Kovács Lajos

címke rss

Kiengedték az előzetesből a Főtáv volt vezérigazgatóját

Itthon2011.01.19, 10:23

Megszüntette a bíróság Kovács Lajosnak, a Főtáv Zrt. volt vezérigazgatójának előzetes letartóztatását, lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el vele szemben. A volt vezérigazgatót azzal gyanúsítják, hogy a Főtáv számára előnytelen szerződést kötött, és ezzel mintegy 180 millió forintos kárt okozott a cégnek.

A halálra kínzott közönség - A halálba táncoltatott leány kritikája

Film2011.05.10, 07:33

Az első perctől az utolsóig szégyelli magát az ember, miközben Hules Endre A halálba táncoltatott leány című filmjét nézi. Tananyagnak lehetne használni filmes iskolákban, olyan szépen felsorakoztatja a legelcsépeltebb filmes közhelyeket, olyan gyönyörű példája a hiteltelen, hamis párbeszédeknek és kidolgozatlan viszonyoknak. Ed Wood megérkezett Magyarországra.

Peter Falk egyszer már volt angyal

Film2011.06.25, 12:39

A Berlin fölött az égért Peter Falk nem kapott díjakat, de a kiugrott angyal szerepével örökre beírta magát a filmtörténelembe. Wim Wenders rendező legjobb húzása volt Falk szerepeltetése, ő a legrokonszenvesebb és legemberibb figura a filmben. Beszélget a forgatáson, kalapot válogat, rajzolgat; csendes életszeretete a lepusztult, kísérteties Nyugat-Berlinben még furcsább és reménykeltőbb. Az ő példája győzi meg a főszereplőt, hogy érdemes embernek lenni.

SP is szerepel az Argo 2-ben

Film2011.08.13, 11:54

http://www.youtube.com/v/j2OhBjYKXns?version=3&hl=hu_HU

Alázz, vigyázz!

Film2012.10.10, 09:54

Igen, fontos lenne, hogy készüljenek magyar ifjúsági filmek. Igen, nem árt, ha a meghatározó magyar irodalmi művekből filmadaptáció készül. Igen, ezeket nem lenne szabad fusimunkával, kompromisszumok tömkelegével összetákolni, mert akkor nem érhetik el a céljukat. Sajnos a Tüskevár új filmváltozata is csak ezt bizonyítja.

"Mint valami kis családi videó egy nyaralásról" - Nagy Marcell a Tüskevár-filmről

Film2012.11.06, 12:49

Az októberben mozikba került új Tüskevár-film főszerepében az a nagyszemű fiú tűnt föl, aki már a Sorstalanság című Kertész Imre-adaptációban is magára vonta a figyelmet. Nagy Marcell a Tutajos megformálása óta eltelt hét évben az operatőri szakma felé fordult, és még mindig csak 21 éves. Interjúnkban pályájának alakulásáról és Daniel Craigről is mesélt.

Hogyan sétáltat kutyát egy halott?

Itthon2014.03.06, 14:13

Nyolc embert lelőnek egy bankrablásban. Megölnek egy maffiafőnököt, a holttestét egy szerelőaknába dobják, és betont öntenek rá. Egy médiavállalkozót fényes nappal lelőnek a nyílt utcán. A legvéresebb magyarországi gyilkosságokat Kovács Lajos, a döglött ügyek nyugalmazott szakértője idézi fel, aki bevallja: sokszor a rendőrség is szerencsétlen. 

Kisgyereket is lerúgnak az Argo 2 első előzetesében

Film2015.02.24, 16:18

Az Argo 2 első előzetese először az Origo Filmklubon látható. Balog Tibi és suttyó bűnözőcsapata nem változott az elmúlt tíz évben: szerencsétlenkednek, lövöldöznek, kápolnában pucérkodik az egyik, a Szent Koronát próbálgatja a másik, szóval totális káoszt idéznek elő. Felhívtuk Árpa Attila rendezőt, aki elmesélte, melyik a kedvenc része az előzetesből, és megnyugtatott minket, a tizenkettes karika nem komoly, a film durva lesz és véres, és azok is élvezni fogják, akiknek kimaradt az első rész. A rajongóknak csinálta, de elő akarja csalogatni a bujkáló nézőket is. Az a célja, hogy megdöntse Hajnal Tímeát.  

Józsi fejét csúnyán levágják az Argo 2 új előzetesében

Film2015.04.02, 10:09

Forrás: InterCom middle Jövő héten érkezik a hosszú előzetes, és hamarosan befut a moziplakát is. Kisgyereket is lerúgnak az Argo 2 első előzetesében http://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20150224-kisgyereket-is-lerugnak-az-argo-2-elso-elozeteseben-arpa-attila-kovacs-lajos-scherer-peter.html Megint csúszik az Argo 2 http://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20140806-megint-csuszik-az-argo-2-arpa-attila.html Hol van már az Argo 2? http://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20140402-hol-van-mar-az-argo-2-arpa-attila.html