Kovács Attila

címke rss

Kovács Attila szerint nem kell kapitány

Mint azt a szerdai MLSZ-elnökségi ülést követően közöltük, Gellei Imrét 8 igen, 2 nem és 1 tartózkodás mellett választották szövetségi kapitánnyá, megbízatása az Eb-selejtező ciklus végéig szól. Kovács Attila ex-elnök szerint ideiglenesen a grémiumnak kellett volna intézni a válogatott ügyes-bajos dolgait.

Gellei Imre: "Olyan erős a csapatom, amilyen a leggyengébb játékosom"

Sport2001.10.30, 12:50

Végül is bejött a papírforma, az MLSZ elnöksége múlt heti rendkívüli ülésén Gellei Imrét nevezte ki a labdarúgó A válogatott szövetségi kapitányának. Az 51 éves szakemberre nyolc igen és két nem szavazat (Kovács Attila, Fa Sándor) érkezett, míg Puhl Sándor, a szövetség egyik alelnöke tartózkodott, Mezey György, Klement Tibor, Szilvásy József és Annus Vince pedig nem volt jelen a voksoláson. Gellei mellett Egervári Sándort és Nyilasi Tibort javasolta az edzőképző központ, ám végül elsöprő többség állt a 27 éves kora óta edzősködő szakember mellé. Aki eddig 397 NB I-es mérkőzésen ült a kispadon, legjobb eredménye a Vasassal elért bronnzérem ...

Áprilisban áll bíróság elé az egykori MLSZ-elnök

Sport2002.02.01, 06:40

Áprilisban kerül a Fővárosi Bíróság elé Kovács Attila ügye. A vádirat szerint 1996 és 1998 között a volt MLSZ-elnök irányítása alatt álló Kovács Rt. és a Canyon Rt. összesen több mint félmilliárd forint áfa-, valamint társadalombiztosítási, egészségbiztosítási és nyugdíjjárulék-fizetési kötelezettségének nem tett eleget.

Kovács Attila ismét a futballban dolgozna

Sport2002.03.29, 06:46

Április 19-én kezdődik Kovács Attila ügyének bírósági tárgyalása. A volt MLSZ-elnököt áfacsalással és a járulékbefizetési kötelezettség elmulasztásával vádolják. Kovács bízik abban, hogy bűncselekmény hiányában felmentik, és, mint mondta, tervei vannak a labdarúgással, igaz, csapattulajdonos nem akar lenni.

Félmilliárdos adócsalással vádolják a volt MLSZ-elnököt

Itthon2002.04.14, 09:31

Kovács Attila és fiának részvénytársasága több mint 500 millió forintnyi áfát, és társadalombiztosítási járulékot nem fizetett be 1996 és 1998 között. Az MLSZ volt elnökét 2-12 év, fiát 7,5 év szabadságvesztésre ítélheti a Fővárosi Bíróság. Az ügyet jövő hét pénteken kezdi tárgyalni a Fővárosi Bíróság.

Tagad a volt MLSZ-elnök

Itthon2002.06.19, 13:51

Tagadta bűnösségét Kovács Attila volt MLSZ-elnök és fia a szerdán a Fővárosi Bíróságon megkezdődött büntetőperben. Azt viszont beismerte, hogy nem fizette pontosan adótartozásait. Ezt azért tehette, mert hivatalosan kért fizetési halasztást az APEH-től. Kovácsékat azzal vádolják, hogy 1996 és 98 között több mint félmilliárd forint értékben követtek el gazdasági bűncselekményeket, mivel hosszabb időn keresztül nem fizettek adót.

Tagad a volt MLSZ-elnök

Itthon2002.06.19, 13:49

Tagadta bűnösségét Kovács Attila volt MLSZ-elnök és fia a szerdán a Fővárosi Bíróságon megkezdődött büntetőperben. Azt viszont beismerte, hogy nem fizette pontosan adótartozásait. Ezt azért tehette, mert hivatalosan kért fizetési halasztást az APEH-től. Kovácsékat azzal vádolják, hogy 1996 és 98 között több mint félmilliárd forint értékben követtek el gazdasági bűncselekményeket, mivel hosszabb időn keresztül nem fizettek adót.

Felmentették az MLSZ volt elnökét

Itthon2002.11.22, 16:41

Felmentették Kovács Attilát, a Magyar Labdarúgó Szövetség volt elnökét a félmilliárdos kárt okozó gazdasági bűncselekmények vádja alól.

Kovács Attila a Kispest új menedzsere

Sport2002.12.31, 12:18

Szakmai stáb ugyan még nincs az élvonalbeli labdarúgócsapatnál, ám Kovács Attila január közepére ígért, méghozzá "korszellemnek megfelelőt".

Példa nélküli feladatmegosztás Kispesten

Sport2003.01.02, 19:54

A Borsodi Liga kiesőjelöltjénél olyan dolgok történnek, amilyenekre a világ futballjában feltehetően még nem volt példa: van menedzser, akinek az edzőszerződtetés a dolga, valamint akad ügyvezető igazgató, aki a játékosigazolásokért felel.

Előző
Következő