kórokozó

címke rss

Ezért isznak az angolok teát

Tudomány2014.11.28, 12:11

A növényi kórokozók, vagyis az emberiség történelmét is megváltozató gombák, baktériumok és vírusok sokszínű világába kalauzolta el növénykórtani előadásában a hallgatókat Palkovics László a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából tartott előadásában.

Azonos értékű emberek szeretnénk lenni

Egészség2014.12.01, 11:06

Amikor 1983-ban azonosították az AIDS betegségért felelős vírust, a HIV-et, az emberiség egy minden eddiginél alattomosabb ellenséggel találta szembe magát. A nanoméretű pusztító lassan, de biztosan emészti fel áldozata szervezetét. A kilencvenes évek közepétől megjelentek azok a terápiák, amelyekkel ha nem is sikerült egyelőre megállítani, de jelentős csapást mértünk a kórokozóra. A csata megnyerésével azonban a háború még nem ért véget, továbbra is sokmillió a fertőzött világszerte, ráadásul több országban - köztük Magyarországon - a frissen fertőzöttek száma emelkedik. December elseje az AIDS elleni küzdelem világnapja.

Veszélyesebb, mint a rák: egyre többen halnak bele kórházi fertőzésekbe

Archívum2015.03.31, 14:40

A legfrissebb adatok szerint 15 év múlva már többen veszítik életüket egy-egy kórházi fertőzés következtében, mint daganatos megbetegedésben.

Fogadjunk, hogy eddig rosszkor mosott kezet!

Egészség2015.06.24, 09:27

Azt tanították nekünk, hogy vécézés után mossunk kezet, mert "koszosak" leszünk. Ebben persze van igazság, senkit nem beszélnék le erről a műveletről. Ám szeretném rábeszélni önöket arra, hogy mossanak kezet azelőtt is, mielőtt bevonulnak az illemhelyre.

Vigyázz, veszélyes kórokozók lehetnek a fekhelyeden!

Archívum2015.10.22, 21:58

Fekhelyünk szó szerint a kórokozók melegágya lehet – állítják a szakemberek.

Nem is hinnéd, milyen piszkos az evőeszközöd!

Life.hu2015.11.21, 09:28

Az evőeszközöket érdemes lemosni, valahányszor különböző élelmiszerekkel használjuk őket, és ez fokozottan érvényes a késekre – állítják a szakemberek.

Depresszió ellen szedjünk bélbaktériumot?

Egészség2016.04.10, 16:41

Szervezetünkben számos olyan folyamat zajlik, amelyet még nem teljesen ért a tudomány. Ezek egyike a bélrendszerben élő baktériumok hatása. Tudta ön, hogy a bélflóráján múlhat, hogy visszamegy megnézni, kihúzta-e a vasalót?

Visszafogták az antibiotikumok felírását a kínai orvosok

Egészség2016.05.24, 16:42

Radikálisan csökkentették az antibiotikumok felhasználását a nagyobb kínai kórházakban. Az országos monitoring hálózat szerint 2012-höz képest mintegy 40 százalékkal kevesebbet írnak fel az orvosok - közölte a China Daily című angol nyelvű napilap egy szakértőre hivatkozva.

A szúnyogcsípés meglepő hatását fedezték fel

Egészség2016.06.22, 08:47

Mindenki tudja, hogy a szúnyogok számtalan kórokozót hordoznak. Az viszont újdonság, hogy a csípés keltette gyulladás kifejezetten elősegíti a szúnyogok terjesztette vírusok szaporodását és az új gazdák megfertőzését.

ÁNTSZ: fertőzés az Uzsoki kórházban

Itthon2016.06.23, 16:48

Dolgozók is hasmenéses-hányásos tüntetekre panaszkodnak az Uzsoki kórház sürgősségi betegellátó osztályán – Ficzere Andrea főigazgató szerint nincs járvány, és nincs összefüggés sem az egyes megbetegedések között. Az osztály működése azután állt helyre, hogy az Origo a kórházat és az ÁNTSZ-t is megkereste az üggyel kapcsolatban.