Korzika

címke rss

Ford-fölény Korzikán

Auto2004.10.16, 19:30

Két nap után az észt Märtin vezet, a szintén fordos, belga Duval a második, a vb-címtől már csak pár kilométerre lévő francia Loeb (Citroën) a harmadik a 48. Korzikai ralin, a 16 futamos vb-sorozat 14., aszfaltos versenyén.

Duval vezet, Loeb nyerésre áll Korzikán

Auto2004.10.15, 18:30

Az első nap után két fordos, a belga Duval és az észt Märtin diktálja a tempót a Korzikai ralin, a 16 futamból álló vb-sorozat 14., aszfaltos versenyén. Harmadik a francia Loeb (Citroën), s ha semmi nem jön közbe, vasárnap már világbajnoknak mondhatja magát. Riválisa, a címvédő, norvég Solberg (Subaru) a hetedik.

Ismét a nyugalom szigete lehet a Bastia

Archívum2004.08.19, 08:28

Az SC Bastia az 1994-es feljutása óta eltelt időszak legrosszabb helyezését érte el az előző idényben, de ennek egyértelmű oka volt: a csapat a bajnokság nagy részében a középmezőnyben szerepelt, ám a vezetőségben lezajlott viharos áprilisi eseményeknek a focistákra is negatív hatással voltak. A nyáron aztán új elnök, sportigazgató és edző került az egyesülethez, és a korzikaiak abban bíznak, hogy ismét a nyugalom lesz az úr a gárdánál.

Markko Märtin 2004

Auto2004.11.15, 08:45

Egyre jobb az észt kiválóság (Ford), de a bajnoki címért még rengeteget kell dolgoznia, fejlődnie.

Ford Racing 2004

Auto2004.11.14, 15:13

Szenzációs autóval, remek, fiatal pilótákkal csapatban második helyre, egyéniben harmadikra és hatodikra vitték.

Erdőtüzekkel küzdenek Dél-Franciaországban és Korzikán

Nagyvilág2004.07.27, 22:19

Erdőtüzek pusztítanak Franciaország déli részén és Korzika szigetén, az oltási munkálatokat kedden erős szél hátráltatta.

Kiesés fenyegeti az Ajacciót

Sport2004.05.07, 07:12

Korzikán a futballszurkolók a szezon nagy részében viszonylagos nyugalommal követhették a francia bajnokság eseményeit, mivel sem az SC Bastiát, sem pedig az AC Ajacciót nem fenyegette a kiesés veszélye. Utóbbi gárda azonban a pontvadászat hajrájára visszacsúszott az utolsó három helyezett közé, így a klubnak komolyan kell vennie az utolsó fordulókat, különben könnyen a Ligue 2-ben találhatja magát.

Pénz nélkül az Ajacciónak sem megy

Sport2003.12.09, 08:03

Az AC Ajaccio a korzikai szurkolók legmerészebb álmait felülmúlva kezdte a szezont, hiszen első két mérkőzését megnyerte - pedig mindkettőt idegenben vívta a gárda. Azóta viszont semmi sem jön össze a csapatnak, így a várakozásoknak megfelelően a kiesés ellen küzd, akárcsak az előző pontvadászatban. Az már most látszik, hogy alapos formajavulásra lenne szükségük az ajaccióiaknak, ha meg akarják tartani élvonalbeli tagságukat.

Anand-Griscsuk, Topalov-Shirov elődöntők Korzikán

Sport2003.11.02, 21:20

Korzikán hetedszer rendeznek nagyszabású rapid sakkfesztivált. A nagymestercsoportban tizenhatan kezdték a kieséses rendszerű tornát, a rapid vb bajnoka, Viswanathan Anand újabb babérra pályázik. A rapid világbajnokság résztvevői közül még az orosz Karpov és Griscsuk, a bolgár Topalov, a spanyol Shirov, a francia Lautier rajtolt. Anand két könnyű győzelemmel jutott az elődöntőbe, ahol Gricsuk lesz az ellenfele. Shirov kétszer is túlórázott, a francia Tkacsijevvel és Karpovval szemben is csak a snellpartikban biztosította  a továbbjutását, Topalovval küzd a döntőbe jutásért.

Futballhagyomány-őrzés korzikai módra

Sport2003.11.01, 11:27

Aligha van még egy olyan egyesület a francia élvonalban, amelyre a stabil középcsapat kifejezés jobban illene, mint az SC Bastia. A korzikai együttes az elmúlt években rendre a középmezőnyben foglalt helyet: a legutóbbi hét idényben egyszer sem volt jobb hetediknél, de rosszabb sem a 15. pozíciónál. A pontszerzési metódus sem nagyon változott: a csapat általában idegenben csapnivalóan, otthon pedig kiválóan szerepel, és ehhez a rendszerhez eddig ebben a szezonban is tartja magát.