kosárlabda2020

címke rss

A Sopron Basket egy negyed alatt söpörte le a Gdyniát az Euroligában

Sport2020.01.28, 21:04

A Sopron Basket a harmadik negyedben egy 24-10-es viharral söpörte el a lengyel Arka Gdyniát a női kosárlabda Euroliga 12. fordulójában. Az idegenbeli győzelem (77-67) azt jelenti, hogy a Sopron továbbra is versenyben van a negyeddöntős szereplésért, és ez sorozatban a harmadik győzelme volt a magyar bajnoknak a legrangosabb európai kupasorozatban. A lengyelek az első félidőben 44, a másodikban viszont csak 23 pontot tudtak dobni.

Három egymás utáni évben is kosárlabda-világbajnokságot rendezhet Magyarország

Sport2020.02.01, 17:29

A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) új rendszer szerint osztotta el a korosztályos világbajnokságok rendezését. A sportág vezetői úgy döntöttek, hogy több évre előre kijelölik a finálék helyszíneit. Az új struktúrában Magyarország három vb-t is rendezhet 2021 és 2023 között.

Mindkét februári Eb-selejtezőjén nyerni akar a férfi kosárlabda-válogatott

Sport2020.02.17, 11:45

Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány szerint mindkét e heti mérkőzését meg akarja nyerni a férfi kosárlabda-válogatott, amely a 2021-es Európa-bajnoki selejtezősorozat csütörtöki nyitányán a címvédő szlovénokat fogadja Szombathelyen.

Megvan a férfi kosárlabda-válogatott szűkített kerete az Eb-selejtezőkre

Sport2020.02.19, 19:34

Sztojan Ivkovics szövetségi kapitány kijelölte a magyar férfi kosárlabda-válogatott szűkített keretét a címvédő Szlovénia elleni Európa-bajnoki selejtezőre.

Bombaerős csapat, az Eb-aranyérmes ellen játszik férfi kosár-válogatottunk

Sport2020.02.20, 07:51

A magyar férfi kosárlabda-válogatott csütörtökön este Szombathelyen, a címvédő Szlovénia ellen kezdi meg Európa-bajnoki selejtezős szereplését. Bár a rivális kispadján és keretében is történtek változások a legutóbbi kontinensviadal óta, így is rendkívül nehéz feladat vár Sztojan Ivkovics csapatára. A szakember azonban alighanem mindenképpen emlékezetes mérkőzést szeretne, hiszen utolsó alkalommal irányítja hazai pályán az együttest.

Elképesztő kosárcsoda: a magyar válogatott legyőzte az Eb-címvédőt

Sport2020.02.20, 22:03

A magyar férfi kosárlabda-válogatott óriásit küzdve, 77-75-re legyőzte a címvédő Szlovénia csapatát az Európa-bajnoki selejtező F-csoportjának első fordulójában, csütörtökön Szombathelyen.

Sztojan Ivkovics: Hét hazai Eb-selejtezőn hét győzelem

Sport2020.02.20, 21:19

A magyar férfi kosárlabda-válogatott első Európa-bajnoki selejtező mérkőzésén hatalmasat küzdve, 77-75-re legyőzte az Eb-címvédő szlovén együttest. A talákozó után Ivkovics Sztojan szövetségi kapitányon kívül Rosco Allen és Perl Zoltán, a csapat két legjobbja értékelt az Origónak.

A világsztárok és a bírók legyőzték a Sopron Basketet

Sport2020.02.20, 22:15

A világsztárokkal felálló orosz Dinamo Kurszk 74-61-re nyert Sopronban a női kosárlabda Euroliga alapszakaszának 11. fordulójában. A harmadik negyedet elrontotta a Sopron, a negyedikben meg olyan bírói nyomás alá került, hogy azt nem tudta elviselni. A vereség ellenére a magyar bajnok még mindig reménykedhet a legjobb 8 közé jutásban, igaz, ehhez egy hét múlva az olasz Schio otthonában kellene nyernie.

Ivkovics Sztojan: A harcok csak megerősítik a csapatot és engem is

Sport2020.02.23, 14:19

A magyar férfi kosárlabda-válogatott a csütörtöki bravúros, a címvédő szlovén csapat ellen aratott győzelem után vasárnap újra pályára lép Európa-bajnoki selejtezőn: Ivkovics Sztojan alakulata Ukrajnában lép pályára, a Zaporizzsjába vezető úton beszélgettünk a szövetségi kapitánnyal.

Őrült végjátékban második Eb-selejtezőjét is megnyerte a férfi kosárlabda-válogatott

Sport2020.02.24, 09:13

A magyar férfi kosárlabda-válogatott vasárnap délután lejátszotta második Európa-bajnoki selejtező mérkőzését is, az ellenfél ezúttal Ukrajna volt. A Zaporizzsjában rendezett találkozón is nagyot küzdött Ivkovics Sztojan csapata, ami újabb bravúrt ért: a magyar válogatott egy végsőkig kiélezett végjátékban 62-60-ra nyert.