Koszovó

címke rss

Koszovó felosztásának terve sem aratott sikert

Nagyvilág2007.08.30, 19:11

Elutasította Koszovó felosztását a német és a macedón védelmi miniszter, a két politikus csütörtöki szkopjei tárgyalásait követően nyilatkozott a szerb tartomány jövőjéről alkotott elképzeléséről. A megoldást szorgalmazó Ahtisaari-tervet, amely korlátozott függetlenséget lát elő a volt jugoszláv tartománynak Moszkva ellenállása miatt "jegelik"

Új szerepet javasolnak Szerbiának Koszovóban

Nagyvilág2007.08.28, 21:48

"Felügyelő" szerepet javasol Szerbiának Koszovóval kapcsolatban az Európai Unió (EU) elnökségét januárban fél évre átvevő Szlovénia külügyminisztere, egyúttal elképzelhetőnek nevezve Belgrád felvételét a nemzetközi összekötő csoportba.

Hollandia szeretné lezárni Koszovó kérdését

Nagyvilág2007.08.28, 20:48

Mindegy hogyan, de végre meg kellene állapodniuk a koszovói albánoknak és Szerbiának - közölte a pristinai vezetőkkel kedden Maxime Verhagen holland külügyminiszter.

Decemberben kiáltanák ki Koszovó függetlenségét

Nagyvilág2007.08.27, 22:37

Koszovó arra számít, hogy közvetlenül december 10-e után kikiáltja elszakadását Szerbiától - jelentette ki hétfőn Pristinában a dél-szerbiai tartomány miniszterelnöke.

Borúlátó az EU-elnökség Koszovó ügyében

Nagyvilág2007.08.22, 18:49

Borúlátóan nyilatkozott a hónap végén folytatódó Koszovó-tárgyalásokról szerdán Luís Amado, az EU-elnök Portugália külügyminisztere, mondván, hogy nem bízik az eredményességükben. A politikus az után adott hangot pesszimista nézetének, miután tapasztalta, hogy a kompromisszumkeresés ellenére sincs elmozdulás a tárgyaló felek álláspontjaiban.

Koszovóról beszélt a legtöbbet Budapesten Merkel

Nagyvilág2007.08.21, 17:33

Angela Merkel német kancellár szerint Németország és az EU is profitálhat Magyarország tapasztalataiból Koszovó ügyében, de nem erősítette meg egy német lap információit, miszerint közvetítő szerepet szánna Magyarországnak a balkáni rendezésben. Merkel Budapesten Orbán Viktorral is találkozott, akivel egyetértettek abban, hogy káros a neoliberális gazdaságpolitika.

Évekig húznák az oroszok a koszovói vitát

Nagyvilág2007.08.21, 12:01

Akár évekig is elnyúlhatnak a Koszovó sorsáról szóló tárgyalások - mondta az albánok és a szerbek között közvetítő nemzetközi delegáció orosz tagja. Az orosz politikus szerint hiába próbálnak az koszovói albánoknak elszakadni, tudomásul kell venniük, hogy a tartomány státusa még eldöntetlen.

Keresik a kompromisszumot Koszovó ügyében

Nagyvilág2007.08.10, 19:45

A szerbek és az albánok számára is elfogadható kompromisszumos megoldást keresnek Koszovó problémájára a nemzetközi közvetítők - jelentette ki pénteken Belgrádban Frank Wisner, az Egyesült Államoknak a dél-szerbiai tartomány kérdésében illetékes főmegbízottja.

Ischinger bizakodik Koszovó ügyében

Nagyvilág2007.08.09, 20:22

Az Európai Uniót a koszovói trojkában képviselő német diplomata csütörtökön derűlátásának adott hangot a dél-szerbiai tartomány jövőjéről pénteken kezdődő belgrádi tárgyalások előtt.

Puhult a szerbek koszovói ajánlata

Nagyvilág2007.08.02, 23:07

Szerbia hajlandó feladni szuverenitásának egy részét Koszovóban - mondta Vuk Jeremic szerb külügyminiszter a BBC-nek. Mint mondta, meggyőződése, hogy sikerül kompromisszumot kötni a tartomány jövőjéről. A többségben lévő albánok Koszovó teljes függetlenségét akarják, míg Szerbia csak széleskörű autonómiát kínál. Belgrádot Oroszország védi a vitában, a koszovói albánokat mindenki más. Az ENSZ-ellenőrzés alatt lévő tartomány sorsáról hamarosan ismét tárgyalnak.