koronavírus
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Óriási siker, már 2 millió oltást adtak be az oltási akciónapokon
Már 2 millió oltást adtak be a tavaly év végétől bevezetett oltási akciónapokon, ebből több mint 380 ezer első oltás volt - nyilatkozta a közmédiának a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szerdán. Az oltási akciónapokat folytatják, mind az első, a második, a harmadik vagy a negyedik oltás felvehető az oltóhelyeken.
Végső búcsút vettek Csollány Szilvesztertől
A Farkasréti temetőben szerdán elbúcsúztatták, majd végső nyugalomra helyezték Csollány Szilveszter olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornászt, aki január 24-én, 51 éves korában halt meg.
Csökkenésnek indult a súlyos Covid-19-megbetegedések száma és a fertőzöttek száma is Izraelben
Csökkenésnek indult a súlyos Covid-19-megbetegedések száma Izraelben, s mellettük tovább csökken a koronavírusos fertőzöttek száma is - jelentette az egészségügyi minisztérium kedden.
- címkék:
- Izrael
- járvány
- koronavírus
- MTI
- Címkefelhő »
Változás jön a koronavírus-gyorstesztek értékesítésében
A Kormány elfogadta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) javaslatát a COVID-19 gyorstesztek kiskereskedelmi árversenyének élénkítésére, így mától engedélyezte az önellenőrzési célú antigén gyorstesztek árusítását a gyógyszertáron kívüli gyógyszerforgalmazásra engedéllyel rendelkező vállalkozásoknál, például a kiskereskedelmi láncoknál, a drogériáknál és a benzinkutaknál - írja közleményében a GVH.
- címkék:
- gazdaság
- gyorsteszt
- koronavírus
- GVH
- Címkefelhő »
Friss hazai adatok: továbbra is nagyon magas az új fertőzöttek száma
A beoltottak száma 6 375 808 fő, közülük 6 125 019 fő már a második, 3 741 717 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette. 13 932 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 671 547 nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 101 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 42 170 főre emelkedett.
Holnaptól újra lesz oltási akció, 13 932 új fertőzöttet találtak
Közölte a legfrissebb adatokat a kormány hivatalos tájékoztató oldala.
- címkék:
- oltás
- koronavírus
- COVID-19
- Címkefelhő »
Kiderült, miben halt meg Damu Roland édesanyja
Damu Roland édesanyja nem érhette meg fia temetését. A 69 éves asszony tegnap halt meg koronavírusban.
- címkék:
- Damu Roland
- halál
- koronavírus
- Címkefelhő »
Megugrott a halálesetek és stagnál az új fertőzöttek száma, az ötödik hullám tetőzését mutatja a járványgörbe Romániában
Romániában a mozgóátlag több mint kétszeresére ugrott kedden a koronavírus-járványnak tulajdonított halálos áldozatok száma, az újonnan fertőzötteké azonban stagnál, a járványgörbe a tetőzés jeleit mutatja - derült ki a stratégiai kommunikációs törzs keddi jelentéséből.
Bejelentést tett a kormány: ekkor alakul át a védettségi igazolvány oltási igazolvánnyá
Május 1-jétől alakul át a védettségi igazolvány oltási igazolvánnyá - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) kedden az MTI-vel.
Érettségizők, figyelem! Fontos bejelentést tett az Oktatási Hivatal
Idén tavasszal ismét lesz szóbeli érettségi. Az Oktatási Hivatal elmondta, hogy tavasszal visszaállhat a korábbi vizsgarend. Jelenleg nincs érvényben olyan rendkívüli szabály, amely ennek gátat szabna.
Megszűnik a kötelező szabadtéri maszkviselés: a rendelkezés csütörtöktől lép életbe Spanyolországban
Spanyolországban megszűnik a kötelező szabadtéri maszkviselés - jelentette be sajtótájékoztatóján Isabel Rodríguez kormányszóvivő a kabinet keddi ülésén jóváhagyott intézkedést Madridban.
Sokkoló adatok: egy nap alatt csaknem megduplázódott kórházba szállított betegek száma Oroszországban
Egy nap alatt 20 185 új koronavírusos beteget szállítottak kórházba Oroszországban, ami 86,2 százalékos növekedést jelent az előző naphoz képest - közölte kedden az orosz szövetségi operatív törzs.
- címkék:
- Oroszország
- kórház
- koronavírus
- COVID-19
- Címkefelhő »
Ezek a legfrissebb hazai koronavírus-adatok: ennyien fertőződtek és haltak meg mára
A beoltottak száma 6 375 020 fő, közülük 6 123 154 fő már a második, 3 738 393 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette. 7053 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 657 615 nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 94 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 42 069 főre emelkedett.
- címkék:
- koronavírus
- COVID-19
- omikron
- Címkefelhő »
A héten újabb oltási akció indul, 7053 új beteget találtak
Közzétette a kormány hivatalos tájékoztató oldala a koronavírus-járványra vonatkozó legfrissebb adatokat.
A legfrissebb adatok: a koronavírus pusztítása számokban
A világon 397 183 260 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 749 470 volt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint kedd reggeli adatai alapján. Egy nappal korábban a világon 394 884 473 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 739 131 volt.
- címkék:
- koronavírus
- COVID-19
- omikron
- Címkefelhő »
Koronavírusos lett a TV2 anorexiával küzdő sztárja
A Sztárban Sztár leszek! felfedezettje, Krizsán Lili nagyon nehéz időszakon megy keresztül. Nemrég kiderült, hogy 44 kilóra fogyva került kórházba, most pedig újabb szomorú hírt közölt: elkapta a koronavírust.
Sokkoló adat érkezett az omikronról: nincsenek biztonságban, akik korábban már átestek a koronavíruson
Az omikron okozza a hazai fertőzések kimagasló arányát, a friss betegek között azonban egyre többen vannak, akik már egyszer elkapták a covidot.
Nem csitul a járvány, hétvégén ismét rengeteg fertőzöttet találtak hazánkban
A hétvégi összesített adatokat közölték a koronavirus.gov.hu oldalon. A beoltottak száma 6 374 293 fő, közülük 6 120 914 fő már a második, 3 735 329 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette. Az elmúlt három napban 33 716 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 650 562 nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Az elmúlt három napban elhunyt 234 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 41 975 főre emelkedett.
Tovább folytatódik az oltási akció Magyarországon, 33 716 új beteget találtak az elmúlt három nap alatt
Közzétette a kormány hivatalos tájékoztató oldala a koronavírus-járványra vonatkozó legfrissebb adatokat.
- címkék:
- vakcina
- koronavírus
- oltási akció
- Címkefelhő »
Újabb 24 koronavírusos esetet találtak a téli olimpián részt vevők között
Huszonnégy, olimpiai akkreditációval rendelkező személy produkált vasárnap pozitív koronavírustesztet - jelentették be hétfőn a szervezők.
- címkék:
- koronavírus
- téli olimpia 2022
- Címkefelhő »
Soha nem volt még ennyi súlyos Covid-fertőzött, szinte az összes település erősen fertőzött kategóriában van Izraelben
A koronavírus járvány megjelenése óta a legtöbb súlyos Covid-beteget ápolják Izraelben, noha egyre kevesebb új fertőzöttet azonosítanak - jelentette az egészségügyi minisztérium honlapja vasárnap.
Koronavírusban hunyt el a legendás énekes: egy hónapig küzdöttek az életéért
92 éves korában elhunyt Lata Mangeshkar, a legendás bollywoodi énekes. A koronavírus szövődményei okozták a halálát.
Majdnem az egész család meghalt a koronavírus mellékhatása miatt: nem vették észre, hogy lángol a házuk
A hős kisfiú figyelmeztette a szüleit, hogy füstöl és ég a házuk. A koronavírussal fertőzött család elvesztette a szaglását, így nem vették észre, hogy az otthonuk lángokban áll.
- címkék:
- szaglás
- tragédia
- koronavírus
- leégett
- Címkefelhő »
Ezek a legfrissebb adatok a koronavírus pusztításáról: mutatjuk a számokat
A világon 393 261 365 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 734 449 volt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai alapján. Egy nappal korábban a világon 390 833 248 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 724 931 volt.
- címkék:
- fertőzés
- koronavírus
- COVID-19
- Címkefelhő »
Még mindig koronavírusos a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázó
Ismételten pozitív lett Varnyú Alex rövidpályás gyorskorcsolyázó koronavírustesztje, így nem tud vasárnap kiutazni a pekingi téli olimpiára.
Koronavírus - "Senki ne bízzon abban, hogy ha átesett a betegségen, akkor nem kaphatja el újra!"
Enyhén emelkedik a szennyvízben a koronavírus-koncentráció, ezért még egy-két hétig "nem lélegezhetünk fel, de bízzunk benne", hogy ez nemsokára bekövetkezik - mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa az M1 aktuális csatornán.
- címkék:
- Szlávik János
- oltás
- koronavírus
- omikron
- Címkefelhő »
Ennyivel nőtt a koronavírus-fertőzöttek és halottak száma egy nap alatt
A világon 390 833 248 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 724 931 volt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szombat reggeli adatai alapján. Egy nappal korábban a világon 387 677 224 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 711 128 volt.
- címkék:
- pandémia
- koronavírus
- COVID-19
- Címkefelhő »
Aggasztó posztot tett közzé Vajna Tímea: ismét kórházba került
Vajna Tímea ismét elkapta a koronavírust, kórházba került.
Fontos bejelentést tett Müller Cecília az omikronnal kapcsolatban: ez mindenkit érint
A világ szinte minden pontján az omikron okozza a koronavírusos megbetegedések legnagyobb százalékát. Sok kutató már látni véli a járvány végét, de megjelent a covid legújabb mutációja.
Kiderült, véd-e a D-vitamin a koronavírus ellen
A D-vitamin koronavírus elleni hatásának eddigi legerősebb bizonyítékát szolgáltatja egy korábbi kutatásokat is alátámasztó, új izraeli tanulmány - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál.
Lemarad a téli olimpiáról a vb-ezüstérmes rövidpályás gyorskorcsolyázó
Nem indulhat el a pekingi téli olimpián a rövidpályás gyorskorcsolyázók szombati 500 méteres selejtezőiben a lengyel Natalia Maliszewska.
A koronavírus-betegség nem ér véget a negatív teszttel! Egy évvel utána is okozhat problémát
Mivel az omikron minden korábbi variánsnál jobban fertőz, nem lesz olyan ember, akit ne fertőzne meg a koronavírus. Az új mutáció azonban már csak influenzaszerű megbetegedést okoz, de hosszú távon mégis megnehezítheti az életünket.
A Magyar Tenisz Szövetségnél azonnal kirúgták azt az embert, akit a hamis koronavírus tesztekért felelősnek tartanak
A Magyar Tenisz Szövetség honlapjára kikerült két irat szerint azonnali hatállyal megszüntették Marosi Katalin munkaviszonyát, aki a válogatott szervezési feladatait látta el. Egyben egy anonimizált büntető feljelentést is tett a szövetség.
Müller Cecília: Itt az újabb variáns, ami a BA2 nevet viseli - videó
Müller Cecília országos tisztifőorvos ma reggel a Mokkában számolt be arról, hogy Magyarországon is megjelent az omikron fertőzőbb variánsa - írja a Blikk.
Fontos megújítani a lejárt okmányokat, június 30-a után már nem lesznek érvényesek
A koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet idején lejáró okmányok június 30-ig érvényesek, ezért arra kérik az érintetteket, hogy mielőbb újítsák meg azokat - hívta fel a figyelmet György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára pénteken a Facebook-oldalára feltöltött videóban. Több millió okmány érvényességét kell meghosszabbítani.
- címkék:
- György István
- okmány
- koronavírus
- Címkefelhő »
Kezdhetünk reménykedni? Rusvai Miklós szerint megszelídült a koronavírus
Amióta megjelent a koronavírus új mutációja, az omikron, azóta keringenek a pletykák arról, hogy ez jelentheti a járvány végét. A szakemberek mégis óva intenek a lazítástól, de már kezdhetünk reménykedni.
A kötelező oltást több lépcsőben vezetik be - Milliós büntetést kaphat az az osztrák állampolgár, aki nem veszi fel
Az osztrák parlament felsőháza (Länderkammer) is elsöprő többséggel megszavazta a koronavírus elleni általános oltási kötelezettség bevezetését a 18 évesnél idősebbek számára csütörtökön.
Koronavírus itthon: ennyien fertőződtek és haltak meg az elmúlt 24 órában
Magyarországon a beoltottak száma 6 369 089, közülük 6 111 632-en a második, 3 712 974-en pedig már a megerősítő, harmadik oltást is megkapták. 16 435 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta 1 616 846-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Meghalt 105, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 41 741-re emelkedett - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken.
- címkék:
- Magyarország
- koronavírus
- COVID-19
- Címkefelhő »
Februárban is folytatódik az oltás akció
- címkék:
- oltás
- vakcina
- oltópont
- koronavírus
- covid
- Címkefelhő »
Szívszaggató látvány fogadja az arra járókat Csollány Szilveszter otthona előtt
Megemlékezést tartottak Csollány Szilveszter otthona előtt.
Ma is folytatódik az oltási akció, 16 435 új fertőzöttet azonosítottak
Közölte a legfrissebb adatokat a kormány hivatalos tájékoztató oldala.
Itt vannak a legfrissebb adatok: ennyien fertőződtek és haltak meg az elmúlt napon
A világon 387 677 224 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 711 128 volt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint péntek reggeli adatai alapján. Egy nappal korábban a világon 384 701 043 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 699 993 volt.
- címkék:
- koronavírus
- COVID-19
- Címkefelhő »
A kórházi kezelésre szoruló betegek többsége beoltott, és emiatt a kór lefolyása is enyhébb a szlovén betegeknél
Szlovéniában napokon belül elérheti csúcspontját a koronavírus-járvány ötödik hulláma, ezt követően pedig stabilizálódik a helyzet a kórházakban is - jelentette ki csütörtökön Bojana Beovic, a szlovén kormány járványhelyzettel foglalkozó szakbizottságának elnöke.
Minden idők legjobb magyar szereplését hozhatja a pekingi téli olimpia
Ahogyan a tavalyi tokiói nyári olimpia, úgy a hivatalosan a pénteki megnyitóünnepséggel kezdődő pekingi téli ötkarikás játékok is zárt kapuk mögött kerül megrendezésre. Ez lesz sorozatban a harmadik olimpia, amelyet Ázsiában tartanak meg. Azonban ezúttal csak néhány versenyre kell a magyar szurkolóknak igazán korán kelniük, és azok között sincs ott a legújabb magyar sikersportág, a rövidpályás gyorskorcsolya, amelynek versenyeit a legnagyobb örömünkre kora délután rendezik meg.
- címkék:
- Mikaela Shiffrin
- Liu Shaolin Sándor
- Shaun White
- jászapáti petra
- Liu Shaoang
- Sofia Goggia
- Kónya Ádám
- Krueger John-Henry
- Pónya Sára
- Marco Odermatt
- Kozuback Kamilla
- Marte Olsbu Röiseland
- alpesi sí
- műkorcsolya
- jégkorong
- síugrás
- snowboard
- biatlon
- rövidpályás gyorskorcsolya
- koronavírus
- téli olimpia 2022
- Címkefelhő »
Koronavírusos az olimpiai hokitorna legnagyobb sztárja
A pekingi téli olimpia férfi jégkorongtornájának egyik legnagyobb sztárja, David Krejci is megfertőződött a koronavírussal.
Meghosszabbították az oltási igazolványok érvényességét
Friss hazai adatok: rengeteg új fertőzöttet regisztráltak, továbbra is pusztít a koronavírus!
A beoltottak száma 6 366 402 fő, közülük 6 107 843 fő már a második, 3 700 305 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette. 17 894 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 600 411 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 88 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 41 636 főre emelkedett.
- címkék:
- Magyarország
- koronavírus
- COVID-19
- Címkefelhő »
Ma újabb oltási akció indult
Közzétette a kormány hivatalos tájékoztató oldala a koronavírus-járványra vonatkozó legfrissebb adatokat.
Megszülettek a legújabb kormányzati döntések: eddig lesz érvényes két oltással is az igazolás
Gulyás Gergely jelentette be a legújabb döntéseket: kiderült, meddig lesz érvényes két vakcinával is az oltási igazolás.
- címkék:
- kormányzat
- koronavírus
- döntések
- Címkefelhő »