kosárlabda

címke rss

Fegyverneky Zsófia: Lehet, hogy most kéne visszavonulnom

Sport2022.04.10, 19:40

A női kosárlabda Euroliga döntőjében Sopron Basket végig vezetve, Isztambulban győzte le 60-55-re a török Fenerbahce csapatát, ezzel a magyar csapat fennállása során először hódította el a legrangosabb európai kupatrófeát és sporttörténelmet írt. A 14-szeres magyar bajnok az ötödik Final Fourjában 2018 után másodszor jutott fináléba és első magyar csapatként diadalmaskodott az 1959-ben életre hívott kontinentális elitsorozatban. A találkozó után a csapatkapitány Fegyverneky Zsófia azt mondta, hogy egy ekkora siker után akár vissza is vonulhatna, míg Gáspár Dávid vezetőedző úgy értékelt, hogy a győzelem kulcsa a remek védekezés volt.

Vezet a Sopron az Euroliga-döntőben, de a Fener elkezdett feljönni

Sport2022.04.10, 17:53

Vasárnap délután történelmet írt a Sopron Basket, amely saját pályáján verte meg 60-55-re a Fenerbahce csapatát az Euroliga döntőjében.

Ötven bankban tartotta a pénzét az NBA egyik legnagyobb sztárja

Sport2022.04.10, 12:09

A kétszer az NBA-alapszakasz legjobb játékosának választott kosara, Jannisz Antetekounmpo rendhagyó módját választotta óriási fizetése biztonságba helyezésére.

Megvan a Sopron ellenfele az NB I-es kosárdöntőben

Sport2022.04.09, 20:08

Ismét a Szekszárd lesz a címvédő Sopron ellenfele a női kosárlabda NB I döntőjében.

Székesfehérváron győzött a címvédő Falco a kosár NB I-ben

Sport2022.04.09, 20:27

A címvédő Falco KC kiélezett mérkőzésen nyert az Alba Fehérvár vendégeként a férfi kosárlabda NB I középszakaszában, a felsőház első szombati mérkőzésén.

A jól fésült tornatanár, aki előtt az NBA-sztárok is vigyázzba állnak

Sport2022.04.09, 14:34

A kimondhatatlan nevű Mike Krzyzewski nevével az átlag kosárlabdadrukker akkor találkozott először, amikor 2006-ban kinevezték a pekingi olimpiára készülő amerikai férfi kosárlabda-válogatott főedzőjének. A jól félsült tornatanár kinézetű fickó kezei alá olyan sztárok kerültek, mint LeBron James, Carmelo Anthony, Dwight Howard vagy Chris Paul, akik kivétel nélkül hallgattak rá. Pedig Coach K, ahogy a szakma és tanítványai hívják, soha nem dolgozott az NBA-ben, vagy féltucat ajánlatot visszautasított, hogy április 2-án az amerikai egyetemi bajnokság (NCAA) történetének legnagyobb edzőjeként vonulhasson vissza.

Újabb klubrekordot ért el a Phoenix Suns az NBA-ben

Sport2022.04.09, 10:07

Elsősorban a 33 pontot dobó Devin Booker remeklésének köszönhetően, a ligaelső Phoenix Suns 17 pontos hátrányt ledolgozva győzött a Utah Jazz vendégeként az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) legutóbbi játéknapján.

Fegyverneky: Egy játékos életében nincs feljebb az Euroliga-döntőnél

Sport2022.04.08, 21:03

Péntek este a női kosárlabda Euroliga isztambuli elődöntőjében a Sopron Basket 74-69-re legyőzte a spanyol Avenida Salamanca együttesét és bejutott a vasárnapi döntőbe. A találkozó után a csapatkapitány Fegyverneky Zsófia, a 27 pontos Jelena Brooks és a vezetőedző Gáspár Dávid értékelt az Origónak.

Történelmet írt a szerb óriás az NBA-ben

Sport2022.04.08, 09:14

Nikola Jokic történelmi estén van túl, melyen csapata, a Denver Nuggets biztosította a helyét az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) rájátszásban.

Folytatódik az NB I, pályán a Borussia Dortmund és a Sevilla is

Sport2022.04.08, 08:01

A magyar labdarúgó NB I-ben Zalaegerszeg-Budapest Honvéd összecsapást rendeznek, de az angol, a francia, a német és a spanyol élvonalban is rendeznek meccset. Többek között pályára lép a Newcastle, a Borussia Dortmund és a Sevilla is. Megkezdi szereplését a Sopron Basket a női kosárlabda Euroligájának négyes döntőjében, de MotoGP, darts, vízilabda BL és tenisz is színesíti a programot.

Szenzációs lánykérés az NBA-meccsen: dobozból kiugorva lepte meg a dögös szerelmét - videó

Sport2022.04.07, 12:24

Az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján a Chicago Bulls hazai pályán 117-94-re kikapott a Boston Celtics együttesétől. A hazai csapat egyik cheerleaderének azonban a vereség ellenére is örökké emlékezetes marad ez a nap, mivel több mint 20 ezer néző előtt kérték meg a kezét.

Diákok brutálisan összeverték az ifjúsági kosármeccs bíróját - videó

Sport2022.04.06, 19:06

Hihetetlen jelenetek zajlottak le egy ijfúsági kosárlabda-mérkőzésen a tengerentúlon. A meccs játékvezetőjét a játékosok és a pálya szélén álldogáló diákok megverték a találkozó végén.

LeBron James csapata már biztosan nem lesz ott az NBA rájátszásában - videó

Sport2022.04.06, 08:25

A ligaelső Phoenix Suns könnyedén, 121-110-re nyert a vendég Los Angeles Lakers ellen az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.

Történelmi vereséget szenvedett Michael Jordan egykori csapata

Sport2022.04.05, 11:18

A Kansas Jayhawks csapata nyerte az észak-amerikai egyetemi (NCAA) kosárlabda-bajnokságot.

A címvédő Sopron kiütéses győzelemmel jutott a női kosárlabda-bajnokság döntőjébe

Sport2022.04.04, 20:05

A címvédő Sopron Basket 86-52-re kiütötte hazai pályán a DVTK-t hétfőn a női kosárlabda NB I elődöntőjének a harmadik mérkőzésén, és 2-1-es összesítéssel bejutott a fináléba.

Doncic tarthatatlan volt, a Dallas legyőzte az NBA címvédőjét

Sport2022.04.04, 11:36

A címvédő Milwaukee Bucks hazai pályán hat ponttal kikapott a Dallas Maverickstől az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) legutóbbi játéknapján.

Hatalmas hátrányból győzött a Warriors az NBA-ben

Sport2022.04.03, 09:54

A Golden State Warriors remek hajrájával 111-107-re legyőzte a vendég Utah Jazz együttesét az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.

Előnyben a Szekszárd a női kosárlabda-bajnokság elődöntőjében

Sport2022.04.02, 21:56

A Szekszárd házigazdaként 81-67-re legyőzte az NKA Universitas PEAC csapatát a női kosárlabda NB I elődöntőjének első mérkőzésén.

Súlyos vereséget szenvedett a címvédő az NBA-ben

Sport2022.04.02, 09:48

A Los Angeles Clippers 153 pontot dobva verte idegenben a címvédő Milwaukee Bucksot az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) legutóbbi játéknapján.

A DVTK meglepte a Sopron Basketet a női kosárlabda NB I elődöntőjében

Sport2022.04.01, 21:03

A DVTK hazai pályán hat ponttal legyőzte a címvédő Sopron Basket csapatát pénteken, ezzel egyenlített a női kosárlabda NB I elődöntőjében.

A Kecskemét az utolsó elődöntős a Magyar Kupában

Sport2022.03.31, 22:13

A Kecskemét jutott utolsóként elődöntőbe a Zsíros Tibor férfi kosárlabda Magyar Kupa debreceni nyolcas döntőjében.

Horrorbaleset: súlyos sérülést szenvedett a magyar sportoló - Videó

Life.hu2022.03.30, 19:35

Súlyos sérülést szenvedett a magyar kosárlabdázó, Juhász Dorka az USA-ban. A fiatal sportolónak akkora fájdalmai voltak, hogy sírása behallatszott a közvetítésbe is. Csapattársai mindent megtettek, hogy a kosaras jobban érezze magát.

Súlyos betegséggel küzd Shaquille O'Neal

Sport2022.03.31, 07:50

Az 50 éves kosárlegendánál, Shaquille O'Nealnél nemrég súlyos egészségügyi problémát diagnosztizáltak. A korábbi sztársportoló alvási apnoéban szenved.

Előnyben a címvédő Sopron Basket a női kosárlabda-bajnokság elődöntőjében

Sport2022.03.29, 20:02

A címvédő Sopron Basket 68-49-re legyőzte hazai pályán a DVTK-t a női kosárlabda NB I elődöntőjének keddi nyitányán.

A Sopron Basket játékosa második lett az Euroliga legjobb fiatal kosarasai között

Sport2022.03.29, 16:57

Második lett a női kosárlabda Euroliga legjobb fiatal játékosainak rangsorában a Sopron Basket magyar válogatott kosarasa, Varga Alíz.

Brutális sérülést szenvedett az Amerikában játszó magyar kosártehetség - videó

Sport2022.03.29, 17:57

Súlyos sérülést szenvedett az amerikai egyetemi kosárlbda-bajnokság, az NCAA negyeddöntőjének mérkőzésén connecticuti egyetem magyar játékosa, Juhász Dorka. 

A Szekszárd is elődöntős a női kosár NB I-ben

Sport2022.03.27, 22:00

A Szekszárd simán nyert a Vasas vendégeként a negyeddöntő második, vasárnapi mérkőzésén, ezzel bejutott az elődöntőbe a női kosárlabda NB I-ben.

Tűz miatt felfüggesztették az NBA-meccset, a szurkolókat evakuálták - videó, fotók

Sport2022.03.27, 08:40

A címvédő Milwaukee Bucks 127-102-re kikapott a Memphis Grizzlies otthonában az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) alapszakaszának szombati játéknapján. Totontóban pedig tűz okozott riadalmat, a lelátó felett lógó hangszóró hibásodott meg.

Úgy köszöntötték Magyarországon, hogy a második meccsen eltörték az orrát

Sport2022.03.27, 10:07

A Sopron Basket és a magyar kosárlabdasport történetében először láthatnak a sportág rajongói egy olimpiai bajnokot pattogtatni Magyarországon. Stefanie Dolson, a bajnoki címvédő, és az Euroliga Final Fourra készülő magyar bajnok centere nagyszerű karrierjének egyik csúcsa volt a tavaly nyári tokiói olimpián az amerikai csapattal a 3x3-as tornán nyert aranyérem. A soproni Novomatic Arénában ültünk le vele beszélgetni, az amerikai és az európai játékosok közötti különbségről, a világ egyik legjobb edzőjéről, és arról, hogy mit kapott eddig Magyarországtól.

Elődöntős a címvédő Sopron Basket a női kosár NB I-ben

Sport2022.03.26, 20:46

A címvédő Sopron 93-45-re legyőzte a házigazda TFSE-MTK együttesét a női kosárlabda NB I negyeddöntőjének szombati, második mérkőzésén, ezzel a legjobb négy közé jutott.

Betegen nyomorog a magyar kosárlabdázás legendás alakja

Sport2022.03.26, 11:41

Alig egy éve lett a Nemzetközi Kosárlabda-szövetség (FIBA) Halhatatlanok Csarnokának tagja Németh Ágnes, de az elmúlt időszakban az élete sajnos fordulatot vett.

140 pontot dobva nyerte meg az alapszakaszt a Phoenix Suns

Sport2022.03.25, 10:14

Chris Paul csütörtökön visszatért, csapata, a Phoenix Suns pedig közönségszórakoztató mérkőzésen győzött a Denver vendégeként és ezzel bebiztosította első kiemelését az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) rájátszásában.

Egyetlen győzelemre van az alapszakasz megnyerésétől a Phoenix Suns

Sport2022.03.24, 08:53

A ligaelső Phoenix Suns idegenben győzte le a Minnesotát, és már csak egyetlen győzelemre van szüksége a hátralévő nyolc mérkőzésen, hogy bebiztosítsa a maga számára a pályaelőnyt a rájátszás egészére.

Lemondta a válogatottságot a magyar kosárcsapat kapitánya

Sport2022.03.23, 12:28

Nem szerepel többet a magyar női kosárlabda-válogatottban az eddigi csapatkapitány Raksányi Krisztina, a spanyol Tenerife játékosa, aki elsősorban családi okok miatt hozta meg ezt a döntést.

Saját anyja tette hajléktalanná, majd az NBA sztárja és olimpiai bajnok lett belőle

Sport2022.03.23, 06:19

Amikor a 2011-es NBA játékoskiválasztó első körének utolsójaként rábökött a nevére a Chicago Bulls, kevesen gondolták, hogy pár év elteltével a liga egyik legsokoldalúbb játékosa és egyik legjobb védője lesz Jimmy Butlerből. A legtöbb dologról, amit életében elért, ő maga sem gondolta volna, hogy valóra fog válni, főleg azok után, hogy 13 éves saját édesanyja tette otthontalanná. De Jimmy nem haragszik senkire, inkább kosarazik, nem is rosszul, ráadásul a liga egyik legszínesebb egyéniségét köszönthetjük a személyében.

Átadták a Magyar Kosárlabdázás Házát

Sport2022.03.22, 14:00

Kedden ünnepélyes keretek között átadták a Magyar Kosárlabdazók Országos Szövetségének új székházát. A budaörsi Magyar Kosárlabdázás Háza több mint egy adminisztratív központ, hiszen sok egyéb mellett itt található többek között a magyar kosárlabdázás történetét feldolgozó múzeum is.

Felesége ölette meg az NBA-sztárt, életfogytiglant kapott a gyilkos

Sport2022.03.22, 08:51

Egy memphisi esküdtszék hétfőn előre megfontolt szándékkal elkövetett emberölésben bűnösnek találta azt a tennessee-i férfit, akit a korábbi NBA-sztár, Lorenzen Wright meggyilolásával vádoltak.

LeBron James elképesztő: 105. tripla dupláját érte el az NBA-ben - videó

Sport2022.03.22, 08:28

A Los Angeles Lakers 131-120-ra verte vendégként a Cleveland Cavaliers csapatát az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) hétfői játéknapján.

A magyar csapat legendája a félpályáról talált be, díjat is kapott érte - videó

Sport2022.03.22, 07:32

Fegyverneky Zsófia nem hétköznapi félpályás kosara lett az Euroliga negyeddöntőinek legszebb megmozdulása.

LeBron James minden idők második legeredményesebb játékosa lett, de kikapott a Lakers

Sport2022.03.20, 09:56

LeBron James minden idők második legeredményesebb játékosa lett az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA), miután az alapszakasz szombati játéknapján 38 pontot szerezve lehagyta a legendás Karl Malone-t.

A DVTK nyerte a negyeddöntő első felvonását a női kosár NB I-ben

Sport2022.03.19, 20:28

A DVTK 77-73-ra nyert a Győr vendégeként a női kosárlabda NB I rájátszásában, szombaton, az egyik fél második győzelméig tartó negyeddöntős párharc első felvonásán.

A Sopron Basket kiütötte a Szekszárdot, és megnyerte az alapszakaszt

Sport2022.03.19, 18:39

A címvédő Sopron Basket otthon 88-50-re legyőzte az Atomerőmű KSC Szekszárd együttesét a női kosárlabda NB I alapszakaszának utolsó mérkőzésén.

Megszakadt a Lakers rossz idegenbeli sorozata

Sport2022.03.19, 09:45

A Los Angeles Lakers hosszabbítás után 128-123-ra nyert a Toronto Raptors vendégeként az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) legutóbbi játéknapján, ezzel megszakította 11 meccs óta tartó idegenbeli nyeretlenségi sorozatát.

Az NBA-sztár, akinek két személyisége volt és Rolls-Royce-szal járt edzésre

Sport2022.03.19, 06:11

A 77 éves Walt Frazier neve kevesbé cseng ismerősen idehaza, mint az NBA vele egyidős korabeli sztárjai, pedig, ami azt illeti, talán ő volt az 1970-es évek egyik legjobb játékosa, és minden bizonnyal az egyik legkülönlegesebb személyisége. Clyde úgy lett a liga egyik legnagyobb sztárja, hogy karrierje kezdetén szinte rettegett a nyilvánosságtól. De ki az a Clyde? És miért járt Roll-Royce-szal edzésre, és hogy lett belőle az NBA egyik első játékosügynöke?

A PEAC nyerte az első negyeddöntőt a női kosár NB I-ben

Sport2022.03.18, 20:25

Az NKA Universitas PEAC házigazdaként 81-50-re legyőzte a Ludovika-FCSM Csata csapatát a női kosárlabda NB I negyeddöntőjének első mérkőzésén, pénteken.

A Körmend több mint tíz éve nem nyert kosármeccset Kecskeméten

Sport2022.03.18, 20:12

A Kecskemét hazai pályán 93-67-re nyert a Körmend ellen a férfi kosárlabda NB I alapszakaszának pénteki mérkőzésén.

Nem tudták börtönbe vinni az oroszok az amerikai sztárkosarasnőt, mert lelógna a lába a priccsről

Sport2022.03.18, 09:12

A kábítószer-birtoklással vádolt amerikai Brittney Griner sorsáról továbbra sem tudni szinte semmit. A WNBA-győztes és olimpiai bajnok játékost februárban a moszkvai Seremetyevo repülőtéren tartóztatták le, mert a vádak szerint kábítószert találtak nála. Ha a vádak igaznak bizonyulnak, akár 10 év börtönt is kaphat.

Moszkvában marad a drogbirtoklás miatt börtönbe került olimpiai bajnok kosaras

Sport2022.03.17, 17:06

Májusig őrizetben marad Brittney Griner kétszeres olimpiai bajnok amerikai kosárlabdázó, aki februárban drogbirtoklás miatt került rács mögé Moszkvában.

Idegenben nyert a Szolnok a férfi kosárlabda NB I-ben

Sport2022.03.16, 20:17

A Szolnok 89-81-re győzött a Pécs otthonában a férfi kosárlabda NB I alapszakaszának szerdai mérkőzésén.

A Nemzeti dalt szavalja az egyik legjobb magyar kosárlabdacsapat - videó

Sport2022.03.15, 16:24

Március 15. az egyik legnagyobb nemzeti ünnepünk, az egész ország ünnepe. Az UNI Győr kosárlabdacsapata arra gondolt, hogy játékosaik (magyar, amerikai, szlovák - mindenki) idén a Nemzeti dal elszavalásával tisztelegnek az 1848-as szabadságharc és annak hősei előtt.

Ötödször is kikapott a Falco a Bajnokok Ligája középdöntőjében

Sport2022.03.14, 22:31

A Falco KC Szombathely hosszabbításban 12 ponttal kikapott hétfőn a francia Strasbourg vendégeként, így ötödik mérkőzését is elvesztette a férfi kosárlabda Bajnokok Ligája középdöntőjében.

Két soproni kosaras a női Euroliga MVP-jelöltjei között

Sport2022.03.14, 20:18

Nemzetközi Kosárlabda-szövetség (FIBA) a hivatalos honlapján tette közzé a női Euroliga legjobbjainak listáját, melyre négy soproni és két szekszárdi jelölt is felkerült.

Az egészségügyi állapota miatt távozott a paksi kosárcsapat edzője

Sport2022.03.14, 19:14

Távozott posztjáról Petar Mijovic, a férfi kosárlabda NB I-ben sereghajtó Atomerőmű SE vezetőedzője.

Kirúgták az NB I-es női kosárcsapat vezetőedzőjét

Sport2022.03.14, 10:11

Balogh Juditot felmentették az ELTE BEAC Újbuda élvonalbeli női kosárlabdacsapatának vezetőedzői tisztségéből.

LeBron James történelmi rekordot döntött, csapata mégis kikapott az NBA-ben

Sport2022.03.14, 08:45

Az éllovas Phoenix Suns 140-111-re legyőzte a vendég Los Angeles Lakerst az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) vasárnapi játéknapján.

Így változtatja meg a rendszeres testmozgás a sérülékeny Achilles-ínt

Tudomány2022.03.13, 17:17

Az Achilles-ín szinte úgy működik, mint egy gumiszalag, amely összeköti a vádli izmait a sarokcsonttal. Bár tudjuk, hogy egyfajta rugóként dolgozik, amely energiát tárol és szabadít fel, miközben mozgatjuk a lábunkat, ám az még nem világos a tudósok előtt, pontosan hogyan reagál az edzésre és az intenzív testmozgásra, ha egyáltalán reagál.

Az 50 pontos LeBron James rekordot állított be az NBA-ben

Sport2022.03.12, 09:59

LeBron James ötven pontot szerzett, ezzel segítve sikerhez a Los Angeles Lakerst a vendég Washington Wizards felett az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) alapszakaszának pénteki játéknapján.

Irány az NBA: a palánknak háttal állva dobott gyönyörű kosarat Robert Lewandowski - videó

Sport2022.03.11, 07:16

A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Bayern München lengyel csatára, Robert Lewandowski bizonyította, hogy kézzel legalább annyira ügyes, mint lábbal.

Nehezen találták a szavakat a soproniak a meccs után

Sport2022.03.10, 23:27

Gáspár Dávid vezetőedző és Fegyverneky Zsófia csapatkapitány is még a meccs hatása alatt volt, amikor arra kértük őket, hogy értékeljék a csütörtöki szenzációs eredményt.

A Sopron Basket elképesztő csatában jutott be a női kosárlabda Euroliga Final Fourba

Sport2022.03.10, 22:04

A női kosárlabda Euroliga negyeddöntőjének második mérkőzésén a magyar bajnok Sopron Basket idegenben 72-65-re legyőzte a francia Montpellier csapatát, így 2-0-ra megnyerte a két csapat párharcát, és fennállása során ötödik alkalommal jutott be a legrangosabb európai kupasorozat négyesdöntőjébe.

Nemes gesztust tett egy kijevi kosárlabda-akadémia felé az egyik magyar klub

Sport2022.03.10, 19:25

A Veszprémi Kosárlabda Klubnak vezetőedzője révén erős kötődése van az egyik kijevi kosárlabda akadémiához, ahol egykori tanítványa edzőként dolgozik. A magyar klub éppen ezért mindent megtesz, hogy támogassa a bajba jutott egyesületet.

Idegenbeli bravúrral jutna az Euroliga négyesdöntőjébe a Sopron Basket

Sport2022.03.10, 11:06

A Sopron Basket a keddi magabiztos hazai győzelem után csütörtök este ismét megütközik a francia Basket Lattes Montpellier Agglomération (BLMA) csapatával, és egy újabb sikerrel le is zárná az Euroliga Final Fourba jutásért zajló, két nyert meccsig tartó párharcot. Nem lesz könnyű menet, különösne a fárasztó utazást követően, de a kedden látottak alapján idegenben is Gáspár Dávid csapata tűnik esélyesnek.

Szenzációs félpályás triplával sokkolta az ellenfelet a Sopron Basket magyar klasszisa - videó

Sport2022.03.09, 10:35

A Sopron Basket kedden este hazai pályán 60-42-re verte a francia Montpellier csapatát a női kosárlabda Euroliga negyeddöntőjének első meccsén. A találkozó legszebb jelenete a magyarok csapatkaptiányának, Fegyverneky Zsófiának a nevéhez fűződi.

A Brooklyn Nets sztárja félszáz pontot dobva vezette győzelemre a csapatát

Sport2022.03.09, 09:02

A Brooklyn Nets az 50 pontos Kyrie Irving vezérletével 132-121-re nyert a Charlotte Hornets vendégeként az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) keddi játéknapján.

A Sopron Basket magabiztos győzelemmel tett egy lépést az Euroliga négyesdöntője felé

Sport2022.03.08, 20:11

A magyar bajnok Sopron Basket nagy harcot és kevés pontot hozó mérkőzésen hazai pályán 60-42-re legyőzte a francia Montpellier csapatát a női kosárlabda Euroliga negyeddöntős párharcának első felvonásán. Amennyiben a magyar bajnok csütörtökön idegenben is győzni tud, hogy fennállása során ötödik alkalommal jut be a legrangosabb európai klubsorozat négyesdöntőjébe.

A megfenyegetett és megalázott NBA-sztár dühösen üzent a szurkolóknak

Sport2022.03.08, 13:48

A Los Angeles Lakers sztárjátékosát, Russel Westbrookot az utóbbi időben nyújtott gyengébb teljesítménye miatt többször is megfenyegették és sértegették. Az amerikai kosarast nagyon megviselték a történtek, és a médiában üzent az őt kritizáló drukkereknek.

Az év meccsére készül a Sopron Basket a női kosárlabda Euroligában

Sport2022.03.08, 13:29

Az biztos, hogy két napon belül kétszer megmérkőzik egymással a Sopron Basket és a francia Basket Lattes Montpellier Agglomération, azaz a BLMA csapata. Az egyik csapat második győzelméig tartó párharc győztese bejut az Euroliga áprilisi Final Fourjába. Pályaelőny a magyar bajnoknál.

Két napon belül a második tripla duplát érte a Denver Nuggets szerb centere

Sport2022.03.08, 08:12

Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) szereplő Denver Nuggets szerb sztárja, Nikola Jokics egymást követő második játéknapon is tripla duplát ért el. Ezúttal a tartalékos Golden State Warriors legyőzéséhez járult hozzá ilyen módon.

Franciaországban jubilált az első Euroligát nyerő magyar női kosaras

Sport2022.03.07, 14:11

A franciaországi Valenciennes-ben ünnepelte Béres Tímea korábbi csapattársaival együtt a klub 2002-es diadalát a női kosárlabda Euroligában.

Nikola Jokics szenzációs teljesítményével győzött a Denver Nuggets

Sport2022.03.07, 08:59

Nikola Jokics káprázatos játékának köszönhetően a Denver Nuggets hazai pályán hosszabbításban legyőzte a New Orleans Pelicanst. A játéknap rangadóján a Milwaukee Bucks ugyancsak otthon verte a tavalyi nagydöntőbeli ellenfelét, a ligaelső Phoenix Sunsot.

50 éves lett a világ leghíresebb óriása: 10 érdekesség Shaquille O’Neal-ről

Life.hu2022.03.05, 23:06

A legmagasabb ismerőseid is csöppségek lennének mellette, három egyetemi diplomája is van az olimpiai bajnoki címe mellé, hatszoros apuka, és mostanában leginkább a DJ pult mögött találkozhatsz vele. Ezekről, és még sok más érdekességről olvashatsz cikkünkben a félszázadik születésnapját ünneplő óriás, Shaquille O'Neal kapcsán.

Drogot találtak az amerikai sztárkosarasnál, őrizetbe vették Oroszországban

Sport2022.03.05, 20:13

Az orosz szövetségi vámszolgálat szombaton közölte, hogy tisztviselői őrizetbe vettek egy amerikai kosárlabdázónőt, miután a Moszkva melletti Sheremetyevo repülőtéren hasisolajat tartalmazó vape-patronokat találtak a poggyászában.

Berlin helyett Belgrádban lesz a férfi kosárlabda Euroliga négyes döntője

Sport2022.03.04, 19:02

Mégsem Berlinben, hanem Belgrádban rendezik meg a férfi kosárlabda Euroliga most zajló sorozatának négyes döntőjét.

A Sopron Basket kiütötte a DVTK-t a női kosárrangadón

Sport2022.03.04, 20:27

A Sopron Basket kiütéses, 84-49-es győzelmet aratott a vendég DVTK ellen a női kosárlabda NB I alapszakaszának pénteki összecsapásán.

Meggyilkolták az amerikai sztárkosaras testvérét

Sport2022.03.03, 13:35

A salamancai Avenida női kosárcsapatának amerikai sztárja, Kahleah Copper nagyon nehéz napokat él át. A 27 éves játékosnak azonnal haza kellett utaznia az Egyesült Államokba, mert meghalt a testvére. A sok sérült miatt egyébként sincs könnyű helyzetben a spanyol csapat, amely a tragédia miatt az egyik legjobbját is nélkülözni kénytelen a Sopron Basket együttesét is érintő Euroliga negyeddöntője előtt.

Megvan a Sopron Basket ellenfele az orosz csapatok kizárása után

Sport2022.03.02, 16:47

A francia Montpellier csapatával találkozik a női kosárlabda Euroliga negyeddöntőjében a Sopron Basket. A klub szerdai sajtóközleménye emlékeztet rá, hogy a nemzetközi szövetség (FIBA) kizárta eseményeiről az orosz csapatokat az ukrajnai háború miatt, így pedig összeült az európai sorozatokért felelős testület, mely döntött a női Euroliga rájátszásának folytatásáról is.

A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség kizárta az orosz csapatokat

Sport2022.03.02, 13:44

A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) kizárta eseményeiről az orosz csapatokat az ukrajnai háború miatt.

A Sopron Basket játékosának látványos kosara lett az Euroliga alapszakaszának második legszebb jelenete - videó

Sport2022.03.02, 10:23

A Sopron Basketet erősítő Gabby Williams látványos kosara lett a női Euroliga alapszakaszának a második legszebb megmozdulása.

Simán kikapott a bajnokesélyes Warriors az NBA-ben

Sport2022.03.02, 10:48

A Minnesota Timberwolves kisebb meglepetésre végig vezetve, magabiztos sikert aratott a vendég Golden State Warriors felett az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) keddi játéknapján.

Hatvan évvel ezelőtt született az NBA megdönthetetlen rekordja

Sport2022.03.02, 07:23

Hatvan évvel ezelőtt, 1962. március 2-án állította be 100 pontos rekordját Wilt Chamberlain, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) legendás játékosa.

Horribilis áron kelt el a kosárlabdázás történetének egyik páratlan ereklyéje

Sport2022.03.01, 17:05

Egy amerikai férfi 468 ezer dollárért (kb. 157 millió forintért) adta el egy árverésen a Michael Jordan első chicagói NBA-meccsére szóló két belépője egyikét.

Új ellenfelet kaphat a magyar sztárcsapat a nemzetközi kupában

Sport2022.03.01, 10:00

A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) szerdán dönt az orosz klubok, illetve válogatottak kizárásáról, és várhatóan új ellenfelet kap a Sopron Basket az Euroliga negyeddöntőjében.

Rangadót nyert a Győr ellen a PEAC a női kosár NB I-ben

Sport2022.02.28, 20:46

A negyedik helyezett PEAC hazai pályán 16 ponttal legyőzte a harmadik Győrt a női kosárlabda NB I alapszakaszának hétfői rangadóján.

A Sopron Basket két kosarasa is dupla duplát ért el a kosár NB I-ben

Sport2022.02.26, 20:22

Csak a Vasas tudott hazai pályán nyerni a női kosárlabda NB I szombati játéknapján.

Michael Jordant idézően kosarazik a Chicago Bulls szupersztárja

Sport2022.02.25, 09:55

A Chicago Bulls 112-108-ra nyert otthon az Atlanta Hawks ellen az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.

Nyeretlenül búcsúzott a Szekszárd a női kosárlabda Euroligától

Sport2022.02.23, 21:58

A Szekszárd 69-68-ra kikapott a lett TTT Riga otthonában a női kosárlabda Euroliga csoportkörének 14., utolsó fordulójában, szerdán.

Hanga Ádám szerint csak magukat okolhatják a Spanyol Kupa elvesztéséért

Sport2022.02.23, 11:36

A magyar férfi kosárlabdaválogatott és a Real Madrid klasszisa, Hanga Ádám szerint csak magukat okolhatják, hogy nem sikerült megnyerniük a a spanyol Király Kupa fináléját az ősi ellenfél Barcelona ellen.

Óriási tömegverekedést robbantott ki a korábbi NBA-sztár - videó

Sport2022.02.21, 18:59

Óriási tömegverekedéssel ért véget az amerikai egyetemi bajnokságban (NCAA) rendezett Michigan-Wisconsin férfi kosárlabda-mérkőzés.

Eltört az ujja az NBA egyik legnagyobb sztárjának

Sport2022.02.21, 15:21

Eltört a jobb hüvelykujja, ezért hat-nyolc hétig nem léphet pályára Chris Paul, az észak-amerikai kosárlabdaligában (NBA) élen álló Phoenix Suns játékosa.

Ivkovics nagy csatára számít a vb-selejtezőn, Hopkins bemutatkozik a magyar kosárválogatottban

Sport2022.02.21, 12:12

A két csapat csütörtökön Debrecenben találkozik egymással, három nappal később pedig Podgoricában csap össze.

Hanga Ádámék elveszítették az El Clásicót a Spanyol Kupa döntőjében

Sport2022.02.20, 22:00

A Hanga Ádámmal felálló Real Madrid kosárlabdacsapata 64-59-re kikapott az ősi rivális címvédő Barcelonától a spanyol Király Kupa fináléjában.

Hatalmas zsákolást mutatott be az olimpiai bajnok magasugró az NBA All-Star-gálán - videó

Sport2022.02.20, 07:36

A tokiói olimpián magasugrásban aranyérmes olasz atléta, Gianmarco Tamberi az NBA All-Star-gála Celebrity All-Star-meccsén lépett parkettre. A kiváló sportoló a kosárpályán sem jött zavarba, egy lepattanó után látványos zsákolást mutatott be.

A triplavető legendától a szupertörpe zsákolásáig: az NBA All-Star-gálák legemlékezetesebb pillanatai

Sport2022.02.19, 17:01

Az idén 75 éves észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság, azaz az NBA idén 71. alkalommal hívja össze a liga legjobbjait, hogy egy hosszú hétvége három felszabadult napján ünnepeljék a világ egyik legnépszerűbb játékát. A gálák történetéből szemezgetjük most ki a szerintünk legemlékezetesebb pillanatokat.

Utolsó pillanatban dobott hárompontossal nyert rangadót a Denver Nuggets az NBA-ben - videó

Sport2022.02.17, 07:41

A Brooklyn Nets 28 pontos hátrányból fordítva legyőzte a városi rivális New York Knicks csapatát az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.

A Görög Szörny 50 pontjával győzött a címvédő Bucks az NBA-ben

Sport2022.02.16, 09:32

A címvédő Milwaukee Bucks Jannisz Antetokunmpo 50 pontjának is köszönhetően legyőzte vendégét, az Indiana Pacerst az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) legutóbbi játéknapján.

Szerződést hosszabbított centerével a Sopron Basket

Sport2022.02.15, 18:04

A Sopron Basket csapata közleményben jelentette be, hogy fiatal centerével kétéves szerződéshosszabbítást írt alá.

Két év után visszatérhet az NBA-be a droghasználat miatt eltiltott egykori sztár

Sport2022.02.15, 08:17

Játékjogának felfüggesztése után két évvel visszatérhet az NBA-be Tyreke Evans.

A Diósgyőr legyőzte a Szigetszentmiklóst a női kosár NB I-ben

Sport2022.02.14, 20:41

A Diósgyőr házigazdaként 80-64-re legyőzte a Szigetszentmiklóst a női kosárlabda NB I alapszakaszának hétfői mérkőzésén.