Kovács Lajos

címke rss

Vitézek és lófők lehetünk, hivatásos doktorok csak módjával

Itthon2007.06.27, 13:36

Senki ne gyanakodjon, ha az orvosa mondjuk doktor vitéz Kovács Lajosként mutatkozik be, ez ugyanis nem törvényellenes. Az viszont már közokirat-hamisításnak minősülhet, hogy a salgótarjáni alpolgármester egy bölcsész egyesület iskoláját elvégezve úgy döntött, hogy bejegyezteti a "dr." címet személyi igazolványába. Névjegykártyán, bemutatkozáskor nyugodtan lehetünk grófok, bárók, megkülönböztetésként ifjabbak vagy akár magister emeritusok, hivatalos iratokban azonban le kell mondanunk a lófőségről.

Cseh Anna Mária: A fotókon nem magamat látom

Vendégszoba2005.11.09, 18:58

Csütörtökön A fény ösvényei című film főszereplője és rendezője járt a Vendégszobában. Cseh Anna Máriát a modell-lét buktatóiról, nevének írásmódjáról és persze férjéről, Kovács Lajosról is faggatták a csetelők. Mispál Attila beszélt első nagyjátékfilmje megvalósulásának körülményeiről, kedvenc jeleneteiről, a szereplők kiválasztásának szempontjairól, valamint arról is, hogy mely rendezők voltak rá nagy hatással.

Párhuzamos életvonalak

Film2005.10.25, 18:47

A fény ösvényei című filmben egy megcsúnyult modell és egy látását elveszítő ötvösmester történetével ismerkedhetünk meg. Játssz velünk, és nézd meg az [origo] filmklub premier előtti vetítésén!

Valóban letölthető az ARGO a netről

Film2004.09.27, 16:18

Először csupán marketingfogás volt a suttyófilm letöltését tiltó nyilatkozat, most azonban már tényleg elérhető Árpa Attila filmje a világhálón.

Őrizetben Szlávy Bulcsú egyik testőre

Itthon2004.02.09, 22:28

A rendőrség őrizetbe vette Szlávy Bulcsú, a hét éve meggyilkolt, a "Balaton királyaként" ismertté vált, büntetett előéletű vállalkozó egyik testőrét - erősítette meg a Magyar Televízió Kék Fény című műsorában elhangzott értesülést Kovács Lajos, az ORFK életvédelmi osztályának vezetője.

A rendőrök az ördöggel is megalkudnának a móri rablókért

Itthon2002.05.29, 09:52

Készek vagyunk vádalkut kötni a bűnözőkkel, az elítélteknek pedig támogatnánk kegyelmi kérvényét, ha használható információt nyújtanának a móri bankrablással kapcsolatban - mondta az [origo]-nak a nyomozás egyik vezetője, Kovács Lajos rendőr-ezredes. Kovács úgy véli, hogy a rendőrség "még az ördöggel is megalkudna", ha tudna a móri rablókról valamit.

A rendőrök az ördöggel is megalkudnának a móri rablókért

Itthon2002.05.28, 13:46

Készek vagyunk vádalkut kötni a bűnözőkkel, az elítélteknek pedig támogatnánk kegyelmi kérvényét, ha használható információt nyújtanának a móri bankrablással kapcsolatban - mondta az [origo]-nak a nyomozás egyik vezetője, Kovács Lajos rendőr-ezredes. Kovács úgy véli, hogy a rendőrség "még az ördöggel is megalkudna", ha tudna a móri rablókról valamit.

Túllépett a nyomozás Horváth Szilárdon

Itthon2002.05.15, 13:16

Horváth Szilárdon már túllépett a nyomozás, ezer másik szálon indultunk el a móri vérengzés ügyében - mondta az [origo]-nak a nyomozás egyik vezetője, Kovács Lajos ezredes. Ugyanakkor Horváth szerepét a móri ügyön kívül, más bűncselekmények kapcsán is tisztázni akarja a rendőrség, ezért akár titkosszolgálati eszközöket is bevetnek ahhoz, hogy hozzájussanak Horváth DNS-mintájához.

Gyanúsított hiányában tanúkat üldöz a rendőrség

Itthon2002.05.14, 17:11

A hét ártatlan életét követelő bűncselekmény tetteseinek elfogása fontosabb, mint egy büntetett előéletű ember személyiségi jogainak a védelme - közölte Kovács Lajos, a nyomozás egyik vezetője. Szikinger István alkotmányjogász szerint a rendőrség nem hozhatta volna nyilvánosságra a két nevet, mert egyiküket sem gyanúsítják.

Mások is összefüggésbe hozhatók a móri bankrablással

Itthon2002.05.13, 21:05

Teljesen ellentmondásosak a szemtanúk által adott személyleírások a móri bankrablással kapcsolatban. Abban mindenki egyetért, hogy két baseballsapkás fiatalembert látott, de a többi információban sok az eltérés. Kovács Lajos, az ORFK ezredese az [origo]-nak elmondta: Horváth Szilárdon és Farkas Róberten kívül mások is összefüggésbe hozhatók a  bűncselekménnyel. Ezt bizonyíthatja  az az információ is, hogy Farkas Róbertnek a tett elkövetésének időpontjára alibije van.