koronavírus
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Döbbenetes dolgot állít Csollány Szilveszterről és a lélegeztetett betegekről a pszichoterapeuta
Csollány Szilveszter november elején kapta el a koronavírust. Az állapota alig két héttel később súlyosra fordult, ezért kórházba szállították. December elején már az intenzív osztályon ápolták, és egy speciális lélegeztetőgépre került, hogy megmentsék az életét. Bár a volt olimpikon állapotáról keveset lehet tudni, családja ugyanis nem nyilatkozik: az biztos, hogy még mindig az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben kezelik.
WHO: Idén véget érhet az egészségügyi vészhelyzet
Idén véget érhet a koronavírus-világjárvány okozta egészségügyi vészhelyzet, és lezárulhat a pandémia akut szakasza - vélekedett hétfőn Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója Genfben a szervezet végrehajtó bizottsági ülésének kezdete előtt.
- címkék:
- koronavírus
- COVID-19
- WHO
- Címkefelhő »
Friss kutatás: kiderült, mennyire véd a Szputnyik V az omikron ellen
Egy új tanulmány szerint a Szputnyik V jobban véd az omikron ellen, mint a Pfizer vakcinája - írja a Reuters. A kutatást az olasz Spallanzani Intézet és a Szputnyik V-t kifejlesztő Gamaleya Intézet végezte.
Hamis kézfertőtlenítőszert árultak Kőbányán, emberéleteket veszélyeztetve
Durván visszaélt a járványhelyzettel az a négyfős banda, akik hamis kézfertőtlenítőszert gyártottak majd adtak el. A gyógyszertári alkohol helyet például vodkát használtak. Összesen 7 embert vertek át, akiknek több, mint 28 millió forint kárt okoztak. Az ügyészség börtönbüntetés és pénzbüntetés kiszabását javasolta a banda minden tagja ellen.
Új intézkedés: a szülők nem vihetik óvodába oltatlan gyermekeiket ebben a városban
A pekingi városvezetés a téli olimpia kezdete előtt két héttel vezette be az újabb korlátozásokat, hogy megfékezze a koronavírus-járványt.
- címkék:
- Kína
- óvoda
- járvány
- oltás
- koronavírus
- Címkefelhő »
Tombol a járvány: majdnem 40 ezer új fertőzöttet találtak a hétvégén
6 millió 342 ezer a beoltott, 39 928 az új fertőzött és elhunyt 122 beteg.
- címkék:
- betegség
- koronavírus
- fertőzött
- covid
- Címkefelhő »
Az elmúlt három nap adatai: 6 millió 342 ezer a beoltott, 39 928 az új fertőzött
Kiadták a hétvégi járványadatokat a kormányzati tájékoztató portálon.
- címkék:
- oltás
- vakcina
- koronavírus
- Címkefelhő »
Világít a koronavírus a szájmaszkba tehető betéten
A japán találmánnyal korán és könnyedén felfedezhető a megfertőződés.
- címkék:
- arcmaszk
- koronavírus
- szájmaszk
- Címkefelhő »
Megérkeztek a friss adatok: ennyire pusztít még mindig a koronavírus
A fertőzöttek száma 351 millió, a halálos áldozatoké 5,596 millió a világon.
Soha nem láthatta gyerekét a koronavírusban elhunyt kismama: "A nap minden egyes percében borzalmasan hiányzik"
A legnagyobb boldogságban élt Zsolt a feleségével, Dórival és kislányukkal, Zorkával egészen tavaly december 30-áig. Akkor ugyanis megtörtént a legnagyobb tragédia: A 8 hónapos várandós kismama életét vesztette koronavírusban.
- címkék:
- halál
- kismama
- koronavírus
- covid
- Címkefelhő »