korszerűsítés

címke rss

Egységben az erő – avagy gördülőállomány fejlesztés a MÁV-START Zrt. FLIRT motorvonat flottájának egységesítése során

A MÁV Zrt. a kétezres évek elején jelentős járműfejlesztést valósított meg, melynek keretében 2006. és 2010. között, két lépcsőben 60 FLIRT típusú motorvonatot szerzett be a Budapest elővárosi közlekedés modernizálása érdekében. Ezek voltak az első, úgynevezett „piros” FLIRT-ök, amelyek azonnal rendkívül népszerűvé váltak az utazóközönség körében, alacsony fajlagos energiafelhasználásuk, intenzív gyorsítóképességük, 160 km/h engedélyezett sebességük, megbízhatóságuk és üzemkészségük nélkülözhetetlenné tette azokat a személyszállításban.

Felújítják az NB I-es focicsapat stadionját

Archívum2023.10.20, 12:59

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Kecskeméti TE a hivatalos honlaján jelentette be, hogy elindulhat a Széktói Stadion felújításának első üteme.

Minden második válaszadó egy-két éven belül azt tervezi, hogy felújítja a lakását

Archívum2023.08.16, 12:29

Nagyszabású kutatás készült arról, hogy a magyar lakosság hogyan viszonyul az energiahatékonysághoz és a környezettudatossághoz, valamint hogy terveznek-e lakás- vagy házfelújítást.

Minden negyedik magyar ingatlanváltáson gondolkodik

Archívum2023.07.12, 11:36

Az MBH Bank megbízásából készült reprezentatív kutatásában megkérdezettek negyede készül új ingatlanba költözni a következő egy-két évben, és a költözés okai között már előkelő helyen szerepel az energiahatékonyság kérdése is. Azoknak, akik az elkövetkező egy-két évben felújítást terveznek, 80 százaléka 3 millió forintnál kevesebbet szán korszerűsítésre, elsődlegesen állagmegóvás és energetikai fejlesztés céljából. A felújítást nagyrészt megtakarításból és az adott havi jövedelmükből finanszíroznák, a válaszadók alig harmada gondolkodik hitelfelvételben.

Új életre kel az egykori Pannónia Szálló Szatmárnémetiben, korszerű hotelnek álmodták meg!

Archívum2023.07.05, 13:58

Rövidesen megkezdődik a Szatmárnémeti főterén található egykori Pannónia Szálló épületének felújítása. A ház 2025-ben egy minden igényt kielégítő, modern városi szállodaként nyithatja meg kapuit a nagyközönség előtt. 

Korszerűsítés révén jelentős összeggel csökkenthetők a családi házak rezsiköltségei

Archívum2023.06.14, 15:45

Jelentős megtakarítást hozhat mind a felhasznált energia mennyiségében, mind a rezsiköltségben a magyar lakásállomány jelentős részét adó családi házak korszerűsítése: a nyílászárók cseréje, a homlokzat és a padlásfödém szigetelése, a fűtésrendszer átalakítása, vagy megújuló energia alkalmazása (hőszivattyú beépítése), illetve ezek kombinációja. Az ingatlan típusától függően a rezsi akár több mint másfél millió forinttal is csökkenhet évente, és az elavultabb házak esetében alig három év alatt már meg is térülhetnek egyes korszerűsítési munkálatok – derült ki az MBH Indexből, az MBH Jelzálogbank legfrissebb elemzéséből.

Újabb 33 autót kapott az Országos Mentőszolgálat

Archívum2023.03.27, 13:51

Tovább folytatódik az Országos Mentőszolgálat 2010-ben megkezdett korszerűsítése, most újabb 33 mentőautó beszerzésére nyílt lehetőség 1,5 milliárd forint értékben - jelentette be a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

BM-helyettes államtitkár: A kormány elkötelezett a korszerű technológiák bevezetése mellett az egészségügyben

Archívum2023.02.24, 12:47

Az egészségügyi vezetés elkötelezett a korszerű technológiák bevezetése, fejlesztése és az ezzel kapcsolatos képzések mellett - mondta a Belügyminisztérium egészségügy szakmai irányításáért felelős helyettes államtitkára egy Budapesten tartott szakmai konferencián.

Többet számít a házaknál szigetelés, mint a termosztát letekerése

Archívum2023.01.27, 16:40

Érdemes építészeti és fenntarthatósági szempontból megalapozott módszereket választani ahhoz, hogy az otthonokat - a kormányzati rezsivédelmi intézkedések mellett - kedvező költséggel tudjuk melegen tartani. Az ingatlan hőtartó képessége sokat nyom a latba, így azok járhatnak jobban, akik utólagos szigeteléssel vagy korszerűsítési megoldásokkal tervezik csökkenteni a számlájukat.

Világításkorszerűsítéssel foglalkozó céggel bővül az MVM Csoport

Archívum2022.11.09, 16:35

Az MVM Optimum Zrt. megállapodást írt alá a Sysco-Lux Kft. 60 százalékos részesedésének megvásárlásáról - írja az MVM csoport sajtóközleményében. 

Több tucat óriási időzített bomba úszik a világ vizein

Archívum2022.03.23, 12:07

A Trinity Spirit, az öregedő olajtároló hajó (FPSO), amely nemrégiben Nigéria partjainál felrobbant - megölve a legénység egy részét és az Atlanti-óceánba juttatva rakományát –, csupán egyike a szerte a világon megtalálható hasonló állapotú és veszélyes hajóknak, írja a gCaptain szakportál. Minden jel szerint, a világ tengerei tele vannak hasonló "időzített bombákkal."

Még mindig sokan érdeklődnek az Otthonfelújítási program lehetőségei iránt

Archívum2022.03.04, 09:25

Még mindig sokan érdeklődnek az Otthonfelújítási program lehetőségei iránt: az idei első negyedévben a háztartások 8 százaléka biztosan szeretne lakásfelújításhoz és korszerűsítéshez kapcsolódóan 2022 végéig állami támogatást felvenni, további 13 százalék pedig valószínűleg igénybe venné ezt a fajta támogatást - derül a GKI és a Masterplast közös februári felméréséből.

Okos megoldások világításkorszerűsítésre

Archívum2021.10.11, 11:24

A 2022 végéig igényelhető otthonfelújítási támogatás a lámpák, világítótestek beépítését vagy cseréjét is lehetővé teszi 50 százalékos kedvezménnyel. Az Ingatlanbazár utánajárt: a korszerű, modern LED-világítás kialakítása bőven belefér a maximum 3 millió forintos keretbe.

Mutatjuk, mennyire tudatosak a magyarok a korszerű hőszigetelésben

Archívum2021.09.22, 13:32

Az elkövetkező 3 évben slágertéma lehet a hőszigetelés. A lakosság 32 százaléka tervez ilyen jellegű munkálatot – derül ki az újHÁZ Centrum legfrissebb reprezentatív felméréséből. A lekérdezés adatai alapján a magyarok 68 százaléka rendelkezik valamilyen hőszigeteléssel – melyből 29 százalék teljes körű -, közel egyharmaduknál azonban semmilyen hőszigetelés nincs az ingatlanban. Az építőanyag-kereskedelmi hálózat megvizsgálta azt is, hogy mely szempontok számítanak a leginkább az ingatlantulajdonosoknak a munkálatok tervezésénél; egyértelműen kiderült, hogy a takarékosság jelenti a döntő érvet a korszerű hőszigetelés mellett, az embberek ...

Több tízezer háztartást érinthet a napelemes és fűtési rendszerek támogatásának pályázata

Archívum2021.08.30, 15:09

Szeptember 12-éig lehet véleményezni a lakossági napelemes és fűtési rendszerek támogatásáról szóló pályázati tervet - jelentette be Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára sajtótájékoztatón Budapesten.

Csúcson a magyarok lakásfelújítási kedve

Archívum2021.08.03, 09:43

A következő egy évben a magyar háztartások csaknem 17 százaléka tervez nagyobb összeget költeni a lakására, amennyiben ez megvalósul, akkor egy éven belül mintegy 700 ezer lakáson végezhetnek el kisebb-nagyobb munkálatokat – derül ki a GKI és a Masterplast közös júliusi felméréséből.

Befejeződött a Nógrád Megyei Szakképzési Centrum korszerűsítése

Archívum2021.05.09, 08:19

Intézményeket korszerűsítettek és új oktatási módszereket fejlesztettek az Európai Unió és a magyar kormány támogatásából.

Hétezer milliárd dollárból lehetne korszerűsíteni az USA villamosenergia-hálózatát

Archívum2021.03.09, 08:37

Az északi-sarkvidékről érkező hideghullám, mely végigsöpört például Texason, igencsak felülírta az energiával kapcsolatos elképzeléseket, elvárásokat és jövőbeli terveket. Áramkimaradások, autóban alvó emberek, szétrobbant vezetékek, csődvédelmet kért áramszolgáltató a mérlege a szélsőséges időjárásnak.

Folytatódik a társasházak távfűtés-korszerűsítési programja

Archívum2020.12.19, 09:15

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által biztosított forrásból elinduló pályázat a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervhez kapcsolódva a távhőszolgáltatásban érintett lakásszövetkezeti- és társasházi lakások fűtéskorszerűsítését támogatja.

Állami támogatás segíti 28 ezer távfűtéses lakás korszerűsítését

Archívum2020.04.03, 10:49

Lezárult az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pályázata, mely a közösségi fűtési rendszerek felújításának támogatásával csökkenti a távhővel ellátott lakások üvegházhatású gázkibocsátását, és javítja energiahatékonyságukat – emeli ki Kaderják Péter energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár a minisztérium közleményében.

20 milliárdos kiírás jön a vidéki kkv-k támogatására

Archívum2019.10.01, 15:00

Újabb 20,4 milliárd forintos kiírás jelenik meg a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) épületenergetikai fejlesztéseinek támogatására a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) keretében, az igényelhető vissza nem térítendő összeg 3 és 100 millió forint között lehet - közölte Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.

600 kilométer vasúti pályát újított fel eddig a MÁV

Archívum2019.10.01, 16:35

Magyarországon az elmúlt tíz évben mintegy 600 kilométer vasúti pálya korszerűsítése és 300 kilométer vasútvonal villamosítása történt meg, felújítottak állomásokat, fejlesztették a gördülő állományt, új villamos mozdonyokat szereztek be, motorvonatokat vásároltak és a MÁV saját fejlesztésben 20 vasúti kocsit gyártott - sorolta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kedden a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület 2019 Magyar Vasút konferenciáján, Budapesten.

Otthon Melege: jön a távfűtéses lakások fűtéskorszerűsítési pályázata

Archívum2019.06.17, 13:54

Távfűtéses épületekben lévő lakások fűtésének szabályozására, illetve korszerűsítésére jelent meg hétfőn kiírás az Otthon melege program keretében, a 2 milliárd forintos támogatási keretre lakásszövetkezetek és társasházak nyújthatnak be pályázatot szeptember 24 és 2020. március 31. között - jelentette be Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára.

MÁV: 3,6 milliárdos informatikai fejlesztés indul

Archívum2018.10.09, 15:26

A MÁV-csoport 3,6 milliárd forint értékű, 2020 júniusában záruló informatikai beruházást jelentett be kedden Budapesten.

Tíz és fél milliárd a fővárosi egészségügyi intézmények korszerűsítésére

Archívum2018.09.11, 20:25

Budapesti egészségügyi intézmények energetikai korszerűsítésére 10 és fél milliárd forint forrás jut a Széchenyi 2020 program keretében - tájékoztatta a Nemzeti Fejlesztési és Stratégiai Intézet Nonprofit Kft. (NFSI) kedden az MTI-t.

Korszerűsítik a zalakarosi fürdő gyógycentrumát

Archívum2018.09.05, 13:45

Nettó 642 millió forintos saját forrásból korszerűsítik a zalakarosi fürdő gyógycentrumát.

Már működik Magyarország első digitális bankja

Archívum2018.07.17, 14:54

Az MKB Bank, Magyarország negyedik legnagyobb kereskedelmi bankja bejelentette, hogy elsőként az országban digitális és nyílt banki működésre állt át. Az MKB Bank sikeres és teljes körű digitális átállást hajtott végre az Oracle segítségével. Az átalakítás során teljesen lecserélték a bank központi rendszerét, mintegy 10 másik rendszert megszüntettek és egyesítettek, valamint a bank teljes informatikai architektúráját is korszerűsítették.

Megújuló vidéki plazák, milliárdos beruházási program

Archívum2018.06.14, 13:28

A projekt első ütemében mintegy 2,5 milliárd forintot fordít négy vidéki bevásárlóközpont korszerűsítésére az Indotek Group. Az elkövetkező hetekben-hónapokban elinduló beruházások részeként a társaság kívül-belül megújítja az ezredfordulós beruházási hullám során felépített ingatlanokat, hogy a bevásárlóközpontok újra vonzóvá és a közösségi élet valódi központjaivá váljanak.

Panelek korszerűsítése - Így növelheted lakásod értékét!

Archívum2018.06.10, 19:38

A paneleket hajlamosak vagyunk elfogadni olyannak, amilyennek 50 évvel ezelőtt megépítették őket. Jó tudni azonban, hogy a mai napig nagyon sokan keresik ezeket a típusú lakásokat, de nem csupán eladási célzattal jöhetnek jól a következő korszerűsítési, felújítási tippek. Legyen élhetőbb és értékállóbb otthonod!

Rétvári: Korszerűbbé vált a mentőszolgálat

Archívum2018.05.11, 10:20

Nyilatkozott Rétvári Bence a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A beszélgetés témája a mentőszolgálat volt.

Elbocsátások a Coca-Colánál

Archívum2018.03.29, 12:06

Bezárja két telephelyét a Coca-Cola európai részlege az Egyesült Királyságban. Több száz dolgozótól válnak meg.

Több mint 24 milliárdot csoportosítanak át építőipari és gazdaságfejlesztésre, Pécs támogatására

Archívum2018.02.02, 21:50

A kormány több mint 24 milliárd forintot csoportosít át a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból és 3 milliárd forintot a helyi önkormányzatok támogatásából egyebek mellett Pécs városának visszatérítendő támogatásra, valamint az építőipari ágazat technológiai korszerűsítésére és felvidéki gazdaságfejlesztésre.

Több mint egymilliárdból fejlesztik az iskolákat Kiskunfélegyházán

Archívum2017.09.25, 16:05

Mintegy 730 millió forintból újulhat meg Kiskunfélegyháza két általános iskolája, gimnáziuma és egy kollégiuma. További 400 millió forintból pedig egy új óvoda épül.

Teljes energetikai korszerűsítésen esik át a gödi általános iskola

Archívum2017.09.21, 10:44

Teljes energetikai megújuláson esik át a gödi Németh László Általános Iskola. A 2017 áprilisában kezdődött projekt keretében korszerű szigetelést kap az épület, a nyílászárókat is cserélik, valamint a tetőre napelemes rendszert is telepítenek.

Korszerűsítik a zalaegerszegi sportiskola energetikai rendszerét

Archívum2017.09.12, 05:36

Több mint háromszázmillió forint európai uniós támogatással korszerűsítik Zalaegerszegen a Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskola teljes építészeti és energetikai rendszerét - közölte a város önkormányzata.

Minden tankerület korszerűsítette bútorait és eszközeit

Archívum2017.08.31, 08:09

A nyári szünet alatt egy 2,5 milliárdos program keretében minden tankerület felújításokat végezhetett, illetve bútorokat cserélhetett - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára.

Megújulnak ezerforintos bankjegyek is

Archívum2017.08.23, 18:11

Holnaptól törvényes fizetőeszközzé válik a megújított ezerforintos bankjegy, kereskedelmi forgalomba azonban csak jövő márciustól kerülnek. Az új bankjegyekbe számos biztonsági elemet építettek be, a képi megjelenés azonban alig változik. Már csak az 500 forintos bankók korszerűsítése maradt hátra - mondta Gerhardt Ferenc, az MNB alelnöke az új bankjegyeket bemutató sajtótájékoztatón.

Kaposvár 630 millió forintból újítja fel az óvodákat

Archívum2017.08.03, 12:29

Kaposvár 630 millió forintot költ a város óvodáinak felújítására, melynek munkálatai már megkezdődtek- mondta a város polgármestere, Szita Károly.

Több mint két milliárdból fejleszthet Gyula

Archívum2017.07.28, 13:57

Több mint kétmilliárd forintnyi fejlesztési forrást nyert a gyulai önkormányzat az uniós Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázaton- közölte Gyula polgármestere, Görgényi Ernő.

Több mint két milliárdból korszerűsíti intézményeit Kecskemét

Archívum2017.07.27, 15:01

A Kecskeméti önkormányzat 2,658 milliárd forintot fordít kilenc iskola és egy szociális otthon energetikai fejlesztésére az úgynevezett Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében.

Lengyelország a legkorszerűbb rakétákból vásárolhat

Archívum2017.07.06, 10:09

Lengyelországban aláírták a Patriot, azaz legkorszerűbb rakéták vásárlásáról szóló megállapodást.

Jövő tavaszra befejeződik az 55-ös főút felújítása

Archívum2017.06.30, 13:26

Várhatóan 2018 áprilisára fejeződhet be az 55-ős főút Mórahalom és a megyehatár közötti, 15,7 kilométeres szakaszának korszerűsítése - tájékoztatott a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt..

Gondolja újra a lakását és tízezreket spórolhat a fűtésszámlán

Archívum2017.05.19, 15:53

A magyar lakások kétharmada 1980 előtt épült, ráadásul a többség felújításra szorul. Mindez együtt jár azzal is, hogy a falakon keresztül rengeteg hőt veszít az ingatlan, vagyis külső szigeteléssel sokat lehet spórolni. Számításaink szerint átlagosan egy panellakást fél millió forintból, míg egy családi házat ennek a duplájából lehet korszerű módon szigetelni. Kedvező esetben a beruházás 3-4 éven belül megtérül, de rosszabb esetben sem mehet ez 6-7 év fölé. 

Felejtse el fűtésszámlájának akár a harmadát

Archívum2017.02.18, 15:26

A lakásunkkal kapcsolatos kiadások éves szinten jelentős összeget visznek el, ráadásul a téli időszakban a havi költségek tetemes részét a fűtésszámla teszi ki. Nagy eséllyel jóval többet is kell fűtenünk a kelleténél, hiszen ha nem egy frissen felújított vagy új építésű ingatlanban lakunk, a felhasznált energia nagy része kárba vész. Egy lakástakarék-pénztárral gond nélkül takarékoskodhatunk korszerűsítési céllal is, amivel érdemben csökkenthető a rezsink. Egy szimpla nyílászárócserével is havi 8 ezer forintot spórolhatunk, de egy komplett korszerűsítéssel akár 30 ezer forintot is lefaraghatunk a fűtésszámlából.

A korszerűsítendő épület bejárása után új évad kezdődött az Operában

Archívum2016.09.17, 21:20

Pénteken Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Ókovács Szilveszter főigazgató sajtóbejárás keretében mutatta be a média képviselőinek a korszerűsítés előtti állapotokat a Magyar Állami Operaház tereiben és műhelyeiben. A kormány nemrégiben hozta a döntést, hogy több mint 23 milliárd forintból valósulhat meg az Operaház felújítása, amely előreláthatóan 2018 tavaszára fejeződik majd be. Az Operaház bejárása után, a pénteki társulati ülésen megnyílt a Magyar Állami Operaház 2016-2017-es, Magyar Évada.

Hatalmas érdeklődés a pályázaton, emelhetik a keretet

Archívum2016.08.17, 08:56

Több mint 4000 pályázat érkezett a családi házak államilag támogatott, energiamegtakarítást eredményező korszerűsítésére a kedd délutáni határidőig – mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára.

A kormány felújítaná a Kádár-kockákat

Archívum2016.04.06, 14:25

Akár 2,5 millió forintra is lehet pályázni a családi házak korszerűsítésére az Otthon melege programban. A fejlesztésekkel 5–25 ezer forint megtakarítás érhető el minden hónapban.

Tovább csökkenhet a rezsi

Archívum2015.12.03, 14:36

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 10 milliárdról 11,8 milliárd forintra emeli a társasházak, lakásszövetkezetek komplex energetikai felújítását támogató program keretét az Otthon Melege Programon belül.

763 milliárd jut a következő 5 évben energetikai korszerűsítésre

Archívum2015.12.02, 15:43

A 2014-2020-as költségvetési időszakban 763 milliárd forint áll rendelkezésre energetikai fejlesztésekre, az összegre önkormányzatok és cégek egyaránt pályázhatnak - mondta el a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára.

Panelben laksz? 3 tipp a kiadásaid csökkentésére

Archívum2015.03.16, 11:43

Néhány apró trükk segítségével még egy panellakásban is sokat spórolhatunk. Mutatjuk, hogyan!

Függöny, fel! Íme a legkorszerűbb árnyékolók

Archívum2014.04.24, 22:46

Az árnyékolók terén igen széles a választék, külső és belső változat közül is választhatsz. Most megmutatjuk a legújabb fejlesztéseket!

Megtizedelhetjük az energiafogyasztást

Archívum2014.04.16, 16:59

Az utóbbi évek építészeti forradalmának köszönhetően olyan épületeket tudunk már építeni, amelyek akár tizedét fogyasztják a most létezőknek.

Új épületenergetikai támogatási rendszer készül

Archívum2013.10.25, 12:12

Novemberben indítaná a 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó Nemzeti Épületenergetikai Stratégia társadalmi és szakmai egyeztetését a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM). Eddig közel 23 ezer épület energetikai paramétereinek felmérését végezték el, jelenleg a szövegezésnél tart a minisztérium. A program célja, hogy az épületállomány felmérését követően stabil szakmai alapot teremtsen egy széleskörű épületenergetikai támogatási program elindításához.

Nem olcsó, de megtérül az energetikai felújítás

Archívum2013.10.22, 12:41

A lakóingatlanok energetikai korszerűsítése egyre népszerűbb felújítási beruházás. Nem mindegy azonban, hogy mennyi idő alatt térül meg a sokszor milliós nagyságrendű befektetés. Egy felmérés szerint egy kisebb hatásfokú beruházás nagyjából 10 év alatt térül meg.

Csak egy ötlet volt a szuperexpressz

Archívum2013.02.22, 17:27

A vasúti pályát modernizálják, de a szuperexpressz terve egyelőre nem reálist a Budapest-Belgrád vonalon - tájékoztatta az [origo]-t Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár Belgrádból hazafele jövet.

Napkollektorokra nyílt pályázat lakástulajdonosoknak

Archívum2011.10.25, 16:04

Keddtől pályázhatnak magánszemélyek és társasházak arra az összesen 2,97 milliárd forintra, amelyből napkollektorokat lehet beszerezni és felszereltetni háztartási meleg víz előállítására és az ingatlan fűtési rendszerének kiegészítésére. A támogatás a költségek 50 százaléka, de maximum 800 ezer forint lehet lakásonként, viszont még nem elérhető az a szoftver, amellyel be lehet nyújtani az igénylést.

A redőnnyel télen is spórolhatunk

Archívum2010.08.25, 13:47

Talán kevesen gondolják, hogy a redőnnyel az ablak hővesztesége harmadával csökkenthető, ami a lakás energiafelhasználását 3-5 százalékkal mérsékelheti. S ami a lényeg, az árnyékot adó redőny nem csak nyáron hasznos, hiszen télen a fűtésszámlán spórolhatunk vele - derül ki az Energia Klub anyagából.

Megfelezhetjük a fűtésszámlát

Archívum2010.07.26, 08:47

A tomboló kánikulát felváltó hűvös idő figyelmeztet, hogy 2-3 hónap múlva újra itt a fűtési szezon, és nem mindegy mekkora összeget visz el a számla a családi kasszából. Most még van idő a fűtési rendszerek korszerűsítésére, amivel akár 50 százalékos megtakarítás is elérhető. A tanácsadásban az Energia Klub segítette az [origo]-t.

930 milliós húsos beruházás Fábiánsebestyénben

Archívum2010.07.09, 15:27

Felerészben uniós támogatásból korszerűsítették a fábiánsebestyéni hizlaldát, ahol évente 3500 tonna sertéshúst állítanak elő.

Négyszer porosabb Pest az EU-szabványnál

Archívum2005.06.09, 17:29

A főváros semmit nem tesz a rákos megbetegedésekért és az asztmáért is felelős porszennyezés ellen - állítja a  Levegő Munkacsoport, amely szerint Budapesten a szennyezett napok száma közel négyszerese annak, amit az uniós jogszabályok engedélyeznek, ráadásul a korommal szennyezett port nem veszik figyelembe a szmogriadó elrendelésénél. A fővárosi önkormányzat szerint az uniós előírások csak 2007-től vonatkoznak hazánkra, addigra viszont forgalomszervezéssel és a buszok korszerűsítésével csökkentik majd a porfelhőket.

Ellentmondásos pártszabályzatok az MSZP-nél

Archívum2004.09.17, 07:27

Másfél évig tartó munka után könnyen lehet, hogy mégsem kerül a kongresszus elé az MSZP alapszabályának módosítása, illetve szervezeti-működési korszerűsítése - írja a Népszabadság. Az elkészült két tervezet ugyanis annyira különbözik egymástól, hogy nem valószínű, hogy össze lehet egyeztetni őket.

Juhászt sokk érte a NATO főtitkáránál

Archívum2002.11.03, 19:04

Két nappal hivatalba lépése után Juhász Ferenc magyar védelmi minisztert "sokkolta"  bemutatkozó látogatása Brüsszelben, George Robertson NATO-főtitkárnál - olvasható a The Washington Post vasárnapi számában. Keith B. Richburg budapesti tudósításban idézi a minisztertől a NATO-főtitkár szavait, aki ujjaival az asztalon dobolva mondta: teljesítsék a fegyveres erőik korszerűsítésére és jobb felszerelésére tett ígéreteiket.

Előző
  • 1
Következő