:53

A Magyar Köztársaság elnöke - a miniszterelnök előterjesztésére - augusztus 20-a, államalapító Szent István király ünnepe alkalmából állami kitüntetéseket adományozott.

Kérelmek alapján kapnak esélyt a súlyos betegek

Itthon2003.08.16, 11:06

Az érvényben lévő jogszabályok szerint az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) igazgatójának kell eldönteni, hogy a súlyos betegek gyógyszertámogatási kérelme méltányolható-e. Az OEP naponta több száz olyan levél érkezik, amelyben súlyos - sokszor halálos - betegek kérik, hogy az állam méltányossági alapon támogassa drága gyógyszereiket, vagy térítse meg speciális kezeléseik, műtéteik költségét. Szakértők szerint a rendszer így nem etikus, társadalmi vitában kellene eldönteni, hogy mely kérelmek élvezzenek elsőbbséget.

Ki megy ma? - Sallai, Bodnár, Botis

Sport2003.07.21, 14:15

Két, korábban Magyarországon szerepelt játékossal erősödhet a Békéscsaba: az örmény Javrujan már aláírta szerződését, de a szerb Vilotic is a Viharsarokba tart. Visszatért a Fradihoz a román Botis, az újpesti Kovácsot a Cottbus szemelte ki.

Rendezi adósságait a Kispest-Honvéd

Sport2003.07.18, 16:25

Az élvonalból idén 87 év után kiesett Kispest-Honvéd labdarúgócsapata még a pénteki nap folyamán rendezi adósságait.

Magyar aranyeső a maratoni kajak-kenu Eb-n

Sport2003.07.14, 11:41

A felnőttek között vasárnap mindhárom magyar duó megvédte Európa-bajnoki címét a maratoni kajak-kenusok lengyelországi kontinensviadalán, míg az ifjúságiaknál a Moldvai Anikó, Gáspár Zita kettős végzett az első helyen.

Kovács tárgyalást kezdeményezett Szlovákiával

Itthon2003.07.14, 12:11

Jegyzékben javasolja a magyar Külügyminisztérium a szlovák félnek, hogy a kedvezménytörvény ügyében külügyminiszteri szinten tartsanak egyeztetést a magyar etnikumú szlovák állampolgárok kulturális és oktatási támogatásának kérdésében - jelentette be a külügyi szóvivő hétfői budapesti tájékoztatóján.

Wossaláék sikere Ausztriában

Sport2003.07.07, 17:12

Magyar sikerrel végződött az Ausztriában rendezett nemzetközi soling vitorlásverseny.

Hétfőn nem szereztek Eb-érmet vívóink

Sport2003.06.30, 20:04

Érem nélkül maradtak a magyarok a bourges-i vívó Európa-bajnokság harmadik napján, amelyen a női kardozók és a férfi párbajtőrözők csapatversenyét rendezték. A mieink végül az ötödik helyet szerezték meg mindkét számban.

Szombaton kezdődik a bourges-i vívó-Eb

Sport2003.06.26, 13:53

A franciaországi Bourges-ban szombaton kezdődik és jövő csütörtökig tart a vívók idei Európa-bajnoksága, amelyen a magyar versenyzőknek nehéz dolguk lesz, ha szeretnék megismételni az elmúlt két Eb-n elért teljesítményüket: két éve Koblenzben 9, tavaly Moszkvában 8 érmet szereztek, közte két-két aranyat.

Újabb három Vk-aranyat nyertek kajakosaink

Sport2003.06.22, 18:37

Három arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet szereztek a magyarok a duisburgi kajak-kenu Világkupa-verseny vasárnapi 500 méteres döntői során.

Az olasz zászló idő előtt a helyén volt

Sport2003.06.15, 14:17

A véletlen műve is lehetett akár, de abban a helyzetben azért mégiscsak irritálónak hatott. Még percek voltak vissza a szlovéniai vízilabda Európa-bajnokságon a szombat esti ljubljanai magyar-olasz női döntőből, s csupán egyetlen gólnyi volt a különbség, tehát fordíthattak volna még Stieberék, amikor valakik már "biztosra" mentek.

Miniszteri fogadóórák lesznek a kormányban

Itthon2003.05.27, 18:57

Kéthetente szakmai kérdésekkel fordulhatnak ezentúl a miniszterekhez az MSZP-frakció tagjai. A kormányfő azt reméli a személyes konzultáció lehetőségétől, hogy azok az ügyek is megnyugtatóan rendeződhetnek, amelyeket a tárcák, illetve kormányhivatalok lassan vagy nem megfelelően kezelnek.

Ételallergiás óvodások miatt aggódnak a dél-pesti szülők

Itthon2003.05.26, 16:21

Tiltakozó akcióba kezdtek a szülők a főváros IX. kerületében, az önkormányzat ugyanis át akarja alakítani azt az óvodát, ahova az ételallergiás és cukorbeteg gyerekek járnak. Az alpolgármester azzal nyugtatja a szülőket, hogy a Mézeskalács óvodát két tannyelvű intézménnyé alakítják ugyan, de a problémás gyerekeket ettől még felveszik oda. A Heim Pál Gyermekkórház főorvosa felháborítónak tartja, hogy átalakítanak egy olyan intézményt, amely már húsz éve sikeresen foglalkozik táplálkozásproblémákkal küszködő gyerekekkel.  

Tizenkét Vk-arannyal zártak kajak-kenusaink

Sport2003.05.26, 09:47

A szombati 1000 méteres döntőket követően a vasárnap délelőtti 500-as és a délutáni 200-as finálékban is kitettek magukért a magyarok. A háromnapos regattán a hazai versenyzők összesen 12 arany-, 6 ezüst- és 3 bronzérmet szereztek. A Világkupa legeredményesebb versenyzője 5 arany- és 1 bronzéremmel Szabó Szilvia lett.

Kemény Dénes kihirdette Eb-keretét

Sport2003.05.26, 14:20

Eleget téve az európai szövetség, a LEN határidejének Kemény Dénes, a férfivízilabda-válogatott szövetségi kapitánya hétfőn megnevezte 20 jelöltjét a június 6-15-i, szlovéniai Európa-bajnokságra.

Négy magyar arany a kajak-kenu-Világkupán

Sport2003.05.24, 19:44

Négy arany- és két ezüstérmet szereztek a magyarok a szombat délelőtti 1000 méteres döntők során a szegedi MOL Világkupa-versenyen, az idei sorozat második állomásán. A női számokban kizárólag hazai siker született, s nyert még a Kammerer Zoltán, Veréb Krisztián kajak kettes.

Óriási kajakmezőny a Maty-éren

Sport2003.05.21, 12:12

Az év egyik legjelentősebb kajak-kenu versenyére kerül sor péntektől vasárnapig a Szeged melletti Maty-éren: a MOL Világkupán az előzetes nevezések alapján 47 ország több mint 500 képviselője vesz részt.

Ír siker a balatonföldvári Csillaghajó-Eb-n

Sport2003.05.11, 19:14

Az ír Mark Mansfield, Killian Collins kettős nyerte a Balatonföldváron rendezett tavaszi Csillaghajó Európa-bajnokságot, amelyen 23 ország 65 egysége vett részt. Legjobb magyarként a Tenke Tibor, Bendicsek József páros a 21. helyen végzett.

Rajtol a pécsi nőiökölvívó-Eb

Sport2003.05.11, 12:59

Bár hazánkban hivatalosan - szervezett keretek között - csak hét éve létezik női ökölvívás, most mégis Pécs ad otthont a sportág harmadik Európa-bajnokságának. Vasárnap 18 órakor kezdődnek meg a küzdelmek a Lauber Dezső-sportcsarnokban, s a szombaton késő este tartott technikai értekezleten elhangzottak szerint 19 ország 118 amazonja lép a kötelek közé Baranya fővárosában - hacsak vasárnap be nem futnak a szintén várt szlovák, cseh és horvát versenyzők.

Vasárnaptól Pécsett nőiboksz-Eb

Sport2003.05.05, 15:53

Húsz ország 150 versenyzőjének részvételével vasárnap Pécsett megkezdődik a 2. női ökölvívó Európa-bajnokság. A szervezők pénteken és szombaton várják az érkező csapatokat, majd vasárnaptól egy szorítóban, napi két programban bonyolítják le a mérkőzéseket. A döntőkre a jövő pénteki pihenőnap után, május 17-én kerül sor.

Ocskay hajrágólja megmentette a hokiválogatottat

Sport2003.04.17, 10:30

Az utolsó percben, miután Jan Jasko szövetségi kapitány már Buday kapus helyett is mezőnyjátékost küldött a jégre, sikerült kiharcolnia a 4-4-es döntetlent a magyar jégkorong-válogatottnak a divízió I-es világbajnokság második napján. A Románia elleni iksz azt jelenti, hogy csapatunk reményei még továbbra is élnek a feljutást illetően.

Teljes hazai siker Veszprémben

Sport2003.04.14, 17:35

A hűvös idő ellenére több száz helyi és környékbeli futó szaladt át a viadukton szombat délelőtt Veszprémben. A férfiak és a nők mezőnyében is helyi atléta szakította át elsőként a célszalagot.

Fotókiállítás a túzokról Budapesten

Tudomány2003.04.08, 09:35

Természeti örökségünk - a túzok címmel Tímár József és Franz Kovács fotóművész felvételeiből nyílik kiállítás pénteken Budapesten a Mezőgazdasági Múzeumban.

Elutasítja Magyarország a NATO eszközigényét

Itthon2003.03.07, 15:23

Semmilyen eszközt nem küldünk az Irak elleni esetleges háborúba, még a felkérések ellenére sem - mondta a honvédelmi tárca szóvivője. A taszári bázissal, a légtér átengedésével és a vasúti vonalak használatának engedélyezésével segítünk a szövetségesünknek.

Kovács: Növekszik a háború veszélye

Itthon2003.03.06, 20:40

A külügyminiszter, az MSZP elnöke egy Budapesten tartott előadásán azt nyilatkozta, hogy a legjobb lenne békés úton megoldani az iraki helyzetet, rossz megoldás a háború, de a legrosszabb az lenne, ha az iraki elnök maradna.

Magyar éremeső a párbajtőr Világkupákon

Sport2003.02.23, 20:40

Remekül szerepeltek a magyar párbajtőrözők a hét végi Világkupa-versenyeken. A németországi Tauberbischofsheimben Hormay Adrien arany-, Mincza Ildikó pedig ezüstérmes lett, míg a budapesti Vk-n Fekete Attila a harmadik helyen végzett.

Juhász nem lesz MSZP-alelnök

Itthon2003.02.14, 19:39

Juhász Ferenc honvédelmi miniszter, aki jelenleg a párt egyik alelnöke is, nem indul újra az alelnöki posztért az MSZP tavaszi tisztújító kongresszusán. Egyelőre ugyanis csak miniszteri feladataival akar foglalkozni.

Hokivereség a lettektől

Sport2003.02.08, 16:47

A fehéroroszok elleni bravúros döntetlen után a lettektől minimális különbséggel kikapott a magyar jégkorong-válogatott az EuroTour-sorozat utolsó, minszki állomásán.

Csak a cipőboltos tiltakozott az új név ellen

Itthon2003.01.27, 14:49

Január elsejétől ugyan már minden üzletre vonatkozik az idegen nyelvű feliratok használatára vonatkozó szabályozás, az önkormányzatok azonban eddig kevés boltot ellenőriztek. A legtöbb üzletet ellenőrző V. kerületi önkormányzatnál az [origo]-nak elmondták: eddig egyedül egy cipőkereskedő nem engedett a hivatal felszólításának, ugyanis nem volt hajlandó kiírni a "cipőbolt" feliratot. A vitás nyelvi kérdéseket az MTA testülete dönti el, a testülethez azonban eddig még senki nem fordult segítségért. Az MTA kész arra is, hogy díjazás ellenében tanácsokat adjon az üzleteknek.

Az MSZP egyelőre megtartja a nevét és a logóját

Itthon2003.01.22, 16:46

A szocialisták mai elnökségi ülésén döntöttek arról, hogy az MSZP semmiképpen sem jelöl kormánytagot, államtitkárt, valamint egyéni képviselőt az európai parlamenti választáson. Listán bejutott országgyűlési képviselők elvileg indulhatnak, de a jelöltek többsége nem a parlamentből kerül ki. Az elnökségi ülés után az is kiderült: a párt nevének megváltoztatása nem szerepel a márciusi kongresszus napirendjén.

A pártkongresszusra készül az MSZP

Itthon2003.01.22, 11:14

Szerdán ülésezik az MSZP országos elnöksége. A tanácskozáson többek között a párt márciusi kongresszusáról, az EU-csatlakozás miatt szükséges népszavazásról és a román szociáldemokratákkal aláírandó együttműködési szerződésről egyeztetnek.

Koreai világcsúcseső a Jégcsarnokban

Sport2003.01.12, 19:32

A budapesti Jégcsarnokban hatalmas koreai sikerrel zárult a rövidpályás gyorskorcsolyázók junior világbajnoksága: az ázsiai ország versenyzői öt világcsúcsot értek el, s mindkét aranyérmet megszerezték.

Péntektől junior gyorskorcsolya-vb Budapesten

Sport2003.01.07, 14:02

Péntektől vasárnapig a budapesti Jégcsarnokban rendezik meg a junior rövidpályás gyorskorcsolya vb-t. Az esztendő első magyarországi rendezésű világversenyén 33 ország 160 indulója lép jégre.

Elhunyt Kovács Judit újságíró

Itthon2003.01.06, 20:41

Elhunyt Kovács Judit aranytollas, Rózsa Ferenc-díjas újságíró; a Magyar Nemzet című napilap egykori főmunkatársát 86 éves korában, szombaton érte a halál.

Őze fél évet kapott a bizonyításra Kispesten

Sport2003.01.06, 19:19

Hétfőn délben bemutatták a kispesti labdarúgóknak Őze Tibort, az új vezetőedzőt, valamint a szakmai stáb tagjait.

Nyugati győzelem az évzáró focigálán

Sport2002.12.22, 20:39

A Nyugat válogatottja nyerte a legjobb hazai és külföldön játszó játékosok részvételével Zalaegerszegen rendezett teremlabdarúgó tornát.

Újabb védzáradékot vethet be az EU

Itthon2002.11.04, 18:05

A hétfői EU-nagybizottságon továbbra is a védzáradék és az EU-támogatások kérdése jelentette a fő vitatémát. A külügyminiszter elmondta, már nemcsak az általános gazdasági védzáradék bevezetéséről beszélnek az EU-tagok, hanem két új típusú védzáradékot is bevezetnének. Az egyik a bel- és igazságügyi területeket érintené, a másik pedig a belső piac védelmét szolgálná. Az ellenzék számára ugyanakkor már nem az az egyik fő kérdés, hogy mit ír alá a köztársasági elnök.

Szerény MSZP-előny Fejérben

Itthon2002.10.21, 08:27

A 40 tagú Fejér megyei közgyűlésben 18 szocialista képviselő ülhet, és ezzel a legnagyobb frakciót alakíthatja meg.

Kovács elhatárolódik a dániai nagykövettől

Itthon2002.10.10, 12:25

A Külügyminisztérium elhatárolódik a koppenhágai magyar nagykövetnek egy dán napilapban megjelent kijelentéseitől, melyekkel az Európai Unió dán elnöksége tájékoztatási gyakorlatát bírálta. A nyilatkozatnak lesznek következményei - mondta a külügyi szóvivő.

Ökölvívás: kijelölték a magyar női vb-keretet

Sport2002.10.01, 19:32

Elnökségi ülést tartottak kedden a Magyar Ökölvívó Szövetségben, ezen Vona József szakágvezető beszámolt a magyar női vb-keret előkészületeiről, és kihirdették a közelgő világbajnokságra utazó magyar csapat keretét.

Jövő decemberig kaptak határidőt a kórházak

Itthon2002.09.30, 16:25

Egyetlen kórház sem felel meg az Egészségügyi Minisztérium rendeletében előírt feltételeknek. Ezért a teljesítésről szóló határidőt meghosszabbították. Az ideiglenes működési engedéllyel rendelkező intézmények jövő év decemberéig kaptak haladékot, de az elvárások teljesítéséhez nincs elég pénz.

Félmillió dollárért cselgáncsoznak a bajnokok Bukarestben

Sport2002.09.27, 07:11

Félmillió dolláros pénzdíjért versenyeznek a cselgáncsozók november utolsó két napján Bukarestben. A Mesterek Tornáján súlycsoportonként négyen indulnak; csupa bajnokot hívtak meg, a legutóbbi olimpiai, a világ-, illetve az Európa-bajnokság győztesét, mellettük pedig egy-egy román versenyző lép tatamira. Az európai szövetség román elnöke, Marius Vizer úgy nyilatkozott, hogy a két olimpia között ez lesz a legrangosabb versenye a sportágnak.

Fedett jégpálya nélkül a budapesti hokisok

Sport2002.09.26, 07:25

Fedett otthon nélkül maradtak a budapesti jégkorongozók a leégett Budapest Sportcsarnok állandó edzőpályájának elbontása óta. Az előző kormányzat jelentős fejlesztéseket, fedett csarnokokat ígért, de mostanra kiderült, pénz egyik beruházásra sincs.

Közpénzekből élő cégeket ellenőrizne az ÁSZ

Itthon2002.09.25, 13:43

Beszámolt az éves működéséről az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a parlamentben, amelyet minden frakció egyöntetűen dcsért. Az ÁSZ  szükségesnek tartja, hogy a számvevőszéki ellenőrzéseket kiterjeszhessék a végső felhasználóig, ennek hiányában ugyanis a közpénzek hasznosításának egyre nagyobb hányada kerülhet ki az ellenőrzés hatálya alól.

Nem sikerült módosítani a választási törvényt

Itthon2002.09.17, 16:20

Mindössze tizenöt szavazaton múlott a választási eljárásról szóló törvény módosítása. A keddi szavazáson a Fidesz-frakció elutasítása elegendő volt ahhoz, hogy elbukjon a kétharmados többséget igénylő, korábban négypártinak hitt javaslat.

Sovány kezdet a junior boksz-vébén

Sport2002.09.16, 06:49

Vasárnap délután négy magyar bokszoló lépett a kötelek közé a a 12. junior ökölvívó világbajnokságon, Kubában, ám közülük csupán egyetlen sikert könyvelhettünk el, Bedák Pálét, aki a 48 kg-osok között leiskolázta ír ellenfelét.

Gyanús boríték Boros Imrének is

Itthon2002.09.03, 13:02

Kézbesítés előtt kiszűrte a posta budapesti, Krisztina körúti dolgozója azt a gyanús küldeményt, amelynek címzettje Boros Imre, az MDF országgyűlési képviselője volt - derül ki a Magyar Posta Rt. közleményéből.

Tíz érintettet talált a Mécs-bizottság

Itthon2002.08.13, 16:18

Az Antall-kormányban 5, a Horn-kormányban 2, az Orbán-kormányban 4, a Medgyessy-kormányban pedig egy érintettet találtak a Mécs-bizottság tagjai. Két átfedés van, így összesen 10 olyan miniszter és államtitkár volt hivatalban a bizottság adatai szerint, akik együttműködtek valamilyen formában az állampárti idők titkosszolgálataival. A bizottság kormánypárti tagjai úgy határoztak, hogy mindenképpen nyilvánosságra hozzák az érintettek neveit.

Kilenc érintettet találtak a Nemzetbiztonsági Hivatalban

Itthon2002.08.02, 09:19

A korábbi hírekkel ellentétben nem heten, hanem kilencen szerepelnek a rendszerváltás utáni kormányok tagjai közül a Nemzetbiztonsági Hivatal nyilvántartásában - közölte az állambiztonsági múltat vizsgáló bizottság elnöke, Mécs Imre. A Fidesz eközben tudtatta: megfontolandónak tartják, hogy a továbbiakban a párt képviselői részt vegyenek-e a testület munkájában. Az eddigi információk szerint a Történeti Hivatal négy, a Katonai Felderítő Hivatal pedig egy volt kormánytag érintettségét jelentette.

Güttler és Horváth ötödik az úszó Eb-n

Sport2002.07.30, 19:58

A keddi úszódöntők során a magyarok két ötödik, valamint egy-egy hatodik és nyolcadik helyezést szereztek a berlini Európa-bajnokságon. Horváth Péter, aki 54.95 másodperccel a második legjobb idővel került a 100 méteres hátúszás fináléjába, ezúttal 55.18-at ért el, ezzel zárt ötödikként. A számot a német Stev Theloke nyerte 54.42-es Európa-csúccsal. A korábbi rekordot is ő tartotta.

Az Újpesté a Szuperkupa

Sport2002.07.20, 22:29

Negyedik alkalommal mérkőzött meg a bajnokcsapat illetve a kupagyőztes a Szuperkupáért. A ZTE és az Újpest összecsapásán sem szakadt meg a hagyomány: ahogyan az eddigi három alkalommal, ezúttal is a kupagyőztes szerezte meg a trófeát.

Ötszázon is taroltak kajak-kenusaink

Sport2002.07.18, 20:17

A szombati és vasárnapi döntők idejére joggal várt hatalmas érdeklődéshez képest egyelőre viszonylag csekély népszerűségnek örvend a szegedi kajak-kenu Eb, de ez megszokott az előcsatározások idején. Talán néhányan a magyarok közül éppen emiatt nem hajtottak túlságosan arra, hogy egyenes ágon jussanak a finálékba, hadd maradjon látnivaló péntekre, a középdöntőkre is a kevés, de lelkes szurkolónak.

Ahol nincs hálapénz, nincs elég orvos

Itthon2002.07.18, 16:25

Több szakterületen is orvoshiány alakult ki az utóbbi évtizedekben, a leginkább hiánnyal küzdő területek az aneszteziológia, a patológia, a radiológia, és a klinikai laboratóriumokban sem dolgoznak szívesen az orvosok. Az ügyeletekkel együtt is alacsony fizetés miatt sok a pályaelhagyó, a külföldön munkát vállaló orvos, és az orvosok nem szakosodnak azokra a területekre, ahol nem számíthatnak hálapénzre.

Világliga-döntős a magyar pólóválogatott

Sport2002.07.17, 18:01

Továbbra is veretlen, százszázalékos, és a hátralévő négy, amerikaiak elleni mérkőzés eredményétől függetlenül már döntős a Világligában a magyar vízilabda-válogatott, miután 24 órán belül másodszor is nyert a Margitszigeten az oroszok ellen.

Készül a junior nőikézilabda-válogatott

Sport2002.07.15, 09:38

Megkezdte a felkészülését a magyar női juniorkézilabda-válogatott, amely bő egy hónap múlva Finnországban, a korosztályos Európa-bajnokságon vesz részt. A csapat jelenleg tizenkilenc játékosból áll, ezt kell majd az augusztus 22-i indulásig szűkítenie Kovács Péter szövetségi kapitánynak.

Megállíthatatlan a pólóválogatott

Sport2002.07.14, 17:56

Hatodik győzelmét aratta a magyar vízilabda-válogatott a Világliga-sorozatban, ezzel őrzi százszázalékos mérlegét és már-már biztos döntősnek tekinthető a vadonatúj tornán.

Kokó újabb tévés feladatra vár

Sport2002.07.11, 13:48

Nyüzsgő forgalom a Bajcsy-Zsilinszky úton, élénk mozgás a Boxutcában. Első ránézésre minden rendben van Kovács István éttermében, s Kokó megnyugtat, ez nem csak a látszat. Profi ökölvívó-világbajnokunk az [origo] kérdéseire válaszolva elmondta: elégedett az eddigiekkel, új tévéműsorra vágyik, s szerinte Lewis győzelme Tyson felett egyáltalán nem számít meglepetésnek.

Mozgalmat indítottak becsületükért a szavazatszámlálók

Itthon2002.07.10, 18:06

A szavazatszámlálók megbántódtak, amiért sokan kétségbe vonják munkájukat azzal, hogy újraszámlálást követelnek. Azt szeretnék, ha a hatóságok is lépnének ez ügyben, és hogy az újraszámlálást szorgalmazók szembesüljenek, milyen lavinát indítottak el. A főszervező ugyan egyetlen szavazatszámláló-bizottság munkájában sem vett részt, viszont állítja: a 80 ezer delegált és tag tisztességesen és jól dolgozott a 2002-es országgyűlési választások során.

Megszűnik a vívóvilágbajnokok védettsége

Sport2002.07.08, 19:50

A vasárnap véget ért moszkvai vívó Európa-bajnokságon részt vett 24 magyar versenyző közül tizenkilencen éremmel tért haza, így a világversenyen szövetségi kapitányként most bemutatkozott Szabó Bence felettébb elégedett lehet.

Szombaton rajtol az Intertotó-kupa

Sport2002.06.21, 11:37

Hét végén, szombaton és vasárnap egész Európában beindul a 2002/2003-as nemzetközi labdarúgóidény, amelynek első szakaszában az UEFA Intertotó-kupában lépnek pályára a csapatok. Köztük a Kispest-Honvéd is, amely litván ellenfelet fogad az Üllői úton.

Aranyat ér a félmilliárdos paksi kosárcsapat

Sport2002.06.18, 07:27

Paks sugárzik az örömtől. A város férfi kosárlabdacsapata, az Atomerőmű SE sokéves munkáját megkoronázva, megnyerte az aranyérmet a bajnokságban, s a szokásoknak megfelelően hajnalig mulattak a bajnokok és szurkolóik.

Borhi Zsombor felborította a papírformát

Sport2002.06.15, 18:35

Egy kivétellel papírforma eredmények születtek a kajak-kenu országos bajnokság ezres döntőin. Az az egy viszont elég nagy durranás volt: a szolnoki első válogatót május végén biztosan nyerő Storcz Botondot megverte az egykori kétszeres világbajnok Borhi Zsombor.

Ismét méltányossági nyugdíjat javasol az MSZP

Itthon2002.06.04, 17:18

A méltányossági nyugdíj intézményének visszaállítását javasolta a parlament keddi ülésén Kósáné Kovács Magda, az MSZP képviselője. A méltányossági nyugdíj visszaállítását kezdeményező törvényjavaslat keddi általános vitájában valamennyi parlamenti párt frakciója támogatásáról biztosította az indítványt.

Három gyilkos lehetett Móron

Itthon2002.05.29, 08:42

Elképzelhető, hogy a móri rablógyilkosságot nem két, hanem három ember követte el. A rendőrök komolyan számolnak ezzel a lehetőséggel, miután több jel utalhat erre. Például az, hogy ha egy elkövető az ajtóban állva küldte el az embereket, akkor a másik támadónak egyszerre két fegyvert kellett használnia.

Három gyilkos lehetett Móron

Itthon2002.05.29, 12:55

Elképzelhető, hogy a móri rablógyilkosságot nem két, hanem három ember követte el. A rendőrök komolyan számolnak ezzel a lehetőséggel, miután több jel utalhat erre. Például az, hogy ha egy elkövető az ajtóban állva küldte el az embereket, akkor a másik támadónak egyszerre két fegyvert kellett használnia.

Nem hajlandó hazugságvizsgálatra Horváth

Itthon2002.05.24, 11:57

A móri vérengzéssel összefüggésbe hozott Horváth Szilárd nem hajlandó alávetni magát hazugságvizsgálatnak, sőt milliós kártérítési igénnyel fordul a rendőrséghez. A móri nyomozás egyre több szálon fut, Farkas Róbert holléte továbbra is ismeretlen a rendőrség előtt.

Nem hajlandó hazugságvizsgálatra Horváth

Itthon2002.05.24, 12:13

A móri vérengzéssel összefüggésbe hozott Horváth Szilárd nem hajlandó alávetni magát hazugságvizsgálatnak, sőt milliós kártérítési igénnyel fordul a rendőrséghez. A móri nyomozás egyre több szálon fut, Farkas Róbert holléte továbbra is ismeretlen a rendőrség előtt.

Az egyik áldozat apja üldözőbe vette a móri rablókat

Itthon2002.05.22, 19:53

A móri rablógyilkosok egyike udvariasan elküldte a bankba készülő ügyfeleket, mialatt társa kirabolta a fiókot. A rendőrségnek sikerült rekonstruálnia, mi történt május 9-én, déli tizenkét órakor a móri Erste Bankban. A rendőrség nyolc szálon végzi a nyomozást.

Csötönyi Sándor, a magyar ökölvívás Keresztapája

Sport2002.05.21, 19:42

Többen eskü alatt állítják, hogy a magyar amatőr ökölvívó szövetség már régen ellehetetlenült volna - elsősorban anyagi, de minden egyéb értelemben is -, ha elnökét nem úgy hívnák, hogy Csötönyi Sándor. De immár hetedik éve úgy hívják, ennélfogva a magyar amatőr boksz él, és - talán nem túlzás ezt állítani - virul, dacára annak, hogy a villámló tekintetű elnök szerint a MÖSZ az elmúlt években forinttízmilliókkal kevesebb támogatást kapott az állami szervektől, mint azt megelőzően.

Kudarcok a móri nyomozásban

Itthon2002.05.16, 12:48

Eddig semmilyen eredményt nem tudott felmutatni a rendőrség a móri bankrablás ügyében. Az "összefüggésbe hozottak" egyikéről kiderült, hogy nem valószínű, hogy bármi köze lett volna a móri vérengzéshez, a másik férfit viszont nem találják. A banki kamerák valószínűleg érdemi információt nem tartalmaznak, a rablók menekülési útját is csak 100 méterig tudja meghatározni a rendőrség. A szemtanúkat és az elmondásuk alapján készült fényképeket illetően is nagy a káosz.

Horváth Szilárd nem árulja el alibijét

Itthon2002.05.14, 16:34

Hétfőn és kedden a rendőrség tanúként akarta meghallgatni a móri ügyben Horváth Szilárdot, aki hétfőn hajnalban adta fel magát a Venyige utcai börtönben. Horváth azonban megtagadta a vallomástételt és a vérvételt is, ugyanis az ügynek egyelőre nem gyanúsítottja, tanúként pedig nem tud vallomást tenni, hiszen nem volt ott a móri vérengzés környékén - mondta az [origo]-nak jogi képviselője.

Csütörtöktől cselgáncs-Eb Mariborban

Sport2002.05.14, 15:21

A szlovéniai Mariborban csütörtöktől szombatig tartó 51. felnőtt cselgáncs Eb-n a magyar színeket hét férfi és három női versenyző képviseli. Az egyéni viadalt vasárnap a csapat-Eb követi, amelyen férfiválogatottunk is indul.

Nem tett vallomást Horváth Szilárd

Itthon2002.05.14, 12:18

Hétfőn este a rendőrség tanúként akarta meghallgatni a móri ügyben Horváth Szilárdot, aki hétfőn hajnalban adta fel magát a Venyige utcai börtönben. Horváth azonban megtagadta a vallomástételt és a vérvételt is, ugyanis az ügynek egyelőre nem gyanúsítottja, tanúként pedig nem tud vallomást tenni, hiszen nem volt ott a móri vérengzés környékén - mondta az [origo]-nak jogi képviselője.

Tovább tiltakoznak a vívók

Sport2002.05.08, 07:04

Újabb tiltakozó akciókat szerveztek a vívók. Továbbra is támadják a nemzetközi szövetségnek azt a döntését, amely törölte a kardozók és a női tőrözők csapatversenyét a 2004-es olimpiáról. A NOB végrehajtó bizottsága május 23-án véglegesíti az athéni programot.

Romokban a Vidi 

Sport2002.04.24, 21:57

Gyenge iramú és színvonalú mérkőzésen a Videoton tavaszi leggyengébb teljesítményét nyújtotta, mégis úgy látszott, hogy pontot szerez, de kitűnő hajrának köszönhetően a Kispest kiharcolta megérdemelt győzelmét.

Vasárnap kezdődik a jégkorong-vb

Sport2002.04.13, 17:32

Vasárnap kezdődik a Divízió I-es jégkorong-világbajnokság. Az eseményt két helyszínen rendezik, Dunaújvárosban és Székesfehérváron. A magyar válogatott mindig este 8 órakor játssza mérkőzéseit.

Feltámadt az MTK

Sport2002.04.13, 21:39

Az első félidőben remekült használta ki helyzeteit az MTK, a szünet után viszont a Videoton játszott jobban, és a hajrában akár ki is egyenlíthetett volna.