kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás

címke rss
Minden tizedik gépjármű-tulajdonos biztosítót vált

Minden tizedik gépjármű-tulajdonos biztosítót vált

A biztosítók idén is legkésőbb november 2-áig teszik közzé az év végi évfordulós szerződésekre vonatkozó kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) díjaikat. A biztosítót váltóknak az aktuális szerződésüket a biztosítási évforduló előtt 30 nappal, vagyis legkésőbb december 1-jéig kell felmondaniuk, majd mielőbb, legkésőbb december 31-éig meg kell kötniük új szerződésüket az új biztosítóval. Aki elégedett a társaságától kapott ajánlattal, annak nincs tennivalója, adta hírül a Magyar Biztosítók Szövetsége. 

Jogszabály-módosítást javasol a kgfb díjképzésére az ombudsman

Jog2020.09.25, 19:38

Sérti a jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság elvét a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításra vonatkozó rendeleti szabályozás, mert nem felel meg a törvényben kapott felhatalmazásnak. A biztosítók által alkalmazott túlzott mértékű károkozói pótdíj torzítja a jogalkotó akaratát tükröző bonus-malus rendszer érvényesülését – állapította meg az alapvető jogok biztosa.

Kihirdették a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifákat

Gazdaság2019.11.03, 12:30

A becslések szerint még mindig minden ötödik autóst érint a január 1-jei évforduló. A díjak átlagosan mintegy 15 százalékkal emelkednek.

Tizenöt százalékkal lehet drágább a kötelező gépjármű-biztosítás

Itthon2019.10.27, 09:59

Átlagosan 15 százalék körüli emelkedés várható a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) díjainál az év végén váltók esetében - közölte Papp Lajos, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének képviselője az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.

Átalakul a kötelező biztosítások adózása

Gazdaság2018.07.24, 10:17

Az autósokat nem érintő adóváltozás lép hatályba 2019-ben. Egy adónem megszűnik, míg egy másik lép helyébe, az ezzel kapcsolatos adóeljárási folyamatokat továbbra is a biztosítók látják el.

Egyeztetések kezdődtek az autóbuszok biztosítási díjainak emeléséről

Gazdaság2018.05.15, 17:05

Háromoldalú egyeztetést tartott az autóbuszok 2018. évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjainak drasztikus emelkedéséről kedden a fejlesztési tárca kezdeményezésére a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a fuvarozói érdekképviselet - közölte a NiT Hungary (Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete) az MTI-vel.

15 százalékkal drágulhatnak a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások

Gazdaság2017.11.02, 11:15

Átlagosan 15 százalékkal nőhetnek a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díjai a Netrisk.hu előzetes kalkulációja szerint, a Biztosítás.HU 8 és 30 százalék közötti átlagos drágulással számol.

Az autósok harmadának március 1-je fontos határidő

Gazdaság2017.03.01, 12:10

Szerda éjfélig még van lehetőségük befizetni a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb) azoknak, akiknek január elsején volt a biztosítási évfordulójuk – mondta Gilyén Ágnes, a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) szóvivője szerdán az M1 aktuális csatornán.

Szerda estig fizesse be a kötelezőt, mert törlik a biztosítását

Gazdaság2017.02.24, 12:51

Annak a mintegy 120 ezer személyautó-tulajdonosnak, aki év végi évfordulóval kötötte újra kötelező gépjármű-felelősségbiztosítását, március elsejéig kell rendeznie az esedékes, baleseti adóval növelt díjrészletét. Mivel a március 1-jei határidő az összegnek a biztosítóhoz való beérkezésére vonatkozik, csekken hétfőtől már senki ne próbálja rendezni az összeget. Szerda délelőttig az átutalás, azután zárásig az adott biztosító ügyfélszolgálati irodájában történő személyes befizetés a biztonságos opció.

Nagy kavarás a kötelezőnél, az ön díját is a duplájára emelhetik

Auto2017.01.23, 15:21

Az eredetileg számolt díj kétszereséről-háromszorosáról is érkezhet számla a januárban kötelezőt kötő autósoknak. Sokan nem tudnak a károkozói pótdíjról.

Nagy változás a kötelezőnél, milliókat bukhat emiatt

Auto2017.01.09, 11:29

Az eddigi másfél millió helyett az idén akár ötmillió forintot is behajthat a biztosító azon az autóson, aki alkohol vagy kábítószer hatása alatt okoz nagy anyagi kárral járó balesetet.

Az autósoknak 3 napja maradt a váltásra

Gazdaság2016.11.28, 09:09

Már csak néhány napja maradt az érintett – a MABISZ adatai szerint 1,7 milliónyi – autótulajdonosnak arra, hogy eldöntse, lecseréli-e év végi évfordulós kötelező biztosítását, vagy sem: a felmondásoknak csütörtök éjfélig kell eljutniuk a biztosítókhoz.

Nagyon sok hiányosságot találtak a Wáberer Biztosítónál

Gazdaság2016.06.09, 10:04

14 millió forint bírságra bírságolta a Wáberer Hungária Biztosító Zrt.-t a Magyar Nemzeti Bank, mert fogyasztóvédelmi hiányosságokat talált. A biztosító ügyfél-tájékoztatási és panaszkezelési rendszerében talált szabálytalanságokat az MNB. 

Az Astra-károsultak hamarosan pénzükhöz juthatnak

Gazdaság2016.01.12, 09:42

Elindult a román Astra Biztosító felszámolása. Azok az autósok, akik olyantól szenvedtek kárt, akinek astrás kötelezője volt, a Magyar Biztosítók Szövetségénél rendezhetik kárukat. Az egyéb biztosítási károkat és biztosítási díjakat (30 millió forintig) a román biztosítási garanciaalap fogja kifizetni, az érintett ügyfeleknek 90 napjuk van benyújtani az igényeket. A 30 millió forint feletti igényeket a felszámolónak kell bejelenteni január 18-ig, lehet magyar nyelven is, de a kérelem címét románul kell megírni.

Cascója bánhatja, ha nyári gumival télen karambolozik

Auto2016.01.06, 17:07

Azon, aki rossz minőségű gumikkal balesetet okoz, behajthatja a biztosító a kártérítés egy részét, ám a téli gumi hiányát nem kifogásolhatják. Valójában ritkán élnek ezzel a lehetőséggel a társaságok, viszont ha mégis, akár 750 ezer forintunk is bánhatja a kalandot. 

Fontos határidő jár ma le a kötelező biztosításnál

Auto2015.12.31, 09:57

Becslések szerint idén mintegy negyedmillió autós mondta fel a december elsejei határidőig az év végén lejáró kötelező gépjármű-felelősségbiztosítását (kgfb). Nekik ma éjfélig kell megkötniük az új biztosítási szerződést.

A biztosítók jövőre már nem csábíthatják az autósokat

Gazdaság2015.12.01, 14:57

A parlament módosította a kötelező felelősségbiztosításról szóló törvényt, jövőre a biztosítók már nem kínálhatnak jobb feltételeket az újonnan szerződő autósoknak, mint a régi ügyfeleknek.

Az autósoknak már csak egy hetük maradt

Gazdaság2015.11.24, 10:44

Már csak egy hetük maradt azoknak az autósoknak, akik a kötelezőkampányban biztosítót szeretnének váltani. Új biztosítót ugyan december végéig választhatnak, de a réginél december 1-jéig fel kell mondaniuk a szerződésüket. A biztosítások 84 százalékán öt biztosító osztozik az idei kampányban, az átlagdíj 13 400 forint körül mozog.

Alig nőtt a biztosítók díjbevétele

Gazdaság2015.11.18, 14:19

Az első három negyedévben 2 százalékkal 657 milliárd forintra nőtt a hazai biztosítási szektor összesített díjbevétele az előző év azonos időszakához képest, a bővülési ütem elmaradt a tavalyi három negyedéves 3,6 százaléktól, illetve az éves 4,8 százaléktól.

Felfüggesztették a Köbe egyik termékét

Gazdaság2015.11.13, 15:08

Nem köthet kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokat a Köbe Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesület. A Magyar Nemzeti Bank korlátozta a biztosító eszközei feletti rendelkezési jogát és pénzügyi terv elkészítését a hiányosságok megszüntetéséig.

Megváltozik jövőre a kötelező felelősségbiztosítás

Auto2015.11.11, 12:40

Új javaslatot nyújtott be a Fidesz két képviselője, amit ha megszavaz a parlament, beleszól az állam a kötelező biztosítást kínáló biztosítók működésébe. A módosítás célja az lenne, hogy a régi ügyfelek hűségét díjazzák, ne pedig az új belépőket.

Vizsgálja a jegybank a kötelező tarifákat

Gazdaság2015.11.06, 12:05

A december 31-i évfordulós kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással rendelkezők november 11-ig kapnak értesítést jövő évi díjaikról. Ennek alapján december 1-jéig dönthetnek a meglévő szerződésük felmondásáról, az esetleges biztosítóváltásról - figyelmeztetett az MNB. 

Megvan, melyik biztosítókhoz mennek, akik kötelezőt váltanak

Gazdaság2015.11.03, 17:13

Az új kötelező biztosítási tarifák miatt szinte minden autósnak emelkedik a díja, ami újra 100 milliárd fölé növelheti a biztosítók éves díjbevételét. Az első nap kalkulációi alapján idén öt biztosító számíthat az ügyfelek kiemelt figyelmére, a váltók átlagdíja pedig meghaladja a tizennégy ezret.

Hétfőn nagyot néznek majd az autósok

Gazdaság2015.10.31, 12:31

Hétfőn hirdetnek kötelező biztosítási tarifákat a biztosítótársaságok azoknak, akiknek az év végén jár le a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításuk, és ezzel megkezdődik a kampány, amely az idén már csak 2 millió autóst érint. 

Nagyot drágult a kötelező az elmúlt két évben

Gazdaság2015.04.22, 10:59

Két év alatt 26 százalékkal drágult az átlagos kötelező gépjármű-biztosítás díja, év elején valamivel 25 ezer forint fölött volt. A nagyobb autók kötelezője jobban drágul, mint a kisebbeké. Kevesen váltanak biztosítót.

Ombudsman: Alkotmányt sértett az Uniqua biztosító

Gazdaság2015.02.10, 11:32

Az ombudsman szerint az Uniqua biztosító kárfizetési gyakorlata sértette a jogbiztonság elvét. A biztosító többet fizetett, ha az alkatrészeket vele szerződött cégtől rendelték a károsultak,

Elindult a kgfb kampány

Gazdaság2014.11.02, 08:36

Kihirdették a jövő év január 1-jétől érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifáikat a biztosítók. A felügyeletet ellátó Magyar Nemzeti Bank, a szakmai szervezet, a Magyar Biztosítók Szövetsége, valamint az egyes biztosítók honlapjain vasárnap hajnalban jelentek meg a jövő év első napjától érvényes kgfb tarifák.

Kész horror lehet az élet, ha nem fizetjük be a kötelezőt

Archívum2014.02.20, 11:44

Semmissé vált szerződés, napi akár 600 forint fedezetlenségi díj, visszamenőleges fizetés a türelmi időszakra, az okozott kár maradéktalan megtérítése, mindez 30 százalékos kamattal – hogy csak a nevesebb problémákat említsük. Inkább jusson eszünkbe jövő szerdáig a pénteki határidő, figyelmeztet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége.

Már csak a héten válthatunk biztosítót

Gazdaság2013.11.25, 14:49

Utolsó hetéhez érkezett az idei kötelező biztosítási kampány. Az előző évekhez hasonlóan idén is sokan jelenlegi biztosítójuknál kötik újra szerződésüket, illetve a biztosítóváltás kapcsán valamiféle kiegészítő terméket vásárolnak. Az autósok az alkuszi portálokon szombaton még felmondhatnak, de nem érdemes az utolsó pillanatig várni.

Kapós lett a kiegészítő casco

Gazdaság2013.11.11, 16:04

Bár az autósok 75 százalékának emelkedik a jövő évre szóló kötelező biztosítási díja, a biztosítót váltók száma várhatóan jelentősen csökkenhet a tavalyi 700 ezerhez képest. A kampány első hetének adatait elemző Biztosítás.hu szerint évi 2-3 ezer forintos emelés esetében csak kevesen mozdulnak az autósok közül, vagyis beválhat a biztosítók előzetes számítása.

Új kötelező tarifák: a vidékiek jártak jól

Archívum2013.11.04, 15:35

A hónap elején beindult a kötelező biztosítások kampánya, ebben pedig a vidéken élő gépjármű-tulajdonosok jártak a legjobban: ők tovább csökkenthetik biztosításuk díjukat, derül ki a PBA Biztosítási Alkusz ügyfélportfólióján belül elvégzett felmérésén alapuló sajtóközleményéből.

Milliárdokat bukhatunk a kötelezőn

Gazdaság2013.11.04, 12:51

Tegnap óta elérhetőek a kötelező biztosítási díjak az internetes kalkulátorokon. Már az első órákban több tízezer autós ellenőrizte a díjait. Az átlagos díjak akár 3-5 ezer forinttal is emelkedhetnek, és mindössze az autósok egynegyede tud spórolni az idén. Ha az autósok nem keresik meg a legolcsóbb biztosítási ajánlatokat, a kötelezők díja, a teljes piacot nézve, akár 5 milliárd forinttal is emelkedhet.

Indul a kötelezőkampány: emelkedő árak, háromszázezer átszerződés

Gazdaság2013.10.22, 12:45

Enyhén emelkedő árakra, és a korábbiaknál jóval alacsonyabb számú biztosítóváltásra számítanak a szakemberek az idei kgfb-kampány során.

Emelkedik a kötelező biztosítás díja jövőre

Gazdaság2013.10.21, 15:21

Tíz biztosítóból kilenc díjemelésre készül, így az első olyan kötelező kampány jöhet novemberben, amelyikben az autósok nem a nagyobb megtakarítást, hanem a kisebb díjemelést fogják keresni.

Mit tegyünk, ha kő pattan a szélvédőnkre?

Auto2013.02.27, 14:38

A kőfelverődésből származó üvegkárok a legproblémásabb biztosítási esetek közé tartoznak, csak akkor biztos a kártérítés, ha van cascónk. Az esetek többségében gyorsan és olcsón javítható a szélvádőn keletkezett sérülés, de meg is lehet előzni a bajt.

Ezren máris megkötötték az új kötelezőt

Gazdaság2012.11.01, 18:50

A november elsején induló kötelező autósbiztosítási szezon első óráiban 30 ezer autós ellenőrizte a díját a Biztosítás.hu oldalon. Ezren máris új biztosítót találtak, és a reggeli adatok alapján várhatóan átlagosan 10 ezer forintot spórolhatnak meg a biztosítást váltók a kötelezőjükön.

Még tudott esni a kötelező díja

Gazdaság2012.10.30, 08:27

Bár az előzetes nyilatkozatok a díjak kis mértékű emeléséről szóltak, a legtöbb biztosító ismét engedett a díjaiból a kedden hajnalban megjelent tarifák tanúsága szerint - tette közzé a Biztosítás.hu. Az internetes alkuszi portál elemzése rámutat: ha a kötelező mellett novemberben a lakásbiztosítását és a cascót is újraköti az ember, akkor egy időre elkerülheti a januárban életbe lépő új adóterheket.

Bármikor emelhetik a kötelező biztosítás díját

Gazdaság2012.09.25, 14:03

Év közben is módosíthatnának a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás tarifáin a biztosítók egy törvénymódosítás szerint, de a már megkötött szerződések egy évig nem változnak. A szerződések évfordulói már 2010 óta az autóvásárlás időpontjához kötődnek.

Egymilliónál is több autós váltott kötelezőt

Gazdaság2012.02.02, 09:33

A korábbi év 17 ezer forintja után a tavaly novemberi kampány során 12 600 forintra csökkent a kötelező biztosítások átlagdíja. A biztosítótársaságok erre az évre még a díjak stagnálását, de 2014-re már kisebb mértékű emelkedését valószínűsítik - közölte a Biztosítás.hu.

Roham várható a kgfb-kampány utolsó napjaiban

Gazdaság2011.11.28, 12:11

Az autósok december 1-jéig mondhatják fel meglévő kötelező gépjármű-felelősségbiztosításukat, az új szerződést pedig december 31-ig kell megkötniük. Az alkuszcégek szerint a hátralévő napokban 100-150 ezer autós mondhatja fel a biztosítását.

A biztosítók a PSZÁF-hoz fordulnak a baleseti adó miatt

Gazdaság2011.10.21, 11:13

A biztosítók a jövő héten megjelenő kgfb-díjakba még nem építik bele a baleseti adót, mert az arról szóló törvényt még nem fogadták el. Azonban a biztosítók attól tartanak, hogy ha az adó miatt januártól díjat emelnek, akkor megszaporodnak majd a hozzájuk érkező fogyasztói panaszok.

Mégis a Bors és a Nemzeti Sport közli a kötelező biztosítás tarifáit

Gazdaság2011.10.19, 16:02

Hiába esik vasárnapra, október 30-án teszik közzé idén is a kötelező biztosítások tarifáit - írja a Biztosító.hu.

Irreálisan alacsonyak az autók kötelező díjai - állítja egy biztosító

Gazdaság2011.11.02, 09:40

A Genertel szerint Kelet-Közép-Európában Magyarországon a legalacsonyabbak a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) átlagdíjak. A biztosító szerint az idei kampányban nem várható tövábbi árcsökkenés, sőt, a tervezett baleseti adó díjemelést is hozhat.

A PSZÁF nem akar vasárnapi kgfb-díjhirdetést

Gazdaság2011.10.12, 07:50

Törvénymódosítást kezdeményez a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások díjhirdetése miatt. A PSZÁF azt szeretné, ha a hirdetések nem a vasárnapi lapokban jelennének meg - írja a szerdai Napi Gazdaság.

Év közben drágább a kötelező biztosítás

Gazdaság2011.03.18, 16:46

Míg az év végi kampányban az autósok átlagosan 17 ezer forintért kötöttek kötelező biztosítást, addig az év első két hónapjában mintegy 29 ezer forintért.

Kgfb: kevesebb kár, drágább javítás

Auto2011.03.08, 10:15

Hiába csökken az autóhasználat és ezzel együtt a balesetek száma, a biztosítók egyre többet fizetnek a javítási költségekre a kötelező felelősségbiztosítás címén.

Kijátszhatók a biztosítók a kötelezőnél

Gazdaság2010.12.13, 07:39

Számos esetben tehetetlenek a biztosítók, ha az új kötelezőbiztosítás hatálybalépése előtt megváltoznak a feltételek, például balesetet okoz a szerződő - írja a Napi Gazdaság.

Elmaradt a várt rekord az új kgfb-szerződéseknél

Archívum2010.12.01, 11:40

Közel 1,5 millió autós kötött új kgfb-szerződést a novemberi kampányban, korábban a kétmillió új szerződést sem tartották kizártnak a teljesítményalapú díjszámítás bevezetése miatt. Rácz István, a Biztositas.hu vezetője szerint a díjcsökkenés ebben az évben véget ér.

Kgfb-hajrá: akadoznak a biztosítók faxai

Gazdaság2010.11.30, 16:42

Az utolsó napokban is jelentős számban próbálják felmondani biztosítási szerződéseiket a váltani szándékozó gépjármű tulajdonosok. A felmondásokat holnapig lehet megtenni személyesen, faxon vagy az interneten, bár a biztosítói faxok sajnos idén is akadoznak. Érdemes a mostani kampányban lépni, mert minden jel arra mutat, hogy a díjcsökkenés ebben az évben véget ér - áll a biztositas.hu internetes alkusz elemzésében.

Előző
  • 1
  • 2
Következő