Kostunica

címke rss

Megkezdõdött a vajdasági parlamenti választás második fordulója

Vasárnap tartják a vajdasági parlamenti választás második fordulóját. A Magyar Koalíció 11 helyen versenyez.

Szerbiában radikális-nacionalista-szocialista koalíció érlelõdik

Nagyvilág2008.05.15, 22:14

A szerb radikálisok, a nacionalisták (a Kostunica-tábor) és a szocialisták egyetértettek a közös kormányalakítás elveiben, s egy lépéssel közelebb kerültek koalíciójuk megalakításához - jelentették be csütörtökön Belgrádban.

A szerb pártok már tárgyalnak a kormányalakításról

Nagyvilág2008.05.13, 20:36

A szerbiai pártok már elkezdték a kormányalakítási tárgyalásokat, s egyelõre úgy tûnik, hogy a radikálisok és nacionalisták közelebb állnak a parlamenti többség létrehozásához, mint a demokratának és Európa-barátnak nevezett tábor.

A szerb demokraták szerezték a legtöbb szavazatot

Nagyvilág2008.05.12, 16:03

A demokraták szerezték a legtöbb szavazatot a szerbiai parlamenti választáson, de ez önmagában kevés ahhoz, hogy õk irányíthassák az országot - derült ki a központi választási bizottság hétfõ déli sajtóértekezletén. A volt szerb miniszterelnök és a radikálisok vezetõje elkezdett egyeztetni egy esetleges kormányalakításról. A választás végleges eredményére még várni kell.

A nyugatbarát koalíció vezet a szerb választásokon

Nagyvilág2008.05.11, 23:35

A nem hivatalos eredmények szerint a nyugatbarát koalíció vezet Szerbiában, ahol idõ elõtti parlamenti választásokat és rendes helyhatósági választást tartottak. Az adatok szerint a közelmúltbeli elnökválasztási részvételnél ezúttal kevesebben voksoltak. Az elsõ hivatalos eredmények késõ estére várhatók, a végleges eredményt május 15-ig kell kihirdetni.

Jövõ héttõl ingyen lesz az EU-vízum a szerbeknek

Nagyvilág2008.05.04, 12:35

A jövõ héttõl ingyenesen kaphatnak vízumot az uniós tagországokba igyekvõ szerb állampolgárok. Az ezt bejelentõ szerb külügyminiszter szerint az év végéig vízummentes lehet az utazás. A könnyítést a kedden aláírt uniós társulási szerzõdés teszi lehetõvé, ám a megállapodást Vojislav Kostunica ügyvezetõ államfõ a május 11-i elõrehozott választások után felbontaná.

A NATO-tagságon vitatkozik a szerb kormány

Nagyvilág2007.09.17, 19:09

Hétfõn is folytatódott a szerb kormánykoalíció pártjainak veszekedése az ország esetleges NATO-tagsága ürügyén. Vojislav Kostunica miniszterelnök NATO-ellenes, katonai semlegességet célzó politikája rosszallást váltott ki a kormánykoalíción belül, mivel a többi párt az Észak-atlanti Szövetségbe való társulás híve.

Tart a diplomáciai csata Koszovóról

Nagyvilág2007.09.04, 19:33

Koszovó ügyében tovább tart az elkeseredett diplomáciai csata - igazolták kedden a dél-szerbiai tartomány ügyében érintettek nyilatkozatai, amelyek egy csöppet sem tették világosabbá a képet. A tárgyaló felek ragaszkodnak saját elképzelésükhöz a volt jugoszláv autonóm tartomány sorsát iletõen.

Lemondott a szerb parlament elnöke

Nagyvilág2007.05.13, 19:38

Parlamenti színjátékok sorozata után vasárnap este lemondott a szerb törvényhozás szélsõséges nacionalistaként számon tartott elnöke, s lehetõvé vált, hogy a képviselõk elkezdjék az új belgrádi kormány jóváhagyásához vezetõ vitát.

A radikálisok állnak nyerésre Szerbiában

Nagyvilág2007.01.22, 09:32

Az elõzetes eredmények szerint a Szerb Radikális párt kapta a legtöbb szavazatot a vasárnapi szerbiai választásokon, ám megfelelõen erõs szövetséges hiányában nem lesz képes kormányt alakítani. A radikálisokkal egyetlen nagyobb mérsékelt párt sem lépne koalícióra, ám kérdés, hogy egymással mire jutnak.

A ENSZ-misszió engedélyezte Kostunica koszovói útját

Nagyvilág2006.06.26, 19:21

Dacára az albán ellenérzéseknek a koszovói ENSZ-kormányzat (UNMIK) engedélyezte Vojislav Kostunica szerbiai miniszterelnöknek, hogy szerdán felkeressen egy koszovói ortodox kolostort.

Kostunica nem gratulál Montenegró függetlenségéhez

Nagyvilág2006.06.01, 19:29

Kostunica csütörtökön sajtótájékoztatót tartott, amelyen elsõ ízben beszélt a május 21-i montenegrói népszavazásról, de kitérõ választ adott arra a kérdésre, hogy hajlandó-e elismerni a népszavazás hivatalos végeredményét és gratulálni a podgoricai vezetõknek. Annyit mondott újságírói kérdésre válaszolva, hogy "a kormány nyugtázza" a referendum eredményét, és nem kívánja kommentálni a népszavazási bizottság elnökének, Frantisek Lipkának errõl szóló döntését.

Rendõrkézen Mladic két újabb embere

Nagyvilág2006.05.04, 17:04

Újabb két embert fogtak el, akik közremûködtek a háborús bûnök miatt keresett Ratko Mladic volt boszniai szerb tábornok rejtegetésében. Az utóbbi hetekben már több ilyen személy került a hatóságok kezébe, egy elemzõ szerint azonban fölöslegesen. Az elfogottak ugyanis csak évekkel ezelõtt voltak kapcsolatban a tábornokkal.

Boszniai lapértesülés szerint Mladic kész feladni magát

Nagyvilág2006.04.06, 22:08

Egy boszniai hetilap értesülése szerint a háborús bûnökkel vádolt Ratko Mladic volt boszniai szerb hadseregparancsnok a szerb miniszterelnök közvetítésével létrejött telefonbeszélgetésen közölte a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) fõügyészével, hogy hamarosan megadja magát.

Szandzsáki párttal bõvült a szerbiai kormánykoalíció

Nagyvilág2005.09.22, 17:58

Egy szandzsáki bosnyák pártszövetséggel bõvült csütörtökön a szerbiai kormánykoalíció, de ettõl a kisebbségi kormány parlamenti támogatottsága nem változott.

Megfeneklett a belgrádi-pristinai párbeszéd

Nagyvilág2005.05.20, 19:00

Zsákutcába jutottak a belgrádi-pristinai párbeszéd elõkészületei, s olybá tûnik, hogy egyhamar nem kerül sor sem a szerbiai és a koszovói elnök, sem pedig a két miniszterelnök történelmi kézfogására, amelyet oly erõteljesen szorgalmaz a nemzetközi közösség.

Állítólag lövöldöztek a szerb kormányfõ házánál

Nagyvilág2005.02.03, 11:19

Egy fegyveres próbált meg behatolni szerda este Vojislav Kostunica szerb miniszterelnök lakásának helyet adó épületbe - a Kurir címû belgrádi lap szerint. A férfit a testõrök tartóztatták fel, több lövés is eldördült, de a behatoló elmenekült. A hatóságok még nem erõsítették meg a lap értesüléseit.

Kostunica: Magyar politikusok eltúlozzák a vajdasági helyzetet

Nagyvilág2004.09.07, 22:51

Vojislav Kostunica szerb miniszterelnök szerint egyes budapesti politikusok sokszor túlzásokba esnek a vajdasági magyarokat érintõ jogsértések megítélésében, amivel csak növelik a gondokat.

Belgrád a koszovói választások bojkottjára buzdít

Nagyvilág2004.07.29, 21:35

Nem tanácsolja a koszovói szerbeknek a belgrádi vezetés, hogy részt vegyenek a tartományban  október 23-án esedékes parlamenti választásokon.

Belgrád együttmûködést szignalizál Hága felé

Nagyvilág2004.07.01, 21:01

Beindította a kiadatási eljárást a szerbia-montenegrói külügyminisztérium csütörtökön a háborús bûntényekkel vádolt négy tábornok ellen.

Szerbia: nem halad a kormányalakítás

Nagyvilág2004.01.25, 18:36

Pontosan négy hét telt el a szerbiai elõre hozott parlamenti választás óta, s ma bizonytalanabb mint valaha, hogy a demokratikus tömb pártjai tudnak-e kormányt alakítani. A helyben toporgó kormányalakítási folyamat vasárnap jutott mélypontjára.

Kostunica egységkormányt alakítana

Nagyvilág2004.01.05, 19:05

Az összes parlamenti párt részvételével felállítandó szerb egységkormány létrehozását javasolta hétfõn Vojislav Kostunica volt jugoszláv államfõ, aki várhatóan a szerb kormányalakítási tárgyalások kulcsszereplõjévé lép elõ.

Gyenge koalíció küzdhet a radikálisokkal Szerbiában

Nagyvilág2003.12.29, 17:43

Miután a vasárnapi parlamenti választáson megszerezte a szavazatok több mint 27 százalékát, a háborús bûnös Seselj csetnik vajda radikális pártja koalíciós ajánlatot tett Kostunica Szerbiai Demokrata Pártjának. Gyõzelme ellenére a Szerb Radikális Pártnak csekély esélye van a kormányzásra: a demokraták várhatóan nem állnak rá a koalícióra, az önálló kormányalakításhoz viszont túl gyengék a radikálisok. A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke kilátásba helyezte lemondását, mert az új szerb parlamentbe egyetlen képviselõje sem jutott be.

Súlyos vádak Kostunica bizalmasaival szemben

Nagyvilág2003.04.11, 23:12

Vojislav Kostunica volt jugoszláv államfõ nemzetbiztonsági tanácsadója és a kémelhárítás volt parancsnoka két év óta rendszeres kapcsolatot tartott fenn a Zoran Djindjic szerb miniszterelnök meggyilkolásával vádolt zimonyi klánnal.

Kostunica bízik letartóztatott munkatársaiban

Nagyvilág2003.04.10, 19:06

Vojislav Kostunica volt jugoszláv államfõ továbbra is bizalommal van a Zoran Djindjic szerb miniszterelnök meggyilkolása kapcsán letartóztatott munkatársai iránt, és kész a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordulni érdekükben.

Szerbia-szerte tart a merénylõk után a hajsza

Nagyvilág2003.03.13, 15:10

A rendõrség elõállított néhány embert, akikrõl úgy vélik, hogy közük lehet a szerb kormányfõ meggyilkolásához, de a merénylettel gyanúsított "zimonyi klán" vezetõit nem találják. Kostunica volt jugoszláv államfõ szerint a szerda este bevezetett rendkívüli állapot nem hozza helyre a rendet, viszont könnyen törvénytelenségbe és anarchiába sodorhatja az országot.

Dragoljub Micunovic Szerbia-Montenegró új elnöke

Nagyvilág2003.03.03, 19:47

Megtartotta hétfõn alakuló ülését a szerb-montenegrói államközösség parlamentje, amely megválasztotta elnökévé Dragoljub Micunovicot, a jugoszláv parlament alsóházának eddigi elnökét.

Szerbia: vita az elnökválasztás új fordulójáról

Nagyvilág2003.01.24, 19:36

Szerbiában ismét politikai vitát gerjeszt az elnökválasztás: a milosevici uralmat megdöntõ néhai szövetséges pártok nem értenek egyet abban, hogy mikor kellene megtartani a megismételt választást.

Kiélezheti a konfliktusokat az eredménytelen elnökválasztás Szerbiában

Nagyvilág2002.12.09, 17:22

Nem ismeri el a megismételt szerbiai elnökválasztás eredményét Vojislav Kostunica, a legesélyesebb jelölt. A jelenlegi jugoszláv elnök korábban már jelezte, amennyiben most választják meg az új elnököt, célja a szerbiai kormány megbuktatása lesz.

Újra érvénytelen lehet a szerb elnökválasztás

Nagyvilág2002.12.08, 14:08

Vasárnap megismételt köztársasági elnökválasztást tartanak Szerbiában. A korábbi szavazás az alacsony részvételi arány miatt volt érvénytelen, de az elõrejelzések szerint ez alkalommal sem voksolnak többen a törvényben elõírtnál. A közvélemény-kutatások Vojislav Kostunica államfõ gyõzelmét jósolják - ha a választójoggal rendelkezõknek legalább a fele elmegy szavazni.

Seselj: Átgázolok Kostunicán és Djindjicen

Nagyvilág2002.11.22, 21:08

Több mint tízezren vettek részt péntek este Vojislav Seselj újvidéki kampánygyûlésen, amelyen a radikális pártvezér azt ígérte híveinek, hogy megnyeri a december 8-i megismételt szerbiai elnökválasztást, és "átgázol" a jelenlegi hatalmon.

Szerbia: bojkottálják az elnökválasztást

Nagyvilág2002.11.20, 19:55

Egyre csökken az esélye annak, hogy siker koronázza a december 8-án esedékes megismételt szerbiai elnökválasztást: egyre több kormánypárt dönt a választások bojkottja mellett, vagy éppen úgy határoz, hogy nem kívánja a szavazásra szólítani híveit.

Kostunica érvényesnek tekinti az elnökválasztást

Nagyvilág2002.10.15, 18:51

Azoknak volt igazuk, akik szerint a szerbiai elnökválasztás kudarca elmélyíti a belpolitikai válságot: a köztársasági választási bizottság kedden nyilvánosságra hozta a szavazás hivatalos végeredményét, de a jugoszláv államfõ pártja bejelentette, hogy nem ismeri el a testület végkövetkeztetését.

Megkezdõdött a szavazás Szerbiában

Nagyvilág2002.10.13, 10:56

Szerbiában vasárnap tartják az elnökválasztás második fordulóját, ahol az elsõ forduló két legjobbja mérkõzik meg egymással. Az elsõ fordulóban harmadik helyet megszerzõ ultranacionalista párt elnöke, Vojislav Seselj a választás bojkottálására szólított fel, így elképzelhetõ, hogy még a két héttel ezelõtti szavazásnál is kevesebben adják le szavazatukat, ezzel érvénytelenítve az elnökválasztást.

Ismételhetnek a szerbiai választók

Nagyvilág2002.10.13, 21:39

Meg kell ismételni a választásokat Szerbiában, mivel a hat és fél millió választópolgár 45,5 százaléka járult az urnák elé. A választások érvényességéhez ötven százalékos részvétel lett volna szükséges.

Bojkottálják a szerbiai elnökválasztást

Nagyvilág2002.10.03, 17:01

Bejelentették a szerbiai ultranacionalisták, hogy bojkottálják az elnökválasztás második fordulóját. Ha Seselj akciója sikerül, könnyen érvénytelen lehet a voksolás, és meg kell ismételni az eljárást.

Hivatalos végeredmény Szerbiában

Nagyvilág2002.10.01, 19:31

A szerbiai köztársasági választási bizottság kedden közzétette az elnökválasztás vasárnapi, elsõ fordulójának hivatalos eredményét, amely többé-kevésbé egybeesik a hétfõ hajnalban nyilvánosságra hozott nem hivatalos adatokkal. A választási bizottság szerint a részvételi arány 55,5 százalékos volt.

Kostunica vezet a szerbiai elnökválasztáson

Nagyvilág2002.09.30, 00:17

A szavazatok közel nyolcvan százalékának összeszámlálása után, nem hivatalos részeredmények szerint Vojislav Kostunica jugoszláv államfõ vezet a szerbiai elnökválasztáson a szavazatok 31,2 százalékával.

Kostunica gyõzött az elsõ fordulóban

Nagyvilág2002.09.30, 07:22

Vojislav Kostunica jugoszláv államfõ nyert a szerbiai elnökválasztás elsõ fordulójában. A végleges, de még nem hivatalos eredmény alapján második lett Miroljub Labus külgazdasági kapcsolatokért felelõs szövetségi miniszterelnök-helyettes. Õk ketten mérik össze erejüket a második fordulóban.

Szerbiai: durvul az államfõjelöltek hangneme

Nagyvilág2002.09.18, 11:30

A szeptember 29-i szerbiai elnökválasztás elõtt két héttel durvulni látszik a választási kampány hangneme, a két legesélyesebb jelölt, Vojislav Kostunica jugoszláv államfõ és Miroljub Labus külgazdasági kapcsolatokért felelõs szövetségi miniszterelnök-helyettes egyre keményebb hangon támadja egymást.

Kostunica szerint parlamenti választás is kell

Nagyvilág2002.09.02, 21:12

A jugoszláv államfõ szerint a szeptember végi szerbiai elnökválasztás után rendkívüli parlamenti választásokat kell tartani. Vojislav Kostunica álláspontját egyre többen osztják Szerbiában, beleértve a kormánypárti politikusokat is.

Szerbia: utasítás volt, lehallgatás nem

Nagyvilág2002.08.30, 18:53

Az úgynevezett lehallgatási ügyet vizsgáló szerbiai parlamenti tényfeltáró bizottság tevékenysége során arra a következtetésre jutott, hogy a szerb kormány tájékoztatási hivatala nem hallgatta le Vojislav Kostunicát, viszont a jugoszláv államfõ egyik tanácsadója hatáskörét túllépve arra utasította a hadsereget, hogy foglalja el a hivatalt.

Szerbia: a belügyminiszter is cáfolja a lehallgatást

Nagyvilág2002.07.24, 19:30

A szerb állambiztonsági szolgálat nem hallgatta le a jugoszláv elnöki hivatalban elhangzott beszélgetéseket - jelentette ki szerdán a szerb belügyminiszter a belgrádi parlamenti vizsgálóbizottság elõtt, amely a menesztett vezérkari fõnök, Nebojsa Pavkovic által megfogalmazott vádak valóságtartalmát igyekszik feltárni.

Kostunica cáfolja saját lehallgatását

Nagyvilág2002.07.09, 20:59

Vojislav Kostunica jugoszláv államfõ kedden ismételten cáfolta azokat az állításokat, amelyek szerint az elnöki hivatal emberei arra utasították a jugoszláv hadsereg biztonsági szolgálatát, hogy hatoljon be a szerb kormány tájékoztatási hivatalába.

Befejezõdött a belgrádi "csöndes puccs"

Nagyvilág2002.07.08, 22:16

Alig egy napig tartott a veszélyesnek ígérkezõ konfliktus Vojislav Kostunica jugoszláv államfõ és az általa hétfõn leváltott vezérkari fõnök, Nebojsa Pavkovic között: a katonai felsõ vezetés támogatásáról biztosította az államfõt, a kegyvesztett és engedetlenkedõ tábornok pedig állítólag beleegyezett abba, hogy átadja hivatalát utódjának, Branko Krga tábornoknak.

Ellenáll a leváltott vezérkari fõnök

Nagyvilág2002.06.24, 20:51

A jugoszláv elnöki hivatal közleményben erõsítette meg, hogy Vojislav Kostunica államfõ hétfõn elnöki rendelettel leváltotta Nebojsa Pavkovic vezérezredest, a hadsereg vezérkari fõnökét. Pavkovic szerint az államfõ önhatalmúlag, a legfelsõbb védelmi tanács döntése nélkül, törvénytelenül váltotta le. A tábornok közölte, hogy emiatt elutasította az államfõ döntését.

A szerb kormányfõ szakít Kostunicával

Nagyvilág2002.03.23, 18:01

A szerb miniszterelnök megszakít minden együttmûködést Jugoszlávia elnökével, amiért az utóbbi nem hajlandó meneszteni a szerbiai kémügyben felelõsnek tartott Ace Tomic tábornokot, a katonai biztonsági szolgálat vezetõjét.

Szabadlábon a szerb miniszterelnök-helyettes

Nagyvilág2002.03.17, 18:02

Szerbiában a hét végén két másik állítólagos bûntársával együtt szabadlábra helyezték a kémkedéssel vádolt Momcilo Perisic szerb miniszterelnök-helyettest, volt vezérkari fõnököt. Az ügy egyes vélemények szerint nem más, mint figyelmeztetés Djindjic szerb kormányfõnek, hogy ne merjen ujjat húzni a Kostunica államfõ ellenõrzése alatt álló, még mindig Miloseviccsel rokonszenvezõ katonai vezetéssel.

Megszavazhatja a vajdasági omnibusztörvényt a szerbiai parlament

Nagyvilág2002.01.21, 12:29

Rendkívüli ülésen tárgyal a szerbiai parlament az úgynevezett omnibusztörvényrõl, arról a törvénycsomagról, amely visszaszolgáltatja a szerbiai tartomány, Vajdaság autonómiáját. A kormányzó pártoknak elvileg meglesz a többségük, mert Kostunica pártja bejelentette, hogy tartózkodik a szavazáskor.

Tart a belpolitikai válság Szerbiában

Nagyvilág2001.12.07, 20:59

Halványan ugyan, de felcsillant a béke reménye a szerbiai belpolitikai viszályban: Zoran Djindjic szerb kormányfõ pártja pénteken közölte, hogy nem fogja szorgalmazni a parlamenti mandátumok megvonását Vojislav Kostunica jugoszláv elnök pártjától.

Lemondott a szerbiai parlamenti elnök

Nagyvilág2001.12.06, 21:00

A szerbiai parlamenti válság újabb fejleményeként csütörtök este benyújtotta lemondását Dragan Marsicanin, a törvényhozás elnöke. A lemondást követõen a képviselõk Natasa Micic eddigi parlamenti alelnököt választották meg a törvényhozás elnökévé.

Kostunica voksolásra buzdít

Nagyvilág2001.11.15, 18:54

A jugoszláv elnök csütörtökön ismét a választásokon való részvételre szólította fel a koszovói szerbeket. Mint elmondta, aki nem választ, az lemond Koszovóról.

Nincs egyezség a jugoszláv szövetségrõl

Nagyvilág2001.10.26, 20:19

A várakozásnak megfelelõen, teljes kudarccal ért véget pénteken a jugoszláv, szerbiai és montenegrói vezetõk elsõ, s valószínûleg egyben utolsó tanácskozása a jugoszláv szövetség jövõjérõl.

Kostunica: felelõtlenség a koszovói voksolás

Nagyvilág2001.10.25, 21:58

Vojislav Kostunica jugoszláv elnök szerint politikailag és emberileg is felelõtlenség választásokra szólítani fel a koszovói szerbeket anélkül, hogy a tartományi ENSZ-igazgatás és a KFOR szilárdan és egyértelmûen szavatolná, hogy minden szükséges intézkedést megtesz a koszovói szerbek helyzetének javítása érdekében.

Még nincs megoldás az újvidéki tévé ügyében

Nagyvilág2001.10.11, 19:39

A vajdasági parlament csütörtökön úgy döntött, hogy vizsgálóbizottságot alakít, amely kivizsgálja az Újvidéki Rádió-Televízió vezetõinek kinevezése körül történt eseményeket.

Készül a vajdasági autonómia tervezete

Nagyvilág2001.08.29, 16:59

Két hét múlva nyilvánosságra hozhatják a vajdasági autonómiát szabályzó alaptörvény-tervezetet. A dokumentumot a vezetõ vajdasági pártok által létrehozott szakértõi csoport szövegezi. A vajdasági politikusok a jelenleginél nagyobb önállóságot követelnek.

Tagadja a vajdasági politikus, hogy tankokkal fenyegetõzne

Nagyvilág2001.08.14, 14:09

Tagadja a vajdasági szerb politikus, hogy tankokkal fenyegette volna politikai ellenlábasait. A tartományi kormány alelnöke szerint szavait félremagyarázták, hogy pártját lejárassák.

Elõzõ
  • 1
Következõ