Kossuth tér
címke rss- kapcsolódó címkék:
- tüntetés
- Kossuth Lajos tér
- Budapest
- rendőrség
- parlament
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Termelői piacot nyitnak a Kossuth téren
Termelői piac nyílik a Vidékfejlesztési Minisztérium árkádjai alatt pénteken. A piac késő őszig minden pénteken reggel nyolctól este hatig lesz nyitva.
Jogsértően vághatták ki a Kossuth téri fákat
Több jogsértés és visszásság is történt a Kossuth téri fák kivágásának V. kerületi engedélyezési eljárása során Szabó Máté ombudsman vizsgálata szerint. Az ombudsman megállapította, hogy a belvárosi jegyző úgy adott engedélyt a fakivágásra, hogy a beruházás tervezési fázisban volt, még az építési engedélyt sem adták ki. Szabó Máté azt is kifogásolta, hogy egy nap alatt folytatta le az eljárást a jegyző. Az V. kerületi önkormányzat szerint a jogszabályok szerint jártak el.
Két év alatt alatt építik újjá a Kossuth tér legrusnyább épületét
A kormányzati szándék szerint 2014 tavaszára valósulhat meg a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége Kossuth téri székházának újjáépítése; a tervek szerint az Országgyűlés Hivatalának céljait szolgálja majd az épület - erről Wachsler Tamás, a tér és környéke megújítását célzó Steindl Imre Program vezetője beszélt az MTI-nek pénteken.
Kiemelt jelentőségű lett a Kossuth téri projekt
Egy kormányrendelet szerint a teret érintő beruházáshoz tartozó ügynek kell tekinteni többek között az érintett ingatlanokon álló közterületi szobrok bontásához és azok máshol történő felállításához szükséges döntéseket is.
Demján Sándor ragaszkodik Nagy Imre szobrához
Levelet írt Tarlós István főpolgármesternek Demján Sándor nagyvállalkozó, aki nem szeretné, ha elköltöztetnék a Vértanúk teréről Nagy Imre szobrát, a szobor 1996-os felállításának költségeit nagyrészt ő fizette ki. Demján visszavonja az adományát, ha a szobrot a Kossuth tértől távolabb helyezik.
- címkék:
- Demján Sándor
- Kossuth tér
- szobor
- Címkefelhő »
A Dunához közelebb kerül a Kossuth téri József Attila-szobor
A költő szobra a Parlament Duna-parti homlokzata előtt létrehozandó sétányra kerül, mintegy húsz méterrel közelebb a folyóhoz.
Elszállították a Károlyi-szobrot a Kossuth térről
Csütörtök reggel egy műhelybe szállították a Károlyi-szobrot a Kossuth térről. A 22,6 millió forintos szobor a tér átépítése miatt költözik Siófokra, de arról még nem született döntés, hogy pontosan hova.
Siófokra költöztetik a Kossuth téri Károlyi-szobrot
A főváros döntése alapján a 22,6 milliós szobrot elbontják, a Kossuth térről előbb raktárba viszik, majd az engedélyeztetés után Siófokon állítják fel.
Egy nap alatt engedélyezték a Kossuth téri fakivágást
Rekordgyorsasággal adott engedélyt az V. kerületi önkormányzat 76 Kossuth téri fa és 480 négyzetméter bokor kivágására - írja a Népszabadság. A lakók arra ébredtek, hogy eltűnt a zöldterület.
Kövesse élőben Orbán Viktor ünnepi beszédét!
Az állami ünnepségek csúcspontjaként délután három órakor Orbán Viktor miniszterelnök mond beszédet a Kossuth téren. A miniszterelnök előtt Tóth Gabi, Kökény Attila, Dolhai Attila és Bársony Bálint előadja a Nemzeti dal áthangszerelt videóját, és a beszéd után is koncert lesz. Kövesse élőben a beszédet!