Kósa Ivett

címke rss

Unisex: "Még nem volt rossz fellépésünk"

"Vidám zene, de a szövegeknek is van mondanivalójuk" - állítja az Unisex zenekarról két tagja, Erdélyi László és a Megasztárból ismert Kósa Ivett. A Vendégszobában eldicsekedhettek azzal, hogy az együttest hívták már külföldre is, pedig még a szövegeket nem is értették. Ami pedig Paris Hiltont illeti, az Unisex fele (nem áruljuk el, melyik) egy hétig még járna is vele.

A Megasztár-turné 17 pillanata

Tévé2005.06.20, 13:27

Elkísértük a megasztárokat a több hónapos koncertsorozat egyik állomására: velük szálltunk fel a kisbuszra, megettük a pizzájukat, megvizsgáltuk a rajongótábor összetételét, és sajnálkozunk azon, hogy a jó hangú, ám korán kiesett Ivett ezúttal is korán kipottyant: mentő vitte el a szolnoki sportcsarnok elől. Caramel betegség, Palcsó az érettségi miatt nem tartott a megákkal, akik kilencen is ragyogó bulit adtak a szolnoki tiniknek - a technikai problémák és kínos intermezzók ellenére. Nézzen vidám fotókat és kukkantsa meg a videót!

Kósa Ivett már sejti, ki nyeri a Megasztárt

Szórakozás2005.04.11, 11:36

Újabb lány búcsúzott a sorozattól. Bartók Eszter bebizonyította, hogy több stílusban is megállja a helyét, ám talán neki is az a legjobb, ha dalszerző-énekesnőként megragadja a gitárját és jellegzetes hangján elénekli saját, édes-bús dalait. Most mégis az első kiesőt, Ivettet kérdeztük ezúttal a show utáni életről, elképzeléseiről és arról, hogy ki nyeri majd a második szériát. A cikk olvasása után erősen javallott a keddi bulin készült, egészen friss videók megtekintése!

Seres Attila: Hiszti, botláb, rock and roll

Vendégszoba2005.10.10, 18:55

Seres Attila koreográfust a Megasztár-jelöltek felkészítésének nehézségeiről és szépségeiről faggatták olvasóink a Csevegőszobában. Az egyénre szabott színpadi megjelenés kidolgozása nem is olyan könnyű, mint gondolnánk, vannak versenyzők, akiknek ez az éneklésnél sokkal nehezebb feladat. A "lazaság" azonban elsajátítható, és "ígéretet" kaptunk arra is, hogy hamarosan Palcsó Tomi és Caramel is meg fog mozdulni.

Megasztár: nekik nem nyolc

Tévé2005.03.16, 13:05

Szombaton még nyolcan voltak, de a szabályok értelmében újabb próbálkozó búcsúzott: ezúttal Pál Tamás ment haza. Miközben a Megasztár-válogatáslemez magabiztosan trónol az országos eladási lista élén, egyre nagyobb a tét, és egyre népszerűbbek a továbbjutók, rá kell ébredni, hogy valahol ez is úgy működik, mint egy valóságshow. A rokonszenves szereplők túlélik a szombatokat, a kisebb - vagy kevésbé lelkes - szavazótáborral bírók pedig kihullanak, néha függetlenül attól, hogy miféle produkciót nyújtottak. Van rezignált, fancsali ábrázat, némi szomorúság, ám nincs byroni spleen, sem tragédia, mivel itt nem csak a végső győztes nyer.

Megasztár: korunk ősei

Tévé2005.03.07, 16:01

A Megasztárhoz hasonló tehetségkutatók hozták a felszínre az elmúlt évtizedekben Koncz Zsuzsát, Katona Klárit, Cserháti Zsuzsát, a Neotont vagy éppen a KFT együttest - nem feledvén a Hungária-féle Limbó-hintót. Három dekoratív, ifjú énekesnő után ezúttal Bella Levente esett ki a sorozatból,  ettől függetlenül persze ő is nyert a műsorral.

Elfogynak a lányok a Megasztárból

Tévé2005.02.28, 14:43

Palcsó Tamás, Tóth Gabi, Bálint Ádám, Bella Levente - hosszú volt a betegek listája a múlt héten. Kovács Timi pont szombatra lett igazán rosszul, beszédhangja alapján inkább mély, rekedt bluest kellett volna előadnia. Holnap az [origo] olvasóinak is lehetősége nyílik csetelni a harmadikként kiesett Timivel: kedd délután fél háromtól a Társalgóban várja a műsor nézőit.

A megasztáros Kósa Ivett csak Somára haragszik

Vendégszoba2005.02.22, 18:37

Bár az elődöntők során igen meggyőző produkciót nyújtott, mégis ő lett a döntők első kiesője. A kudarc okát nem a zsűriben vagy a betegségében keresi, sőt, igazából nem is élte meg nagy csalódásként a búcsút. Legnagyobb szívfájdalma, hogy most jó darabig nem lehet együtt a többiekkel - akikkel igencsak összebarátkozott az elmúlt hetekben. A zsűri tagjai közül a nekik sokat segítő, a csapat körül gyakran tevékenykedő Pierrot a kedvence, ugyanakkor haragszik Somára, mert szerinte a művésznő nem a produkcióját figyelte, hanem egy hónapokkal korábbi nyilatkozatán lovagolt hosszan, és azt próbálta félremagyarázni.

Megasztár: tiszta tizenkettő

Kultúra2005.02.08, 11:07

Innentől kezdve már nem lehet hibázni, kapufát lőni, kihagyni egy ziccert - ez az egyenes kiesési szakasz. A selejtezőknek vége, már csak tucatnyi, tiszta hangú, derűlátó, szerény, de titokban sokat akaró, ambiciózus énekes maradt versenyben. A tizenkét legjobb a hétvégén beköltözött egy impozáns, medencés-szaunás villába - mi meg meglátogattuk őket, mielőtt elkezdődnének a valódi döntők.

Előző
  • 1
Következő