Körtvélyessy Kinga

címke rss

Egyre durvább L.L. Junior válása, már az utcán is egymásnak estek volt feleségével

Tévé2023.06.14, 21:22

Mint azt korábban írtuk, egyre rosszabb a viszony L.L. Junior és volt felesége, Körtvélyessy Kinga között. Amint megkezdődött válóperük, máris elkezdődött a nyilvános sárdobálás a közösségi médiában, egyikük sem fogta vissza magát. Később a tárgyalás során is csúnyán összekaptak, a bírónak kellett őket elcsitítani. Mióta kislányuk felügyelete a fő kérdés, azóta még inkább elfajult közöttük a helyzet, már a nyílt utcán is egymásnak estek.

Ezzel próbálja felidegesíteni volt feleségét L.L. Junior és fiatal barátnője

Tévé2023.05.31, 14:51

Nem nyugszanak a kedélyek L.L. Junior körül, aki nemcsak válásával, hanem új barátnőjével folytatott viharos viszonyával is folyton felhívja magára a figyelmet. Válása alatt szakított Dárdai Blankával, amit végül nyilvánosan is elismert. Majd mégis újra egymás mellett kötöttek ki, és annak ellenére, hogy tagadta a békülést, most hatalmas lépést tett a kapcsolatukat illetően, amivel volt feleségét, Körtvélyessy Kingát is felboszanthatta.

L.L. Juniornak videón kell bizonyítania, hogy jó apa

Tévé2023.05.26, 06:41

Csúnyán elfajulni látszik az énekes és a felesége között zajló gyerekfelügyeleti per. Kinga azt állítja, Junior rossz apa.

L.L. Junior elmondta, hogy min vitáznak Kingával a válás során

Tévé2023.05.25, 07:22

L.L. Junior és Körtvélyessy Kinga hosszadalmas és nehéz válópernek néz elébe. Bár még nem tudtak végleg megegyezni közös kislányuk felügyeletéről, ha ebben sikerül kompromisszumra jutniuk, jöhet az újabb kör az anyagiakról, amiben szintén nem egyezik az álláspontjuk.

Megcsalhatta fiatal barátnőjét L.L. Junior, akivel botrányos válása közben szakított

Tévé2023.05.23, 17:57

Nincs szerencséje a szerelemben L.L. Juniornak, aki a napokban zajlott a válópere feleségével, Körtvélyessy Kingával, akivel még 2021 nyarán futott zátonyra a házassága. A rapper az utóbbi időben nemcsak magánéletével, hanem szakmai botrányaival is felhívta magára a figyelmet, a legnagyobb visszhangot a 2023 év elején tartott Aréna-koncert váltotta ki, ahol a Fekete Vonat tagjai húsz év után álltak együtt újra színpadra. A rapper a koncertbotrány után pár nappal bejelentette, hogy mégsem folytatják együtt a zenélést zenésztársaival, a problémák elől pedig Dominikára menekült, miközben a válása is folyamatban volt. Most újabb botrányyt ...

Heves vita a tárgyalóteremben: L.L. Juniorék nem tudtak megegyezni kislányuk ideiglenes elhelyezésében

Life.hu2023.05.18, 22:12

Szerdán folytatódott L.L. Junior és Körtvélyessy Kinga válópere kislányuk felügyeleti jogáról kellett volna megegyezniük, ám a tárgyalás dühös szavaktól, vitától volt hangos: egyelőre nem született döntés az ügyben. 

Hangos veszekedésekkel zajlott L.L. Juniorék válópere

Tévé2023.05.17, 14:46

Szerda délelőtt zajlott a második tárgyalás Körtvélyessy Kinga és L.L. Junior ügyében. A felek álláspontja nem közelített egymáshoz a többórás tárgyalás során, így a bíróság fog dönteni helyettük.

Folytatódik L.L. Junior és Körtvélyessy Kinga válópere: meg kell egyezniük kislányuk felügyeleti jogáról

Life.hu2023.05.17, 15:09

Szerdán folytatódik L.L. Junior és Kinga válópere, dűlőre kell jutniuk kislányuk felügyeleti jogával kapcsolatban.

Már zajlik L.L. Junior és Körtvélyessy Kinga tárgyalása, folytatódik a botrányos válás

Tévé2023.05.17, 11:25

Szerda délelőtt megkezdődött a második tárgyalás Körtvélyessy Kinga és L.L. Junior ügyében.

Folytatódik a botrányos válás, hamarosan kezdődik L.L. Junior és Körtvélyessy Kinga tárgyalása

Tévé2023.05.16, 18:56

Hatalmas szerelemnek indult Körtvélyessy Kinga és L.L. Junior kapcsolata. A párnak közös gyereke is született. Viszonyuk azonban megromlott, válnak.