korrupciógyanús ügy

címke rss

Bin Hammam helyett az alelnök veszi át a vezetést Ázsiában

Sport2011.05.30, 10:33

A kínai Csang Csi-lung alelnök veszi át ideiglenesen az Ázsiai Labdarúgó Szövetség (AFC) irányítását, miután a vesztegetéssel vádolt elnököt, a katari Mohamed Bin Hammamot a nemzetközi szövetség (FIFA) etikai bizottsága vasárnap felfüggesztette mindennemű, a sportággal kapcsolatos mukavégzés alól.

Visszautasította a Mol a Hernádi Zsoltot ért gyanúsítást

Gazdaság2011.06.21, 15:27

A Mol szerint a horvát leányvállalat INA-ból korábban jól kereső ellenérdekeltek szítják a feszültséget ellenük, ebbe a sorba illik az a hétfői horvát lapértesülés, amely szerint Hernádi Zsoltot 10 millió eurós megvesztegetéssel gyanúsították meg. A Mol szerint "találgatás és szóbeszéd" a gyanúsítás, amelyet a társaság visszautasított, azonban a horvát ügyészség kiterjesztette nyomozását két másik gyanúsított miatt.

Négy adóhivatali osztályvezetőt gyanúsítanak a székesfehérvári korrupciós ügyben

Itthon2011.10.07, 17:30

Tizenhárom helyszínen tartott házkutatást a Nyomozó Főügyészség és a Fejér megyei rendőrség a székesfehérvári adóhivatali korrupciós ügyben. A vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntette miatt indult nyomozásban tizenöt adóhivatali dolgozót, köztük négy osztályvezetőt hallgattak ki.

Magyar Nemzet: 40 gyanúsított a székesfehérvári adóhivatali korrupciós ügyben

Itthon2011.10.07, 09:38

A Magyar Nemzet értesülései szerint egy adóhatósági osztályvezető, több hivatali ügyintéző, adótanácsadó, ügyvéd és üzletember is korrupció gyanújába keveredett a székesfehérvári adóhivatalnál. A Központi Nyomozó Főügyészség sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta a lap információit, és péntekre ígért tájékoztatást az ügyben.

Vándorló viaszfigura égeti a spanyol királyi házat

Nagyvilág2012.03.24, 13:59

Uralkodóhoz képest meglepően szerény körülmények között él János Károly spanyol király. Nem úgy sármos veje, Cristina ifánsnő férje. Az egykori válogatott kézilabdázó hamar a királyi család egyik legnépszerűbb tagja lett, de korrupció gyanúja lengi körül. Jótékonysági cégét állítólag arra használta fel, hogy állami eurómilliókat nyúljon le soha el nem végzett munkákért. János Károly bosszankodik, de még nem száműzte az udvarból a jövevényt, aki árnyékot vet a királyi családra.

Lakásfelújítás miatt kerülhet bajba Romániában egy RMDSZ-es miniszter

Nagyvilág2012.04.04, 16:26

Befolyással üzérkedéssel és vagyonnyilatkozat-hamisítással gyanúsítják a korrupcióellenes román nyomozók Borbély László RMDSZ-es környezetvédelmi minisztert. Az érintett azt mondja, azt sem tudja, miről van szó. Nem ez az első eset, hogy romániai magyar politikusok ellen próbálnak vádat emelni, ítélet azonban még nem volt.

Kik szaglásznak a kormányközeli óriáscég körül?

Itthon2012.05.16, 09:17

Cigarettacsempészés, ruhaimport, cukorexport, erőműfelújítás - szinte bármilyen ügyet megvizsgál az Európai Csalásellenes Hivatal, az OLAF. A hivatal most egy olyan beruházás nyomába eredt, amelyben érdekelt az elmúlt években látványosan megerősödő, szoros kormányzati kapcsolatokkal rendelkező Közgép is. Az OLAF-ot egy maffiaügyekben is edzett olasz jogász vezeti, maga is indíthat vizsgálatot, de bejelentésre is elindulnak, ha elég megalapozottnak találják a gyanút.

Katarig menekülhet a spanyol kézilabda hercege

Archívum2013.04.19, 15:36

Egy év alatt 26 százalékot esett a királyi család népszerűsége, és nem tudni, hol lesz a monarchia válságának mélypontja. Az évtizedekig tisztelt János Károlyról kiderült, fiatal szeretőt tart, elefántvadászatra jár, lánya Krisztina, illetve veje, az egykori kiváló kézilabdázó, Inaki Urdangarin ellen pedig sikkasztás miatt folyik vizsgálat. Az olimpiai bronzérmes sportoló Katarba menekülhet, ahol egykori mestere, a világbajnok Valero Rivera segítője lenne.

NAV-ra magyar, kampányolt a DK

Itthon2014.11.06, 13:12

NAV-ra magyar! feliratú molinóval demonstrált a Demokratikus Koalíció szerdán Margithídon, tiltakozva a vélt kormányzati és adóhivatali korrupció ellen. Eközben az Országyűlés nemzetbiztonsági bizottsága a NAV megjelent vezetőit faggatta.

Lengyelországban is figyeltek a korrupció elleni tüntetésre

Nagyvilág2014.11.09, 13:09

Jaroslaw Gizinski lengyel újságíró elemezte a magyarországi be4lpolitikai helyzetet.