Kovács Péter

címke rss

Fiatalításba kezdett a Pécs futballcsapata

Sport2005.01.19, 06:47

Horváth Gyula és Bajusz Endre görögországi próbajátékon vesz részt, s amennyiben sikerül kiszerződniük, újabb rutinos játékosok távozhatnak Pécsről, őket pedig elsősorban fiatalokkal pótolhatja Nagy Tamás vezetőedző. A fiatal baranyai tréner az [origo] érdeklődésére elmondta, az újpesti Bergmann Balázs, Kovács Péter duó, valamint az MTK csatára, Lengyel Roland csatlakozhat a PMFC keretéhez.

Kis kézilabda vb-történelem

Sport2007.01.03, 18:00

Január huszonharmadikán, Tunéziában megkezdődik a XIX. férfikézilabda-világbajnokság, amelyre a két évvel korábbi, sikeres szereplés után a magyar együttes nem tudta kiharcolni a részvételt. Lássuk az eddigi világbajnokságok eredményeit!

Két alkotmánybíró már biztos a háromból

Itthon2004.12.13, 14:15

Az alkotmánybírókat jelölő bizottság nem tudott megegyezni a három jelölt személyében a hétfői egyeztetésen, bár körvonalazódott a megoldás. Bragyova András és Kovács Péter személye biztosnak tűnik, a harmadik posztra öt név közül választanak kedden.

Csak a győzelemnek örülhet Matthäus

Sport2005.09.20, 12:11

Az Izland elleni mérkőzés után nagyot sóhajtott mindenki a magyar táborban, hiszen a 3-2-es győzelemmel megmaradtak a válogatott esélyei a továbbjutásra. A nehezen megszerzett három pont után azonban néhányan már a következő, svédországi vb-selejtezőre is gondoltak, mondván: Stockholmból minimum egy pontot el kell hoznia a Matthäus-csapatnak a remények életben tartásához.

Kovács Péter helyettesíti a sérült Keneseit

Sport2004.08.16, 21:45

Kenesei Krisztián részleges izomszakadást szenvedett a jobb vádlijában a magyar labdarúgó-válogatott hétfő délelőtti edzésén, ezért Lothar Matthäus szövetségi kapitány utólag behívta a szerdai, skótok elleni barátságos mérkőzésre készülő keretbe a norvég Viking Stavanger támadóját, Kovács Pétert.

Balul sült el Kovács stavangeri premierje

Sport2004.07.27, 08:42

Norvégiában már szinte nem is emlékeznek arra az időszakra, amikor nem a Rosenborg volt a bajnok: utoljára 1991-ben fordult elő, hogy nem a trondheimiek végeztek az élen. Akkor a Viking Stavanger lett az aranyérmes, és a patinás klubot tartották a legesélyesebbnek arra, hogy megdöntse az RBK egyeduralmát, ám ez valószínűleg nem az idén lesz: a Viking a kiesés ellen küzd, pedig a minap a kispadra az angol Roy Hodgson került, és a klub leigazolta a magyar támadót, Kovács Pétert is.

Kovács Péter a Viking Stavangerben folytatja

Sport2004.07.06, 11:34

A Norvégiában légióskodó Kovács Péter a listavezető Tromsö együtteséből a Viking Stavangerhez szerződött - értesült az [origo] norvégiai forrásból.

Kovács Péter klubot válthat Norvégiában

Sport2004.07.01, 14:16

A Norvégiában légióskodó Kovács Pétert korábban több brit nagycsapattal (Portsmouth, Leicester, Sunderland, Rangers) is szóba hozták, s noha a magyar EU-tagság miatt már gond nélkül Nagy-Britanniába szerződhetne, most úgy tűnik, országon belül vált egyesületet.

Kovács Péter nem kell a Nottinghamnek

Sport2004.05.05, 17:40

Kovács Pétert, a norvég Tromsö kétszeres magyar válogatott csatárát a Sunderland után a Nottingham is próbajátékra hívta, s noha a magyar EU-csatlakozás miatt a Forest már gond nélkül leigazolhatta volna a 26 éves játékost, végül mégsem szerződtette.

Kovács Péter Nottinghambe tart

Sport2004.04.13, 12:59

Több angol első és másodosztályú csapattal is hírbe hozták már Kovács Péter nevét. A norvég Tromsö támadója egyszer már járt próbajátékon Nagy-Britanniában, akkor a Sunderland tesztelte, ám végül nem kínált neki szerződést. Kovács a múlt héten ismét Angliában járt, ezúttal a Nottingham Forest meghívására.

Zovko és Kovács is marad kézicsapatánál

Sport2004.03.24, 19:29

A két legjobb magyar férfikézilabda-csapat is szerződést hosszabbított jelenlegi vezetőedzőjével, így a Fotex KC Veszprém Zdravko Zovkóval kezdi meg a 2004-2005-ös évadot, míg Kovács Péter (Pick-Szeged) újabb két esztendőre kötelezte el magát a Tisza-parti városban. Debrecenben aláírták a decemberi női Európa-bajnokságról szóló szerződést.

Brit klubok állnak sorba Kovács Péterért

Sport2004.03.18, 09:07

Nem újdonság, hogy jelen pillanatban az egyik legfelkapottabb magyar csatár Kovács Péter, a norvég Tromsö válogatott játékosa, akit korábban a Sunderland is tesztelt. A center a legfrissebb hírek szerint újabb brit klubok érdeklődését keltette fel, így most már a Portsmouth, a Leicester, az Ipswich, a Cardiff, a West Bromwich, a Nottingham Forest és a Glasgow Rangers is figyelemmel kíséri pályafutását.

Matthäus azt kapta Cipruson, amit várt

Sport2004.02.24, 13:55

Hétfőn hajnali hat órakor hazaérkezett az egyhetes ciprusi - edzőtáborozással egybekötött - felkészülési tornáról a magyar labdarúgó-válogatott. A két győzelemmel - Örményország és Lettország ellen - indult, majd szombaton a Romániától elszenvedett meglehetősen súlyos vereséggel zárult kiruccanást valamennyi főszereplő optimistán értékelte.

Két helyen változott Matthäus kezdőcsapata

Sport2004.02.18, 13:36

A keddihez képest két helyen változtatott tervezett kezdőcsapatán Lotthar Matthäus, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A német szakvezető úgy döntött, hogy az MTK fiatal csatára, Torghelle Sándor helyett a norvég IL Tromsöben szereplő, szintén újonc Kovács Péter, míg Lendvai Miklós helyett a győriek középpályása, Németh Norbert futhat ki a pályára Paphoszban.

Matthäus megtartotta első ciprusi edzését

Sport2004.02.17, 16:41

Hétfőre virradó hajnali három órakor foglalta el szálláshelyét Cipruson a magyar küldöttség, majd Lothar Matthäus szövetségi kapitány délelőtt 11 órakor edzést vezényelt a játékosoknak. A labdás gyakorlatoktól ekkor még - megfelelő pálya hiányában - el kellett tekintenie a szakembernek, mivel az előzetesen lefoglalt játéktér teljesen víz alatt állt. Matthäus így első ciprusi tréningjén mintegy negyvenperces labda nélküli mozgást írt elő a keret tagjainak, délután azonban már játék közben is megfigyelhette Szabicsékat.

Magyarok is fellépnek a moszkvai kézilabdagálán

Sport2003.12.22, 13:05

Az orosz kézilabda-unió hetvenöt éves születésnapja alkalmából nagyszabású gálának ad otthont a moszkvai Sportpalota. Az orosz válogatott ellenfele a Sterbik Árpád, Mirza Dzomba, Perez Carlos erősítette és Kovács Péter dirigálta Világválogatott lesz.

Kiosztották Az év MTI-tudósítója díjakat

Itthon2003.12.15, 19:33

Gyuricza Róbert, a Sportszerkesztőség helyettes vezetője és Kovács Péter varsói tudósító kapta idén Az év MTI-tudósítója díjat; az oklevelet Vince Mátyás elnök hétfőn, az intézmény budapesti évzáró ünnepségén adta át.

Kovács Péter télen visszatérhet Sunderlandbe

Sport2003.11.19, 17:12

A norvég Tromsöben profiskodó Kovács Péter a múlt héten Angliában a Sunderlandnél járt próbajátékon, s a hírek szerint Mick McCarthy, az angol másodosztályban szereplő klub ír edzője elégedett volt a magyar csatárral. Ennek ellenére egyelőre nem igazolják le a 25 esztendős magyar játékost, bár könnyen lehet, hogy hazánk EU-csatlakozása angol szerződést hoz Kovácsnak.

A Rangers és a Celtic is figyeli Kovács Pétert

Sport2003.11.12, 14:16

Mint korábban beszámoltunk róla, a norvég Tromsö magyar csatárát az angol másodosztályban szereplő Sunderland a hét elején háromnapos próbajátékra invitálta. A támadó dolgát megnehezíti, hogy 2004 májusáig - Magyarország EU-csatlakozásáig - biztosan nem szerződhet a szigetországba, ám addig már csak pár hónap van hátra, így Kovács joggal reménykedhet. Főleg úgy, hogy a Sunderland mellett két igazi sztárcsapat, a skót Glasgow Rangers és városi riválisa, a Celtic is figyeltette korábban a hórihorgas csatárt, és még egyikük sem mondott le róla.

Kovács Pétert a Sunderland szerződtetheti

Sport2003.11.11, 14:53

Idén remekelt Norvégiában a korábban Újpesten és Érden, valamint a finn labdarúgó-bajnokságban is megfordult magyar csatár, Kovács Péter, akinek gólérzékenységére Angliában is felfigyeltek. Nem is akármilyen csapat, hanem a tavaly még Premiership-szereplő Sunderland hívta próbajátékra a közel kétméteres támadót, aki a Tromsö színeiben idén nyolcszor volt eredményes.

Bemutatkozott az új szegedi kézicsapat

Sport2003.07.25, 08:08

Csütörtök délután sajtótájékoztatón mutatkozott be a 2003/2004-es idényben szereplő Pick-Szeged férfikézilabda-csapata és a gárda új trénere, Kovács Péter, aki egy új kissé megfiatalított csapattal készül a nehéz feladatokra.

Szegeden lezárták a kézilabdaszezont

Sport2003.06.25, 07:55

Ajándékkal köszöntek el Dragan Djukic vezetőedzőtől és Buday Dánieltől a Pick-Szeged hétfői éremosztó ünnepségén a vezetők. Az új szezonra való felkészülést július 24-én, Kovács Péter irányításával kezdi meg a csapat, s jó hír a szegedi szurkolóknak, hogy ott lesz az együttesben Vladan Matic is.

Június végére a boltokban a sulinetes gépek

Vendégszoba2003.06.23, 17:48

Június végén startol a diákok és tanárok adókedvezményes számítógéphez jutását megcélzó Sulinet Expressz program. Kovács Péter, az oktatási tárca miniszteri kabinetjének jogásza gyakorlati tudnivalókról és a hátterről beszélgetett az [origo] olvasóival.

Kovács Péter a Pick-Szeged új edzője

Sport2003.06.05, 19:12

Kovács Péter, a 323-szoros magyar válogatott, egykori világválogatott kézilabdázó lesz július 1-től a Pick-Szeged férfi csapatának az új edzője. A tréner korábban a szövetség szakmai igazgatója volt, jelenleg a junior nőikézilabda-válogatottat irányítja.

Djukic helyett Kovács lehet a Pick-Szeged edzője

Sport2003.05.30, 14:46

Június 30-i határidővel távozik Dragan Djukic vezetőedző a bajnoki és Magyar Kupa-ezüstérmes Pick Szeged férfi kézilabdacsapatától. Az [origo] információi szerint az utódról hétfőig dönt az elnökség, az edző nagy valószínűség szerint Kovács Péter lesz.

Egymilliárdért sem adnák a magyar csatárt

Sport2003.05.20, 14:00

Furcsa pályát futott be Kovács Péter, aki Magyarországon az Újpest labdarúgócsapatában próbálkozott az élvonalban, s miután nem sikerült a nagy áttörés, Skandináviát választotta székhelyül. Kovács néhány finnországi év után nyár óta Norvégiában játszik, s csapatában kiemelkedően teljesít.

Kovács Péter lehet a Cornexi trénere

Sport2003.03.20, 18:31

Információink szerint nyártól lehet, újabb edzőváltásra kerül sor a Cornexi-Alcoa nőikézilabda-csapatánál. A csapat első számú jelöltje ugyanis az a Kovács Péter, aki májustól otthagyja a szövetségben betöltött szakmai igazgatói funkcióját, s aki korábban azt nyilatkozta, megfelelő ajánlat esetén dolgozna klubcsapatnál.

Folytatódik az Intertotó-kupa

Sport2002.07.05, 11:17

Mivel a Kispest-Honvéd már az Intertotó-kupa első fordulójában kiesett, így csupán magyar játékosokért szoríthatunk. A hét végén Kovács Péter a finn Haka, Klausz László az osztrák Bregenz, Vayer Gabor pedig a portugál Santa Clara színeiben léphet pályára.

Kovács Péter, az élő legenda

Sport2001.10.10, 14:17

Kovács Péter - a mai magyar férfikézilabda állapotában már-már elképzelhetetlenül - tündökletes pályafutása leírható számokkal, címekkel, gólokkal, érmekkel, de hogy milyen képességű és szellemű játékos volt, azt az 1995 tavaszán történtek jellemzik legpontosabban.

Magyar gól az Anfield Roadon

Sport2001.08.22, 17:00

Három magyar labdarúgó is pályára lépett a Bajnokok Ligája selejtezőinek keddi játéknapján, és bár közülük csak a Dinamo Kijev légiósa, Bodnár László ünnepelhetett továbbjutást, valószínűleg a finn FC Hakában szereplő Kovács Péter sem volt elégedetlen. A támadó ugyanis megtette azt, ami csak nagyon keveseknek szokott sikerülni: gólt szerzett az Anfield Roadon a Liverpool ellen.

Skaliczki László a férfi kézisek új kapitánya

Sport2001.08.18, 13:15

Skaliczki Lászlót választották meg a magyar férfikézilabda-válogatott szövetségi kapitányának - megbízatása egy plusz két évre szól. A szövetség siófoki elnökségi ülésén közel négyórás vita előzte meg a döntést. Skaliczki Kovács Pétert és Buday Ferencet "előzte meg".

Könnyes ezüstsiker - a kapitány szemével

Sport2001.08.12, 16:12

Minden idők talán legjobban szervezett junior kézilabda világbajnokságán szerzett ezüstérmet a magyar női válogatott, ezzel Magyarország a junior világversenyek történetében először végzett dobogón. A zárónapon ugyan a győztesek, az aranyérmes oroszok és a bronzmeccsen diadalmaskodó németek mosolyogtak csupán, Kovács Péter tanítványai könnyek között, a fantasztikus közönség szeretetét élvezve sem érezhették magukat vesztesnek.

Gaál: "Néha még én is csodálkozom"

Sport2001.08.02, 17:13

Három mérkőzés, három győzelem - ez a magyar női junior kézilabda-válogatott mérlege a XIII. világbajnokságon. Kovács Péter tanítványai a szerdai, Norvégia elleni győzelemmel már biztosan bejutottak a középdöntőbe. A gárdáról, az eddig mutatott teljesítményről Gaál Adrienn csapatkapitányt és Mocsai Lajost, a felnőtt nők mesterét kérdeztük.

"Csupán 70 százalékot nyújtottak a lányok"

Sport2001.07.31, 21:32

Két mérkőzésen van túl a vb-n szerdán szünnapos magyar női junior kézilabda-válogatott, és a magabiztos sikerek egyelőre azt jelzik, jó formában vannak Kovács Péter tanítványai.

Újabb sima győzelem a junior kézilabda vb-n

Sport2001.07.30, 20:58

Győzelemmel folytatta szereplését a magyar női junior kézilabda-válogatott a győri központú világbajnokságon: Kovács Péter csapata 34-20-ra verte Horvátországot.

Győztünk a juniorkézi-vb nyitányán

Sport2001.07.29, 20:01

Győzelemmel kezdte szereplését a magyar női junior kézilabda-válogatott a győri központú világbajnokságon: Kovács Péter csapata 26-11-re verte Argentínát.

Felkészült a Kovács-csapat

Sport2001.07.22, 01:23

Másfél hét, és kezdetét veszi az év legnagyobb hazai kézilabda eseménye, a női junior-világbajnokság. Az utolsó előtti sajtótájékoztatón Sinka László, a Magyar Kézilabda Szövetség főtitkára és Kovács Péter, a válogatott szövetségi kapitánya számolt be a készülődésről, a várakozásokról és a csapat formájáról.

Kovács harmadszorra talán kapitány lesz

Sport2001.07.22, 01:24

A férfi kézilabda szövetségi kapitányi posztról leköszönő Hajdu János helyére három jelöltet talált a Magyar Kézilabda Szövetség elnökségének háromtagú jelölő bizottsága. Hogy a Buday Ferenc, Skaliczki László, Kovács Péter trióból ki lesz a befutó, arról a két hét múlva esedékes elnökségi ülés hivatott dönteni.

Erőnlét után jöhet a taktika

Sport2001.07.22, 01:24

A kéthetes, mátraházai edzőtábor kínjait kiállva kicsit fáradtan, de remek hangulatban dolgozik a női junior kézilabda-válogatott. Kovács Péter tanítványai jelenleg Tatabányán készülnek a július 29-én Győrött és Pápán megrendezésre kerülő világbajnokságra.

Előző
  • 1
  • 2
Következő