Kőrösi Csaba

címke rss
Magyarország nem fogy ki a vízből, és befolyásos lehet a vízgazdálkodásban

Magyarország nem fogy ki a vízből, és befolyásos lehet a vízgazdálkodásban

Idén október 15-től 17-ig tart a Budapesti Víz Világtalálkozó, amely Áder János köztársasági elnök, a rendezvény fővédnökének nyitóbeszédével kezdődik majd a Millenárison. Az év egyik legjelentősebb hazai diplomáciai eseményére és az azt kísérő expóra mintegy kétezer résztvevőt várnak a világ minden részéről, köztük állam- és kormányfőket, minisztereket, valamint a pénzügyi és vízügyi szektor képviselőit. A konferencia kiemelt témája a globális vízválság megelőzése. Milyen szerepe lehet Magyarországnak e komplex és súlyos kérdés megválaszolásában? Milyen vízügyi jövő vár az országra, és hogyan tud Magyarország profitálni értékes vízztartalékaiból? ...

Nem akar ENSZ-főtitkár lenni az államfő

Archívum2015.03.04, 17:41

Áder Jánosból nem lesz ENSZ-főtitkár – tudta meg az Origo az államfői hivatalban működő klímaigazgatóság vezetőjétől. Kőrösi Csaba szerint tehát az általa vezetett szervezet nem azért jött létre, hogy az államfő útját kikövezze New Yorkig. Inkább az olyan események Budapestre csábításában közreműködik, mint a ma kezdődő víz-konferencia, amelynek margóján a köztársasági elnök az amerikai vízügy vezetőjét arra próbálta rávenni, segítsen a tiszai árvízvédelemben.

Előző
  • 1
Következő