Kovács Antal

címke rss

Braun Ákos Európa legjobb cselgáncsozója

Sport2005.12.05, 16:28

Az Európai Cselgáncs Szövetség (EJU) moszkvai kongresszusán az idén világ- és Európa-bajnoki aranyérmet nyert Braun Ákost választotta az év legjobbjává. A 27 éves paksi Braun holtversenyben végzett az első helyen az ugyancsak mindkét eseményen diadalmaskodó orosz Alekszandr Mihalinnal.

Kovács Antal aranyéremmel búcsúzott

Sport2005.11.14, 14:35

Az osztrák ligában, a Strasswalchen színeiben szerzett aranyéremmel zárta le profi pályafutását az olimpiai bajnok Kovács Antal, minden idők legsikeresebb magyar cselgáncsozója.

Kovács Antal civil életre váltott

Sport2005.10.25, 19:37

Közel két évtized után Kovács Antal számára ettől a héttől kezdve már nem a cselgáncs az első, hanem a civil élet. Olimpiai és világbajnokunk november elején közgazdászként munkába áll a paksi Atomerőműnél. A sportág történetének legeredményesebb magyar reprezentánsa múlt szombaton a debreceni csapat Európa-bajnokságon ezüstérmet szerezve búcsúzott a versenyzéstől, de azért továbbra is lejár az edzésekre.

Braun mégsem hagyja ki a cselgáncs ob-t

Sport2005.10.13, 09:15

Szombaton az UTE Megyeri úti csarnokában rendezik meg a cselgáncs magyar bajnokságot, de a válogatott versenyzők inkább már az egy héttel később sorra kerülő debreceni csapat Eb-re hangolnak. Az újdonsült világ- és Európa-bajnok Braun Ákos azonban az ob-n is tatamira lép.

Braun Ákos az osztrákoknál is szórta az ippont

Sport2005.09.21, 10:41

Braun Ákos nem sokat pihent azután, hogy bő egy hete a kairói cselgáncs világbajnokságon a sportág második magyar vb-aranyérmét szerezte, tizenkét évvel az ugyancsak paksi illetőségű Kovács Antal hamiltoni sikere után. A 73 kg-os kategória világelsője az elmúlt hét végén az osztrák csapatbajnokságban, az Innsbruck légiósaként aratott két magabiztos győzelmet. Szerdán azonban egy hétre Görögországba utazik nyaralni, hogy aztán majd felkészüljön a debreceni csapat Eb-re, amely Kovács Antal utolsó versenye lesz.

A rali visszatért Kaposvárra

Archívum2005.09.06, 07:47

Érdekes fordulatot hozott a bajnokságban a hétvégi Kapos Junior Rallye, így a sorozat utolsó futamán nem mindennapi küzdelemre számíthatunk.

Bor Barna ötödik a cselgáncs-Eb-n

Sport2005.05.22, 17:09

A +100 kg-os Bor Barna az ötödik helyen végzett a rotterdami cselgáncs Európa-bajnokság zárónapján. Egy mérkőzéssel fejezte be szereplését - és korábbi nyilatkozata alapján a pályafutását is - az olimpiai bajnok Kovács Antal (100 kg).

Kovács Antal Eb-arannyal búcsúzna a tatamitól

Sport2005.05.19, 11:45

Kilenc cselgáncsozó képviseli a magyar színeket Rotterdamban a péntektől vasárnapig tartó Európa-bajnokságon, amely egyben az olimpiai bajnok Kovács Antal utolsó világversenye is lesz. A 100 kg-os paksi kiválóság a tavaszi Világkupa-viadalok közül Rómában arany-, Bukarestben pedig bronzérmet nyert, és tekintélyes medálgyűjteményéből már csak a kontinenselsőség hiányzik.

Kovács Antal indul a cselgáncs-Eb-n

Sport2005.05.04, 18:00

A Magyar Cselgáncs Szövetség szerdai elnökségi ülésén jóváhagyta rotterdami Európa-bajnokságon indulók névsorát. E szerint a férfiaknál teljes, azaz hétfős magyar csapat indul, a nőknél viszont csak három súlycsoportban leszünk érdekeltek.

Bor ezüst-, Kovács bronzérmes a cselgáncs-Világkupán

Sport2005.04.03, 16:25

Neu Gábor és Nagysolymosi Sándor szombati arany-, illetve Gera Csaba ezüstérme után vasárnap a +100 kg-os Bor Barna a második, míg a 100 kg-os Kovács Antal a harmadik helyen végzett a bukaresti férfi cselgáncs Világkupa-versenyen.

Kovács Antal aranyérmes a cselgáncs-Világkupán

Sport2005.04.03, 16:24

A 66 kg-os Ungvári Miklós szombati diadala után a 100 kg-ban induló Kovács Antal arany-, Hadfi Dániel pedig bronzérmet nyert a férficselgáncs-Világkupa római viadalán.

Hungária-kupa athéni cselgáncsbajnokkal

Sport2005.03.19, 18:07

A hét végén 26 ország versenyzőinek részvételével kerül sor a 40. Hungária-kupa cselgáncsversenyre. A budapesti Körcsarnokban az indulók között lesz az athéni olimpián 73 kg-ban győztes koreai Li Von Hi is. A barcelonai olimpiai bajnok Kovács Antal Achilles-ín-sérülés miatt kihagyja a viadalt.

Két magyar bronz a cselgáncs abszolút-Eb-n

Sport2004.12.04, 20:09

Kovács Antal és Kosztolánczy György egyaránt bronzérmes lett szombaton az Elektromos Népfürdő utcai csarnokában rendezett cselgáncs Európa-bajnokságon, amelyen a férfiaknál és a nőknél is csak egyetlen súlycsoportban, az abszolút kategóriában osztottak érmeket.

Óriások csatája a cselgáncs abszolút-Eb-n

Sport2004.12.02, 18:12

Hangyási László, a Magyar Judo Szövetség szakmai alelnöke bizakodóan tekint a szombati abszolút-Európa-bajnokság elé, amelyre a sportág történetében először, a többi súlycsoporttól külön kerül sor Budapesten.

Bor Barna ipponparádéja a Sportarénában

Sport2004.10.15, 18:35

Bor Barna (+100 kg) három ippongyőzelemmel már a legjobb négy között van a Papp László Sportarénában csütörtökön megkezdődött junior cselgáncs-világbajnokságon. A nőknél Csernoviczki Évát (48 kg), Tóth Lillát (52) és Gubek Zsófiát (63) egyaránt két nyertes meccs választja el a bronzéremtől. Pénteken további hat versenyzőnk lép tatamira.

Búcsúzott olimpiai bajnok dzsúdósunk

Sport2004.08.19, 18:40

Tizenkét évvel barcelonai győzelme - egyetemes magyar sporttörténelem egyik legváratlanabb olimpiai aranyérme - után Kovács Antal, a magyar olimpiai csapat zászlóvivője arra készült, hogy valami szép eredménnyel zárja le cselgáncsozói pályafutását az Ano Lioszia sportcsarnokban. A paksiak 32 éves dzsudokája tavasszal Eb-ezüstéremmel bizonyította kiváló formáját, s azóta önsanyargató edzésekkel - alkalmanként 5-6 kilót veszítve testsúlyából - készült nagy álma, a versenyzői karrier méltó keretbe foglalása megvalósítására. Nem sikerült, mert a nemzetközi szövetség és a versenybíró megakadályozta ebben, ráadásul a sors még a bronzmérkőőzés ...

Kovács Antal az olimpiai bajnokkal kezdhet

Sport2004.08.13, 07:22

Kovács Antal egészen elképesztően balszerencsés volt a sorsolással, cselgáncssportunk eleddig egyetlen olimpiai és világbajnoka Athénban első meccsén a címvédő, s évek óta veretlen japán Inoue Koszei ellen léphet tatamira.

Kovács Antaléknak nem kedvezett a szerencse

Sport2004.08.13, 18:02

Nem kedvezett a szerencse a magyar férfi cselgáncsozóknak az athéni olimpia sorsolásánál: a 66 kg-osok között szereplő Ungvári Miklósra biztosan, míg a 100 kg-osoknál érdekelt s a pénteki megnyitón a piros-fehér-zöld zászlót vivő Kovács Antalra pedig minden bizonnyal kemény, a favoritok közé tartozó ellenfél vár.

Kovács Antal semmit sem bíz a véletlenre

Sport2004.07.23, 12:55

Kovács Antal, a magyar cselgáncssport első, és mindmáig egyetlen olimpiai bajnoka (1992), amellett világbajnok (1993), vb- és Eb-ezüstérmes, kétszeres Eb-bronzérmes. A tizenkét évvel ezelőtti, barcelonai mezőnyből már csak ő versenyez. Most a japán Inoue Kosei a súlycsoport nagy ásza, sőt, az egész sportág kiemelkedő alakja. Amióta az élvonalban van, nyert egy olimpián - Sydneyben - és három világbajnokságot, senki sem tudott akciót dobni rajta. Egyetlen embernek azonban pozitív ellene a mérlege (2:1) - Kovács Antalnak!

Lemondott a cselgáncsozók kapitánya

Sport2004.06.24, 15:32

Lemondott posztjáról Nagy Ernő, a férficselgáncs-válogatott szövetségi kapitánya, miután a Magyar Judo Szövetség (MJSZ) elnöksége két hete úgy határozott, hogy nem ő kíséri el az athéni olimpiára a két magyar résztvevőt, Kovács Antalt és Ungvári Miklóst.

Kovács Antal ezüstérmes a cselgáncs-Eb-n

Sport2004.05.17, 14:54

Kovács Antal ezüstérmet szerzett a bukaresti olimpiai kvalifikációs cselgáncs Európa-bajnokságon.

Három magyar kvótaesély a cselgáncs-Eb-n

Sport2004.05.12, 16:55

Kilenc cselgáncsozó képviseli a magyar színeket a péntektől vasárnapig tartó, bukaresti Európa-bajnokságon, amely az olimpiai kvalifikációs sorozat utolsó állomása.

Kovács Antal viszi a zászlót Athénban

Sport2004.04.28, 22:41

A férfi és női vízi-, illetve kézilabdacsapat mellett 139 további versenyző, azaz összesen 195 magyar sportoló vehetne részt az athéni olimpián, ha holnap kezdődne - hangzott el a MOB szerda délutáni elnökségi ülésén.

Kovács Antal (cselgáncs)

Sport2004.03.16, 15:54

Az 1992-es barcelonai játékokon győztes paksi klasszis aranyéremmel tért vissza tízhónapos kényszerpihenője után a prágai A-kategóriás versenyen, amely az ötkarikás kvalifikációs sorozat állomása volt. Sikerével a második helyre jött fel súlycsoportjában a ranglistán, így már biztosan utazhat Görögországba.

Kovács Antal is ott lesz Athénban

Sport2004.03.15, 18:40

Az olimpiai bajnok Kovács Antal aranyéremmel tért vissza tízhónapos kényszerpihenője után a prágai A-kategóriás cselgáncsversenyen, s ezzel kvótát szerzett az athéni játékokra. A térdműtéten átesett paksi klasszis a fináléban a februári Hungária-kupán diadalmaskodó szlovák Pálkovács Zoltánt verte meg yukóval.

Kovács Antal bronzérmes a cselgáncs-Eb-n

Sport2003.05.18, 18:57

Kovács Antal megmentett valamit a magyar csapat tekintélyéből a düsseldorfi cselgáncs-Eb záró napján: olimpiai bajnokunk a 100 kg-os súlycsoportban bronzérmes lett. A tízfős válogatottunkból rajta kívül még ketten végeztek pontszerző helyen: Ungvári Miklós a 66 kg-ban és Csizmadia Zoltán a +100 kg-ban egyaránt hetedik lett.

Kétséges Kovács Antal Eb-részvétele

Sport2003.05.12, 17:18

Péntektől Düsseldorfban rendezik a 2003. évi cselgáncs Európa-bajnokságot, amelyen ha minden jól megy, tíz magyar dzsúdós vesz részt. Az olimpiai és világbajnok Kovács Antal szereplése egyelőre még kérdéses, az Atomerőmű SE versenyzője az elmúlt héten ugyanis térdsérülést szenvedett.

Kovács Antal Vk-aranyat nyert Varsóban

Sport2003.03.15, 19:48

Kovács Antal az első helyen végzett a varsói cselgáncs Világkupa-versenyen.

Kovács Antal bronzérmes a Hungária-kupán

Sport2003.02.16, 18:21

A Hungária-kupa A kategóriás cselgáncsversenyen Ungvári Miklós (66 kg) szombaton szerzett aranyérme után vasárnap még egy dobogós helyezést értek el a magyarok: a 100 kg-ban Kovács Antal a 3. helyen végzett.

Már Athénért dzsúdóznak a Hungária-kupán

Sport2003.02.11, 18:41

A hét végén immár 38. alkalommal rendezik meg a Hungária-kupa A kategóriás cselgáncs versenyt. A Körcsarnokban sorra kerülő, 41 ország dzsúdósait felvonultató viadal az olimpiai kvalifikációs sorozat része.

Cselgáncs: Kovács Antal aranyérmet szerzett Moszkvában

Sport2003.01.25, 18:51

A 100 kg-os Kovács Antal aranyérmet nyert a moszkvai nemzetközi cselgáncsversenyen, amely a 2004-es athéni játékok kvalifikációjának első állomása.

Cselgáncsozóink Európa elitjében

Sport2002.05.21, 18:25

Az elmúlt tíz évben megingathatatlanul tarthatta magát az az álláspont, mely szerint cselgáncsozóink barcelonai olimpiai szereplése (1 arany, 2 ezüst, 1 bronz) egyszeri és megismételhetetlen, de a múlt heti maribori Eb történései legalábbis kételyeket ébreszthettek efelől. A szlovén városban ugyanis négy versenyzőnk mérkőzhetett a döntőbe jutásért, és az egy arany össze is jött (Ungvári Miklós, 66 kg). S az egy bronz is, bár a történtek ismeretében ennek a barcelonai olimpiai bajnok Kovács Antal (100 kg) nem örülhet tiszta szívből. 

Kovács Antal bronzérmes

Sport2002.05.18, 19:46

Kovács Antal bronzérmes lett a szlovéniai Mariborban zajló cselgáncs Európa-bajnokság 100 kg-os súlycsoportjában, miután a helyosztón ipponnal legyőzte a szlovákiai Pálkovács Zoltánt.

Kovács Antal aranyérmet nyert a Hungária-kupán

Sport2002.03.03, 20:59

Kovács Antal aranyérmet nyert a 100 kg-osok között a cselgáncs Hungária-kupán, miután a döntőben yukóval legyőzte Kosztolánczy Györgyöt.

Harmincöt ország cselgáncsozói a Hungária-kupán

Sport2002.02.26, 14:55

Harmincöt ország több mint 300 cselgáncsozója indul a hétvégi Hungária-kupa vk-versenyen, amelyen a sérülteket leszámítva tatamira lép a teljes hazai élmezőny, így az olimpiai és világbajnok Kovács Antal is.

Kovács Antal komoly erőpróba előtt

Sport2001.09.27, 16:21

Bár a cselgáncsozók szombaton rajtoló csapat-Európa-bajnokságán Kovács Antal nem lép tatamira, olimpiai bajnokunk is komoly erőpróba előtt áll, sőt az október 13-i moszkvai, meghívásos Grand Prix-verseny a lehető legkomolyabb. Az orosz fővárosban ugyanis az elmúlt két év eredményei alapján súlycsoportonként csak nyolc versenyző indulhat.

Vb-ezüst Atom Antinak

Sport2001.07.26, 19:28

Kovács Antal ezüstérmet szerzett a müncheni cselgáncs-világbajnokságon a 100 kg-osok között. A döntőben a címvédő ellen is vezetett, végül a japán dzsúdós ipponnal nyert.

Előző
  • 1
  • 2
Következő