koronavírus

címke rss

Nagy lehet a baj: ismeretlen eredetű lázas megbetegedésekről jelentettek Észak-Koreából

Gazdaság2022.08.25, 11:38

Az észak-koreai állami média közlése szerint ismeretlen eredetű, lázzal járó járvány jelent meg egy Kínával határos régióban. A bejelentés szerint nem a koronavírusról van szó, amellyel szemben Észak-Korea ebben a hónapban már győzelmet hirdetett.

Így alakul a koronavírus-koncentráció a szennyvízben

Life.hu2022.08.24, 20:53

Továbbra is stagnál a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a honlapján szerdán.

Hónapokig is tarthat a szaglás- és ízlészavar COVID-19 után

Tudomány2022.08.23, 05:47

A betegek többsége visszanyeri ízlését és szaglását a koronavírus-fertőzés után, ám a felépülés ideje eltérő lehet. Az érintettek 5%-ánál hosszabb idő, akár 6 hónap is eltelhet. Az omikron újabb variánsai kapcsán úgy tűnik, hogy ismét megjelent ez a tünet, ezért dr. Augusztinovicz Monika fül-orr-gégész, allergológus, a Fül-orr-gége Központ orvosának segítségével áttekintjük a témával kapcsolatos tudnivalókat.

Koronavírus: Merkely Béla elárulta, hány oltást kell most mindenképpen megszereznünk

Life.hu2022.08.21, 19:14

A koronavírus elleni két alapoltás, valamint a harmadik emlékeztető oltás mindenkinek javasolt a Semmelweis Egyetem rektora szerint. Merkely Béla a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában azt mondta: ezeket az oltásokat mindenkinek meg kell szereznie.

Kiderült, hány koronavírus elleni védőoltás javasolt jelenleg

Itthon2022.08.21, 19:35

A Semmelweis Egyetem rektora, dr. Merkely Béla a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában azt mondta, ezeket az oltásokat mindenkinek "meg kell szereznie".

Elkapta a koronavírust Young G felesége, Norina: az ágyból jelentkezett be

Life.hu2022.08.18, 20:37

Young G szerelme, Mészáros Norina elkapta a koronavírust. A gyönyörű anyuka elmondta, hogy először azt hitte, csak a légkonditól betegedett meg, de később belázasodott, és a Covid-tesztje is pozitív lett.

Ennyit nőtt egy nap alatt a koronavírus fertőzötteinek és halottainak a száma

Life.hu2022.08.18, 08:44

Világszerte 593 257 173 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 445 285 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök reggeli frissített adatai szerint. Egy nappal korábban 592 272 083 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma pedig 6 441 155 volt.

Ennyien haltak meg koronavírusban az elmúlt napon

Life.hu2022.08.17, 09:38

Világszerte 592 272 083 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 441 155 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szerda reggeli frissített adatai alapján. Egy nappal korábban 591 167 710 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma pedig 6 437 780 volt.

Újabb tüneteket okoznak az omikron alvariánsai: ezekre a jelekre kell figyelni

Life.hu2022.08.17, 09:38

A már ismert Covid-tünetek mellett két újabb panasz is egyre gyakoribb a betegek között - figyelmeztetett dr. Mangó Gabriella.

Késsel támadt bérlőjére egy külföldi Budapesten

Itthon2022.08.17, 09:35

Kényszergyógykezelés elrendelését indítványozza a Fővárosi Főügyészség azzal a külföldi férfival szemben, aki késsel támadt a bérlőjére Budapesten.

Megjöttek a legfrissebb magyarországi koronavírus-adatok: ennyi a fertőzött és ennyien haltak meg

Life.hu2022.08.17, 09:32

A koronavírus ellen beoltottak száma 6 415 177, közülük 6 201 472-en a második, 3 892 097-en a harmadik, 328 722-en pedig már a negyedik oltásukat is megkapták - közölte a múlt heti összesített adatokat szerdán a koronavirus.gov.hu.

Két koronavírus-variáns ellen is hatásos vakcinát engedélyeztek Nagy-Britanniában

Tudomány2022.08.16, 09:56

Nagy-Britanniában engedélyeztek a világon először olyan védőoltást a koronavírus ellen, amely az eredeti, valamint az újabb, omikron variáns ellen is hatásos.

Végre kiderült, milyen hatással van a tinédzserekre a koronavírus elleni vakcina

Life.hu2022.08.14, 13:35

A tanulmányt hétfőn tették közzé a Medical Journal of Australia című orvosi folyóiratban, a vizsgálat során 33 olyan 12 és 18 év közötti fiatalt követtek nyomon, akiket a COVID-19 vakcina beadása után a Monash Gyermekkórházban szívizomgyulladás tipikus tüneteivel vizsgáltak.

Ennyien lettek az elmúlt napon a koronavírus áldozatai

Life.hu2022.08.12, 08:22

Világszerte 588 438 417 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 430 539 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint péntek reggeli adatai alapján. Egy nappal korábban 587 454 447 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma pedig 6 427 233 volt.

Ezek a legfrissebb adatok a koronavírus áldozatairól

Life.hu2022.08.11, 07:33

Világszerte 587 454 447 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 427 233 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök reggeli adatai alapján. Egy nappal korábban 586 401 959 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma pedig 6 423 529 volt.

Aggasztó számok: továbbra is emelkedik a szennyvízben a koronavírus koncentrációja

Life.hu2022.08.10, 15:54

Országos átlagban tovább emelkedik a szennyvízben a koronavírus koncentrációja - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a honlapján szerdán.

Koronavírusos az olimpiai bronzérmes Márton Anita, lemarad az Eb-ről

Sport2022.08.10, 11:23

Rekordlétszámú magyar csapat, csaknem 50 versenyző utazik a multisport Európa-bajnokság keretében sorra kerülő atlétikai Eb-re, amelyet augusztus 15-21-én rendeznek Münchenben. A kontinensbajnokság legfiatalabb résztvevője magyar lesz: a 15 éves Kriszt Sarolta. Márton Anita viszont nem lesz ott, mert koronavírusos.

"Rám tört a pánik, hogy belehalok ebbe az egészbe" - elkapta a koronavírust az ismert magyar orvos

Life.hu2022.08.10, 09:17

A koronavírus továbbra is fertőz, az ismert magyar orvos, Mangó Gabriella is elkapta.

Ezek a legújabb adatok a koronavírus pusztításáról

Life.hu2022.08.10, 07:40

Világszerte 586 401 959 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 423 529 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szerda reggeli adatai alapján. Egy nappal korábban 585 388 272 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma pedig 6 420 133 volt.

Ennyien fertőződtek és haltak meg koronavírusban az elmúlt napon

Life.hu2022.08.09, 07:47

Világszerte 585 388 272 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 420 133 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint kedd reggeli adatai alapján. Egy nappal korábban 584 582 081 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma pedig 6 417 976 volt.

Felsővezetők is beállnak poggyászt kezelni az egyik nagy légitársaságnál

Gazdaság2022.08.08, 15:25

A munkaerőhiány átmeneti kezelése érdekében a Qantas ausztrál légitársaság arra kérte a felsővezetőket, hogy három hónapig poggyászkezelőként dolgozzanak - írja a BBC. 

Alacsony kockázatot jelent a koronavírus elleni oltás a tinédzsereknél

Tudomány2022.08.08, 15:52

Alacsony kockázatot jelent az oltás a tinédzsereknél egy ausztrál kutatás szerint. A Monash Egyetem kutatói a vakcinával összefüggő szívizomgyulladás lehetőségét vizsgálva megállapították, hogy ennek kockázatai "enyhébbek", mint a COVID-19 hosszú távú kockázatai.

Dr. Szlávik János a koronavírusról: "Nem az a megoldás, hogy az emberiség négyhavonta újraoltatja magát"

Life.hu2022.08.08, 16:00

A koronavírusnak újabb és újabb variánsai jelennek meg, a tapasztalatok szerint egyre enyhébb tünetekkel, de ez nem jelenti azt, hogy a Covid veszélytelen. 

Ezek a legfrissebb adatok a koronavírus pusztításáról: ennyien fertőződtek és haltak meg egy nap alatt

Life.hu2022.08.08, 08:44

Világszerte 584 582 081 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 417 976 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai alapján.

Koronavírus: tetőzik a hatodik hullám, erre számíthatunk

Life.hu2022.08.08, 07:51

A Nemzeti Népegészségügyi Központ legfrissebb, augusztus 3-i adatai szerint ismét emelkedik a szennyvíz koronavírus koncentrációja, tetőzik a járvány hatodik hulláma. 

80 ezer turista rekedt egy kínai szigeten a covid-korlátozások miatt

Nagyvilág2022.08.07, 08:26

Több tízezren rekedtek a népszerű turistacélpontnak számító, Kínához tartozó Hainan-szigeten a kínai állami média szerint, miután a területen regisztrált koronavírus-fertőzöttek miatt vasárnap felfüggesztették a vasúti és légi közlekedést.

A tünetei alapján azt hitte, hogy covidos, majd kiderült, hogy majomhimlős

Life.hu2022.08.05, 11:36

Eleinte olyan tünetei voltak, mint a láz, izzadás, izomfájdalom, ezért azt gondolta, hogy elkapta a koronavírust. Később kiderült, hogy teljesen másról van szó.

Koronavírus: ennyire ugrott a halottak és fertőzöttek száma egy nap alatt

Life.hu2022.08.05, 08:54

Világszerte 581 981 235 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 412 627 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint péntek reggeli adatai alapján. Egy nappal korábban 580 538 939 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma pedig 6 409 431 volt.

Koronavírus: ennyire nőtt a halálos áldozatok száma

Life.hu2022.08.04, 07:56

Világszerte 580 538 939 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 409 431 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök reggeli adatai alapján. Egy nappal korábban 579 387 247 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma pedig 6 405 179 volt.

Emelkedik a koronavírusos betegek száma hazánkban, 1593 embert ápolnak kórházban

Life.hu2022.08.03, 10:39

Az elmúlt heti összesített adatokat közölték a koronavirus.gov.hu oldalon. A beoltottak száma 6 413 971 fő, közülük 6 200 631 fő a második, 3 889 453 fő a harmadik, 320 083 fő már a negyedik oltását is felvette. Az elmúlt héten összesen 21 840 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 987 321 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. 

Koronavírus - Szlávik János: egyre több a fertőzött, ezek a fő tünetek

Life.hu2022.08.02, 11:29

Egyre több a fertőzött, de kórházba csak kevesen kerülnek koronavírus miatt, általában néhány nap alatt túl lehet jutni a betegségen - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

Ennyien haltak és fertőződtek meg koronavírusban az elmúlt 24 órában

Life.hu2022.08.02, 07:40

Világszerte 578 201 956 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 402 356 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint kedd reggeli adatai alapján. Egy nappal korábban 577 316 035 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma pedig 6 400 157 volt.

Egészségügyi miniszter: tetőzéséhez közeledik a hatodik járványhullám

Life.hu2022.08.01, 21:19

Romániában lassuló ütemben emelkedik és augusztus közepén várhatóan tetőzni fog a koronavírus-járvány hatodik hulláma - állapította meg hétfői sajtóértekezletén Alexandru Rafila egészségügyi miniszter, az előző hét járványügyi statisztikáját ismertetve.

Rossz hírt közölt Rusvai Miklós: ősszel újabb járványhullám várható

Life.hu2022.08.01, 09:47

Szakértők szerint őszre várható a koronavírus-járvány újabb felerősődése, a mostani variáns ugyanis fertőzőbb, mint az előzőek, de enyhébb tüneteket okoz.

Megvan, honnan szabadult a világra a koronavírus

Life.hu2022.07.30, 22:17

Úgy tűnik, megvan, honnan származik a Covid-19 koronavírus, ami évek óta nagyban befolyásolja az életünket. Az erről szóló - a WHO megbízásából készült - tanulmányt és a kutatás eredményeit a Science magazin közölte.

Képes megkerülni az immunitást az új koronavírus variáns, a Centaurus

Life.hu2022.07.30, 07:42

Centaurusnak nevezték el a rohamléptekben terjedő Omikron-variánst. A mutáció a tudósok szerint rendkívül fertőző, azokban az országokban is sokakat megbetegít, ahol magas az átoltottság. 

Ezek az adatok bizonyítják: még mindig pusztít a koronavírus

Life.hu2022.07.30, 21:21

Világszerte 576 183 482 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 398 412 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szombat reggeli adatai alapján. Egy nappal korábban 574 818 625 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma pedig 6 395 451 volt.

Zacher Gábor szomorú hírt közölt: biztos, hogy hamarosan újra kötelező lesz a maszk

Life.hu2022.07.29, 11:09

Zacher Gábor július közepén esett át a koronavíruson a járvány kezdete óta először.

Megvannak az adatok: ennyien fertőződtek és haltak meg az elmúlt napon koronavírusban

Life.hu2022.07.29, 06:49

Világszerte 574 818 625 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 395 451 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint péntek reggeli adatai alapján. Egy nappal korábban 573 767 826 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma pedig 6 393 336 volt.

Megviseli a koronavírus Muri Enikőt: ezektől a tünetektől szenved

Life.hu2022.07.28, 09:54

Bár eddig megúszta, most ledöntötte a lábáról a koronavírus Muri Enikőt. Az énekesnő Instagram-oldalán írt arról, hogy pocsékul érzi magát. 

Koronavírus: enyhe lefolyású fertőzés is maradandó tüdőkárosodást okozhat

Tudomány2022.07.27, 19:18

A poszt-Covid szindróma sok olyan páciensnél is jelentkezik, aki enyhe tünetekkel esett át a koronavírus-fertőzésen, a könnyen átvészelt betegség is olykor nehezen gyógyuló szövődményekkel, maradandó tüdőkárosodással jár - mondta Beatrice Mahler, a bukaresti Marius Nasta tüdőkórház vezetője.

Ha ezekre a tünetekre ébredsz, valószínűleg elkaptad a koronavírust

Life.hu2022.07.27, 21:06

Egyre több a koronavírusos beteg: egy brit epidemiológus arra figyelmeztet, melyik az a két tünet, amit érezve nagy valószínűséggel elkaptuk a koronavírust.

Elképesztően szexi fotókkal tett váratlan bejelentést Kapás Bogárka - képek

Sport2022.07.27, 13:42

Az olimpiai bronzérmes Kapás Boglárka június végén jelentette be, hogy ismét megfertőződött a koronavírussal. A 29 éves úszó gőzerővel készült volna az augusztus 11-én kezdődő Európa-bajnokságra, de a betegség miatt csak óvatosan térhetett vissza a tréningekhez. Úgy néz ki, hogy a rövid felkészülési idő alatt nem tud csúcsformába kerülni, így az Instagram-oldalán jelentette be, hogy kihagyja az Eb-t.

Jó hír azoknak, akik már korábban átestek az omikronon

Life.hu2022.07.27, 09:48

Az utóbbi időszakban az omikron két alvariánsa, a BA. 4 és a BA. 5 okozza a legtöbb koronavírusos megbetegedést. Úgy tűnik, hogy akik már átestek az omikron okozta fertőzésen, egy bizonyos fokig az alvariánsai ellen is védelmet szereztek. 

Ezek a legfrissebb adatok a koronavírus pusztításáról: ennyien fertőződtek és haltak meg egy nap alatt

Life.hu2022.07.27, 08:07

Világszerte 572 342 794 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 388 749 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szerda reggeli adatai alapján. Egy nappal korábban 571 149 344 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma pedig 571 149 344 volt.

Ennyien fertőződtek meg hazánkban az elmúlt héten koronavírussal, és ennyien hunytak el

Life.hu2022.07.27, 09:25

A beoltottak száma 6 413 420, közülük 6 200 225-en a második, 3 888 311-en a harmadik, 315 917-en pedig már a koronavírus elleni negyedik oltást is megkapták - közölte a múlt heti összesített adatokat szerdán a koronavirus.gov.hu. A kormányzati portálon azt írták: az elmúlt héten 14 402 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta 1 965 481-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Meghalt 54, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 46 790-re emelkedett. A gyógyultak száma 1 890 181, az aktív fertőzötteké 28 510.

Megmutatjuk, mi az összefüggés az épületekben a koronavírus és a tűzvédelem között

Gazdaság2022.07.27, 09:11

Bár a nemrég még az egész világot sújtó koronavírus-járvány éppen nyugalmi állapotban van, sosem lehet tudni, mikor üti fel a fejét egy újabb hullám, amely ismét a lezárások korszakát hozhatja el. Egy épület tűzbiztonsági tényezőit ilyenkor nagyban befolyásolhatják azok a módosítások, amelyeket a korlátozásokkal kapcsolatos szabályozások érdekében végeztek el - írja közleményében az Eaton intelligens energiagazdálkodási vállalat.

Ebben a négy városban emelkedett a koronavírus koncentrációja a szennyvízben

Life.hu2022.07.26, 20:13

A vizsgált települések többségénél stagnál a szennyvízben a koronavírus koncentrációja - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a honlapján kedden.

A héten tetőzhet a koronavírus nyári hulláma hazánkban

Life.hu2022.07.26, 09:37

A világ számos helyén, köztük Magyarországon is nő a koronavírussal fertőzöttek száma. Miközben tavaly nyáron szinte megszűnt a covid, most mégis egyre több a beteg. A neves szakértő elárulta, minek köszönhető a mostani hullám és mire számíthatunk a közeljövőben.

Aggasztó tendencia: Rusvai Miklós is megszólalt a koronavírus terjedéséről

Life.hu2022.07.25, 21:22

Az idén év elején még abban reménykedhettünk, hogy az ötödik hullámmal vége a koronavírus-járványnak és egyszerű náthává szelídül a betegség. Az elmúlt napokban azonban sorban érkeznek a friss hírek, hogy egyre több beteget regisztrálnak, és több kórházban már elrendelték a látogatási tilalmat.

Egyre több a koronavírusos beteg: a Honvédkórház főigazgatója elmondta, mekkora a baj

Life.hu2022.07.23, 21:04

A budapesti Honvédkórház főigazgatója szerint a régióban jelentősen emelkedik a koronavírus-fertőzöttek aránya, de intenzív osztályon, illetve lélegeztetőgépen egyelőre csak elvétve vannak páciensek.

Miért fontos a Covid utáni neurológiai panaszok kivizsgálása?

Tudomány2022.07.22, 18:38

A poszt- és long-Covid panaszok rendkívül sok embert érintenek, akik enyhébb-súlyosabb lefolyással átestek a koronavírus fertőzésen. Ezen panaszok annyira szerteágazóak lehetnek, hogy kezelésük sokszor számos szakterület együttműködését igényli. A neurológiai jellegű tünetekről dr. Prinz Géza, a Neurológiai Központ neurológusa, pszichiáter, infektológus beszélt.

Sorban dőlnek ki a koronavírusos bringások a Tour de France-on

Sport2022.07.22, 14:04

A spanyol Enric Mas a 16. kerékpáros, aki koronavírus-fertőzés miatt fejezte be idő előtt a Tour de France országúti körversenyt.

Itt az új koronavírus-variáns: a tünetei éjszaka jelentkeznek

Life.hu2022.07.22, 09:47

Tudósok szerint az alkalmanként az omikron variáns testvéreként aposztrofált Covid-19 változat, a BA.5 felelős az új koronavírusos megbetegedésekért. 

Joe Biden koronavírusos

Nagyvilág2022.07.21, 17:34

Karine Jean-Pierre szóvívő magyar idő szerint csütörtökön késő délután a Fehér Ház oldalán bejelentette: reggel pozitív koronavírus-tesztet produkált az amerikai elnök.

A négyszeres Tour de France-győztes kerékpáros koronavírusos, és így feladta a versenyt

Sport2022.07.21, 14:39

Chris Froome, a Tour de France országúti körverseny négyszeres brit győztese is feladni kényszerült csütörtökön az idei viadalt.

A Honvédkórház szorgalmazza, hogy nyissanak új ágyakat a koronavírus-járvány erősödése miatt

Life.hu2022.07.21, 11:06

A budapesti Honvédkórház főigazgatója szerint a régióban jelentősen emelkedik a koronavírus-fertőzöttek aránya, de intenzív osztályon, illetve lélegeztetőgépen egyelőre csak "elvétve" vannak páciensek.

Tovább emelkedik a szennyvízben a koronavírus koncentrációja

Life.hu2022.07.21, 07:42

Tovább emelkedik a szennyvízben a koronavírus koncentrációja országos átlagban - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ szerdán a honlapján.

Már 10 országban megjelent a Centaurus, a koronavírus legújabb variánsa

Life.hu2022.07.21, 09:45

A koronavírus különféle mutációit mind jól ismerhetjük, ugyanis neveiket a görög ábécé betűi után kapták, de mindegyik rendelkezik egy-egy külön jelzővel is, attól függően, melyik országban mutatták ki elsőként.

Az oltásellenes Djokoviccsal nem kivételeznek a US Open szervezői

Sport2022.07.21, 08:29

A volt világelső Novak Djokovic csak akkor lépheti át az Egyesült Államok határait és játszhat az US Open tenisztornán, ha beoltatja magát.

Megvannak a legfrissebb koronavírus adatok: ennyien hunytak el az elmúlt 24 óra alatt

Life.hu2022.07.21, 07:28

Világszerte 566 755 142 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 380 748 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök reggeli adatai alapján. Egy nappal korábban 565 162 468 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma pedig 6 374 247 volt.

Ez az orrspray két nap alatt kiűzi a szervezetből a koronavírust

Life.hu2022.07.20, 21:19

Egy indiai gyógyszergyártó, a Glenmark Pharmaceuticals egy kanadai farmakológiai vállalattal közösen fejlesztette ki az antivirális orrspray-t, amely az eddigi eredmények a Covid-fertőzöttek orrnyálkahártyájáról 48 órán belül 99 százalékban kiűzi a kórokozókat.

Emelkedik a szennyvízben a koronavírus koncentrációja: itt a legrosszabb a helyzet

Life.hu2022.07.20, 20:50

Tovább emelkedik a szennyvízben a koronavírus koncentrációja országos átlagban - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szerdán a honlapján.

Ennyien haltak meg az elmúlt héten hazánkban koronavírus-fertőzés miatt

Life.hu2022.07.20, 10:56

A beoltottak száma 6 412 843, közülük 6 199 845-en a második, 3 887 027-en a harmadik, 311 547-en pedig már a koronavírus elleni negyedik oltást is megkapták - közölte a múlt heti összesített adatokat szerdán a koronavirus.gov.hu.

Két nap alatt megszünteti a koronavírust egy új orrspray

Nagyvilág2022.07.20, 11:47

Ígéretes egy újfajta orrspray-kezelés a koronavírus ellen.

Győzelmet hirdethet Észak-Korea, heteken belül felülkerekedhetnek a rettegett ellenségen

Gazdaság2022.07.18, 12:49

Észak-Korea jó úton halad afelé, hogy véget vessen az országban dúló koronavírus-járványnak a kommunista állam hírügynökségének hétfői bejelentése szerint.

Megjöttek a friss adatok: így áll a koronavírus-fertőzöttek száma

Life.hu2022.07.18, 08:11

A fertőzöttek száma több mint 562 millió, a halálos áldozatoké 6,369 millió.

Rekordot döntött az egy nap alatt regisztrált fertőzöttek száma ebben az országban

Life.hu2022.07.16, 21:58

Az egy nap alatt regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma szombaton meghaladta a 110 ezret Japánban, a hetedik hullám ezzel megdöntötte a februári rekordot.

Újabb lezárásokra kerül sor a koronavírus-járvány terjedése miatt ebben az országban

Life.hu2022.07.16, 21:56

Újabb lezárásokra került sor Kínában a koronavírus-járvány terjedése miatt, miközben szombaton tovább emelkedett a napi új fertőzöttek száma, amely legutóbb májusban volt ilyen magas.

Koronavírus: ennyi beteget regisztráltak és ennyien haltak meg egy nap alatt

Life.hu2022.07.16, 18:30

Világszerte 561 337 178 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 367 698 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szombat reggeli adatai alapján. Egy nappal korábban 560 327 177 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma pedig 6 366 268 volt.

Brutálisan nőtt az állatról emberre átterjedt járványos megbetegedések száma Afrikában

Tudomány2022.07.15, 10:56

Az elmúlt évtizedben több mint 60 százalékkal nőtt az állatokról emberre átterjedt járványos megbetegedések száma Afrikában - közölte csütörtökön Egészségügyi Világszervezet (WHO), amely szerint ez aggasztó jele lehet annak, hogy a jövőben egyre több állatról emberre terjedő betegséggel nézhetünk szembe, olyanokkal, mint például a majomhimlő, az ebola és a koronavírus.

Koronavírus: ennyien fertőződtek és haltak meg egy nap alatt

Life.hu2022.07.15, 07:56

Világszerte 560 327 177 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 366 268 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint péntek reggeli adatai alapján. Egy nappal korábban a világon 559 481 686 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma pedig 6 363 204 volt.

Kiderült, mik a leggyakoribb tünetei az ismét egyre jobban terjedő koronavírusnak

Life.hu2022.07.15, 08:00

Amikor két évvel ezelőtt megjelent a koronavírus, még a magas láz és az íz- és szagvesztés volt a leggyakoribb tünet, mostanra azonban ez megváltozott.

Müller Cecília figyelmeztet: már itthon is megjelentek az új variánsok

Life.hu2022.07.14, 18:09

Müller Cecília elmondta: a nagyvárosokban nőtt, vidéken stagnál a szennyvízben a vírus örökítőanyagának mennyisége.

Ezek a legfrissebb koronavírus-adatok: ennyien fertőződtek és haltak meg az elmúlt napon

Life.hu2022.07.14, 07:10

Világszerte 559 481 686 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 363 204 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök reggeli adatai alapján. Egy nappal korábban a világon 557 736 693 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma pedig 6 355 763 volt.

Koronavírus: ennyien haltak meg és kapták el a fertőzést Magyarországon egy hét alatt

Life.hu2022.07.13, 10:31

A beoltottak száma 6 412 386, közülük 6 199 431-en a második, 3 885 874-en a harmadik, 307 965-en pedig már a koronavírus elleni negyedik oltást is megkapták - közölte a múlt heti összesített adatokat szerdán a koronavirus.gov.hu.

Koronavírus: ennyit nőtt egy nap alatt a fertőzöttek és halottak száma

Life.hu2022.07.13, 08:52

Világszerte 557 736 693 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 355 763 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szerda reggeli adatai alapján. Egy nappal korábban a világon 556 492 517 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma pedig 6 352 872 volt.

Koronavírus: növekszik a kórházban ápoltak száma, messze van még a járvány vége

Life.hu2022.07.13, 08:10

Messze van még a koronavírus-járvány vége az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója szerint, aki keddi sajtótájékoztatóján úgy vélte, a világ feladata továbbra is a járvány visszaszorítása.

Ismét borzalmas kórokozót találtak Vuhanban

Life.hu2022.07.12, 17:46

A Covid-19 megbetegedésért felelős koronavírus után most egy újabb veszélyes kórokozó jelenlétére derült fény Közép-Kína legnépesebb városában.

Geszti Péter 3 hónapot töltött Balin a családjával: "Adott egy másik fókuszt az életre"

Life.hu2022.07.12, 17:22

Geszti Péter a feleségével és két lányával utazott el Balira, 2022 telét ott töltötték.

Újabb hullámmal fenyeget a koronavírus: több megyében már elfogytak az oltási időpontok

Life.hu2022.07.12, 16:38

Az ötödik hullám végével úgy tűnt, búcsút inthetünk a koronavírusnak, és ha vissza is tér, már közel sem lesz olyan súlyos, mint volt egy-két évvel ezelőtt. Az elmúlt hetekben viszont nemcsak Magyarországon, hanem Európa más országaiban is megemelkedett a covidos betegek száma.

Koronavírus: a növekvő esetszámok miatt a 60 év felettieknek is ajánlott a második emlékeztető oltás

Life.hu2022.07.12, 09:02

Tekintettel a koronavírus-fertőzöttek növekvő számára, az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) és az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) már nemcsak a 80 év feletti, hanem a 60-79 éves korosztály és a veszélyeztetett csoportok tagjainak is javasolja az mRNS-vakcina második emlékeztető adagjának felvételét - közölte az Európai Bizottság hétfőn.

Elhalasztják a műtéteket a koronavírus újabb hulláma miatt ebben az országban

Life.hu2022.07.11, 21:17

Németországban elhalasztanak bizonyos nem létfontosságú műtéteket a gyorsan növekvő koronavírus-esetszámok miatt, idén nyáron ugyanis kétszer annyi koronavírus-fertőzöttet ápolnak az intenzív osztályokon, mint tavaly - számolt be a ZDF német közszolgálati csatornának Gernot Marx, a német intenzív- és sürgősségi ellátásban dolgozó orvosok egyesületének (DIVI) vezetője hétfőn Berlinben.

Aggasztó dolog derült ki a koronavírus új omikron változatairól

Life.hu2022.07.11, 21:10

A védőoltások, az antitestkezelések és a korábbi Covid-19 fertőzésekből származó természetes immunitás kombinációja eddig kordában tartotta a koronavírus-fertőzéses eseteket, az új omikron-alvariánsok rohamos terjedése azonban aggasztja az orvosokat.

Kemenesi Gábor szerint maszkot kellene hordani beltéren a koronavírus miatt

Life.hu2022.07.11, 21:01

Kemenesi Gábor virológus szerint mindenkinek maszkot kellene viselnie beltéren az új variánsok terjedése miatt.

500-an házasodtak össze egyszerre New Yorkban

Nagyvilág2022.07.11, 10:35

Mintegy 500 pár tartott egyszerre óriási - sokan csak szimbolikus - esküvőt New Yorkban a szabad él alatt, hogy elfelejtsék a járvány viszontagságait.

Esküvője előtt lett koronavírusos a magyar szépségkirálynő

Life.hu2022.07.10, 22:11

Dobó Ági hamarosan oltár elé áll és hivatalosan is örök hűséget fogad gyermekei apjának, szerelmének, Kis Csabának. A nagy napot azonban beárnyékolta, hogy a menyasszony a menyegző előtt kapta el a koronavírust.

Rusvai Miklós elárulta, mikor robban be újra a koronavírus-járvány Magyarországon

Life.hu2022.07.10, 21:57

Több országban is megugrott a covid-fertőzöttek száma, úgy tűnik, szembe kell néznünk egy újabb hullámmal. A Ripost megkérdezte Rusvai Miklós virológust, mikor számíthatunk Magyarországon a koronavírus berobbanására.

Megugrott a betegek és a kórházban kezeltek száma: újraindíthatják az oltási kampányt Olaszországban

Life.hu2022.07.10, 21:55

A koronavírus elleni negyedik oltás beadásának gyorsítását szorgalmazta az olasz egészségügyi tárca szombaton, miután az omikron variánsok terjedésével megugrott a betegek és a kórházban kezeltek száma.

Kapás Boglárka óriási örömhírt osztott meg a rajongóival - kép

Sport2022.07.09, 18:11

Az olimpia bronzérmes Kapás Boglárka június végén jelentette be, hogy ismét megfertőződött a koronavírussal. A 29 éves úszó gőzerővel készült volna az augusztus 11-én kezdődő Európa-bajnokságra, de megint nem tudott edzeni. Kapás most a közösségi oldalán tudatta, hogy újra egészséges, és már az uszodába is lemerészkedett.

Koronavírusos a sztárbringás, véget ért számára a Tour de France

Sport2022.07.09, 12:37

Geoffrey Bouchard koronavírus-fertőzés miatt feladta a Tour de France országúti kerékpárversenyt, elsőként a mezőnyből. Röviddel utána a sárga trikós, legutóbbi két kiírásban győztes Tadej Pogacar egyik norvég csapattársa is kiszállt.

Óriási örömhírt osztott meg a koronavíruson átesett Kapás Boglárka

Life.hu2022.07.08, 20:54

Az olimpiai bronzérmes Kapás Boglárka közösségi oldalán számolt be arról, hogy ismét kigyógyult a koronavírusból.

Tovább pusztít a koronavírus: ezek a legfrissebb adatok

Life.hu2022.07.08, 07:08

A világon 553 451 237 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 347 372 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint péntek reggeli adatai alapján. Egy nappal korábban a világon 552 439 804 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma pedig 6 344 618 volt.

Újra kötelezővé teszik a beltéri maszkviselést a koronavírus-járvány terjedése miatt ebben az országban

Life.hu2022.07.07, 16:33

Alig több mint egy hónap után péntektől újra kötelezővé válik a beltéri maszkviselés Cipruson a koronavírus-járvány terjedése miatt - számolt be az egészségügyi minisztérium bejelentéséről a RIK ciprusi állami rádiószolgáltató csütörtökön.