kötvény

címke rss

Mágnesként vonzzák a tőkét a feltörekvők

Archívum2017.08.07, 15:35

A befektetők tovább öntötték a tőkét feltörekvő piacokra, ahogy a régió részvényeit követő benchmark index 2014 óta nem látott csúcsot ért el. A továbbra is gyenge dollár és a kitartóan alacsony kamatszintek egyaránt fontos szerepet játszanak a jelenlegi trendben.

Kitartó nyugalom uralkodik a tőzsdéken

Archívum2017.07.28, 14:18

Atomfegyver ide, gazdasági szankciók oda – úgy látszik, a részvénypiacokat semmi nem tudja megingatni. Ez látszik legalábbis a tőzsdék folyamatos emelkedésén, miközben a várható árfolyam-ingadozások sem adnak okot túlzott izgalomra. Jó hír ez a befektetőknek, hiszen a jegybanki szigorítások miatt a kötvénypiacokon amúgy sem sok babér terem a következő hónapokban – tájékoztatott a K&H Alapkezelő.

Magyarország a kínai piacon bocsátott ki államkötvényt

Gazdaság2017.07.26, 15:22

A Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügyekért felelős államtitkára bejelentette, hogy Magyarország 130 milliárd euró összegben bocsát ki állampapírokat a kínai belső piacon. 

Gyűlnek a felhők a feltörekvők egén

Archívum2017.07.24, 15:29

Egyre nagyobb idegességet okoznak a feltörekvő piaci kötvényhozamok a globális befektetők körében. Amennyiben ugyanis elkezd kifutni a jelenlegi lelkesedési hullám, még komolyabb bajok is lehetnek a magas kötvényhozamokból.

Gyűlöletes bika uralja a piacot

Archívum2017.07.12, 12:20

A bikapiac pesszimizmusból születik, és az eufóriában hal el. Ennek alapján a mostani bikapiac – mely már így is az egyik leghosszabb – még eltarthat egy darabig. Sok befektető óvatos, és nem kötelezi el magát egyetlen eszköz mellett sem; nyugodtan kijelenthetjük, hogy emberemlékezet óta nem volt még ennyire nyomorúságos és gyűlöletes bikapiac, mint ez – olvasható a Fidelity International elemzésében.

Nyugdíjasok lendíthetnek a részvénypiacon

Archívum2017.06.23, 14:32

Meglepő lehet, de jelenleg úgy tűnik, az amerikai részvénypiac következő emelkedési hullámát nem az olyan tényezők fűthetik majd, mint például a fejlett kereskedelmi algoritmusok terjedése. Egy olyan stratégia lehet a következő hajtóerő, amely jelentős részben az idősekhez kötődik, és amely sikeréről sokan már lemondtak.

Visszatér az elmúlt évtized legnagyobb sztorija

Archívum2017.06.21, 11:22

A feltörekvő piaci befektetők újra lecsapnak a BRIC országokban (Brazília, Oroszország, India, Kína) rejlő lehetőségekre. A két éve nem látott mértékű tőkebeáramlás arra utal, hogy újra életre kel az elmúlt évtized legforróbb befektetési sztorija.

Súlyos veszély fenyegeti a globális növekedést

Archívum2017.06.15, 11:11

Sötét felhők gyülekeznek a jelenleg kiegyensúlyozottnak tűnő globális gazdasági növekedés fölött – mondja egy alapmenedzser. Ebből a felhőből pedig egyszer még jelentős volatilitás zúdulhat a világpiacokra.

Csalódást okozott a Fed a befektetőknek

Archívum2017.06.15, 12:08

A Fed ugyan a piac által várt mértékben emelte a kamatot, de adós maradt azzal, hogy mikortól kezdődik a jegybankmérleg csökkentése. A döntéssel 25 bázisponttal 1,25 százalékra nőtt az irányadó kamat, amit hat hónapon belül ezzel már harmadszor emeltek.

A befektetők lecsapnak a brazil felfordulásra

Archívum2017.05.29, 16:11

Öt éve nem látott mértékben vásároltak be a befektetők a brazil részvényalapokból az elmúlt időszakban, miközben Brazília éppen politikai válságon megy keresztül. A portfólió menedzserek ugyanis vételi lehetőséget látnak a felfordulásban.

Tovább csábítanak a feltörekvő piacok

Archívum2017.05.22, 14:58

Az eddigi jó teljesítmény után továbbra is vonzóak maradnak a feltörekvő piacok a Deutsche Bank szerint. Mindeközben a befektetők az erős profitok és a kedvező értékeltségek ellenére is félnek a térségtől.

Már most védje meg magát a növekvő törlesztő-részletektől

Gazdaság2017.02.16, 10:41

Lassan hozzászokik a szemünk a nulla százalék körüli hozamokhoz, pedig egyre nyilvánvalóbbnak tűnik, hogy a helyzet nem maradhat sokáig így, hiszen az infláció erősödik. Figyelmeztető jel, hogy az utóbbi időben soha nem volt ilyen nagy az eltérés a rövid- és hosszútávú hozamok között. Csak idő kérdése, és a hozamok megindulnak felfelé, amit a saját bőrünkön fogunk érezni. Érdemes lehet óvakodnunk a kötvényalapoktól, de a lakáshitelek esetében is előtérbe kerül a biztonság, így egy hosszú távon rögzített kamatozású hitellel védhetjük meg magunkat.

Több ezer dolláros bombán ül az amerikai jegybank

Gazdaság2017.02.08, 12:35

Hatalmas összegben vásárolt kötvényeket a válság idején bajba jutott bankoktól az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserves (Fed), a legújabb kimutatások szerint elképesztő összegű, 1170 milliárd dollárról van szó. A cél a pénzintézetek megmentése és a hitelezés beindítása volt, de a kétes értékű, jelzálog alapú papíroktól a Fednek előbb-utóbb szabadulnia kell. Az eladási hullám azonban megbolygathatja a hitelezést és a kamatokat is.

Robbanás a zöld befektetések piacán

Archívum2017.01.20, 15:14

Fokozódik a szuverén államadósságok „kizöldülése", ahogy a kormányzatok egyre inkább meglátják a pénzügyi lehetőséget a klímaváltozás hatásainak enyhítésében. A párizsi klímaegyezmény ugyanis meghozta a befektetők kedvét a zöld eszközökhöz.

A gazdaságról semmitmondó Trump-beszéd hazavágta a dollárt

Gazdaság2017.01.12, 16:33

Négy hetes mélypontjára zuhant a dollár Donald Trump megválasztott amerikai elnök tegnapi sajtótájékoztatója után, mivel – a várakozásokkal ellentétben – nem közölt részleteket a gazdaságélénkítő programjáról. Elemzők szerint véget érhet a választásokat követő amerikai tőzsdei felívelés és beköszönthet a medvepiac az USA-ban.

Megvan az év legfontosabb száma

Gazdaság2017.01.11, 16:29

Az elmúlt időszakban sokan beszéltek a több mint három évtizede tartó kötvénypiaci emelkedés végéről. A kötvényguru Bill Gross azonban meghatározott egy konkrét hozamszintet, amely alapvető fontosságú minden más eszközosztály számára is.

Újabb válság fenyegeti Európát

Gazdaság2017.01.04, 16:31

A 2011 végén tapasztalt válsághoz hasonló krízis fenyegetné az euróövezet perifériájának gazdaságait, amennyiben az Európai Központi Bank áprilistól visszafogja a kötvényvásárlási programját.

Már megvannak a befektetők idei kedvencei

Archívum2017.01.02, 16:11

A feltörekvő területeken már láthatók a kedvenc befektetési célpontok 2017-re. Oroszországban és Indiában minden eszköz népszerűségnek örvend, míg Brazíliában a vállalati kötvények, Mexikóban pedig az olcsó peso lehet az idei sláger.

Félelmekkel teli év köszönt be jövőre

Archívum2016.12.23, 14:14

Noha várhatók jó hírek a következő évben, a Goldman Sachs vezető amerikai részvénypiaci stratégája szerint a befektetők nem lehetnek elbizakodottak. David Kostin és csapata összeszedte milyen jelentős félelmek övezik majd az amerikai piacokat 2017-ben.

Ezek a legdurvább jóslatok 2017-re

Archívum2016.12.23, 14:12

Milyen lenne, ha az olasz részvények 100 százalékos ralit produkálnának? Vagy ha az amerikai egészségügyi papírok 50 százalékot zuhannának, esetleg Nagy-Britanniában elmaradna a brexit? A Saxo Bank belenézett a jósgömbbe, és kiolvasta a 10 legdurvább eshetőséget a jövő évre nézve.

A mínuszok végével sem indul fölfelé a jen

Archívum2016.12.14, 16:02

Bár a japán állampapírok az elmúlt időszakban emelkedést mutattak, és akár még tovább emelkedhetnek a pozitív tartományban, az elemzők szerint a japán jen erősödése még várat magára. A dollár ereje ugyanis a következő időszakban megtörhetetlennek látszik.

Megszépülnek az olasz eszközök a felfordulás után

Archívum2016.12.14, 16:07

A nemzetközi befektetők számára egyre nagyobb vonzerővel bírhatnak az olasz állampapírok, amennyiben az új vezetés képes előrelépést felmutatni a legfontosabb gazdasági kérdésekben. A piacok számára a kulcskérdést egyértelműen az olasz bankrendszer kilátásai jelentik majd.

A gurut nem nyűgözte le a piaci öröm

Archívum2016.12.07, 15:33

A befektetőknek sokkal nagyobb figyelmet kell szentelniük Donald Trump elnökségének esetleges negatív hatásaira – mondta Bill Gross kötvénypiaci guru. Meglátása szerint hosszabb távon visszaüthet a korai öröm.

Mindenki veszítene egy gazdasági háborúval

Gazdaság2016.12.06, 16:24

Az elmúlt napokban fokozódott a viszony Donald Trump megválasztott amerikai elnök és a kínai vezetés között, miután Trump felvette a kapcsolatot Tajvan elnökével, majd a Twitteren kemény szavakkal támadta a kínai kormányzatot. Mindazonáltal az elemzők szerint valójában senki nem jönne ki jól egy esetleges gazdasági háborúból az Egyesült Államok és Kína között.

Letaglózták a kötvénypiacot

Archívum2016.12.02, 15:05

Rekord mértékű veszteséget produkált a globális kötvénypiac novemberben, ahogy a befektetők egyre pesszimistábbak a jegybanki politikák és a kötvényhozamok összefüggéseivel kapcsolatban.

Váratlan barátot szerzett a legnagyobb nyugdíjalap

Archívum2016.11.28, 14:37

A világ konzervatív befektetői meglepő barátot szereztek maguknak Donald Trump személyében, ahogy a világ legnagyobbjának számító japán állami nyugdíjalap erősen profitál az amerikai elnökválasztásból.

További vesszőfutás előtt a font

Archívum2016.11.23, 16:05

Folytatódhat az angol font gyengülése, ahogy egyre növekszik a politikai feszültség Európában. A Nomura elemzése szerint a zavarok sokkal inkább üthetik a brit devizát, mint az eurót.

Az Európai Központi Bank hazavágta a német kötvénypiacot

Gazdaság2016.11.23, 15:08

Rekordmélységbe süllyedt a kétéves német államkötvények hozama, mert lehet, hogy az Európai Központi Bank (EKB) meghosszabbítja a jövő márciusáig meghirdetett kötvényvásárlási programját.

Borús képet festett a világról a Moody’s

Gazdaság2016.11.14, 16:11

A globális adósságok kilátásai várhatóan 2018-ig negatívak lesznek, köszönhetően a gyenge gazdasági növekedéssel, illetve a magas államadósságokkal kapcsolatos várakozásoknak – közölte hétfőn a Moody's Investors Service.

Fontos biztonsági zónától eshetnek el a befektetők

Gazdaság2016.11.14, 14:13

Amikor Európa adósságválságban volt, a tőke ömlött Dániába. Amikor Svájc feladta az árfolyamküszöböt, a tőke áramlott Dániába. A brexitszavazást követően a befektetők szintén pumpálták a pénzt a skandináv országba. Donald Trump elnökké választásával azonban ez most megváltozhat.

Nagytakarítás volt a kötvénypiacon

Archívum2016.11.11, 14:25

Több mint ezer milliárd dollárnyi értéket söpört ki a részvénypiacról ezen a héten a Donald Trump amerikai elnökségét övező félelem. Sokan úgy vélik ugyanis, hogy az új amerikai elnök politikájának hatására megugorhat az infláció.

Tovább nyirbálják a bankárok bónuszait

Gazdaság2016.11.07, 14:14

A Wall Street bankárainak bónuszai a várakozások szerint idén is csökkennek, ami már a második ilyen év lenne egymás után. A gyenge üzleti hangulat és a szigorú szabályozások ugyanis negatívan hatnak a banki díjakra és profitokra.

A világ még mindig úszik a negatív kötvényekben

Archívum2016.11.04, 12:47

Jelenleg globálisan 10,4 ezer milliárd dollárnyi negatív hozamú kötvény forog a piacon. Ez pedig még mindig olyan szint, amelyről a Fitch Ratings úgy véli, jelentős veszélyt hordoz magában a befektetőkre nézve.

Parádés évet zárhat a kötvénypiac

Archívum2016.11.02, 09:52

Noha az október elég gyengén sikerült a globális kötvénypiac számára, a jelenlegi trend alapján mégis igen szép évet zárhat a szektor. Úgy tűnik, az egész éves teljesítmény 2009 óta nem látott magasságot üthet meg.

Rettegés és várakozás a szuperszerda előtt

Archívum2016.09.20, 15:36

A japán és az amerikai jegybank is szerdán számol be kamatdöntő ülésének eredményéről, és mivel csak igen ritkán esik egy napra a két bejelentés, így a befektetők különösen izgatottan várják a híreket. Mindazonáltal a Bank of Japan most nagyobb figyelmet kaphat amerikai társánál.

Az amerikai kártérítéstől beszakadt a Deutsche Bank részvényárfolyama

Gazdaság2016.09.16, 16:23

Miután napközben kiderült, hogy az amerikai igazságügyi minisztérium 14 milliárd dolláros kártérítést követel a Deutsche Banktól, a német pénzintézet papírjai zuhanórepülésbe kezdtek a DAX-on. Az amerikaiak szerint a Deutsche Bank a 2008-as jelzáloghitel-válság előtt fedezet nélküli, úgynevezett "mérgező kötvényeket" forgalmazott.

Pörgős hónap jön a piacok számára

Archívum2016.09.01, 12:54

Szeptemberben vége a nyári csendességnek, hiszen a gazdasági naptár szerint a hónap sűrű lesz a jegybanki döntésektől egészen a G20-as találkozóig. És valószínűleg a kereskedők sem fognak unatkozni a következő hetekben.

A spanyolok a kötvénypiacon vágnak vissza

Archívum2016.08.30, 12:41

Noha a nyári labdarúgó Európa-bajnokságon az olasz válogatott legyőzte Spanyolországot, a spanyol kötvénypiac kellően kompenzálni tudja a fociban elszenvedett vereséget.

Hozamvadászat helyett biztonsági játék

Archívum2016.08.16, 16:16

Mióta a jegybankok a világ számos pontján rekord alacsony szintekre vágták a kamatokat, a hozamvadászat az egyik legnépszerűbb téma a befektetők körében. A UBS elemzése szerint azonban a teljes kép ennél némileg bonyolultabb.

Zsákutcát jelenthetnek a negatív hozamú kötvények

Gazdaság2016.08.10, 13:05

A negatív hozamú kötvények koncepciója általánosságban nem tűnik túlságosan előnyösnek a befektetők számára. Nekik kell ugyanis ráfizetniük a kötvényvásárlásra, abban reménykedve, hogy tovább tudják majd értékesíteni a papírokat, némi profitot realizálva. A jelenségnek elvileg lenne értelme, viszont napjainkban úgy tűnik, a hatás éppen ellentétes az eredeti szándékkal.

Túlságosan forró az európai kötvénypiac

Gazdaság2016.08.03, 11:10

Egyre több nyugat-európai állampapír hozama csúszik negatív tartományba. Vajon csak a biztonságos befektetési eszközök iránti túlfűtött keresletről van szó, vagy az alacsony hozamszintek „japánizálódásra" figyelmeztetnek, és Japánhoz hasonlóan defláció és stagnálás jöhet Nyugat-Európában is? A K&H Alapkezelő szakemberei elmondják, mit tehetnek a befektetők.

Lemondhat a világ a magas hozamokról

Gazdaság2016.07.26, 14:25

A következő években a befektetők lemondhatnak a kétszámjegyű hozamokról. Ráadásul a BlackRock szerint lényegében egyetlen olyan eszközosztály sem lesz a következő öt évben, amely igazán vonzó megtérülést biztosíthatna.

Időzített bombán ül a hitelpiac

Gazdaság2016.07.21, 11:18

A vállalati adósságállományok hatalmasra duzzadhatnak a következő években, köszönhetően a jegybankok által biztosított olcsó tőkének. Mindez pedig újabb válsághoz is vezethet a pesszimista forgatókönyv szerint.

Közeleg a kijózanodás ideje

Archívum2016.07.19, 11:45

Eljöhet a kijózanodás ideje azon befektetők számára, akik nem törődnek a gyenge vállalati eredményekkel, és csak az adósságokból finanszírozott részvény-visszavásárlásokkal foglalkoznak.

A nagyok már kongatják a vészharangot

Gazdaság2016.07.15, 13:43

Ahogy a részvények és a kötvények ralija egyaránt fokozódik, a világ legnagyobb pénzügyi menedzserei egyre inkább kongatják a vészharangot.

Minden a britekről szólt júniusban

Gazdaság2016.07.15, 09:32

Júniusban a tőzsdei árfolyamokat és a kötvényhozamokat befolyásoló minden világpolitikai esemény és makrogazdasági adat elhalványult a brexitről szóló népszavazási előrejelzések, majd 23-a után a tény mellett: a britek az EU-ból történő kilépésre voksoltak.

A feltörekvő piacokon lehet pénzt keresni

Archívum2016.07.12, 17:56

Ahogy a globális kötvényhozamok globálisan továbbra is igen alacsonyak, a befektetők egyre figyelmesebben kutatják, hol lehet pénzt keresni. A Fidelity portfólió menedzsere szerint pedig erre most Ázsiában és a feltörekvő piacokon van lehetőség.

Úszik a világ a negatív kötvényekben

Gazdaság2016.06.30, 12:30

A negatív hozamú globális adósságállomány egyre elképesztőbb magasságokba emelkedik. A brexti-népszavazás következtében immáron 11,7 ezer milliárd dollárnyi állampapír forog negatív hozammal a világban.

Új utakat keresnek a befektetők

Gazdaság2016.06.28, 17:11

Ahogy a brexit utáni két kereskedési napon a részvények nagy eséseket produkáltak, számos befektető kezdett nagy erőkkel kutatni a kötvénypiacokon annak reményében, hogy megtartsa a tőkéjét és jövedelmét. A nagy kérdés tehát, hogy miként alakulnak át a kötvényportfóliók a következő időszakban.

40 millió eurós kötvényprogramot indított a Wing

Gazdaság2016.06.27, 14:51

A kötvényprogram első értékesítési szakaszában Magyarország vezető ingatlanpiaci vállalkozása összesen 18,381 millió euró értékben értékesített vállalati papírokat intézményi befektetők részére. A BÉT azt közölte, az értékpapírokkal mától lehet kereskedni a parketten.

Nagyobb bajok is vannak a brexitnél

Gazdaság2016.06.27, 16:31

Noha a világ még azt találgatja, hogy mi lesz a brexit után, az HSBC egy szakértője szerint ennél sokkal nagyobb probléma is fenyegeti a globális gazdaságot. A rendszerszintű gondokat ugyanis sokkal inkább a kötvénypiac tükrözi.

Így omlik össze a piac, ha a britek kilépnek

Archívum2016.06.23, 06:59

Az egész világ feszült várakozással figyeli, miként alakul a csütörtöki brit népszavazás az EU-tagságról. A piacok folyamatosan reagálnak a legújabb közvélemény-kutatásokra, és mindenki azt számolgatja, a lehetséges kimenetelek milyen hatással lesznek az egyes eszközosztályokra. A Bloomberg éppen ezért készített egy teljes piaci körképet, amely átveszi a várakozásokat.

Mindenki rohan a zöldbe hitelezni

Archívum2016.06.07, 09:01

Ahogy beköszönt a nyár, kivirágoznak a zöld kötvények is. Egyre több olyan szervezet igyekszik tőkét bevonni ugyanis a hitelpiacról, amely elkötelezett a környezetbarát projektek és megoldások iránt. Ráadásul a befektetők is kezdenek beleszeretni a sztoriba.

Új fekete bárány az európai kötvénypiacon

Gazdaság2016.06.06, 11:30

Noha Portugália jelenleg jobb helyzetben van, kötvényhozamai egyre közelednek a görög hozamokhoz. Ez pedig arra utal, hogy míg Görögországban meglátták a reménysugarat a befektetők, a portugál kilátások egyre rosszabbak.

A kötvényguru rossz hírekkel szolgált a befektetőknek

Gazdaság2016.06.03, 09:59

A széles körben követett kötvényguru, Bill Gross szerint az elmúlt 40 év kötvény- és részvényhozamai különlegesnek számítottak, és megismételhetetlenek. Éppen ezért érdemes felkészülni egy teljesen megváltozott piaci környezetre.

Készül a világ, már látszanak a következmények

Gazdaság2016.05.24, 12:53

Hetek óta az Egyesült Királyság unióból való kilépésének esélyét latolgatja a világ, a szakértők többsége valószínűbbnek tartja a maradást. Természetesen a játszma még nem dőlt el, a gazdasági elemzők pedig minden lehetőségre felkészülnek. Ezt tették a Fidelity elemzői is, akik 5 pontban foglalták össze, milyen következményei lehetnek egy esetleges brexitnek a pénzvilágra. 

A bankok menekülnek a részvényektől

Archívum2016.05.18, 17:28

A Goldman Sachs semlegesre minősítette le a részvénypiacok következő 12 hónapra vonatkozó kilátásait, hangsúlyozva, hogy nincs különösebb ok arra, hogy a befektetők részvényeket tartsanak. A hitelpiaccal azonban egészen más a helyzet.

Egy apró sziget hitelez a világ legnagyobb gazdaságának

Gazdaság2016.05.18, 12:37

A Kajmán-szigetek az USA harmadik legnagyobb hitelezője. A hedge fundok által igencsak közkedvelt karibi pénzügyi központba bejegyzett cégek több mint 250 milliárd dolláros kötvényállományt birtokolnak.

Elsöprik a mínuszok a megtakarításokat

Archívum2016.05.08, 07:52

A negatív hozamokkal forgó állampapírok globálisan majdnem 25 milliárd dolláros veszteséget okoznak a befektetőknek – derül ki a Fitch Ratings elemzéséből.

Veszélyes játék a hozamvadászat

Gazdaság2016.05.04, 11:53

Számos befektető nem tudja reálisan felmérni a piaci környezetet, és olyan magas hozamokra vadászik, melyek veszélyesek is lehetnek – mondja az ezermilliárd dollárnyi eszközt kezelő befektetési vállalat vezérigazgatója.

Turisták lepik el a piacokat

Archívum2016.05.03, 19:27

A befektetőknek van egy olyan típusa, amelyiknek fogalma sincs arról, mit csinál a feltörekvő piacokon, mégis befolyással bírhat a teljes kép alakulására. Ők a „turisták”, akik egyre nagyobb problémát jelentenek.

Csányi hatmilliárd forintot költött Mol-kötvényre

Gazdaság2016.04.30, 22:06

Több mint 20 millió euró (nagyjából hatmilliárd forint) össznévértékű, a Mol Nyrt. által kibocsátott eurókötvény került Csányi Sándor, a Mol Nyrt. igazgatóságának alelnökének közvetett és közvetlen tulajdonába - olvasható a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

A feltörekvők is beleszerettek az euróba

Gazdaság2016.04.30, 19:56

Bár nem könnyű felvenni a versenyt a kötvénypiacon az amerikai pénzpumpával, az Európai Központi Bank mégis megpróbálja. Ennek eredményeként ma már sok olyan szereplő is euróban bocsát ki papírokat, melyek eddig inkább a dollárra szavaztak.

Beborul az ég a megtakarítások fölött

Gazdaság2016.04.29, 07:03

A magasan szárnyalás időszaka után a következő 20 évben az amerikai és európai befektetési hozamok visszatérnek a földre – így foglalható össze a McKinsey Global Institute (MGI) átfogó elemzése, amely áttekintést igyekezett adni a két régió piacainak két évtizedes jövőjéről.

Példátlan buborék fenyegeti a befektetőket

Gazdaság2016.04.28, 10:40

Már tavaly is látszódtak jelei, hogy a bóvlikötvények, vagyis az alacsony minősítésű papírok piaca mintegy ezermilliárd dolláros buborékot fújhat. Mára azonban eddig példátlan szinteket ütöttek meg a kibocsátások.

Aláírta a Mol a kötvénykibocsátást

Archívum2016.04.27, 09:03

A Mol aláírta a 750 millió eurós kötvénykibocsátásának szerződéseit – közölte a társaság. A kötvényeket a Dublini Értéktőzsdére vezetik be.

Kifordult önmagából a kötvénypiac

Gazdaság2016.04.26, 09:40

A kötvénybefektetők ma nagyobb kockázatot vállalnak, mint valaha. Részben a jegybankok élénkítő programjai miatt ugyanis egészen extrém világ jelent meg az adósságpiacon, ami soha nem látott új helyzeteket és veszélyeket jelent a befektetőknek.

Kihunyhatnak az egykori csillagok

Gazdaság2016.04.15, 15:18

Míg néhány éve még a Nemzetközi Valutaalap is optimistán szemlélte Afrika jövőjét, és a befektetők is szerették a szubszaharai országokat, mára a nyersanyagok beszakadása és a magas adósságszintek egyre nagyobb aggodalmat keltenek. Az egykori sztárok így újra nemzetközi segítségért folyamodnak.

A március a megkönnyebbülés hónapja volt

Gazdaság2016.04.06, 13:37

A március a fellélegzés hónapja volt: nemcsak a megjelenő kedvező makroadatok és az Európai Központi Bank további lazításai miatt, hanem legfőbbképp azért, mert az emelkedő olajár csökkentette a piacokat az utóbbi időben nagyon nyomasztó kockázatokat. 

Hazamehet a brókerbotrány egyik főszereplője

Itthon2016.03.26, 09:39

Házi őrizetre változtatta a Buda-Cash brókerház alapítójának előzetes letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság. A döntés ellenn fellebbezett az ügyészség.

Bevetésre készek a jegybanki helikopterek

Gazdaság2016.03.23, 11:44

A válságot követő több mint 600 kamatvágás és a 12 ezermilliárd dollár értékű jegybanki eszközvásárlás még mindig nem tudta rendesen helyrerázni a világgazdaságot, és elégséges mértékre pörgetni az inflációs szinteket. Éppen ezért számos közgazdász szerint a központi bankoknak sokkal mélyebbre kellene ásniuk az eddig ismeretlen területeken.

Kemény pénzeket söpört el az olaj

Gazdaság2016.03.22, 12:11

A befektetők legalább 150 milliárd dollárt vesztettek az olaj- és gázvállalatok kötvényein, miután az olaj árfolyama 2014 nyarán szakadni kezdett. Ez pánikhullámot indított el a vállalati csődökkel kapcsolatban is, miután a legnagyobb cégek összesen ezermilliárdot buktak.

A Mol visszavásárolta részvényeit a Magnoliától

Gazdaság2016.03.22, 09:51

A Mol bejelentette, hogy a 2016. február 4-én közölt, a Magnolia Ltd-vel kötött swap szerződés alapján gyakorolt vételi opciója mintegy 6 millió darab ”A” sorozatú Mol törzsrészvény vonatkozásában 2016. március 21-én fizikai leszállítással teljesült.

Dominóhatástól retteg a kötvénypiac

Archívum2016.03.17, 10:26

Egyre nagyobb kockázatot jelent az energiaszektor vállalati kötvényeinek bedőlése, ami egyes cégeknél konkrétan csődöt is jelenthet. Az alacsony olajár ráadásul az amerikai „palaforradalom” kedvezményezettjeire is fokozódó nyomást helyez.

Hozamvadászat negatív kamatok mellett

Gazdaság2016.03.13, 09:53

Ahogy a világ nagy jegybankjai egyre inkább nem konvencionális eszközökkel igyekeznek élénkíteni a gazdaságokat, és próbálnak egyre több pénzt pumpálni a piacokra, a befektetőknek hozzá kell szokniuk a negatív kamat fogalmához. A nagy kérdés, hogy ebben a környezetben milyen befektetésekre lehet hatékonyan lecsapni.

Sok hűhó semmiért

Gazdaság2016.03.11, 16:44

Február az év elejéhez hasonlóan lejtmenettel indult, ám a hónap közepétől megfordult a trend, így a vezető részvénypiaci indexek végül csak kis mínuszokban zárták a hónapot.

Két tűz közé szorul a kötvénypiac

Gazdaság2016.03.07, 19:35

Egyre nagyobb az idegesség az európai kötvénypiacon, miközben a német 10 éves állampapírok hozamai az áprilisi rekord alacsony szintekhez közelítenek. Bár a legnagyobb kötvénykereskedők szerint a tavalyi eladási hullám nem fog megismétlődni, akár a legkisebb bizonytalanság is pánikot indíthat be.

Vészjelzést adott ki a Moody’s

Gazdaság2016.03.04, 07:35

Rekord szintű nyomás nehezedik az olaj- és gázszektor vállalatainak kötvényeire. Erre utal legalábbis, hogy a Moody’s hitelminősítő ezt vizsgáló stressz indexe a válság idején mértet is meghaladó szintre emelkedett.

Emelkedő kamatok, sorozatos leminősítések jönnek

Archívum2016.02.29, 10:24

Az Öböl Menti Együttműködési Tanács (GCC) államai a következő két évben mintegy 94 milliárd dollár értékű hitel refinanszírozásával kerülhetnek bajba, ahogy a térség gazdasága lassul, a kamatok emelkednek, az adósságokat pedig leminősítik – mondja az HSBC.

Riasztó az eladósodottság, van okunk aggódni?

Gazdaság2016.02.24, 15:57

A piaci és gazdasági félelmek egyik legfontosabb kiváltó oka ma az, hogy a világgazdaság rekord méretű adósságterhektől szenved. Csak 2014-ig a globális gazdaság teljes méretének mintegy háromszorosa az adósság, és 2015-ről még adataink sincsenek. Ez pedig akár komoly veszélyeket is rejthet magában.

Újra divatos lehet a bóvli

Archívum2016.02.17, 15:40

Miközben a vállalatok a magas hozamú kötvénypiacon több mint 6 éve nem tapasztalt magas áron tudnak hitelt felvenni, egyes elemzők szerint ez jó jel lehet a vételhez. Ha ugyanis megfordul a piac, ezek a „bóvlikötvények” felülteljesíthetik a részvényeket.

Mélyrepülésben a részvények

Gazdaság2016.02.08, 12:43

Elég keményen indult az év a részvénypiacokon, a kínai növekedés lassulása és a nyersanyagárak esésével az egész világ gazdasági növekedésének stabilitása kérdőjeleződött meg, ezért a vezető részvényindexek zuhantak, és a fejlett gazdaságok kötvényeinek hozama is csökkent.

A vállalatoknál is jöhet a negatív kamat

Archívum2016.02.04, 17:10

Akár némely európai vállalatok kötvényei is csatlakozhatnak a negatív hozamú eszközökhöz, miután a japán jegybank a múlt héten negatív betéti rátát vezetett be a nála parkoltatott banki tőkére. A Deutsche Bank elemzője szerint azonban ez sem tartja majd vissza a befektetőket a vásárlástól.

Vészjelek a kötvénypiacról is

Archívum2016.02.03, 17:04

Az már egyre kevésbé kérdés, hogy nagy baj van az energiavállalatok körül, de a Moody’s hitelminősítő indexe már azt mutatja, hogy a magas hozamú kötvények veszélyei fokozatosan terjednek. A januári mozgások pedig igencsak riasztóak.

Visszazuhant a múltba Portugália

Archívum2016.01.21, 18:00

A portugál kötvény- és részvénypiac egyaránt jelentős csapásokat szenvedett el az elmúlt időszakban, köszönhetően elsősorban az országban kialakult kormányválságnak. A kötvényhozamok úgy szaladtak föl, mintha az Európai Központi Bank nem is csinált volna semmit, az ország részvénypiaca pedig ma már kisebb, mint Vietnámé.

Mégsem jön a jüankötvény

Gazdaság2016.01.14, 10:30

Magyarország elhalasztja jüankötvény-kibocsátását a piaci bizonytalanságok miatt - közölte egy, az üzlethez közel álló forrás csütörtökön, akit a Dow Jones idézett.

Ebben is David Bowie volt az első

Gazdaság2016.01.11, 16:03

A rocksztár puszta neve elég volt a pénzügyi sikerhez. A Bowie kötvények precedenst teremtettek.

Vadászni kell már a jó hozamokra

Gazdaság2016.01.04, 16:44

Alig lehet már szép pénzeket keresni az amerikai részvény- és kötvénypiacokon, noha a kamatszintek történelmi mélypontok közelében tanyáznak. A befektetők nagyjából 4 és 9 százalék közötti hozamokkal számolhatnak éves szinten, ami azért nem is olyan rossz az alacsony inflációs környezetben, és egy olyan időszakban, amikor a bankbetétek szinte ráfizetéssel járnak. Van azonban egy viszontagságos terep, ahol lehet még komolyabb nyereséget kaszálni.

Van, amikor a jóslatok teljesen bebuknak

Gazdaság2016.01.01, 18:00

Az év eleje mindig a nagy jóslások ideje, előfordul azonban, hogy a hangzatos előrejelzésekről az évek múltán kiderül, hogy a valóság egyáltalán nem igazolta őket. Ebbe futott bele Peter Schiff is, akinek az elmúlt időben hangoztatott prognózisai talán egykor logikusnak tűntek, a világ mégis egészen más irányt vett.

Száz dolláros olajár, erősödő euró. Elképesztő, de megtörténhet

Archívum2015.12.20, 12:56

Az orosz rubel talpra állását, az olajár 100 dollár fölé emelkedését, és azt sem tartják kizártnak a Saxo Bank elemzői, hogy az amerikai választáson a republikánusok győzzenek.

Mészárlás folyt a kötvénypiacokon

Archívum2015.12.18, 16:55

A befektetők fejvesztve menekültek a hitelpiacokról a héten, amikor az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed közel egy évtized után először kamatot emelt. Ráadásul az idei év brutálisan rossz szerepléssel fenyeget a magas hozamú amerikai kötvények területén.

A Fed szavai megrengethetik a piacokat

Gazdaság2015.12.16, 13:37

Annak ellenére, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed a piaci várakozások szerint szerdán a monetáris szigorítás, vagyis a kamatemelés útjára léphet közel egy évtized után, a dollár az elmúlt hetekben mégis gyengült a főbb fizetőeszközökkel szemben. A deviza- és kötvénybefektetők sokkal inkább a Fed szavaira, mint a tetteire kíváncsiak.

Az igazán bátraknak most válik izgalmassá a nyersanyagpiac

Gazdaság2015.12.15, 11:03

Ahogy a nyersolaj ára 40 dollár alá esett, és szinte mindenki további - akár drámai - árcsökkenést jósol, csak a legbátrabbak merik növelni a nyersanyagpiaci kitettségeiket. Számukra azonban az ICBC Standard Bank előállt egy igazán izgalmas javaslattal.

Dinamittal teli hordón ülnek a befektetők

Gazdaság2015.12.12, 12:14

A híres aktivista befektető, Carl Icahn újra azon aggodalmának adott hangot, hogy a magas hozamú kötvények piacán óriási veszélyek leslelkednek a befektetőkre, sőt komoly problémák előtt állhatunk. 

Nagyot bukott a nyugdíjalap

Gazdaság2015.11.30, 15:11

Mióta 2008-ban elkezdték közzétenni az adatokat, nem volt még ilyen rossz negyedéve a világ legnagyobb nyugdíjalapjának. Az augusztusi és szeptemberi globális részvénypiaci turbulenciák hatására ugyanis 64 milliárd dollárnyi (a magyar éves GDP fele) veszteséget könyvelt el a japán eszközkezelő alap.

Hiába teljesít jól hazánk, a piac más szemüveget használ

Gazdaság2015.11.30, 12:48

A jelenlegi dollárroham vége előtt, talán 2017-ben, legkésőbb 2018-ban az euró árfolyama még „lenéz” a történelmi mélypontra: már 80-90 dollárcentért is kapunk majd egy eurót – prognosztizálja Marc Chandler közgazdász- és történész professzor, a bostoni alapkezelő és befektető cég, a Brown Brothers Harriman jelenlegi, az HSBC volt vezető devizapiaci stratégája. Az Alapblognak adott interjúban azt is kifejtette, hogy Magyarország kötvény- és devizapiaca – az aktuálisan jó adatok dacára – erősebben fogja megsínyleni a feltörekvő piacokat fenyegető viharokat, mert a befektetők bennünk kevésbé bíznak, mint szomszédainkban.

Amikor minden drága

Archívum2015.11.20, 13:46

A Bank of America-Merrill Lynch ismét elkészítette globális alapkezelői felmérését, melyből újabb érdekességekre derült fény amellett, hogy a dollár erősödésében bízó pozíciók egyre nagyobb szintet érnek el. Ez egy olyan felmérés, ahol rengeteg alapkezelőt kérdeznek meg kvalitatíve és kvantitatíve egyaránt. A végeredmény pedig elég jó összképet fest arról, hogy mit gondolnak ők – az úgynevezett smart money – a befektetési világról. Már ha feltesszük, hogy valóban azt gondolják, amit válaszolnak.

Felfordult a globális adósságpiac

Archívum2015.11.16, 16:08

Egészen különleges dolgok zajlanak a fejlett országok adósságpiacain. A hagyományosan alacsony kockázatú állampapírok és az egyéb eszközök közti megszokott viszony ugyanis feje tetejére állt. Mindez pedig nem csupán egy speciális ügylet körüli bűvészkedésre utal, hanem nemzetgazdasági szinten is komoly kockázatokat eredményezhet.

Ukrajna nem törleszti tartozását Oroszországnak

Gazdaság2015.11.13, 16:49

Ukrajna moratóriumot mond ki tartozására, ha Oroszország nem hajlandó átütemezni egy decemberben lejáró orosz hitelt - mondta pénteken Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök.

A piacokat már nem érdeklik a hitelminősítők

Archívum2015.11.11, 17:47

Bár néhány éve a befektetők még megszállottan követték a nagy hitelminősítők szuverén adósbesorolásait, mára úgy tűnik, a komoly adóssággal rendelkező államok is nagyon olcsón juthatnak hitelhez, és a piacok egyre inkább figyelmen kívül hagyják a minősítéseket. Ebben a trendben a magyar gazdaság is érintett.