Kovács László

címke rss

A bíróság szerint is kampánycsendsértõ Kovács László tévés taxizása

Archívum2009.06.11, 16:44

A Legfelsõbb Bíróság szerint is kampánycsendsértõ volt, hogy az európai parlamenti választás napján Kovács László egykori MSZP-elnök, jelenlegi uniós biztos szerepelt az MTV egyik mûsorában. Ezért a bíróság jóváhagyta a választási bizottság döntését.

Kampánycsendet sértett Kovács László tévés taxizása

Archívum2009.06.09, 13:32

Két esetben is elmarasztalta az MTV-t az Országos Választási Bizottság a vasárnapi EP-választással kapcsolatban. A bizottság szerint kampánycsendsértõ volt, hogy vasárnap megjelent egy mûsorban Kovács László egykori MSZP-elnök, jelenlegi uniós biztos. Kovács László szerint a felvétel korábban készült, és nem tudott arról, mikor sugározza majd a tévé, így az MTV a felelõs a kampánycsendsértésért. A testület tárgyalja a Jobbik kifogását, amely sérelmezi, hogy több tévécsatorna nem hívta be a párt politikusát a mûsorába.

Alapélelmiszerekre 15 százalékos áfát javasol Kovács

Archívum2009.05.15, 19:41

Az alapvetõ élelmiszerekre 15 százalékos áfa-kulcsot javasol Kovács László. Az Európai Unió adó- és vámügyi biztosa az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) üzleti fórumán pénteken kifejtette: az általános forgalmi adó tervezett 25 százalékra emelése mellett a magyar kormánynak célszerû lenne az alapvetõ élelmiszerek tekintetében 15 százalékos áfakulcsot bevezetnie.

Az Unió támogatja a kormányt offshore-ügyben

Archívum2009.04.23, 18:01

A magyar miniszterelnök adóparadicsomokkal kapcsolatos törekvése teljes mértékben egybeesik az Európai Bizottság álláspontjával, szögezte le a testület adópolitikai felelõse.

Kovács: adócsökkentéssel a válság ellen

Archívum2009.03.30, 20:20

Évente mintegy 200-250 milliárd euró közötti veszteség ered az adócsalás különbözõ formáiból, ami duplája az unió éves költségvetésének - hívta fel a figyelmet Kovács László, az Európai Bizottság adópolitikai és vámuniós felelõse egy Brüsszelben hétfõn kezdõdött nemzetközi adófórumon.

Megosztja az EU-t a brutális dohányadó-javaslat

Archívum2009.03.10, 08:06

Alaposan átírhatja a hazai és egyben az uniós cigarettapiacot a Kovács László európai adó- és vámügyi biztos által vezetett kabinet elõterjesztése, amely szerint 2014-re a jelenlegi ezerszálanként számolt 64 eurós szintrõl 90 euróra nõne a termék közterhe - írja a Napi Gazdaság.

Kov�cs L�szl� az osztr�k banktitok ellen harcol

Archívum2009.03.12, 18:37

Kem�ny szavakkal b�r�lta az Eur�pai Uni� v�m- �s ad��gyi biztosa az osztr�k banktitkot. B�cs azonban tov�bbra is ragaszkodik az eddigi gyakorlathoz. Szerinte a banktitok m�g� nem b�jhat egyetlen csal� sem.

Kedvezményes áfakulcs a munkahelyekért

Archívum2009.02.19, 23:02

Nagy többséggel elfogadta csütörtökön az Európai Parlament (EP) Kovács László adó- és vámpolitikáért felelõs biztosnak a kedvezményes áfakulcsokról szóló javaslatát, amely a nagy munkaigényû és helyileg nyújtott szolgáltatások körét érinti.

Kovács szerint van esély a kedvezményes áfára

Archívum2009.02.10, 21:56

Van esély arra, hogy az Európai Unió tagországai a jövõ hónapban kompromisszumos megállapodásra jutnak a kedvezményes áfa alkalmazásának egységesítésérõl, miután a keddi brüsszeli pénzügyminiszteri találkozón beterjesztett új javaslatot a tagok jó alapnak minõsítették a megegyezéshez - vélekedett sajtótájékoztatóján Kovács László, az Európai Bizottság adópolitikai és vámuniós felelõse.

Egyszerûsíti a számlázást az EU

Archívum2009.01.28, 17:09

Az elektronikus számlázás Európai Unión belüli elterjesztésére tett javaslatot szerdán az Európai Bizottság, az intézkedés célja, hogy tovább csökkentse a cégek adminisztratív terheit. Kovács László adópolitikai és vámuniós felelõs - a témáról Brüsszelben Günter Verheugen ipari biztossal közösen tartott sajtótájékoztatóján - elmondta, ez a fajta számlázás nagyobb ellenõrzést tesz lehetõvé, és könnyebb a vállalatok szempontjából.

Több áfakedvezményt javasol a Bizottság

Archívum2009.01.26, 12:35

Foglalkoztatáspolitikai szempontból kulcsfontosságú a nagy élõmunka igényû, helyi szolgáltatások kedvezményes áfa-kulcsának 2010 utáni kiterjesztése az Európai Unióban - nyilatkozta Kovács László, az EU adó- és vámügyi biztosa. Szerinte amennyiben az intézkedés elmarad, kisvállalkozások tízezrei kerülhetnek a tönk szélére, munkavállalók százezreinek megélhetését veszélyeztetve.

Salgótarján fiatalokat toboroz bokszolónak

Archívum2009.01.22, 18:03

Ökölvívó-egyesület alakult a korábban a sportág hazai fellegvárának számító Salgótarjánban. Az elsõsorban utánpótlás-neveléssel foglalkozó Salgótarjáni Box SE csütörtöki, sajtótájékoztatóval egybekötött közgyûlésén részt vett Kovács László, a férfiökölvívó-válogatott szövetségi kapitánya és Erdei Zsolt félnehézsúlyú profi világbajnok is.

Negyvenfõs kerettel kezd az új bokszkapitány

Archívum2009.01.15, 15:40

Sorra látogatja a vidéki klubokat Kovács László, az ökölvívó-válogatott tíz napja kinevezett szövetségi kapitánya, aki kijelölte bõ, 40 fõs keretét is.

Kovács László az új bokszkapitány

Archívum2009.01.06, 18:27

Kovács László irányítja a jövõben a férfi ökölvívó-válogatottat. Errõl a magyar sportági szövetség (MÖSZ) elnöksége döntött kedden egyhangú szavazással.

Más országok is kaphatnak hitelt az uniótól

Archívum2008.12.19, 16:00

További uniós tagállamok kaphatnak a magyarországihoz hasonló pénzügyi mentõcsomagot az Európai Uniótól, a Világbanktól és a Nemzetközi Valutaalaptól - mondta Kovács László uniós adóügyi biztos pénteken Budapesten.

Két év múlva jobb lesz, ígéri Kovács László

Archívum2008.12.04, 21:07

Két év múlva újra élénkülni kezdhet a gazdaság a válság után - mondta Kovács László európai uniós adóügyi biztos csütörtökön Budapesten. A biztos szerint Magyarország jelenleg nem gondolkodhat nagyarányú adócsökkentésben.

Kovács áfacsalók ellen akciózna

Archívum2008.12.01, 22:39

Akcióprogramot fogadott el az Európai Bizottság hétfõn az Európai Unión belüli áfacsalások hatékonyabb megelõzése és felderítése érdekében, jelentette be Brüsszelben Kovács László adópolitikai és vámuniós biztos.

Kovács rendet vágna az áfadzsungelben

Archívum2008.09.17, 08:09

Egységesítené a csökkentett áfakulcsok alkalmazási lehetõségeit az Európai Bizottság. Jelenleg a kedvezmények rendszerében van olyan jogosítvány, amely sérti a tagállamok egyenlõségének elvét - írja a Világgazdaság.

Drágább cigarettát szeretne az EB

Archívum2008.07.16, 13:45

Az Európai Bizottság szerdán javaslatot terjesztett elõ arra, hogy 2014-ig fokozatosan emelni kellene az Európai Unióban a cigaretta és a vágott dohány minimális jövedéki adóját. Javaslatuk van egyes joghézagok betömködésére is, amelyek most még lehetõvé teszik, hogy egyes cigarettafajtákat és vágott dohányféleségeket a gyártók szivarként vagy pipadohányként értékesítsenek, kisebb adókulccsal.

Módosul az áfaszabályozás az EU-ban

Archívum2008.07.07, 13:52

Az Európai Bizottság az áfáról szóló irányelv módosítását javasolja annak érdekében, hogy a tagállamok rugalmasabban alkalmazhassanak tartós jelleggel csökkentett áfakulcsokat bizonyos szolgáltatások tekintetében - jelentette be hétfõi brüsszeli sajtótájékoztatóján Kovács László, az EU adó- és vámügyi biztosa.

Bõvítené az EB az áfakedvezmények körét

Archívum2008.06.24, 17:08

Az Európai Bizottság júliusban javasolni fogja, engedjék az EU-tagállamokat kedvezményes áfát alkalmazni a termékek és szolgáltatások szélesebb körére, mondta a bizottság adóügyekért felelõs tagja, Kovács László kedden.

Brüsszel adót vetne ki az olajcégekre

Archívum2008.06.12, 09:55

Elképzelhetõnek tartja az Európai Bizottság, hogy az olajtársaságok extraprofitjára extra adót vessen ki - közölte a Világgazdaságnak adott interjújában Kovács László adóügyi biztos. Az ötletet az EU állam- és kormányfõinek jövõ heti csúcsértekezlete vitatja meg.

Már az adócsökkentés sem véd az olajár ellen

Archívum2008.06.11, 16:20

Az Európai Bizottság az áfa vagy a jövedéki adó csökkentését továbbra sem tartja alkalmas eszköznek a magas olajárak problémájának kezelésére - szögezte le Kovács László adópolitikai és vámuniós biztos azt követõen, hogy szerdai brüsszeli ülésén a testület áttekintette a témát.

Csökkentenénk a benzinadót

Archívum2008.06.06, 14:45

Magyarország az Európai Bizottsághoz fordult, úgynevezett derogációt kérve, hogy csökkenteni lehessen a gázolaj jövedéki adóját. A testület azonban továbbra sem ért egyet az adócsökkentéssel - mondta Kovács László adóügyi biztos pénteken az MTI-nek.

Hirtelen tudatbetörés a kihallgatók mumusa

Archívum2008.06.02, 13:01

Egy hét alatt két vidéki rendõrkapitányságon vett tragikus fordulatot egy simán indult kihallgatás. A magyar rendõrök csak a filmekben látnak külön erre a célra készült, profi kihallgatószobákat, nálunk a gyanúsítottak, tanúk a vizsgálók íróasztalánál tesznek vallomást. De elõfordul, hogy az órákon át kifejezetten készséges kihallgatott váratlanul akcióba lép.

Lehetne 5 százalékos kulcsban az élelmiszer

Archívum2008.05.26, 15:51

Az uniós szabályozás szerint Magyarországnak is lehetõsége lenne arra, hogy az alapvetõ élelmiszereket öt százalékos áfa kulccsal adóztassa - mutatott rá Kovács László. Ez az ország elhatározása lehet attól függõen, hogy milyen a költségvetés adóbevételi igénye.

Az alapanyagárak miatt drágul a hús

Archívum2008.05.19, 11:47

Kovács László, a piacvezetõ Pick Szeged Zrt. elnök vezérigazgatója szerint elkerülhetetlen a hús és a húskészítmények drágulása, mivel a magasabb alapanyagárak megemelik az önköltséget - írja a Világgazdaság hétfõi száma.

Munka helyett fogyasztást kellene adóztatni

Archívum2008.05.09, 11:49

Az áfa-kulcs megemelése mellett érvelt Kovács László, az Európai Bizottság adó- és vámügyi biztosa egy környezetvédelmi adózásról szóló budapesti konferencián pénteken. Kovács László szerint társadalmilag és környezeti szempontból is igazságosabb az élõmunka és a teljesítmény megadóztatása helyett a fogyasztás terheit növelni.

Kov�cs L�szl� az eur�pai banktitok ellen

Archívum2008.04.07, 12:22

Kov�cs L�szl�, az Eur�pai Uni� ad�- �s v�m�gyi biztosa - kor�bbi mnagyar k�l�gyminiszter - b�zik abban, hogy a k�lf�ldi bankokban tartott bet�tek forr�sad�j�nak be�temezett emelked�s�vel n�h�ny �ven bel�l megsz�nhet a banktitok az EU �sszes tagorsz�g�ban. T�voli ad�paradicsomokkal is folynak m�r t�rgyal�sok.

Társadalmi vita kezdõdhet az áfakulcsokról

Archívum2008.03.12, 08:26

Társadalmi vitát kezdeményez az Európai Bizottság a csökkentett áfakulcsokról - jelentette be Kovács László, a testület magyar tagja kedden Strasbourgban. Az adó- és vámügyi fõigazgatóság irányította konzultáció célja, hogy megtudja az érdekeltek véleményét a csökkentett áfakulcsok jelenlegi uniós szabályozásáról, illetve ezek lehetséges változásairól.

Adóparadicsomok miatt változtatna Kovács

Archívum2008.03.07, 18:59

Napjainkban az Európai Unió szintjén az adócsalások összege már évi 200-250 milliárd eurót tesz ki. Ez hozzávetõleg ötszöröse az EU által a mezõgazdaságnak szánt pénzeszközöknek. Az adóügyi biztos a távol-keleten is vizsgálódna.

Akcióterv a termékhamisítás ellen

Archívum2008.01.31, 07:50

Akciótervet dolgoz ki az Európai Unió és Kína a termékhamisítással szembeni fellépés eredményessége érdekében - ebben állapodott meg Kovács László adó- és vámügyi biztos kínai partnerével az EU és Kína vámegyüttmûködési bizottságának pekingi ülésén.

�fa dr�g�thatja a bankok k�n�lat�t

Archívum2007.12.13, 14:32

A mag�nszem�lyek sz�m�ra jelent�s dr�gul�st okozna, az �llami bev�teleket viszont n�veln� a p�nz�gyi szolg�ltat�sok forgalmi ad�z�s al� von�sa - �ll�tj�k az [origo] �ltal megk�rdezett p�nz�gyi szak�rt�k. Arr�l viszont elt�r az �ll�spontjuk, hogy a bankok j�l, vagy rosszul j�rn�nak a Kov�cs L�szl�, az EU ad��gyi komissz�rja �ltal tervezett v�ltoztat�ssal.

Kov�cs �f�ss� tenn� a banki szolg�ltat�sokat

Archívum2007.11.28, 18:16

Kov�cs L�szl�, az Eur�pai Bizotts�g ad��gyi �s v�muni�s felel�se szerd�n javaslatot�tett arra, hogy az Eur�pai Uni� tagorsz�gaiban a p�nz�gyi �s biztos�t�i szolg�ltat�sokat ny�jt� t�rsas�gok is felsz�molhassanak forgalmi ad�t szolg�ltat�saik ut�n. A javaslat elfogad�s el�ny�sebb helyzetbe hozn� bankokat.

Az uniós szakértõk egységes adózást akarnak

Archívum2007.09.27, 17:54

Az Európai Unióban dolgozó adószakértõk többsége támogatja Kovács László uniós adóügyi biztos azon törekvését, hogy egységes adókulcsokat vezessenek be a közösségen belül. A magyar szakemberek négyötöde a terv mellett van.

Tüskék maradtak a Medgyessy-örökségben

Archívum2007.09.17, 15:22

Furcsa keringõt járt Kovács Lászlóval, a miniszterelnöki széktõl egy Gyurcsány Ferencrõl szóló intelemmel búcsúzott, és vannak ugyan benne tüskék, jól érzi magát a bõrében. Medgyessy Péter három évvel ezelõtt kényszerült felállni a miniszterelnöki székbõl, az [origo] pedig annak járt utána, hogyan dolgozta fel a bukást, hogyan alakult a viszonya egykori szövetségeseivel és ellenlábasaival. Elõkerültek rejtélyes befolyásos emberek, akik állítólag elintézték volna Medgyessy maradását annak ellenére is, hogy maga sem érzett már elég harci kedvet a kormányzáshoz.

Elhunyt Kovács László operatõr

Archívum2007.07.23, 01:11

Hosszan tartó, súlyos betegség után vasárnap hajnalban Beverly Hills-i otthonában elhunyt Kovács László, magyar származású világhírû operatõr, akinek többek közt a Szelíd motorosok, az Öt könnyû darab, a Mondhatsz akármit és a Szellemirtók fényképezését köszönhetjük.

Az EU-ban nõhet az alkohol jövedéki adója

Archívum2007.07.09, 07:07

Ismét napirendre került néhány termék jövedéki adójának ügye az Európai Parlamentben. Ha a brüsszeli képviselõk megszavazzák, akkor hamarosan négy és fél százalékkal nõhet, az alkohol jövedéki minimáladója. Kovács László adóügyi EU-biztos tavaly õsszel 31 százalékos emelést javasolt.

Egyszerûbb áfarendszert akar Brüsszel

Archívum2007.07.06, 08:04

Rendet vágna az Európai Bizottság az uniós tagállamok áfasûrûjében. Kovács László adóügyi biztos kezdeményezésének 2009-re konkrét direktívajavaslattá kellene válnia az egyszerûbb, áttekinthetõbb és ésszerûbb áfaszabályozás érdekében. Az új szabályozás 2010 után lépne hatályba.

Kupa: Adóból nem lehet gyereket csinálni

Archívum2007.06.08, 14:40

Túl bonyolult a magyar adórendszer, és viszonylag kevés személyi jövedelmet adóztat - vélekedett egy pénteki adókonferencián Kupa Mihály. A volt pénzügyminiszter alaposan leegyszerûsítené az adórendszert, és a "potyautasokat" adózásra kényszerítené.

Beépülhet a regadó az üzembentartási díjba

Archívum2007.05.18, 16:32

Az Európai Bizottság elképzelése szerint a regisztrációs adó 5-10 év alatt beépülne a gépjármûvek üzembentartási díjába - jelentette ki Kovács László pénteken Galyatetõn.

Nincs uniós egység a társasági adó alapjáról

Archívum2007.05.15, 15:02

Kovács László szerint a társaságinyereségadó-alap egységesítését néhány tagállam erõteljesen ellenzi, a többség ugyanakkor - továbbá az Európai Parlament és az üzleti élet - határozottan támogatja.

Kovács László: "Az euróval sem jön el a Kánaán"

Archívum2007.05.09, 07:09

Az Európai Bizottság magyar biztosa, Kovács László szerint a társadalmi igazságosság érdekében csökkenteni kellene a munka adóterhelését, és növelni a fogyasztás, a környezetszennyezés, a vagyon adóztatását. A Brüsszelben adóügyekkel foglalkozó egykori külügyminisztert arról is kérdezték olvasóink a Vendégszobában, hogy mi a véleménye a jelenlegi kormány intézkedéseirõl és hogy tervez-e az EU uniós adót.

Tovább drágítaná a cigarettát az EB

Archívum2007.04.02, 10:27

Az Európai Bizottság tovább harmonizálná a dohánytermékek jövedéki adójának mai rendszerét, ami a legtöbb tagállamban a bruttó ár növekedését vonná magával. Brüsszel egyelõre konzultációra szólítja fel a piaci szereplõket, és a júniusig beérkezõ reakciók alapján Kovács László adóbiztos az év végéig dolgozza ki javaslatát- írja a Napi Gazdaság.

Kovács László ex-barátnõje vallott Kulcsárról

Archívum2007.02.16, 13:25

Kovács László uniós biztos egykori élettársa tett vallomást a milliárdos sikkasztással vádolt Kulcsár Attila büntetõperében pénteken. Az üzletasszony a Fõvárosi Bíróságon azt mondta, hogy 2002-ben befektetéseiért milliókat kapott Kulcsártól, illetve hogy az álbróker utólag íratott alá vele egy részvényvásárlási tranzakciót.

Kovács Ázsiára is kivetné az EU adóhálóját

Archívum2006.09.04, 15:10

Kovács László uniós adóügyi biztos a gazdag ázsiai pénzügyi központokra is kivetné az EU adóhálóját, mivel egyes jelek szerint az adóelkerülõk mind távolabbi menedékeket keresnek pénzüknek, írta a hétfõi Financial Times.

Új adózási forma az autósoknak 2008-tól

Archívum2006.06.07, 08:24

Kovács László, az EU adóügyi biztosa szerint a regisztrációs adót egy olyan adónem váltatná fel, amely 2008 végétõl 25 százalékban, 2010-tõl pedig 50 százalékban a jármû szén-dioxid-kibocsátásától függne, hogy visszaszorítsák a légszennyezést - írja a Világgazdaság.

Módosítaná az energiaadózást Kovács László

Archívum2006.06.02, 16:46

Az éghajlatváltozás megfékezése érdekében tovább módosítaná az energiával kapcsolatos adózást európai uniós szinten Kovács László, az Európai Bizottság (EB) adó- és vámügyi biztosa.